Diákhitel Központ Rt.

címke rss

Magánkölcsönre szorulhatnak a diákok

Archívum2002.02.16, 09:15

Az igazi fából vaskarika esete, hogy a diákhitelt legkorábban csak március 14-én tudja folyósítani a Diákhitel Központ Rt., sok helyütt viszont már most, a februári beiratkozáskor be kell mutatni a tandíj befizetését igazoló csekket. A költségtérítéses képzésre járó diákok így legföljebb kölcsönkérhetnek ismerőseiktől, s márciusban a diákhitelből rendezhetik adósságukat.

Versenyhivatali eljárás a Diákhitel Központ ellen

Archívum2001.11.23, 10:18

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Diákhitel Központ Rt. ellen, mert a Postabanknál kötelezővé tett számlanyitás a hatóság szerint megalapozza a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúját - értesült több napilap. A Napi Gazdaságnak a Diákhitel Központ szóvivője az információt nem erősítette meg, de azt mondta, hogy az ügy lezárásáig nem kommentálják az eseményeket.

Emelkedik a diákhitel havi összege

Archívum2002.05.11, 13:40

A diákhitel felvehető legmagasabb havi összege 21 ezerről 25 ezer forintra nő - jelentette be Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke a párt szombati választmányi ülésén. Őri András, a Diákhitel Központ Rt. szóvivője az Üzleti Negyednek elmondta: egyelőre nem tudnak arról, hogy a kormány elfogadta volna az erről szóló rendeletet.

A kormány megvonta az MFB-hitelek árfolyam-garanciáját

Archívum2002.06.21, 07:45

Sem a diákok által felvett hitelt, sem a Diákhitel Központ Rt.-t nem érinti az a kormányhatározat, amely megszünteti a diákhitel forrásául szolgáló - a Magyar Fejlesztési Bank által idén felvett - 28 milliárd forintos (és a korábbi) hitel árfolyam-garanciáját. A határozat a banknak jelent többletkockázatot, bár az is előfordulhat, hogy a forint további erősödésével nyer azon.

Az MFB megszerzi a Diákhitel Központ többségét is

Archívum2001.11.24, 10:34

Napokon belül kétmilliárd forint erejéig úgynevezett ázsiós tőkeemelést hajt végre a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. a Diákhitel Központ (DHK) Rt.-ben. A tranzakció révén az állami pénzintézet birtokolja majd a jelenleg a Postabank százszázalékos tulajdonában álló társaság részvényeinek kétharmadát. Történik mindez akkor, amikor a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók egzisztenciális gondjainak enyhítésére létrehozott cég ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt.

A PM alá kerülhet a Diákhitel Központ

Archívum2002.07.16, 10:14

A Pénzügyminisztériumhoz (PM) kerülhet a Diákhitel Központ (DK) - jelentette a Világgazdaság a PM illetékeseire hivatkozva. A minisztériumnak még nincs kialakult elképzelése a központ jövőjét illetően, így a DK mai közgyűlésén csak a vezetői tisztségek megerősítése várható.

A Postabank örül a Diákhitel Központtal kapcsolatos GVH-döntésnek

Archívum2002.08.07, 18:43

A Postabank és Takarékpénztár Rt. örömmel fogadta, és tudomásul veszi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának határozatát, amely szerint a Diákhitel Központ Rt. magatartása nem sértett versenyjogot - áll a pénzintézet szerdai közleményében.

Szeptembertől nő a diákhitel felső határa

Archívum2002.09.01, 18:20

A diákhitel igényelhető maximális havi összege 25 ezer forintra emelkedik a most kezdődő szemesztertől. Azoknak a régi hallgatóknak, akik a továbbiakban ekkora hitelt szeretnének havonta felvenni, az M012 jelű módosító adatlapot kell kitölteniük és leadniuk a postahivatalokban vagy ajánlott küldeményként elküldeni a DK Rt. postacímére - közölte a Diákhitel Központ Rt.

Nemcsak a Postabank vehet részt a diákhitelezésben

Archívum2002.07.03, 10:01

Más kereskedelmi bankok is tulajdonrészt szerezhetnének a Diákhitel Központ Rt.-ben, így a hitelezés nemcsak a Postabank kizárólagos joga lehet - áll a Világgazdaság információja szerint abban az előterjesztésben, melyet az illetékes tárcák a jövő héten tárgyalnak. Jelenleg a Diákhitel Központ részvényeinek harmada a Postabanké.