Díjnet

címke rss
Fontos bejelentést tett a Díjnet

Fontos bejelentést tett a Díjnet

A Díjnet Zrt. mostanra már 36 e-számlakibocsátóval működik együtt, ennek köszönhetően ügyfelei 2023 első fél évében több mint 25 milliárd forint összegben fizették e-számláikat a rendszeren keresztül. Emellett a közel 40 civil szervezettel meglévő megállapodás keretében, 2023. első felében közel tízszeresére nőtt a dijnet.hu-n keresztül adományozott összeg a két évvel ezelőttihez képest. A társaság a magyar lakosság körében végzett felmérés segítségével elemezte az online számlafizetési szokásokat.

Példaértékű összefogás a Díjneten: a felhasználók rekordösszeget gyűjtöttek össze

Gazdaság2023.04.13, 13:38

2022-ben közel hatszorosára nőtt a dijnet.hu-n keresztüli, éves adományozások száma. Az adományozási hajlandóság idén sem csökkent, sőt rekord is született: mindössze két hónap alatt több mint 13 millió forintot adományoztak a Díjnet felhasználói az UNICEF Magyarországon keresztül a török-szíriai földrengések károsultjainak megsegítésére - áll a társaság közleményében.

Díjnet: már országosan elérhető az online hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjfizetés

Gazdaság2021.07.26, 11:45

A júliusban kiállított hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjszámlát online fizethetik azok az ügyfelek, akik az elmúlt hónapban jelezték elektronikus számla iránti igényüket a Díjnet felületén. Idáig több mint 16 ezer ügyfél élt ezzel a lehetőséggel - közölte a Díjnet Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Újabb pénzintézet netbankjából vezetik ki a Díjnet számlafizetési szolgáltatását

Gazdaság2020.11.30, 15:44

A Díjnet számlafizetés szolgáltatás a CIB régi netbankján keresztül nem lesz majd elérhető - értesült Azénpénzem.hu. A pénzintézet a változtatást üzletpolitikai okokkal indokolta. Nemrég az OTP Bank is hasonlóan döntött.

Megszűnik a Díjnet szolgáltatása az OTP Banknál

Gazdaság2020.11.17, 16:06

Az OTP Bank ügyfelei nem vehetik majd igénybe a korábban megszokott módon a Díjnet számla aggregátor szolgáltatásait és a hitelintézet saját, csekkrendező szolgáltatását sem. Mindezek a hitelintézet digitális szolgáltatásainak racionalizálása kapcsán szűnnek meg, de nem szakít az OTP mindenben a Díjnettel.

Megkétszereződött az e-számlafizetésre regisztrálók száma

Gazdaság2020.03.25, 11:45

Több mint 80 százalékkal megugrott az új regisztrációk száma a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetet követően a vezető független e-számlakezelési platform rendszerében, a korábbi időszak átlagához viszonyítva. A Díjnet partnereivel együtt azon dolgozik, hogy az újonnan regisztráló ügyfelek a lehető legrövidebb időn belül áttérhessenek az elektronikus számlafizetésre. A platformon tavaly már mintegy tízmillió e-számlát bocsátottak ki országos és regionális szolgálgatócégek.

Vidéken is egyre népszerűbb az e-számla

Techbázis2020.02.01, 17:54

Ráadásul a fogyasztók fizetési fegyelme is javulóban van.

A gyermekeket és a betegeket segítik leginkább az online adakozók

Techbázis2019.08.26, 10:39

Már 23 szervezet támogatható a Díjneten.

Megnégyszerezte nyereségét a Díjnet

Gazdaság2019.06.17, 10:37

A független e-számlakezelési platformot működtető cég 176 millió forint adózott eredményt ért el a 2017-es 45,6 millió forint után. A kimagasló teljesítményt a felhasználók számának több mint tíz százalékos növekedése és a szolgáltatások bővítése is segítette.

Egyre több háztartási számlát fizetünk pontosan

Gazdaság2019.05.29, 15:06

Tovább javult tavaly a fizetési fegyelem: a Díjnet e-számlakezelési platform összesítéséből kiderült, hogy 2018-ban az elektronikusan fizetett, közüzemi és a háztartásokhoz köthető más, például telekommunikációs és biztosítási számlák 75,9 százalékát határidőre rendezték a fogyasztók, míg 2017-ben 73 százalékos volt ez az arány. A 30 napon túl befizetett számlák aránya is tovább csökkent, és mindössze a teljes számlaforgalom 1,8 százalékát tette ki tavaly. A legbecsületesebben a távhő számlákat fizették be a felhasználók.

Már távfelügyeleti cég számláit is be lehet fizetni elektronikusan

Gazdaság2019.03.28, 13:10

Márciustól már távfelügyeleti számlákat is be lehet fizetni a Díjneten, miután az országszerte elérhető CRITERION Biztonsági Szolgáltatások Zrt. is csatlakozott az e-számlakezelő és fizetési rendszerhez. A Díjneten tavaly több mint 50 milliárd forint értékben fizettek be lakással kapcsolatos kiadásokat elektronikusan: különböző közműcégek, telefon- és internetszolgáltatók, biztosítók számláit.

Tovább nőtt az elektronikus számlák népszerűsége

Gazdaság2019.03.13, 11:43

Tovább nőtt tavaly az elektronikus számlafizetés népszerűsége, a Díjneten keresztül befizetett számlák összértéke 2018-ban először érte el az 50 milliárd forintot, ennek túlnyomó többsége bankkártyás tranzakció volt. A független e-számla-fizetési platformon már 30 különböző országos és helyi szolgáltató számláit lehet egyszerűen kezelni, a fővárosiak pedig akár az összes rezsiszámlájukat befizethetik a platformon. Idén tovább bővül az elérhető szolgáltatások köre, és a számlafizetés mellett egyéb elektronikus fizetési lehetőségek is megjelennek a rendszerben.

Már helyi adókat is be lehet fizetni a Díjneten

Gazdaság2019.02.18, 12:02

A közművek, telekommunikációs cégek, biztosítók és egyéb szolgáltatók számlái mellett márciustól immár helyi adók is befizethetők a Díjnet iCsekk mobilfizetési szolgáltatásán keresztül. Az országban elsőként Kiskunhalas és Hódmezővásárhely polgárai, illetve a települések helyi vállalkozásai élhetnek összesen 11-féle adónem – adók, pótlékok, illetékek – egyszerű, elektronikus kiegyenlítésének lehetőségével. A Díjnet szolgáltatásához már csatlakozott két önkormányzatot a közeljövőben tucatnyi további helyhatóság követheti.

Már adományozni is lehet a Díjneten

Techbázis2018.12.05, 10:47

18 alapítvány támogatható egyszerűen és biztonságosan.

Minden rezsiszámlát egy helyen fizethetnek be a budapestiek

Gazdaság2018.10.16, 12:08

Rohamosan nő az elektronikus számlafizetés népszerűsége Magyarországon – derül ki a Díjnet független e-számlakezelő rendszer adataiból. Szeptemberben az átlagosnál mintegy 25 százalékkal több új felhasználó regisztrált a platformra, egy hónap alatt több mint 18 ezer e-számla-regisztrációt kezdeményeztek a rendszerben. A kiugró növekedés oka, hogy a Díjnet és az NKM Áramszolgáltató Zrt. együttműködésének köszönhetően a fővárosi lakosok – egy egyszerűsített szolgáltatóváltást követően – már akár az összes közműszámlájukat egy elektronikus felületen kezelhetik és fizethetik be.

Újabb rezsicég csatlakozott a Díjnethez

Gazdaság2018.09.27, 10:12

A múlt héten a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) is csatlakozott a Díjnet rendszeréhez, ezt követőn a TRV mintegy 250 ezer ügyfele is elérheti az e-számlázással foglalkozó cég szolgáltatásait - közölte a Díjnet.

A hét, amikor padlóra került Görögország, a Ryanair és a Facebook is

Gazdaság2018.07.29, 18:05

A héten inkább a negatív hírek jellemezték a gazdaság világát. Görögországot történelmi katasztrófahullám sújtja, ez kihatással lesz a turizmuson keresztül az ország gazdaságára is. Rossz híreket közölt a Facebook, és a legendás elnökét elvesztő Fiat-Chrysler csoport is. Bajban van a Ryanair, amely több száz járatát törölte a sztrájkok miatt. Heti gazdasági összefoglaló.

Figyelmeztet a Díjnet!

Gazdaság2018.07.27, 09:44

A Díjnet Zrt. figyelmezteti ügyfeleit, hogy ismeretlenek visszaélnek a nevével és a logójával. E-mailben kérnek személyes és banki adatokat magánszemélyektől a regisztráció megerősítésére vonatkozó hivatkozással.

Csalók lopják a bankkártyaadatokat a Díjnet nevében

Gazdaság2018.06.07, 13:29

Az adathalászok személyes és banki adatokat gyűjtenek.

Már a Díjneten is befizetheti Telekom-számláit

Gazdaság2016.01.07, 11:53

A Magyar Telekom a folyamatban levő termékportfolió-egyszerűsítés keretében április 8-ával megszünteti a Távszámla elektronikus számlabemutatási és -fizetési szolgáltatását, és ezzel párhuzamosan számlakibocsátóként csatlakozik a piacvezető Díjnet Zrt. rendszeréhez, közölte a táraság.

Nemsokára jön az első nemzeti közműszolgáltató

Gazdaság2015.01.23, 12:11

Egy ma megjelent kormányhatározatból derült ki, hogy 1 milliárd forint alaptőkével és 14 milliárd forint tőketartalékkal nemsokára létrejöhet az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.

Pedig ingyen van

Gazdaság2014.06.10, 11:08

A Díjnet Zrt. 1500 fős felmérése alapján a lakossági igények alapján körülbelül négyszer annyian fizetnék számláikat online, mint ahányan most teszik, de még mindig nem elég tájékozott a fogyasztó. A társaság szerint a számlafizetők többsége nincs tisztában a hagyományos csekkbefizetés helyett választható variációkkal, így azzal sem, hogy ha elektronikus úton egyenlít, az díjmentes.

Az Elmű lerázta a Díjnetet

Gazdaság2014.01.30, 08:25

A Díjnet, annak ellenére, hogy az Elmű kiebrudalta, megpróbálta megtartani az ügyfeleit. Nem sikerült. Az eset megmutatta, hogy a nagy közműszolgáltatókra szüksége van a gyűjtőoldalaknak. Az ügyfélnek az egyablakos ügyintézés a kényelmesebb, a nagyobb cégeknek azonban jobban megérheti házon belül tartani a számlafizetést.

Vigyázzon a januári villanyszámlával!

Gazdaság2014.01.07, 12:21

A jövőben az Elmű-Émász ügyfelei nem tudják majd számláikat a Díjnet, illetve a Távszámla felületén kiegyenlíteni; a közműszolgáltató ugyanis szakított a szolgáltatókkal – írja a Pénzcentrum.hu. Ehelyett mindenkinek fel kell keresnie a társaság saját honlapját, amennyiben látni akarja a számláját, illetve be is akarja fizetni. A változás több tízezer ügyfelet érint.

Milyen netes megoldásokkal felejthetők el a sárga csekkek?

Techbázis2011.04.05, 18:51

Meg lehet spórolni a postai sorban állást sárga csekkek tömegében a kézben, ahogy a mérőórák leolvasójára sem kell várni többé. A havi rendszerességű rezsiköltségek körüli ügyintézés ma már teljes egészében a netre terelhető, spórolva a papírral és az idővel egyaránt.

Előző
  • 1
Következő