díj

címke rss

Hamarosan jöhet a több tízezres spórolás, százezrek járhatnak jól

Gazdaság2023.12.12, 12:02

Kevés idő van hátra 2024 március elsejéig, amikor több mint 3 millió biztosítási szerződést, vagyis a teljes lakásbiztosítási piacot érintő biztosítóváltási kampány kezdődik. 13 biztosító, több mint 300 alkuszcég és több ezer üzletkötő aktív kormányzati támogatás mellett készül az első magyarországi lakáskampányra. Ezzel összefüggésben, márciusban akár 50 százalékkal is csökkenhetnek egyes lakásbiztosítások díjai, áll a Biztosítási Elemző Központ összegzésében.

Itt vannak a Golden Globe-díj tévés jelöltjei

Tévé2023.12.11, 16:51

Kihirdették a 81. Golden Globe-díj jelöltjeit, a tévés szekcióban a sorozatok közül például az Utódlás, a The Last of Us vagy a Gyilkos a házban számíthat az elismerésre, a színészek közül Helen Mirren vagy Gary Oldman is vihet haza szobrot.

Aligha meglepő, hogy melyik lett a 2023-as F1-idény legjobb akciója - videó

Gphírek2023.12.10, 12:53

Nagyjából akkora meglepetés volt, hogy Fernando Alonso egyik mutatványa kapta az idény legjobb akciójáért járó díjat a Forma-1 szezonzáró gáláján, mint az, hogy Max Verstappen lett a világbajnok.

Európa legjobbja lett a Liget Budapest Projekt

Gazdaság2023.12.04, 14:48

Európa legjobb vezető turisztikai fejlesztése díját kapta meg az idén 10 éves Liget Budapest Projekt a rangos World Travel Award's díjátadóján – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója. A turisztikai Oscarnak is nevezett elismerés elhódításával a világ legjobb európai turisztikai fejlesztés rangját is kivívta magának a kontinens legkomplexebb kulturális városfejlesztése.

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal

Life.hu2023.11.27, 16:55

Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án. Az MVM a szakmai elismerésen kívül kétmillió forinttal támogatja a tíz, 30 év alatti zeneművészt.

Idén is tíz fiatal zeneművész kapta meg a Junior Prima Díjat

Gazdaság2023.11.30, 15:58

Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án. Az MVM a szakmai elismerésen kívül kétmillió forinttal támogatja a tíz, 30 év alatti zeneművészt.

Megdöbbentő összeggel tartozik az FIA-nak a Red Bull

Gphírek2023.11.27, 13:16

A Red Bull rekordjával az FIA is jól jár, ugyanis a konstruktőri bajnoknak egészen elképesztő, 7,4 millió dolláros nevezési díjat kell fizetnie a 2023-as Forma-1-es szezon után a Nemzetközi Automobil Szövetségnek.

Januártól emelkedik a levélfeladások díja

Itthon2023.11.24, 16:40

A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől - közölte a vállalat pénteken.

Világsztárok mellett jelölték díjra a Fradi focistáját

Sport2023.11.16, 13:58

Újabb afrikai díjra jelölték a Ferencváros tunéziai focistáját, Mohamed Ali Ben Romdhanét - írja a Fradi.hu. 

2024-ben teljesen megújul az Aranylabda

Sport2023.11.03, 12:30

Az UEFA hivatalos közleményben jelezte, hogy megállapodott a Groupe Amaury társasággal, így 2024-ben már közösen szervezik majd a gálát.

Három díjat is nyert Los Angelesben a Semmelweis

Film2023.10.29, 12:00

Bejelentették a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál díjazottjait. Koltai Lajos az anyák megmentőjéről készült rendezése a legjobb film, Vecsei H. Miklós a legjobb színész és Nagy Katica a legjobb színésznő díját nyerte el a filmben nyújtott alakításáért. A kedd estig tartó ötnapos rendezvényen 19 magyar mozifilm látható.

Magyar futball-legenda a Nemzetközi Fair Play Bizottság idei kitüntetettjei között

Sport2023.10.27, 21:44

A Nemzetközi Fair Play Bizottság 2023. október 21-én Budapesten megtartott tanácskozása utáni gálán adták át az idei Fair Play díjakat, amelynek kitüntetettjei között egy magyar sportlegenda is szerepel.

Plusz díjat számol fel egy étterem a rossz szülőknek

Gazdaság2023.10.27, 19:37

Számos olyan étterem létezik már, ahova gyerekek nem mehetnek be, hogy ne zavarják azokat a felnőtteket, akik a gyerekek hangoskodása nélkül akarnak enni. Azonban egy étterem meglepő módját választotta annak, hogy megoldja ezt a problémát, bevezették a "rossz szülő" díjat. 

Díjat számolt fel az étterem a "rossz gyerekek" után: "Azt mondták, menjünk a Burger Kingbe"

Life.hu2023.10.26, 08:16

Felháborodottan osztotta meg éttermi élményét egy család: "rossz szülői magatartásuk" miatt büntetést szabtak ki rájuk.

Átadták a Budapesti Operettszínház díjait

Kultúra2023.10.25, 12:48

Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának dátuma, október 24-e minden évben a magyar operett napja. A Budapesti Operettszínház társulata ilyenkor nagyszabású gálaműsorral ünnepel, és ekkor kerülnek átadásra a magyar operett napjához kapcsolódó díjak a teátrumban. Idén azért volt különleges a nagyközönség által is várva várt esemény, mert Magyarország kormánya a százéves Budapesti Operettszínház iránti tisztelete jeléül 2023-at a magyar operett évévé nyilvánította.

Nagy bejelentést tett a Vodafone a díjakról, ez szinte minden ügyfelüket érinti

Gazdaság2023.10.25, 09:54

A Vodafone Magyarország a KSH fogyasztói árindex alapján meghatározott inflációkövető 22,01 százalékos díjkorrekció helyett jelentősen kedvezőbb, mindössze 15,4 százalékos díjkorrekciót alkalmaz a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjainak esetében. A vállalat emellett bejelentette, hogy ezen ügyfelek számára nyújtott egyes kedvezmények mértéke is 15,4 százalékkal emelkedik majd 2024 márciusától. Az érintett ügyfelek a decemberi számlalevelekkel együtt kapnak hivatalos tájékoztatást a tarifákat és a kedvezményeket is érintő díjváltozásról.

Botrány: Kiszivárgott, hogy ki nyeri a 2023-as Aranylabdát

Sport2023.10.17, 14:40

Bár hivatalosan csak október 30-án derül ki, hogy ki lesz az idei Aranylabda-gála győztese, ám a spanyol sajtó már tudni véli, hogy 2023-ban is Lionel Messi fog nyerni.

Átadták a Honthy-díjakat

Kultúra2023.10.08, 18:17

Idén negyedik alkalommal adták át a Budapesti Operettszínház művészeinek a Honthy Hanna primadonnáról elnevezett díjakat, amelyet Eleni Korani, az Ernst Galéria tulajdonosa hozott létre 2018-ban.

Máris három díjra esélyes a Barbie

Film2023.10.04, 21:09

Három díjra is jelölték Greta Gerwig Barbie című filmjét a novemberi HPA-díjátadón. A filmes utómunka elismerésére alapított szervezet, a 2002-ben alapított, de a díjazásban csak néhány éve aktív Hollywood Professional Association elismeréseit november 9-én adják át. Három jelölésével (szín- és hangutómunka, illetve vágás) a játékfilmek között vezet a Barbie.

A Reddit elkezd fizetni a legnépszerűbb bejegyzések szerzőinek

Gazdaság2023.09.27, 14:25

A Reddit közösségi média platform bemutatta a tervét, melynek alapján elkezd fizetni a legnépszerűbb bejegyezések szerzőinek – egyelőre csak az Egyesült Államokban.

Idén lenne 130 éves Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas professzorunk

Tudomány2023.09.24, 19:09

Idén volna 130 éves hazánk egyik legkedveltebb tudósa, Szent-Györgyi Albert biokémikus, orvos. Bár többnyire „csak" a C-vitamin felfedezése kapcsán ismerik, ám kutatói munkássága olyan sokszínű és kalandos volt, ami az utókort is megihlette. A professzortól származó idézetek közkézen forognak az interneten, irányt mutatva a ma élő generációknak és az orvostársadalomnak. Születésnapjára és életművére megemlékezve szeptember 16-án újra indul a jelölés a nevével fémjelzett Orvosi Díjra.

A Gránit Bank Magyarország leggyorsabban növekvő digitális bankja

Gazdaság2023.09.19, 15:54

A „Leggyorsabban Növekvő Digitális Bank Magyarországon 2023" díjat ítélte a Gránit Banknak a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review Magazine. Az indoklásban külön értékelték: „a Bank nemzetközi szintéren is kiemelkedő ütemű fejlődését, az eBank mobilapplikáció folyamatos fejlesztését, és a fenntarthatóságot támogató digitális megoldásokat".

MTÜ: Megőrizték Michelin-csillagjaikat és újakat is szereztek a magyar éttermek

Gazdaság2023.09.15, 10:07

Megőrizték Michelin-csillagjaikat és minősítéseiket a magyar éttermek, sőt újak is csatlakoztak a tavaly elismerést szerzők közé. A MICHELIN Guide új magyarországi kiadásában továbbra is két 2 Michelin-csillagos és hét 1 Michelin-csillagos étteremet találhatunk, míg a tavalyinál 14-gyel több, összesen 59 étterem kapott Michelin-ajánlást. Emellett nőtt a Bib Gourmand minősítést kiérdemlő, valamint a Zöld csillagos éttermek száma is. Országszerte 75 étterem került be idén a francia kalauz ajánlójába. Az újabb nemzetközi siker tovább erősíti hazánk vezető kulináris desztináció szerepét Közép-Európában, és egyúttal azt üzeni a nagyvilággnak, ...

Taylor Swift hét díjat nyert egy este alatt

Tévé2023.09.13, 10:13

Taylor Swift lett az MTV VMAs 2023-as díjátadójának abszolút nyertese, hét díjat vihetett haza.

Egy kis sziget vagyonokat keres két betű miatt

Gazdaság2023.09.05, 15:19

Anguilla egy apró sziget a Karib-tengeren, melynek csupán 20 ezer fő a lakossága, az ország gazdasága pedig hagyományosan a turizmusra épül. Az elmúlt hónapokban azonban hatalmas fordulat állt be a brit tengerentúli terület életében, ugyanis a mesterséges intelligencia népszerűségének megugrásával Anguilla neve igazi kincsesbánya lett.

Az egész világ az UEFA-n röhög a kínos baki után

Sport2023.09.01, 07:48

Csütörtökön este Monacóban a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása melett megválasztották az előző idény legjobb futballistáit és edzőit is. Előbbi kategóriában díjat kapott Erling Haaland is, ám a norvég színpadra lépésekor kellemetlen dologgal kellett szembesülnie.

Közel 800 forintot számláztak ki két vendégnek szendvicsük kettévágásáért

Gazdaság2023.08.09, 17:13

Meghökkentő élménnyel gazdagodott két brit turista egy olaszországi bárban, a népszerű utazási célpontnak számító Comói-tónál. A vendéglátóhelyen ugyanis 2 eurót (kb. 770 forintot) számláztak ki nekik azért, mert a rendelt szendvicset kettévágva kérték felszolgálni.

39 autót jelöltek az Év Magyar Autója díjakra

Auto2023.08.04, 14:33

Lezárult a nevezés az Autós Nagykoalíció által szervezett Év Magyar Autója verseny 2024-es díjaira.

Ilyen készülék fejlesztéséért kaptak nemzetközi díjat a hazai kutatók

Tudomány2023.07.15, 09:45

Robert Boyle Analytical Science Horizon-díjat nyert az a szenzorfejlesztési együttműködés, amelyben az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Természettudományi Kutatóközpont (TTK) csapata is részt vesz.

800 ezer forint átlagbért, heti 24 óra tanítást, 10 hét szabadságot jelent a tanároknak az új törvény

Itthon2023.07.04, 15:33

Az Országgyűlés kedden elfogadta az új pedagógus-életpályamodellről szóló törvényt, ami megteremti az alapját a pedagógusok további jelentős béremelésének. A pedagógusok átlagbére 2025-re 800 ezer forintra emelkedhet, maximális heti óraszámuk 24 órára csökken, szabadságuk 46 napról 50 napra, azaz 10 hétre nő, csökkennek az adminisztratív terheik - közölte a Belügyminisztérium.

Ismét magyar éttermek borlapjait díjazta a Wine Spectator

[origo] Gasztro2023.07.03, 17:33

Három budapesti és egy miskolci étterem borlapját is díjazta a világ egyik legbefolyásosabb borszakmai lapja, a Wine Spectator.

Kiderült, hogy melyik a világ legjobb étterme 2023-ban

Gazdaság2023.06.21, 10:55

Idén is megválasztották a világ 50 legjobb éttermét. A dobogós helyeken Barcelonában, Madridban, illetve a perui Limában található éttermek állnak..

Kerkez Milos versenyben a legjobb fiatal focista díjáért

Sport2023.06.20, 16:20

Kerkez Milos, a holland AZ Alkmaar magyar válogatott balhátvédje is jelölt a Golden Boy-díjra, amelyet minden évben a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgó kap.

Sokat fizethet a telefonálásáért a nyaralásán, ha ezekre nem figyel oda

Gazdaság2023.06.20, 10:40

Bár a fogyasztókat védik a roamingra vonatkozó uniós előírások, külföldi utazás előtt érdemes áttekinteni a külföldi telefonhasználatra vonatkozó szabályokat - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Taroltak a magyar filmek a 47. Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Kultúra2023.06.18, 10:18

Gauder Áron A Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, a 27 című magyar-francia koprodukció Buda Flóra Anna rendezésében pedig a fődíjat, az Annecy Kristályt érdemelte ki a rövidfilmek versenyében a világ egyik legjelentősebb animációs filmfesztiválján a franciaországi Annecyban.

Iráni rendezőnő filmjének ítélték oda a kolozsvári nemzetközi filmfesztivál fődíját

Kultúra2023.06.18, 09:29

Iráni film nyerte a vasárnap záruló kolozsvári 22. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíját a szombaton késő este tartott díjátadó gálán, a filmszemle történetében először a női díjazottak vannak túlsúlyban.

Nem vett melltartót szűk kisruhája alá Tóth Andi - kép

Tévé2023.06.16, 13:35

Tóth Andi egy díjátadóra volt hivatalos, ahol ironikus módon, visszavonulását követően jelölték zenei díjra. Úgy döntött, hogy a természetességét szeretné kihangsúlyozni, ezért szinte smink és melltartó nélkül jelent meg az eseményen.

Újabb magyar filmes világsiker: a legnagyobb ázsiai filmfesztiválon nyert a Hat hét főszereplőnője

Film2023.06.14, 16:33

Román Katalint a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon díjazták a Nemzeti Filmintézet által támogatott, a nyílt örökbefogadásról szóló Hat hét című filmben nyújtott kimagasló színészi alakításáért. A rangos elismerést a film operatőre, Dévényi Zoltán vette át a fesztiválon. Szakonyi Noémi Veronika számos díjjal, így legutóbb a Magyar Mozgókép Fesztiválon (egyebek mellett) a legjobb elsőfilmes rendező díjával méltatott alkotása még mindig látható a hazai mozikban.

Rengeteg botrány után új tulajdonosa van a Golden Globe-díjátadónak

Film2023.06.13, 10:37

Új tulajdonosa van a Golden Globe-díjátadónak, a díjakat odaítélő Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók testülete (HFPA) megszűnt eddigi formájában.

Petőfi Zenei Díjátadó: A hazai könnyűzene legjobb előadóit díjazzák

Tévé2023.06.12, 10:10

A Petőfi-bicentenárium évében ismét élő showműsorral, látványos produkciókkal és a magyar könnyűzenei élet kiválóságaival rendezi meg a közmédia a Petőfi Zenei Díj gálaműsorát. A rangos elismeréseket az A38 Hajón adják át, az eseményt a Dunán, a Petőfi TV-n és a Petőfi Rádióban is közvetítik június 17-én 19:40-től. A díjátadón kilenc kategóriában ismerik el a hazai könnyűzene legjobbjait, és öt extra produkció is várja a nézőket.

Tarolt a Blokád a magyar filmes díjátadón

Film2023.06.10, 21:49

Óriási érdeklődés mellett harmadik alkalommal rendezték meg a Magyar Mozgókép Fesztivált. A négynapos esemény végén átadták a Magyar Mozgókép Díjakat. 

Befutottak az első nevezések az Év Magyar Autója 2024 verseny szervezőihez

Auto2023.06.09, 11:49

Míg tavaly a Subaru, 2021-ben a Cupra, Seat és a Hyundai, addig idén a Mazda nevezett elsőként.

Ezek a Balaton legjobb fagyizói 2023-ban

Travelo2023.06.06, 12:56

Nemrég beszámoltunk róla, hogy az év fagylaltja díjat 2023-ban a balatonalmádi Amaretto Fagyizó jeges finomsága, a balatoni tövises mangó sorbet nyerte. Természetesen az idei év legjobb balatoni fagyizói között a díjnyertes üzlet is szerepel. De hol érdemes még finom fagyikat kóstolni a tó körül? Mutatjuk!

Elképesztő, alpári stílusban írt a nőségről a Pulitzer-díjas transznemű kritikus

8882023.05.24, 14:04

Pulitzer-díjjal tüntették ki a New York Magazin egyik transznemű munkatársát. Andrea Long Chu, aki ugyan férfinak született, de saját bevallása szerint ma már transznemű leszbikusként azonosítja magát korábban egészen elképesztő stílusban írt a nőségről. 

Durván támadják a kollégáját megalázó Szabó Zsófit

Tévé2023.05.16, 11:52

Mint azt korábban írtuk, Szabó Zsófi élő adásban alázta meg kollégáját, Miller Dávidot, aki láthatólag nagyon kínosan érezte magát kolléganője botrányos viselkedése miatt. A nézők nem felejtették el az egykori sorozatszínésznő durva szavait, most sem kímélik a róla szóló kritikákban. 

Díjat kapott a The Last of Us és Drew Barrymore

Tévé2023.05.08, 12:04

Átadták az MTV Movie & TV Awards idei elismeréseit, a legjobb tévésorozat díját a The Last of Us kapta.

Megszólalt Korda György, miután elsírta magát a színpadon

Tévé2023.05.05, 17:14

Korda György és Balázs Klári nagykoncertjük közben vehették át a Fonogram-életműdíjat, amitől nagyon meg is hatódtak. 

Alig két év alatt megduplázódtak az albérletek árai egy távoli metropoliszban

Gazdaság2023.05.03, 14:53

Szingapúr hosszú évek óta a világ egyik legdrágább ingatlanpiaca, köszönhetően a szűkös lakáskínálatnak és a jelentős keresletnek. Ráadásul a városállamban nagyon sok külföldi él, ami tovább növeli a keresletet, felhajtva az ingatlanárakat. A metropoliszban pedig ma már olyan súlyos a lakhatási válság, hogy a bérleti díjak rövid idő alatt meg is duplázódhatnak.

Kiderültek az elektromos autók kgfb-díjai

Gazdaság2023.05.03, 10:17

Idén alig több mint 50 ezer forint volt az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja – derül ki a Netrisk összeállításából. A hagyományos meghajtású kocsik közül a benzinesek átlagdíja megközelítette a 48 ezer forintot, a dízeleké pedig meghaladta az 58 ezer forintot. A cascobiztosításokat nézve a villanyautók éves átlagdíja 118 ezer forint alatt marad, míg a benzinesekre 135 ezer, a dízelekre 146 ezer forintot kell költeni.

Minden idők legnagyobb parkolási díját halmozhatta fel egy orosz tehergép

Gazdaság2023.04.18, 14:25

Az orosz-ukrán háború kitörése kapcsán Kanadában, Toronto repülőterén rekedt egy orosz illetőségű gigantikus teherszállító gép. Egyelőre semmilyen lehetőség nem kínálkozik arra, hogy a gép elhagyja a számára kijelölt parkolóhelyet a Pearson repülőtéren, miközben a parkolási díj mértéke már meghaladja a 330 ezer dollárt.

Egyfajta díjként adták át a levágott kezeket

Tudomány2023.04.02, 18:52

Egy most publikált, új tanulmányban a szakemberek összesen tizenkettő egyén levágott jobb kezét elemezték oszteológiai módszerekkel, amellyel feltártak egy ókori egyiptomi trófeaszerzési gyakorlatot. A régészek a levágott jobb kezeket három gödörben fedezték fel az északkelet-egyiptomi Avaris/Tell el-Dab'a-i hükszosz palota udvarán.

Gundel Takács Gábor új feladatot kapott

Tévé2023.03.28, 11:15

Online közvetítés révén a meghívott vendégek mellett a nagyközönség is figyelemmel kísérheti a Televíziós Újságírók Díja ünnepélyes díjátadó gálaestjét március 29-én. A 20 órakor kezdődő esemény élőben lesz látható többek között a TV2 Csoport online felületén, a TV2 Playen is. A gála és az online közvetítés műsorvezetője Gundel Takács Gábor lesz.

Átadták a Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseit

Gazdaság2023.03.24, 16:15

Átadták a 2022. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseit pénteken az Országházban; a jelentős üzleti haszonnal járó, kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítmény elismerésére a nagydíjat a Mediso Kft. kapta az ultramagas térerejű PET/MRI gyógyászati termékcsalád kifejlesztéséért.

Két első díjat is elhozott a Gránit Bank a banki innovációk éves seregszemléjén

Gazdaság2023.02.17, 15:51

Elsöprő sikert aratott a Gránit Bank a Mastercard - év bankja 2022 versenyen. A Bank elnyerte "Az év digitális banki UX megoldása" és "Az év fiataloknak szóló programja" díjat, ezentúl második helyezést ért el "Az év fenntartható kezdeményezése" kategóriában, amellyel az ügyfelek kártyás költéseinek karbonlábnyomát bemutató Öko Kalkulátort ismerték el, míg "Az év prémium banki aktivitása" kategóriában a harmadik hellyel elsősorban a VideóBankon keresztül nyújtott prémium szolgáltatásokat díjazták a hazai kereskedelmi bankok legrangosabb szakmai seregszemléjén.

Nem is gondolnád, de ezeknek a művészeknek nincsen Kossuth-díja

Life.hu2023.02.01, 08:49

Idén lesz hetvenöt éve, hogy megalapították Magyarország legmagasabb állami kitüntetését, a Kossuth-díjat. Az elmúlt több mint hét évtizedben számtalan művész, a tudomány vagy az irodalom területén kimagaslót nyújtó ember vehette át a díjat.

Fabiny Tamás evangélikus püspök kapta a Both Antal református alapítvány díját Debrecenben

Itthon2023.01.22, 19:48

Fabiny Tamást, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét tüntették ki a református Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány Pro Unitate in Christo - A Krisztusban megélt egységért - díjával, az elismerést vasárnap este, a debreceni Református Nagytemplomban, az ökumenikus imahét záró istentiszteletén adta át Fekete Károly tiszántúli református püspök és Kustár Zoltán, kuratóriumi elnöke.

Az amerikai filmkritikusok Cate Blanchettnek ítélték a legjobb színésznőnek járó díjat

Life.hu2023.01.16, 09:27

Brendan Fraser és Cate Blanchett is díjat kapott az amerikai filmkritikusok díjátadó gáláján vasárnap este Los Angelesben, amelyen a Minden, mindenhol, mindenkor nyerte a legjobb film díját.

A Sárkányok házának és Kevin Costnernek is jutott Golden Globe

Tévé2023.01.11, 10:48

Kiosztották az idei Golden Globe-díjakat, amelyek egy részével a tévés teljesítményeket is elismerték.

Elképesztő magyar siker: még csak 11 éves, de már húsz nemzetközi díjat tudhat magáénak Emma

Life.hu2023.01.09, 21:26

Balla Riana Emma még csak 11 éves, de már most több nemzetközi díjat bezsebelt. A kislány színészként, énekesként és forgatókönyvíróként is óriási sikereket ér el.

Példamutató fiatal ápoló nyerte el a mentősök Iránytű Díját

Life.hu2022.12.22, 07:52

A nívós elismerést idén Mányi Tamás kapta, aki 3 éve erősíti a Szolnoki Mentőállomás csapatát.

Páratlan magyar siker született a világ egyik legrangosabb kozmetikai versenyén

Life.hu2022.12.15, 11:04

Egyedüli magyar résztvevőként indult a The Scandinavian Global Makeup Awards megmérettetésén a Vintage Beauty. Ez a verseny immár negyedik éve az egyik legjelentősebb független beauty díjátadó a világon, amely négy piacon, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ázsiában és Skandináviában megjelenő smink- és kozmetikai újdonságok közül hivatott kiválasztani és bemutatni a legjobb termékeket.

A Sárkányok háza és A korona is kaphat Golden Globe-ot

Tévé2022.12.12, 20:12

Kihirdették a 80. Golden Globe-díj jelöltjeit, a tévés szekcióban a sorozatok közül például a Sárkányok háza, A korona vagy a Wednesday számíthat az elismerésre, a színészek közül Selena Gomez vagy Kevin Costner is vihet haza szobrot.

Szombathy Gyula azt hitte, csak viccelnek vele, amikor kiderült, hogy ő kapta a Karinthy-gyűrűt

Life.hu2022.12.09, 21:06

Tavasszal egy szívműtétje után kapott sztrókot Szombathy Gyula színűvész, akinek megterhelő és fájdalmas volt ez az év. Ám a most kapott elismerésének nagyon örül. 

Átadták a turisztikai szakma legmagasabb állami kitüntetéseit, az idei Kőrösi Csoma Sándor-díjakat

Gazdaság2022.12.08, 09:34

A turisztikai szakmában végzett tevékenység legrangosabb elismerését idén is olyan szakemberek kapták, akik töretlen elhivatottsággal és a hazájuk iránt érzett szeretettől vezérelve végzik munkájukat Magyarország turizmusának fejlesztése érdekében. A Kőrösi Csoma Sándor-díjakat Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára és Horváth Péter a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója adta át az idei kitüntetetteknek Budapesten.

Díjazták a hazai pénzügy legmeghatározóbb női szereplőit

Gazdaság2022.11.30, 11:16

Idén először díjazták a magyarországi pénzügy területén maradandó értéket teremtő női szakembereket a Fintech.hu digitális pénzügyi szakportál és a Peak fintech technológiai vállalat által alapított Women in Finance 2022 Díjátadó Gálán. Az elismerésben tíz olyan pénzügyi vezető és szakértő hölgy részesült, akik többek között a hazai pénzügy digitális fejlődéséért, az edukáció vagy a fenntartható befektetések elterjedéséért dolgoznak - áll az eseményről kiadott közleményben.

Magyar kutatókat díjaztak a Tejútrendszer forradalmi térképéért

Tudomány2022.11.28, 13:18

Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézete és számos magyar kutató képviseli hazánkat abban a konzorciumban, amelynek a 2023-as Lancelot M. Berkeley − New York Community Trust „Érdemes Munka a Csillagászatban" díjat odaítélték. Az elismerést a Gaia-projekt megvalósításáért felelős konzorcium a Tejútrendszer legnagyobb és legpontosabb háromdimenziós térképének elkészítéséért kapja.

Az FIA nyilvánosságra hozta az F1-es jelöltjét az "év akciója" díjra - videó

Gphírek2022.11.26, 17:35

Az FIA nyilvánosságra hozta, hogy a 2022-es F1-es szezon melyik pillanatát terjesztették fel a rajongók által megszavazandó, "Az év akciója" díjra.

Idén is tíz zeneművészeti tehetséget ismert el az MVM

Kultúra2022.11.23, 12:34

Tizenötödik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb fiatal tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 22-én. Az MVM a szakmai elismerésen kívül kétmillió forinttal támogatja a tíz díjazott harminc év alatti zeneművészt.

Idén is díjazta az Exim Magyarország a hazai pénzintézeteket

Gazdaság2022.11.18, 15:22

Idén is megrendezte nagyszabású díjátadóját az EXIM Magyarország. A 2022-es gálának a Budai Várban található Királyi Lovarda adott otthont. Az eseményen a hazai pénzügyi és gazdasági ökoszisztéma képviselőit ismerték el, a díjakat pedig azon pénzintézeteknek ítélték, amelyek 2021-ben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az EXIM Magyarország által kínált hitel- és lízingkonstrukciók folyósítása során. A rendezvényt Lóga Máté, gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár szavai nyitották, majd az EXIM Magyarország vezérigazgatója, Kisgergely Kornél is köszöntötte a résztvevőket.

Óriási megtiszteltetés: a WHO kitüntetéssel díjazta Müller Cecília munkáját - Fotó

Life.hu2022.11.18, 10:59

Az országos tisztifőorvos egyenesen a WHO-tól kapott egy elismerő kitüntetést.

Ilyen egyedülálló díj még nem készült Magyarországon

Itthon2022.11.18, 09:50

Kivételes alkotást készített Weiler Péter a 6. Magyar Klipszemlére, ahol 16 kategóriában díjazták a legjobb zenei videókat. A képzőművész korábban csak érdeklődőként volt jelen az eseményen, de idén az a megtiszteltetés érte, hogy ő álmodhatta meg az Absolut Spirit of Togetherness különdíját. Óriási kihívásként tekintett a feladatra, amit végül egy általa kiválasztott jelenet beépítésével, a különböző színtartományok szétbontásával, pixelizálásával oldott meg. Az eredmény egy olyan szoborszerű objektum lett, ami minden szögből másként mutatja magát.

Díjat alapítana Böröndi Tamás emlékére a színész özvegye, Götz Anna

Life.hu2022.11.13, 21:11

November 23-án lesz két éve, hogy koronavírus-fertőzés okozta szövődmények miatt elhunyt Böröndi Tamás színész, a Vidám Színpad igazgatója. A terheket, melyek addig az ő vállát nyomták, halála utána özvegye, Götz Anna vette át, aki néha azt érzi, összeroppan a súly alatt.

Ezüst Delfin díjat nyert Az Aranyvonat Legendája című film a 13. Cannes Corporate Media & TV Awards versenyen

Itthon2022.10.29, 10:42

Budapest, 2022. október 27. - Ezüst Delfin díjat nyert a Magyar Nemzeti Bank megbízásából készült Az Aranyvonat Legendája című dokumentum-játékfilm a világ egyik legrangosabb vállalati és dokumentumfilmes versenyén. A 37 perces alkotás a jegybanki dolgozók és családjaik történetét mutatja be, akik a II. világháború utolsó évében életüket kockáztatva, vonaton menekítették ki az országból a magyar kincseket, köztük a Szent Koronát és hazánk akkori teljes aranykészletét. A történetet feldolgozó filmet az idén közép- és emelt szintű történelemérettségire készülők a Történelem és pénzügyek című kiadványban található QR-kód segítségével ttekinthetik ...

Ezek a világ legszebb kertjei a turisták szerint

Travelo2022.10.27, 11:17

Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a szingapúri Gardens by the Bay, amely a turisták szavazatai alapján idén a világ legszebb kertjeinek listáján az első helyre került.

Díjazták Majkát és Azahriah-t

Tévé2022.10.14, 16:57

Október 13-án már hatodik alkalommal rendezték meg a Magyar Klipszemlét, idén az egyéves születésnapját ünneplő Hajógyár közreműködésével. A beérkezett 644 klipből 16 kategóriában díjazták az elmúlt év legjobb alkotásait az Akvárium Klubban.

Nemzetközi elismerést kapott a közmédia két műsora

Tévé2022.10.12, 15:36

Két alkotás – az Elveszett idők és a Rozmaring kunyhó – is bekerült ABU Prizes döntősei közé. A világ egyik legrangosabb szakmai seregszemléjén a kategóriánkénti legjobb alkotások közé jutni már önmagában is nagy elismerés.

Rangos díjat kapott a Bartók Rádió

Tévé2022.10.03, 21:02

A Bartók Rádió az egyik legrangosabb elismerésben részesült: a magyar ismeretterjesztés és média kategóriájának Primájává választották.

Európa vezető új turisztikai attrakciója lett a Magyar Zene Háza

Gazdaság2022.10.03, 16:06

A Magyar Zene Háza elnyerte az Európa vezető új turisztikai attrakciója 2022 címet az idegenforgalmi ágazat Oscarjaként emlegetett World Travel Awards versenyen - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Két vegyész és egy biológus kapta idén A Nőkért és a Tudományért díjat

Tudomány2022.09.30, 11:39

Spohn Réka biológus, Bajusz-Rácz Anita és Hetényi Anasztázia vegyészek kapták idén a L'Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért elnevezésű díjat kiemelkedő kutatási eredményeikért.

Ők kapták idén a tudomány Oscar-díját

Tudomány2022.09.23, 12:08

Az élettudományokban, fizikában és matematikában elért kiemelkedő eredményekért odaítélt Breakthrough-díjat 2023-ban öt tudóscsoport kapta meg, amelyek mindegyike 3-3 millió dollárt nyert el az elismeréssel - jelentette be csütörtökön New Yorkban a Breakthrough Prize Alapítvány.

Újra fogad turistákat a világ legelzártabb királysága

Gazdaság2022.09.19, 17:12

A dél-ázsiai Bhutáni Királyság a koronavírus-járvány után ismét megnyitja a határait a turisták előtt. A beutazóknak azonban speciális díjat kell fizetniük a világ egyik legelzártabb országában.

Ismét meghirdeti a jegybank a Zöld Pénzügyi Tudományos Díjakat

Gazdaság2022.09.08, 15:38

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) újra meghirdeti a Zöld Pénzügyi Tudományos Díjakat és a Zöld pénzügyi kutatási kezdeményezést. A díjakat idén két kategóriában adományozza a jegybank. A Zöld kutatási kezdeményezés kategóriában bővült a díjazottak köre, hiszen azt immár három helyezés és egy különdíj formájában osztja ki az MNB - írja sajtóközleményében a jegybank.

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat elismeréseit

Gazdaság2022.09.08, 15:42

Az idén 34 pályázó 41 pályázata kapta meg az Érték és Minőség Nagydíj (ÉMIN) Tanúsító Védjegy használatának jogosultságát, a nagydíj pályázat elismeréseit, különdíjait csütörtökön adták át az Országházban, a legtöbb díj az agráriumhoz kötődik.

Hatalmas öröm érte Fésűs Nellyt

Tévé2022.08.19, 12:12

Nagy megtiszteltetés érte Fésűs Nellyt, az elmúlt időszakban két rangos díjjal is jutalmazta a nemzetközi filmes szakma.

A matematikus, aki elméleteivel ötszáz évre lefoglalta tudóstársait

Tudomány2022.08.05, 11:16

Kétszázhúsz éve, 1802. augusztus 5-én született Niels Henrik Abel norvég matematikus, aki 27 évet sem élt, mégis kilenc matematikai halmazrendszert és három tételt neveztek el róla, valamint az ő nevét viseli az egyik legrangosabb matematikai díj is.

Előző
Következő