digitális forradalom

címke rss
Magyarország is részt vesz a digitális forradalomban

Magyarország is részt vesz a digitális forradalomban

A rendszerváltoztatás óta a legalacsonyabb a munkanélküliség Magyarországon, és az új munkahelyek létesítése miatt kulcsfontosságú, hogy részt tudjunk venni a negyedik, vagyis a digitális forradalomban és a magas hozzáadott értékű termelésre, valamint a kutatás és fejlesztés megerősítésére helyezzük a hangsúlyt – mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a T-Systems Symposium rendezvényén.

Tényleg önző, narcisztikus nemzedéket nevelünk?

Unikornis2016.10.21, 13:03

A mai három-öt éves gyerekek előbb tanulnak meg számítógépes játékokat játszani, mint biciklizni, előbb használnak okostelefont, mint hogy be tudnák kötni a cipőfűzőjüket. Ilyen mértékű kulturális váltást, mondják a szakemberek, utoljára az írásbeliség kialakulásakor élt át az emberiség. Csakhogy míg az előbbi több száz éven át zajlott, a digitális forradalom néhány évtized alatt alakította át az életünket. Sosem volt még ekkora szakadék szülők és gyerekek között. Ha nem szedjük össze magunkat, könnyen elveszíthetjük a kapcsolatot legféltettebb kincseinkkel.

A jövő fogyasztójának gyártana? Ez érdekelni fogja

Gazdaság2016.10.11, 17:42

Terrorveszély esetén egy kattintás a Facebook safety check alkalmazásra, segélykérő applikáció letöltése utazás előtt, két könyv elolvasása az ingázással töltött idő alatt, takarítás kiszervezése két gombnyomással, alvásritmus-figyelés otthon, húsmentes hétfő. Ezek a mindennapjainkba beépülő szokások egyértelműen meghatározzák korunk termékfejlesztéseit, innovációit és újfajta piaci lehetőségeit.

Passzold a rutint a robotnak

Gazdaság2016.07.20, 15:00

2021-re száz munkavállalóból 57 számít arra, hogy okossá válik a munkahelye, 44 ma is elégedetlen a munkahelye digitális fejlettségével. Ők olyan irodában szeretnének dolgozni, ahol például a fűtést, hűtést és a világítást mindig automatika állítja optimálisra, a tárgyalókban lévő eszközök vezetékek nélkül kommunikálnak egymással, a távol lévő kollégák videókonferencián keresztül bekapcsolódhatnak a megbeszélésbe, és hozzáférhetnek a megbeszéléseken bemutatott prezentációk és egyéb digitális tartalmakhoz is.

A német kisvállalkozó legszívesebben szekéren döcögne el Münchenig

Gazdaság2016.04.05, 10:16

Lassan mozdulnak a digitalizáció irányába a német kis- és középvállalkozások, pedig erre az iparági vezetők és politikai döntéshozók szerint is nagy szükség lenne az exportorientált német ipar pozíciójának fenntartására.

Előző
  • 1
Következő