diploma

címke rss

Jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a diákhitel

Gazdaság2023.12.04, 10:15

A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek és kamatozás mellett lesz elérhető a diákhitel a hallgatók számára annak érdekében, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen - jelentette be hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Egy 25 éves, egyedülálló anya milliókat keres, pedig diplomája sincs

Gazdaság2023.11.22, 07:45

Egy egyedülálló anya egy olyan vállalkozást vezet, amivel több mint fél milliárd forintnak megfelelő fontot keres évente. Elmondása szerint erre bárki képes lehet, és el is mondja, hogy hogyan.

Meghalt Daróczy Zoltán

Itthon2023.09.12, 22:10

Életének 86. évében, szeptember 12-én elhunyt Daróczy Zoltán Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Debreceni Egyetem egykori rektora - tudatta az MTA kedden az MTI-vel.

93 évesen szerzett diplomát egy ohiói férfi

Nagyvilág2023.08.17, 13:11

A 93 éves ohiói lakos nem számított arra, hogy diplomát kap a 30 évvel az utolsó egyetemi órája után.

Feszültségforrás lehet egy párkapcsolatban, ha a nő diplomás, a férfi viszont nem

She2023.07.25, 15:54

Nem egy előadáson hallottam mostanában, hogy komoly problémát okozhat, hogy a mai nők folyamatosan tanulnak, fejlesztik magukat, míg a férfiak kevésbé szorgalmasak. A felmérések szerint hazánkban jóval több a diplomás nő, mint férfi, ami komoly feszültségforrás lehet egy párkapcsolatban.

Milyen diplomával lehet a legjobban keresni pályakezdőként Magyarországon?

Gazdaság2023.07.10, 13:35

A jövő a diplomásoké. A jövő a szakmunkásoké. Többféle vélemény és nézőpont is létezik. Ami viszont biztos: a képlet nem ilyen egyszerű. Valóban sok olyan diploma létezik, amelyekkel nehezebb elindulni a munkaerőpiacon, de ennek ellenére egyetemi végzettséget szerezni napjainkban is jó befektetésnek számít. Főleg akkor, ha az ember a legnépszerűbb szakmákban, a legjobb egyetemeken válik értelmiségivé.

Orbán Viktor: Magyarország számít Önre, mert mindannyian fontos évtized előtt állunk!

Itthon2023.06.19, 10:11

Orbán Viktor levelet írt az érettségizőknek és diplomát szerzőknek. 

Orbán Viktor üzen az érettségizőknek és diplomásoknak

Itthon2023.06.19, 09:55

2020-ban megköszönte a kormányfő a diákoknak, hogy helyt tudtak állni az érettségin és az államvizsgákon a megváltozott és egyben speciális körülmények között. Mostanra hagyománnyá vált ez a levélküldés, mivel Orbán Viktor ezzel a figyelem gesztusát adja meg a tanulóknak és a nagybetűs életbe kilépőknek - minderről Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy a kormányfő idén is levelet küldött az érettségizőknek és a diplomát szerzőknek. 

101 évesen szerzett diplomát egy amerikai férfi

Nagyvilág2023.05.24, 09:53

Nyolcvan évvel azután, hogy lemaradt a főiskolai diplomaosztó ünnepségéről, egy 101 éves, második világháborús állatorvos lépett a színpadra május 14-én, vasárnap és hivatalosan is átvette az oklevelét az iowai Mount Vernonban.

Tudja-e, ki volt a 19. század egyik legbefolyásosabb diplomatája?

Tudomány2023.05.15, 11:15

Kétszázötven éve, 1773. május 15-én született Koblenzben Klemens Wenzel Lothar Fürst von Metternich-Winneburg német diplomata, osztrák külügyminiszter és kancellár, ahogy ő szerette nevezni magát: „Európa orvosa".

Anya, apa és lánya egyszerre diplomáztak le egy texasi egyetemen

Nagyvilág2023.05.12, 11:17

A Texasi Lutheránus Egyetem történetében először fordult elő, hogy egy családból származó anya, apa és lánya egyszerre szerezte meg diplomáját - írja az ABC News.

Vizsgáznia sem kellett, úgy kapta meg színészi diplomáját Törőcsik Mari

Life.hu2023.04.24, 09:21

Törőcsik Mari az egyik legtöbbet díjazott színművészünk két éve hunyt el. Pályatársa, Pásztor Erzsi árult róla el eddig sosem hallott titkokat.  

101 évesen kapta meg a diplomáját egy testnevelő tanárnő

Life.hu2023.03.15, 09:48

101 éves korában kapta meg diplomáját egy testnevelő tanár, aki a második világháború alatt végezte a tanulmányait.

Kiderült, hol kell diplomázni a nagy vagyonhoz

Gazdaság2023.03.03, 13:02

Egy friss felmérésből kiderül, hogy mely amerikai egyetemekről kerülnek ki az ország leggazdagabb magánszemélyei. A jelentés arra is rámutatott, hogy milyen szakterületeken végzett munka növeli leginkább a vagyonosodás esélyét.

Változás jön a Youtube-nál: ellenőrzik bizonyos feltöltők diplomáját

Life.hu2022.10.28, 19:40

A Youtube tanúsítvánnyal látja el az orvosok és más egészségügyi dolgozók által az oldalra feltett videókat, hogy a felhasználók könnyebben jussanak megbízható egészségügyi tartalmakhoz.

Tiniként árvult el a Való Világ győztese - ez volt édesanyja utolsó kívánsága

Life.hu2022.10.24, 16:27

Talán még a legnagyobb VV-rajongók sem tudtak arról, milyen megpróbáltatásokat kellett kiállnia Milónak, a valóságshow harmadik szériájából győztesként kikerült fiatalembernek.

A melós pasim nem tudta megemészteni, hogy nincs diplomája

She2022.10.17, 17:22

Született egy cikk arról, miért ciki egy melóssal járniés hogy a mai nők lenézik azokat a férfiakat, aki kétkezi munkából élnek. Nos, nekem sokszor a fejemhez vágják, hogy túl nagyok az elvárásaim, ennek ellenére éltem már együtt melós sráccal és nem engem frusztrált, hogy nincs diplomája, hanem őt.

Fantasztikus örömhírt osztott meg a lányáról Király Gábor - fotó

Sport2022.10.15, 10:07

A magyar válogatottsági rekorder focikapus - 108-szor húzatta magára a címeres mezt -, Király Gábor lánya megszerezte a diplomáját. Király Viktória nagy napjáról a büszke apuka osztott meg egy képet.

Doktori címet hamisított magának, hogy könnyebb legyen munkát szereznie

Itthon2022.06.14, 15:36

Doktori címet, és több diplomát is hamisított magának egy férfi. Ezeket felhasználva vállalt azután munkát. Többet is, ugyanis néhány hétnél tovább sehol maradt.

Online érettségivel, diplomával csaptak be ötszáz embert - videó

Itthon2022.05.27, 10:17

Néhány év alatt közel 70 millió forintot keresett az a társaság, amely különböző webfelületeken úgy hirdette magát, mint ahol egy év alatt érettségihez lehet jutni. A cég oktatási listájában ezen túl szerepeltek különböző szakképesítések, de még diploma is. A becsapott emberek száma közel félezerre tehető, de a nyomozók még várják az áldozataik jelentkezését.

Idén is több mint 50 pozícióban várja a frissdiplomásokat a hazai olaj- és gázipari vállalat

Gazdaság2022.05.03, 14:34

Elindult a jelentkezési időszak a Mol-csoport frissdiplomás programjára, a Growwwra. A 12 hónapos program ideális lehetőség azoknak a pályakezdő fiataloknak, akik elvégezték az egyetemi alap- vagy mesterképzést, és szeretnék a karrierjüket a régió egyik legnagyobb vállalatánál elindítani. A Mol-csoport a szakmai fejlődés és a nemzetközi karrierlehetőség mellett versenyképes juttatási csomagot kínál a tehetségeknek. A program sikerét jól mutatja, hogy a Growwwerek 80 százaléka a hazai olajtársaságnál helyezkedik el az egyéves program befejezése után - olvasható a Mol közleményében.

Jogsi, kocsi és lakás nélkül már semmit sem ér az ember?

She2022.03.14, 23:20

Nagyon későn érő típus vagyok. Hiába nyugtattak azzal, hogy "majd eljön a te időd", "mindenki máshol tart az életében" és "nem tudhatod, ki, miket élt át eddig", engem baromira frusztrált, hogy a gimis osztálytársaim felét már eljegyezték, lakásvásárláson törik a fejüket és míg én a tömegközlekedést használom, ők évek óta autóval mennek mindenhova.

"Attól, hogy nagyon sok papírod van, még lehetsz sz*r ember" - G.w.M megszólalt a 8 általánosáról

Life.hu2022.03.13, 16:10

Kulcsár Edina jelenlegi párja, G.w.M szerint nem a papír teszi az embert. Úgy véli, ő 8 általánossal is képes elérni mindent, amit csak szeretne. 

Bangóné Borbély Ildikó szerint más baloldali politikusok diplomájával is gond van

Itthon2022.03.08, 09:40

Nem csak én tudok róla, hogy vannak ilyen ügyek - mondta a magának diplomát hazudó Bangóné Borbély Ildikó arról, hogy vannak-e hasonló ügyek a baloldalon. Az MSZP országgyűlési képviselője szólt arról is, hogy a baloldali etikai kódex alapján nem lenne helye az országos listán Cseh Katalinnak, Czeglédy Csabának és Gréczy Zsoltnak sem. 

Hajnal Miklósnak még magyar érettségije sem volt, amikor már diplomás közgazdásznak hazudta magát

Itthon2022.02.17, 10:34

Újabb információk láttak napvilágot a baloldal hegyvidéki jelöltjének végzettségéről - írja a Mandiner. A választókat megtévesztő módon önmagára közgazdászként hivatkozó Hajnal Miklósnak még érettségije sem volt, amikor már magára botrányos módon közgazdászként hivatkozott. A baloldalon rendszeresen visszatérő jelenség az, hogy a politikusaik diplomabotrányba keverednek, azonban csak néha van következménye a hazugságoknak. Hajnal Miklós esetében a baloldali Momentum Mozgalom még nem nyilatkozott, Hajnal pedig a választókat megtévesztve továbbra is közgazdásznak hazudja magát bármilyen következmény nélkül. Mutatjuk a megdöbbentő újabbb ...

Meghekkelték a nem létező diplomájáról hazudozó Hajnal Miklós plakátjait - fotók

Itthon2022.02.16, 11:27

Nem hagyták szó nélkül a magának diplomát hazudó XII. kerületi momentumos képviselő ügyét a budai polgárok. Felháborodásuknak Hajnal Miklós kampányplakátjain adtak hangot. A politikus saját és Márki-Zay Péterrel pózoló posztereire a „Kamudiplomás" feliratot ragasztották, hívja fel rá a figyelmet a Metropol. Más plakátokon pedig egyenesen bohócot csináltak Hajnalból.

Hiába bukott le, a momentumos Hajnal Miklós továbbra is diplomás közgazdásznak hazudja magát

Itthon2022.02.16, 09:15

Bár korábban kiderült, hogy Hajnal Miklós hazudott a - nem létező - diplomájáról, a momentumos politikus megtévesztő módon továbbra is oxfordi fokozatot tüntet fel a LinkedIn-profilján. A trükközgető baloldali képviselőjelölt egyébként azzal is lebukott, hogy közösségi oldalán úgy állította be magát, mintha a választási iroda jogerősen nyilvántartásba vette volna, pedig erre nem került sor. 

Kiderült, hol folytatja tovább a pártjából kirúgott Bangóné - részletek a Darázsfészek álhíradójában videóval!

Kultúra2022.02.04, 11:35

Mint ismert, Bangóné Borbély Ildikó, MSZP-ből kizárt baloldali politikus sok éven át a parlamentben is hamisan tüntette fel magát diplomásként. 2022. január 23-án az MSZP Országos Elnökség rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt, és pártjának közösségét, így politikai útjaik azonnal elváltak egymástól.

Bangóné még nem adta vissza az országgyűlési mandátumát

Itthon2022.01.25, 10:30

Kilépett az MSZP-ből, listás helyéről is lemondott, országgyűlési mandátumát viszont egyelőre nem adta vissza a diplomabotrányba belebukó Bangóné Borbély Ildikó. Amennyiben ezt mégis megtenné, úgy várhatóan Márton Roland, Kiss Sándor vagy Aranyos Gábor közül kerülhet ki az utódja, a párt listáján pedig Hegyi Gyula foglalja el a helyét. Bangóné 2014 óta országgyűlési képviselő, nevéhez számtalan botrányos ügy tapad, köztük a fideszes szavazók lepatkányozása - írja a Magyar Nemzet.

Hallgat a baloldal Bangóné diplomaügyéről

Itthon2022.01.23, 11:58

Bangóné Borbély Ildikó diplomaügye bombaként robbant a hazai sajtóban: úgy tűnik, hogy a szocialista politikus hazudott arról, hogy közgazdász végzettsége van. Bangóné csütörtök óta néma, nagyjából életjelet sem ad magáról, a baloldali pártok pedig szombat óta nem mondják meg, mit gondolnak az ügyről, rajta lehet-e Bangóné a baloldali közös listán – írja a Mandiner. Az Origo Bangóné Borbély Ildikót, valamint az MSZP-t és a DK-t is megkereste az ügyben, de ez idáig nem válaszoltak.

Ki is a szocialista Bangóné Borbély Ildikó, aki diplomát hamisíthatott magának?

Itthon2022.01.23, 09:32

A hazai sajtó egy újabb baloldali botránytól hangos, miszerint az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó hazudhatott arról, hogy diplomát szerzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF). A szocialista politikusnak nyilvános, a parlament honlapján elérhető életrajza szerint közgazdász végzettsége van. A Mandiner közérdekű adatigénylést küldött az intézmény jogutódjának, amely arról tájékoztatta a Mandinert, hogy nyoma sincs Bangóné diplomájának a nyilvántartásukban. Az Origo írásban arról kérdezte Bangóné Borbély Ildikót, az MSZP-t és a baloldalt vezető Demokratikus Koalíciót is, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a BGF szerint Bangóné sohasem járt ...

Diplomát hamisított magának Bangóné?

Itthon2022.01.22, 11:14

Valójában nem szerzett közgazdász főiskolai diplomát, holott a Parlament.hu-n szereplő önéletrajza szerint ez a végzettsége Bangóné Borbély Ildikónak - írja a Mandiner a képviselőt és a csepeli szocialisták életét jól ismerő forrásukra hivatkozva.

Attól még, mert nincs diplomám, nem vagyok hülye!

She2022.01.13, 15:54

Szerintem normális esetben azért járnak az emberek egyetemre, hogy közelebb kerüljenek az álmaik megvalósításához. Sokan azonban úgy gondolják, hogy egy diploma csak a presztízsről és magamutogatásról szól, mert ugye akinek diplomája van, az bárkit lenézhet. Nem állítom, hogy nincs ilyen, de vajon minden diplomás így érzi?

Halhatatlanná tenné az embereket egy 11 éves friss diplomás fiú

Tudomány2021.12.20, 18:02

Laurent Simonsnak egy évébe telt, hogy megszerezze egyetemi diplomáját kvantumfizika szakon. A fiú azonban még csak tizenegy éves és azt mondja, hogy rendkívüli képességét arra szeretné használni, hogy halhatatlanná tegye az embereket.

Itt lehet Magyarországon űrmérnöknek tanulni

Gazdaság2021.11.24, 13:51

A műszaki és informatikai képzési terület népszerűségének további növekedésére számít az ország vezető műszaki felsőoktatási intézménye. 2022 szeptemberétől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem speciális szakembereket képző űrmérnök és építmény-informatika mesterképzést is indít - olvasható az egyetem közleményében.

Minden, amit a bölcsészettudományi képzési területről tudnod kell

Unilife.hu2021.11.16, 19:34

Cikksorozatunk legújabb részében, ahol a képzési területek legfontosabb tudnivalóit hozzuk el, most a bölcsészettudományok kerülnek terítékre. Ha tudni szeretnéd, hogy mit és hol tanulhatsz, valamint mennyi pénz ütheti a markodat a diploma megszerzése után, akkor mindenképpen görgess tovább!

Képzési területek: Mindent a gazdaságtudományi képzési területről

Unilife.hu2021.11.02, 18:36

Tudj meg mindent a gazdaságtudományi képzési területről: milyen szakokon tanulhatsz, milyen munkalehetőségek várnak rád, ha elvégezted és mennyit kereshetsz vele. Cikksorozatunkban elhozzuk nektek a képzési területek legfontosabb tudnivalóit!

Képzési területek: Mindent az államtudományi képzési területről

Unilife.hu2021.10.29, 23:12

Tudj meg mindent az államtudományi képzési területről: milyen szakokon tanulhatsz, milyen munkalehetőségek várnak rád, ha elvégezted és mennyit kereshetsz vele. Cikksorozatunkban elhozzuk nektek a képzési területek legfontosabb tudnivalóit!

Hiába a jó jegyek, ha nem lesz kész a szakdolgozatod: Kezdj el vele foglalkozni még ma!

Unilife.hu2021.10.15, 00:45

A szakdolgozat megírása és megvédése, a sikeres diplomaszerzés utolsó nagy akadálya, amit mindenkinek meg kell ugrani. Nincs előle menekvés, nem fogod megúszni, éppen ezért jobb, ha időben elkezdesz vele foglalkozni.

Már lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra

Unilife.hu2021.09.22, 16:55

Elindult a jelentkezés a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) 2022-es évfolyamára, mutatjuk a részleteket!

Lediplomázott a magyar pólóválogatott sztárja - képek

Sport2021.09.08, 09:54

A magyar férfi vízilabda-válogatott és a Ferencváros szárjátékosa, Vámos Márton átvette a diplomáját. A klasszis pólós bebizonyította, hogy a játék mellett is lehet a tanulásra elég időt fordítani.

Nyolcévesen megy egyetemre az orosz Alisza, de apja szerint már így is késő

Life.hu2021.08.29, 08:31

Egy nyolcéves orosz kislány, Alisza Tyepljakova sikeres érettségi vizsgát tett, és felvették a Lomonoszov Egyetem pszichológia szakára, apja mégis kissé elégedetlen.

Ugye te sem csaltál az online vizsgák során? - a Covid örökség III. rész

Unilife.hu2021.08.03, 12:48

Rosszabb vagy jobb lett az átlagunk az online vizsgáknak köszönhetően, csaltunk vagy nem csaltunk? Nézzük, milyen lehetett egy vizsga a koronavírus-járvány alatt, milyen eredményeket érhettek el a hallgatók és mindez hogyan hathatott az ösztöndíjra és a diplomára. Véleménycikkünk következik.

Csepregi Éva nagyon büszke a fiára: hatalmas örömet okozott neki

Life.hu2021.08.01, 11:21

Csepregi Éva nagyon büszke fiára, Dávidra, aki most egy újabb módon okozott örömet az énekesnőnek.

Ilyen ponthatárokra számíthatsz orvos- és egészségtudomány képzési területen

Unilife.hu2021.07.20, 14:48

Az orvos- és egészségtudomány képzési terület legnépszerűbb szakjai az általános orvos, ápolás és betegápolás, illetve fogorvos szakok. Ezek közül jelentkeztél valamelyikre, de nem tudod milyen esélyekkel indulsz? Összeszedtük neked az elmúlt 5 év ponthatárait, mutatjuk!

Ennyit kereshetsz a legmenőbb szakokon

Unilife.hu2021.07.20, 17:46

Kíváncsi vagy mennyit kereshetsz majd a diplomáddal? Mutatjuk a 2021-es felvételi jelentkezései alapján a 10 legnépszerűbb szak átlagkeresetét.

Ilyen ponthatárokra számíthatsz természettudomány képzési területen

Unilife.hu2021.07.19, 16:03

A természettudomány képzési terület legnépszerűbb szakjai a biológia, matematika, fizika szakok. Ezek közül jelentkeztél valamelyikre, de nem tudod milyen esélyekkel indulsz? Összeszedtük neked az elmúlt 5 év ponthatárait, mutatjuk!

Imádod a növényeidet? Ezekkel a diplomákkal a hobbid a hivatásod is lehet!

Sulilife.hu2021.07.07, 21:51

Alig várod, hogy eljöjjön a tavasz és feléledjen a természet? A nyarat, ha tehetnéd csak a szabadban, kirándulással töltenéd? Akkor érdemes elgondolkoznod a tájépítész és a kertészmérnök képzéseken.

Ilyen ponthatárokra számíthatsz az informatika képzési területen

Unilife.hu2021.07.19, 16:08

Az informatika képzési terület legnépszerűbb szakjai évek óta a mérnökinformatikus, a programtervező informatikus, valamint a gazdaságinformatikus szakok. Ezek közül jelentkeztél valamelyikre, de nem tudod milyen esélyekkel indulsz? Összeszedtük neked az elmúlt 5 év ponthatárait, mutatjuk!

Európai mérnöki diploma létrehozásában vesz részt a BME

Unilife.hu2021.06.28, 11:41

Az EELISA egyetemi szövetség kilenc nívós európai egyeteme közösen dolgozik az európai mérnökképzés fejlesztésén.

Eldőlt: nyelvvizsga nélkül is átvehető a diploma

Itthon2021.06.24, 11:19

Nyelvvizsga nélkül is kézhez vehetik diplomájukat, akik 2021. augusztus 31-ig sikeresen befejezik felsőoktatási tanulmányaikat - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Facebook-bejegyzésben.

Újabb fejlemények: Erre számíthatnak azok, akik nyelvvizsga nélkül diplomáznának

Life.hu2021.06.22, 16:00

Ifjúsági szervezetek javaslatai alapján a "nyelvvizsga-amnesztia" meghosszabbítását javasolja a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs a kormánynak - közölte Novák Katalin.

Idén sem lesz szükség nyelvvizsgára a diplomához?

Unilife.hu2021.06.21, 17:28

A nyelvvizsga kérdés jó ideje sakkban tartja a végzős hallgatókat és szüleiket egyaránt. Vajon lesz-e diploma nyelvvizsga hiányában vagy sem? Úgy néz ki, ma előrelépés történt az ügyben.

Ilyen ponthatárokra számíthatsz az államtudományi képzési területen

Unilife.hu2021.10.27, 20:13

Itt vannak az államtudományi képzési terület legnépszerűbb szakjai: katonai vezetői, nemzetközi igazgatási, valamint nemzetközi védelem- és biztonságpolitikai szak. Ezek közül jelentkeztél valamelyikre, de nem tudod milyen esélyekkel indulsz? Összeszedtük neked az elmúlt 5 év ponthatárait, mutatjuk!

Ezek a legjobban fizető diplomák

Unilife.hu2021.06.15, 15:15

Pályaválasztás során sok szempontot figyelembe kell venniük a felvételizőknek: nem csak az lebeg a szemük előtt, hogy milyen munkához lenne kedvük az elkövetkezendő évek során, hanem sok esetben azt is mérlegelniük kell, hogy a választott szakot elvégezve mennyit fog érni a diplomájuk a munkaerőpiacon. Itt vannak a számok, milyen diplomával mennyit lehet keresni!

WC-n ülős képpel vette át a diplomáját a tanuló – Fotó

Life.hu2021.06.14, 14:01

Sok egyetemen csak egy online szertartás keretében osztották ki a diplomákat, amihez egy fotót is kellett küldeniük a tanulóknak. Ruby Cole, viszont nem vette elég komolyan a kérést.

Felsőoktatás a járvány idején - jönnek a könnyítések / UniLife Videó

Unilife.hu2021.06.11, 12:59

Jól vették az akadályokat az egyetemek, sokat tettek a járvány elleni védekezésért. Jöhetnek a fesztiválok, a találkozások, lesz diplomaátadó és Pont Ott Parti.

Egy héten belül szerezte meg érettségijét és diplomáját a 12 éves zseni

Life.hu2021.06.10, 11:45

A 12 éves Mike Wimmernek túl sok ideje volt a járvány alatt, ezt pedig tanulással töltötte el. Olyan jól ment neki, hogy le is érettségizett, és a diplomáját is megszerezte mégpedig ugyanazon a héten.

Ismét lehet tartani diplomaosztókat!

Unilife.hu2021.06.04, 16:07

Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettesének legfrissebb facebook bejegyzése alapján idén már ismét meg lehet tartani a diplomaosztó ünnepségeket, így közel 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti méltón tanulmányai lezárását. Mutatjuk a részleteket!

Kiderült! Ez várja a végzősöket a diplomaosztón

Life.hu2021.06.04, 13:37

Kiderült, hogy az egyetemek újra megrendezhetik a diplomaátadókat. Közölte a jó hírt az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai és parlamenti államtitkára.

Ismét meg lehet tartani a diplomaosztókat

Itthon2021.06.04, 13:08

Az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat - tudatta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára pénteken.

Mindig vannak olyanok, akik előnyökkel indulnak az életben, velük kár versenyezni

Sulilife.hu2021.05.31, 08:43

Csak az hibázik, aki dolgozik, tartja a mondás, ami tulajdonképpen igaz is. Nem baj, ha időnként elbukunk, mert abból is tanulhatunk. A lehetőségeket kell keresni és észrevenni, a hibákat csak útravalónak magunkkal vinni. Így gondolja ezt Hegedüs Ákos, a Linde vezérigazgatója is. Lehengerlő életútja inspiráló történet.

Egyetemek híres hiedelmei és szokásai

Unilife.hu2021.05.31, 15:00

Minden közösségnek megvannak a saját maga szokásai, amik külső szemmel elsőre furcsának tűnhetnek. A hallgatók között az egyetemeken is számos hagyomány terjedt el. Most pedig nézzünk szét az ország különböző pontjain különleges tradíciók után kutatva!

Kettős diplomát szerezhetnek a pécsi teológus és hittanár szakos hallgatók

Unilife.hu2021.05.25, 12:25

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Leuveni Katolikus Egyetem együttműködése szeptemberben kezdődik.

Hogyan dolgozhatott nyelvtudás nélkül Karácsony Gergely az egyetemen?

Itthon2021.05.23, 09:53

Érdemes lenne alaposabban megvizsgálni, hogy Karácsony Gergely miként szerezhetett megfelelő nyelvi ismeretek és publikációs tevékenység hiányában egyetemi tanársegédi, majd adjunktusi címet a kétezres években - nyilatkozta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán. A Századvég jogi szakértője kifejezetten furcsának tartja, hogy a baloldali kormányok alatt kontroll nélkül osztogatták neki az oktatói címeket. Meglátása szerint már a tanársegédi kinevezése is kérdéses volt, és 2012-es parlamenti vagyonbevallásában hamisan tüntethette fel az adjunktusi címet. (Mint az Origo korábban megírta, Karácsony Gergely akkor sem mondott igazat, amikor aztt ...

Mesterképzés: A legfontosabb infók egy helyen

Unilife.hu2021.05.19, 18:00

Alapdiploma után jöhet a mesterképzés, de nem mindegy, hogyan kezdünk neki.

Egy dédnagymama álma vált valóra: 78 évesen szerzett diplomát

Life.hu2021.05.17, 10:52

Vivian Cunninghamnek 78 évet kellett várnia, hogy álma valóra váljon: diplomát szerzett.

Diploma után: Minden, amit a szakirányú továbbképzésről tudnod kell

Unilife.hu2021.05.13, 11:29

Már megszerezted a diplomád, de égsz a vágytól, hogy még többet hozz ki magadból a szakterületeden? Ez esetben érdemes szétnézni a szakirányú továbbképzések között.

„Nem ezen múlott az életem” – Nincs diplomája az ismert magyar milliárdos üzletembernek

Life.hu2021.05.13, 11:25

Balogh Péter elárulta, neki bizony nincs diplomája, anélkül ért el sikereket az üzleti életben. Állítása szerint sosem volt rá szüksége.

Egy évekkel ezelőtti robbanás miatt Csehországból kiutasítottak tizennyolc orosz diplomatát

Nagyvilág2021.04.17, 21:17

Tizennyolc orosz diplomatát utasítottak ki Csehországból, akik a cseh hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak - jelentették be szombaton Prágában.

Bekövetkezett a nagy nap Rubint Rella életében - Fotó

Life.hu2021.04.01, 18:20

Rubint Rella hatalmas örömhírt közölt a követőivel az Instagram-oldalán: teljesült egy álma, amiért már nagyon sokat dolgozott.

Nagy bejelentést tett Rubint Rella

Tévé2021.03.31, 10:17

Rubint Rella az Instagramon jelentette be, hogy meglett a diplomája, élelmiszermérnöknek tanult egyébként a Szent István Egyetemen. Az influenszer nem így képzelte el az ünneplést, hisz a világjárvány miatt nem volt hagyományos átadás, a kalapok levegőbe dobása is elmaradt – ennek ellenére nem csüggedt, a következő diplomájánál tervez bepótolni mindent. 

Külföldi intézménytől szeretnél diplomát? Ez itthonról is lehetséges! Tudj meg többet a kettős diploma lehetőségéről!

Unilife.hu2021.02.15, 20:25

A Fudan Hungary University magyar és magyar-kínai kettős diplomát adhat, elsősorban gazdálkodástudományi, a későbbiekben pedig műszaki és orvosi képzéseken. A világ legjobb egyetemei között számontartott Fudan Egyetemen már magyar fiatalok tanulhatnak, de más hazai egyetemek is bőséges kínálatot adnak! Mutatjuk a részleteket!

Ez a lehetőség előtted is nyitva áll! - Duális képzés

Unilife.hu2021.02.15, 13:35

Sokat hallottál már a duális képzésről, de sosem tudtad, hogy miért jó? Miért reklámozzák annyira? Ha te is szeretnél többet tudni róla, akkor ez a cikk neked szól!

A műegyetemi diploma értéke időtálló: magas jövedelemre számíthatnak a BME-n végzettek!

Unilife.hu2021.02.02, 11:46

A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) adatai alapján a BME-n végzettek minden szakterületen gyors lendületet vesznek a karrierkezdéskor és jövedelmük kiszámítható ütemben egyre növekedik. A BME-s tanulmányok gyorsan megtérülő befektetések, mivel pályakezdőként az átlagnál magasabb, folyamatosan növekvő átlagjövedelmet és bármely területen nagyon gyors elhelyezkedést garantál már friss diplomásként is.

Egy valóra váltott álom Interjú Nemes Annával, az ATV Híradó műsorvezetőjével, riporterével

Unilife.hu2021.03.03, 17:23

Gyerekkoromban az volt az álmom, hogy egyszer majd híradós leszek. A Kodolányi János Egyetemen töltött három év megmutatta, hogy ezt sok tanulással és rengeteg munkával el lehet érni. Büszke vagyok rá, hogy kodolányis voltam, és büszke vagyok arra is, hogy a híradózás ma már nem álom, hanem a hivatásom.

Biztos megélhetésre számíthat, aki informatikusnak áll

Unilife.hu2021.01.22, 15:42

Komoly lehetőségek elé néznek a pályaválasztáskor az informatika mellett döntő végzős fiatalok: több ezer betöltendő pozíció, magas kezdőfizetés és vonzó munkakörülmények. Ezek hangzottak el az Educatio kiállításon az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkárának előadásán. Mutatjuk a részleteket!

Munka mellett diploma akár külföldről is? - Interjú Bottyán Tímeával

Unilife.hu2021.03.03, 17:25

Ha találsz kellően rugalmas egyetemet, nincs lehetetlen. Bottyán Tímea, a Tower of London kiskereskedelmi egységeinek vezetőjeként szerezte meg második diplomáját a Kodolányi János Egyetemen.

Így intézd a szakdolgozati ügyeket a Neptunban!

Unilife.hu2021.10.14, 12:58

Célegyenesben vagy a diploma felé: végre elkezded a szakdolgozatod! Gyakorlott egyetemistaként nem lepődsz meg rajta, hogy – minden máshoz hasonlóan – ez is jó sok adminisztratív feladattal jár. Ha az egyetemeden van lehetőség mindezt a Neptun rendszerben intézni, jóval könnyebb a dolgod.

Eltalálod? Tippelj, mennyit kereshetnek a frissdiplomások! - I. rész

Unilife.hu2021.01.19, 09:16

Ahogy korábban írtuk, megjelentek a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) legfrissebb kutatási eredményei. Ebből kiderül, hogy az egyetemről frissen kikerült hallgatóknak 2019 decemberében mennyi volt a jövedelme és milyen volt a helyzetük a munkaerőpiacon. Ennek kapcsán összeállítottunk egy tippjátékot. Eltalálod, hogyan alakult a frissdiplomások átlagjövedelme képzési területenként?

Ez a nagyi nem csak gratulálni ment el a diplomaosztóra

Unilife.hu2021.01.01, 13:50

A diplomaosztók legbüszkébb résztvevői a nagyszülők szoktak lenni, amikor látják, ahogy a már nem is olyan kicsi unokájuk átveszi az oklevelet, és átlép az élet küszöbén. Viszont egy tennessee-i családban fordult a kocka, ahol egy nap alatt két egyetemet végzett taggal bővül a család, és ebből az egyik a 74 éves nagymama volt.

Mennyit kereshetsz a társadalomtudomány különböző területein?

Unilife.hu2021.01.19, 09:20

A társadalomtudomány egy gyűjtőfogalom, mely szerteágazó területeket foglal magába, mint például a szociológia, politológia, nemzetközi tanulmányok, kommunikáció és médiatudomány. Ha vonz valamelyik terület, de nem tudod, milyen kilátásaid lehetnének diploma után, ne aggódj, ugyanis a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) kutatási eredményei megválaszolják kérdéseid.

Egyetem után külföldre

Unilife.hu2021.10.14, 12:36

Bizonyára neked is megfordult már a fejedben, hogy külföldön próbálj szerencsét. Vannak előnyei és hátrányai is, de összességében elmondható, hogy azok, akik bevállalják, a sötétben tapogatóznak. Nem gyűjtenek ugyanis elegendő információt arról, hogy ez mivel jár, felkészületlenül indulnak neki a bizonytalanba, „majd lesz valahogy" alapon. Összeszedtünk néhány fontos tényezőt arra az esetre, ha magadra vennéd a hátizsákod és útnak indulnál!

400 ezer forintos bér frissdiplomásként? Ha mérnök vagy, ez nem csak álom!

Unilife.hu2021.01.19, 09:23

Vajon mennyire könnyű elhelyezkedni műszaki diplomával, és hogyan lehet vele keresni? A Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb kutatásának eredményeit már összefoglaltuk korábban, most pedig arról olvashattok bővebben, milyen frissdiplomás évek várnak azokra, akik műszaki területen szereznek felsőfokú végzettséget.

Mennyit kereshetsz, ha államtudományi területen szereztél diplomát? Itt vannak a legfrissebb adatok!

Unilife.hu2021.10.27, 20:00

Kiadta legújabb kutatási eredményeit az Oktatási Hivatal. A 2020-as beszámolók alapján világosan kiderül, hogy az államtudományi területeken végzett hallgatók a versenyképes jövedelmet megkeresők közül is az élmezőnyben járnak! Lássuk, milyen az ő helyzetük a munkaerőpiacon és mely szakon kereshetsz akár több, mint egymillió forintot havonta!

Mennyit kereshetsz? - Nekik nőtt legnagyobb arányban a fizetése az elmúlt két évben

Unilife.hu2021.01.19, 09:25

Megjelentek a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) legfrissebb kutatási eredményei, ahogy erről délelőtt már hírt adtunk. A 2020-as kutatás adataiból azt tudhatjátok meg, hogy az egyetemről frissen kikerült hallgatóknak 2019 decemberében mennyi volt a jövedelme és milyen volt a helyzetük a munkaerőpiacon. A friss adatok többféle összehasonlításra is lehetőséget adnak, amelyekről Mennyit kereshetsz? címmel indítunk sorozatot. Azt már most megnéztük nektek, hogy a korábbi adatokhoz képest (amelyek a 2017 decemberi állapotot mutatják), hogyan változott a diploma értéke a magyar munkaerőpiacon. Mivel a frissdiplomásokat igyekeztünk górcsső ...

Közel félmillió forintot is kereshetnek a frissdiplomások - DPR 2020

Unilife.hu2021.01.19, 09:25

Arról már írtunk, hogy miért is hasznos a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR), de most elhoztuk nektek a legfrissebb adatait. Az Oktatási Hivatal most lezárult, mintegy 600 ezer hallgató munkaerőpiaci követése alapján készült kutatása is azt bizonyítja, hogy a felsőfokú képzéseket elvégzők rövid idő alatt, a tudásukhoz méltó bérezést kaphatnak.

Ezeken a területeken kereshetnek a legjobban a frissdiplomások

Gazdaság2020.12.21, 12:24

Az Oktatási Hivatal most lezárult, mintegy 600 ezer hallgató munkaerőpiaci követése alapján készült kutatása azt bizonyítja, hogy a felsőfokú képzéseket végzettek rövid idő alatt, a tudásukhoz méltó bérezést kaphatnak. A legmagasabb bért az informatikai képzéseket végzettek kapják, ez átlagosan havonta 487.775 forintot jelent, ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)  közleménye.

Ha ezen a szakon végzel garantált a magas jövedelem!

Unilife.hu2021.01.12, 11:47

Bár tudjuk a magas jövedelem nem minden, de valószínűleg sokunkat megnyugtat, ha nem kell aggódnunk a megélhetésünk miatt és azon vacilálni, hogy tömlős májkrémet vagy smacklevest vegyünk-e a hónap végén. Ennek a szaknak az elvégzésével garantáltan nem kell majd ilyeneken gondolkoznod.

Bölcsész leszek! Irány a meki?

Unilife.hu2020.12.10, 13:48

Nemrégiben egy diákhitellel foglalkozó programon az előadó a diákok felé fordulva közölte: „Nyugodjanak meg, nem lesz nagyon bonyolult, talán még a bölcsészek is megértik." Hamar kiszúrtam a bölcsészeket, döbbent arc, erőltetett mosoly. Valóban csak ennyit ér egy bölcsész diploma? Keressek egy másik szakot vagy irány a meki?

Mutatjuk mennyit kereshetsz Magyarország legnépszerűbb alapképzésének elvégzésével

Unilife.hu2021.01.12, 12:09

A Felsőoktatási Rangsor szerint a gazdálkodási és menedzsment alapszak nem csak a gazdaságtudományi képzés területén belül a legnépszerűbb alapképzés, hanem egész Magyarországon is. Máris mutatjuk a TOP 5 egyetemet és, hogy mennyit kereshetsz, ha elvégzed ezt a szakot.

Középiskolából egyetemre: a kultúrsokk egy új formája

Unilife.hu2021.04.22, 12:49

Amikor középiskolából egyetemre kerülünk, az leginkább ahhoz hasonlít, mintha külföldre utaznánk. Hogy kell itt beszélni? Mi ez a sok új kifejezés? Most komolyan e-mailben akarnak velem kommunikálni? Miért vagyok ennyire magamra utalva?

Ezekre figyelj, ha kezdő mérnök vagy

Unilife.hu2021.11.03, 10:48

Mindegy, hogy szakmai gyakorlatra mész, vagy már végeztél és pályakezdőként szeretnél elhelyezkedni! Összeszedtünk néhány hasznos tanácsot, amit érdemes megfontolnod, ha mérnöknek készülsz!

Minden, amit tudnod kell az államilag elismert nyelvvizsgarendszerekről

Unilife.hu2020.12.16, 18:43

Akár általános, akár szakmai nyelvvizsgára készülsz, érdemes jó előre kiválasztani a nyelvvizsgaközpontot, ahol vizsgázni fogsz, növelve ezzel a siker esélyét. Az egyes nyelvvizsgarendszerek által kínált feladatsorok jellege és nehézsége ugyanis annyira sokrétű, hogy érdemes már eleve a kiválasztott nyelvvizsgatípus feladatsorai alapján felkészülni rá.

Mi lenne, ha az egyik diplomádat becserélnéd egy kis intelligenciára?

She2020.12.01, 19:59

Érdekes beszélgetés fültanúja voltam nem olyan régen egy kávézóban. Míg a forró csokoládémat kortyolgattam, egy másik asztalnál két kb. velem egykorú lány vitatkozott. Nem meglepő módon egy pasi volt a téma:

Munka egyetem közben, vagy friss diplomával? Decemberben online állásbörze a BME-n!

Unilife.hu2020.11.28, 14:23

Állást, szakmai gyakorlat lehetőséget keresel? Nem tudod még, hogy mi legyen a szakdolgozat, TDK vagy projektfeladat témád? Az Online Műegyetemi Állásbörzén több száz állás és gyakornoki pozíció közül válogathatsz 2020. december 2-3. (szerda-csütörtök) 10:00-17:00 között!

Kettő lett, maradhat? – Mindent a Double Degree programról

Unilife.hu2020.11.13, 15:58

A Double Degree (kettős diploma) programok lehetőséget kínálnak arra, hogy magyar egyetemed alap- vagy mesterképzésével párhuzamosan egy külföldi intézmény programját is elvégezd, ezzel egyszerre két diplomát szerezve. A programtól függően adott szemesztereket töltesz külföldön és meghatározott tárgyakat kell elvégezned.

Újabb rangos nemzetközi listára került fel a Corvinus Egyetem

Gazdaság2020.11.04, 16:58

A Times Higher Education (THE) szakterületi listáján összesen 729 felsőoktatási intézmény szerepel a világ minden tájáról. A magyarországi intézmények közül egyedül a Corvinus Egyetem található meg a gazdasági és üzleti rangsorban. 

Előző
Következő