Diocletianus

címke rss
Előkerültek az első leletek a mongóliai hun sírokból!

Előkerültek az első leletek a mongóliai hun sírokból!

Alig telt el négy nap a legutóbbi Belkh-i ásatások előrehaladásáról szóló egyeztetés óta, hétvégére már kézzelfogható eredményeket értek el a Mongol Tudományos Akadémia és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében zajló kutatás során. Noha Gelegdorj Eregzen, az akadémia Régészeti Intézetének igazgatója a múlt héten elmondta, hogy igen jól állnak és folyamatosan ásnak kollégái, azonban ekkor még nem tudták, hogy már pár nappal később gyönyörű leletek bukkannak elő a föld alól - írja a Magyarságkutató Intézet a honlapján.

Rá akart cáfolni Krisztus próféciájára, de nem járt sikerrel

Archívum2020.12.12, 22:32

A 361 februárjában imperátorrá kikiáltott Flavius Iulianus, Nagy Konstantin utolsó életben maradt rokona az év végén, december 11-én fényes külsőségek között vonult be Konstantinápolyba, hogy formálisan is elfoglalja a császári trónt. Julianus rövid, nem egészen két esztendeig tartó uralkodása alatt megkísérelte a lehetetlent; az ősi római erények és a hagyományos államvallás felélesztését, valamint az augustusi állameszme helyreállítását. Lázas restaurációs kísérletét a régi eszmények és a pogány vallás hívei kitörő lelkesedéssel, a kizárólagos befolyásra törekvő keresztények pedig félelemmel vegyes dühvel fogadták. Az már örök tittok ...

Róma utolsó császára, akinek bukásával véget ér a civilizáció leghosszabb korszaka

Archívum2020.09.04, 20:27

Kr.u. 476. szeptember 4-én a néhai hun nagyfejedelem, Attila törzsszállásán nevelkedett rúgi törzsbéli germán hadvezér, Odoaker megszállta a Nyugat-Római Birodalom fővárosát Ravennát, és lemondásra kényszerítette az antik kor utolsó római császárát, Romulus Augustust. A lemondatásakor alig tizennégy éves császár félreállításával nem csak az antik Róma tizenkét évszázados története, hanem az emberi civilizáció egyik leghosszabb ideig fennállt korszaka, az ókor is véget ért.

Több száz éves üldöztetés után született meg az egyetemes keresztény egyház

Archívum2020.05.22, 21:34

Az egyetemes keresztény egyház történetében fontos mérföldkőnek számít a kereken 1695 éve, i.sz. 325 május 20-án a kisázsiai Nicea városába I. (Nagy) Constantinus császár, a Római Birodalom fejének kezdeményezésére megkezdett szinódus, az impérium összes keresztény püspökének részvételével megtartott tanácskozás. Az ekkor még Róma isteneinek áldozó, és a pontifex maximusi méltóságot viselő Constantinus felismerte, hogy a birodalom belső békéjének megteremtéséhez elengedhetetlen az egymással elkeseredett harcot vívó keresztény irányzatok közötti egység megteremtése.

A 2010-es éveknek vége, az évtizednek viszont még nem: de ami egyértelmű - itt van 2020!

Archívum2020.01.01, 09:27

Az utóbbi időben számos vita folyt arról, hogy vajon mikor ér véget a régi évtized és mikor kezdődik az új. Néhány vélemény szerint a jelenlegi évtized 2019. december 31-én ér véget, tehát az új kezdete 2020. január 1-jére tehető, míg mások szerint az új évtized csak 2021. január 1-jén veszi kezdetét. De vajon mi ennek a kérdésnek a tudományos háttere?

A betlehemi jászol csodája máig él

Archívum2019.12.24, 20:55

Karácsonykor Jézus születéséről emlékezik meg a keresztény világ. A bibliai hagyomány szerint a Megváltó a galileai Betlehemben látta meg a napvilágot a város határában fekvő sziklaüregben, amit istállóként használtak a környékbeli pásztorok. Az újszülött bölcsőjéül az állatok etetéséhez használt jászol szolgált, amelynek a hagyomány szerinti maradványait Flavia Iulia Helena császárné, a Római Birodalom ura, Constantinus anyja a 326-ban Szentföldön tett látogatása során talált meg, és vitt magával más szent ereklyékkel együtt az örök városba. A betlehemi jászol maradványát Róma legrégebbi keresztény templomában, az 5. század óta műkködő ...

Tudja-e, hogy hol őrzik a betlehemi jászol maradványait?

Archívum2017.12.25, 20:49

Karácsony ünnepnapján Jézus születéséről emlékezik meg a keresztény világ. Jézus, aki valós történelmi személyiség volt, a keresztény hagyomány és a 382. évi római, illetve a 414-es karthágói zsinaton kanonizált evangéliumok szerint is a galileai Betlehemben látta meg a napvilágot, abban a város határában fekvő sziklaüregben, amelyet istállóként használtak a környékbeli pásztorok.

Magyarország is eséllyel pályázik az antik világörökségre

Archívum2017.10.08, 16:50

Elkészült a Római Birodalom határai (limes) világörökségi nevezésének négy országot - Magyarország mellett Németországot, Ausztriát és Szlovákiát - érintő közös nevezési dokumentációja - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel. A Római Birodalom idején a mai Dunántúlt is magába foglaló provincia stratégiailag az egyik legfontosabb tartomány volt.

Szenzációt sejtető fordulat a Mikulás nyughelyével kapcsolatban

Archívum2017.10.05, 18:07

A híres török tengerparti nyaralóhelytől, Antalyától alig száz kilométerre festői környezetben fekvő kisváros, Demre első számú nevezetessége az a 4. századi bazilika, amelynek Szent Miklós, a legismertebb és messze legnépszerűbb keresztény szent, a „Mikulás" volt a püspöke. Egészen mostanáig úgy tudtuk, hogy a híres szent földi maradványait olasz kalózok a 11. században elrabolták, és a Bariban, a Szent Miklós tiszteletére emelt bazilikában helyezték végső nyugalomra. Török archeológusok azonban egy friss felfedezés alapján azt állítják, hogy nem Szent Miklós maradványait őrzik Bariban.

Ezerhatszáz éves Krisztus-festményt találtak a római katakombákban

Archívum2017.06.13, 23:27

A Róma alatt húzódó, összesen közel tizenhét kilométer hosszú katakombák a Római Birodalom idején, az ókeresztény gyülekezetek legfontosabb közösségi helyszínének számítottak. Itt tartották vallási szertartásaikat, és évszázadokon át ide is temetkeztek.

Előző
  • 1
Következő