diáktüntetés

címke rss

Erősebbek a diákok az IMF-nél

Archívum2012.12.20, 15:09

A diákok meghátrálásra kényszerítették az eddig minden kormányzati intézkedést átverő Orbán Viktort. Ráadásul Orbán diákvezetőként csinálta ugyanezt a kommunisták ellen a rendszerváltás idején. A tüntetések fordulópontot jelenthetnek a kormány népszerűségében is - írja csütörtöki cikkében a Bloomberg.

Letisztult rendszert kapnak a diákok

Archívum2012.12.20, 08:57

A kormányszóvivő szerint a kormány mindent megtett, hogy a diákok alaptalan félelmeit eloszlassa, így most már a fiatalokon a sor.

Figyelmezették az előállított tüntetőket

Archívum2012.12.20, 12:07

A rendőrség figyelmeztetésben részesítette azt a három fiút, akit szerdán állítottak elő a diáktüntetésen. A három fiatalember tagadta, hogy szabálysértést követett el.

Atomprogram és kínai honszeretet miatt is tüntettek 2012-ben

Archívum2012.12.18, 18:05

Míg Európában az oktatást érintő megszorítások váltották ki a diákok harangját, volt, ahol a lányok oktatáshoz való jogáért is ki kellett állni, Hongkongban a kínai hazaszeretet oktatása verte ki a biztosítékot, Tunéziában pedig az érettségi vizsgák időpontja miatt is volt megmozdulás. 2012-es diáktüntetések világszerte.

Négy kérdés, egy esély Orbánnak

Archívum2012.12.18, 10:59

Történelmet is írtak, meg nem is, el is foglaltak egy egyetemet, meg nem is, be is jutottak a rádióba, meg nem is, el is döntöttek valamit, meg nem is. Több száz diák éjszakázott a Színművészeti Egyetemen, hogy a kormány felsőoktatási tervei ellen tiltakozzon. Orbán Viktornak levelet írtak, Hoffmann Rózsát nem siratták, és elég sokat izgultak amiatt, hogy milyen messze hallatszik el a hangjuk. Diáklázadás belülről.

Figyelj, Viktor, ebből baj lesz

Archívum2012.12.18, 11:13

Ha a kormány úgy akarja, lényegében nem változik a felsőoktatásban ingyen tanulók száma. Egyszerűen csak nem előre, hanem utólag húznák majd meg azt a határt, amely alatt fizetni kell a diploma megszerzéséért, de a Fidesz hétfő esti elnökségi ülésén Orbán Viktor hajlott egy ennél több diák tanulását támogató javaslatra. A Fidesz vezetői szerint Orbán Viktor merészen ment előre, és senki nem szólt neki, hogy ne bőszítse fel a diákokat. Jövőre a tervezettnél több állami ösztöndíjas hely lehet, hogy ne kelljen a választási kampány közepén hadakozni a tüntető diákokkal. A balhét a mostani tüntetésekért Hoffmann Rózsa viheti el.

Fekete lufikkal a tandíj ellen

Archívum2012.12.17, 12:10

Flashmobot tartottak hétfőn délelőtt a budapesti Vörösmarty Gimnázium diákjai, hogy a tandíj ellen tiltakozzanak. A diákok fekete lufikat eregettek, amelyekre egyetemek nevét kötötték, arra utalva, hogy a lufikhoz hasonlóan az ő továbbtanulási álmaik is elszálltak. Egy diák szerint az ő generációjuknak meg kell tanulnia tüntetni, hogy a céljait elérje. Hétfőre és keddre sok más gimnázium diákjai is tüntetéseket, sztrájkokat hirdettek, hétfőn délután ötkor pedig újabb budapesti tömegtüntetésben tetőzik az egy hete tartó tiltakozás. Nézze meg videónkat és képeinket a fekete lufit eregető diákokról!

Kövér szerint mások is rátelepülnek a diáktüntetésekre

Archívum2012.12.16, 21:52

Semmilyen szakmai anyagot nem kapott a HÖOK a felsőoktatási átalakítások új irányáról, így szerinte nincs miről tárgyalnia hétfőn az emberi erőforrás miniszterrel. Kövér László házelnök szerint a kormány nem készítette elő a politikai talajt a bejelentéshez, és nem számolt azzal, hogy a diáktüntetésekre rátelepülve egyesek a saját sérelmeik miatt akarják nagyobb botránnyá duzzasztani az ügyet.

Csak Orbán Viktor kerülte ki a forrongó diákokat

Archívum2012.12.16, 20:53

Bokros Lajos beégette magát, Horn Gyula taktikus volt, de még Gyurcsány Ferenc is kimerészkedett a dühös diákok közé - amikor magukra haragították őket azzal, hogy megpróbáltak tandíjat bevezetni. Hogyan lehetett megszervezni egy többezres diáktüntetést, amikor Facebook még nem volt, és mobiltelefon sem sok? Diákvezérek a rendszerváltás utáni tüntetésekről.

Tüntető gimnazisták masíroztak Budapesten

Archívum2012.12.15, 11:21

Csütörtök délután a budapesti Széll Kálmán tértől az Oktatási Államtitkárság épületéig vonult több száz középiskolás, akik a felsőoktatás fizetőssé tétele ellen tiltakoztak. Az akció délelőtt jutott eszükbe, és nagyon büszkék voltak rá, hogy tüntetnek. Rendőrök vezették őket keresztül a városon, ahol óriási dugó alakult ki, a Parlamentet viszont rendőrsorfal zárta el előlük. Alighogy odaértek a Szalay utcába, el is indultak hazafelé.

Engedményekkel tenné vonzóbbá a kormány a diákhitelt

Archívum2012.12.13, 01:16

A hét elején felmerült lehetőséget elvetve mégsem csökkenti le a kormány a diákhitel 2 kamatát, hanem türelmi időszakkal és felfüggeszthető törleszéssel teszi vonzóbbá a hallgatók számára a konstrukciót - értesült az [origo]. A szerdai kormányülésen Orbán Viktor információink szerint a hallgatói tiltakozások ellenére ismét egyértelművé tette, hogy a kormány önfinanszírozó felsőoktatás megteremtésére törekszik, amelyben néhány speciális kivételtől eltekintve akár egyáltalán nem is lennének államilag támogatott férőhelyek.

Országszerte tüntettek a tandíj ellen

Archívum2012.12.13, 20:55

Több nagyvárosban is folytatódtak csütörtökön a felsőoktatás átalakítása elleni demonstrációk, a tiltakozáshoz középiskolások is csatlakoztak.

Gyanakvás és feszültség a forrongó diákszervezetek között

Archívum2012.12.13, 15:11

Az elmúlt évek legnagyobb diáktüntetését tartották szerdán este, de a slusszpoén, a Corvinus elfoglalása elmaradt - pedig még a rektor is engedélyezte. A tüntetést szervező csoportok összekaptak, az esemény főszervezőjét Fidesz-bérencnek nevezték. A Hallgatói Hálózat szerint a HÖOK szerencsétlenkedett, a szervezők szerint a hahások vitték rossz irányba a tömeget.

A nemzet jövője a tét - videók a diáktüntetésről

Archívum2012.12.12, 20:27

Több ezer dühös diák zárta le a Kossuth teret és tört be a Parlament parkolójába, a tandíj ellen tiltakoztak, Orbánt hazugozták, nézze meg videóinkat!

Rendőrökre támadtak a tüntető diákok Chilében

Archívum2012.08.24, 09:14

Több mint 140 diákot vettek őrizetbe csütörtök este Chilében az erőszakba torkolló diáktüntetések után. Az ingyenes oktatásért küzdő diákok 18 rendőrt megsebesítettek.

Diákvezetőket tartóztattak le Mianmarban

Archívum2012.07.07, 17:13

A tavaly megkezdett demokratikus reformok ellenére országszerte több mint húsz fiatalt tartóztattak le Mianmarban, a világ egyik legkeményebb diktatúrájában. A diákok egy ötven évvel ezelőtti tüntetésről akartak volna megemlékezni, a hatalom ezt nem hagyta.

Gumibottal zavarták szét a Barcelonában tüntető diákokat

Archívum2012.02.29, 20:12

Több tízezer diák vonult az utcára tüntetni a tervezett spanyolországi megszorítások ellen szerdán. Barcelonában a diákok megdobálták a tőzsde épületét, a rendőrség válaszul gumibottal oszlatta föl a tömeget.

Tízezer cseh egyetemista tüntetett Prágában

Archívum2012.02.29, 13:42

Tízezer egyetemista vonult fel szerdán Prágában esélyegyenlőséget, egyetemi autonómiát, az oktatás színvonalának megtartását követelve. A cseh kormány felsőoktatási reformjában többek között tandíj bevezetését tervezi.

Erőszakba torkolltak a diáktüntetések Madridban

Archívum2011.11.18, 00:58

Több ezer középiskolai tanár és főiskolás diák tüntetett csütörtökön Madridban az oktatásfinanszírozás megkurtítása ellen; az eleinte békés tiltakozás azonban erőszakba torkollott. Hat egyetemi hallgatót őrizetbe vettek, és polgári engedetlenség címén emelnek vádat ellenük. 

Több volt a rendőr, mint a diák a londoni tüntetésen

Archívum2011.11.09, 20:18

Négyezer rendőr vigyázott a rendre a szerdai londoni diáktüntetésen, amelyen mintegy kétezer diák vett részt az emelkedő tandíjak, valamint szociális megszorítások miatti tiltakozásul. Mindösszesen húsz embert vettek őrizetbe, miután megpróbáltak sátrat verni a Trafalgar-téren. Decemberben több tízezer diák zavargásokat robbantott ki Londonban, ezért volt most ekkora készültség.

A levizelt Churchill csak a felszín - miért tüntetnek a brit diákok?

Archívum2010.12.12, 12:15

Károly herceg kocsiját megtámadták, Churchill szobrát levizelték, a vezető kormánypárt székházát megszállták - egyre durvábbak a brit diáktüntetések, amelyek a felsőoktatási tandíjak tervezett emelése miatt robbantak ki. A miniszterelnök keménységet ígért a vandál tüntetőkkel szemben, de a feszültség mögött a tandíj mellett más okok is meghúzódnak. A briteknek barátkozniuk kell az évtizedek óta nem látott koalíciós kormányzással és a brit gazdaság súlyos problémáival is.

Tüntető diákok szeméttel borították be a szlovén parlament előtti teret

Archívum2010.05.19, 18:29

A szervezők szerint legalább hétezer diák tüntetett a szlovén parlament előtt. A diákok a kormány néhány intézkedése ellen tiltakoznak, köveket és tojásokat dobáltak, valamint személttel borították be a parlament előtti teret.

A szentesi Fidesz szerint marketingakció volt a diáktüntetés

Archívum2008.06.25, 19:13

Marketingakciónak nevezte a szentesi Fidesz vezetője a szombati diáktüntetést, és nyugalomra intette a város lakóit. A hétvégén több száz diák, tanár és szülő tüntetett Szentesen a két középiskola új vezetői miatt.

Kevesebb a turista Párizsban a diáktüntetések miatt

Archívum2008.02.06, 16:36

A diákmegmozdulások következtében eddig két százalékkal csökkent az európai beutazó turizmus Franciaországban - derült ki csütörtökön a Le Figaro című párizsi napilap idegenforgalmi körképéből.

Előző
  • 1
Következő