diák
címke rss- kapcsolódó címkék:
- iskola
- tanár
- oktatás
- egyetem
- középiskola
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újra megemelték a Nyári diákmunka program keretösszegét
Jelenleg közel 30 ezer nappali tagozatos diák dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, az egyszer már megemelt, így 3,4 milliárd forintos keretet, az élénk érdeklődésre tekintettel, további 250 millió forinttal toldotta meg a kormány.
- címkék:
- Bodó Sándor
- diákmunka
- diák
- tanuló diák
- ITM
- Címkefelhő »
Gyakori sztereotípiák az egyetemről - biztos, hogy igazak?
Egyetemre menni rettentő izgalmas - új környezet, új emberek, mindenek felett pedig végre megszabadul az ember a szülei óvó tekintetétől. Akár várakozással, akár szorongással tekintesz az elkövetkezendő időszakra, biztosan vannak sejtéseid, mivel jár majd az egyetemi lét – most megtudhatod, mi tévhit, és mire számíthatsz valójában!
Elengedtek több diákot, akiket július elején hurcoltak el egy nigériai iskolából
Túszejtők elengedtek 28 diákot, akiket július 5-én hurcoltak el az északnyugat-nigériai Kaduna állam egyik bentlakásos iskolájából, de 81 gyereket továbbra is fogva tartanak - közölte vasárnap John Hayab tiszteletes, aki részt vett a fiatalok kiszabadítása érdekében folytatott tárgyalásokon.
- címkék:
- Nigéria
- diák
- emberrablás
- iskola
- Címkefelhő »
Ez vár rád az egyetemen! Mire kell számítanod, már az első perctől?
Amikor belépsz az egyetemi világba, számtalan újdonság fogad, nem csoda, ha ezer kérdésed van. Összegyűjtöttük a legtipikusabb kérdéseket és válaszokat, hogy zökkenőmentesen induljon az első félév.
A stréber és a késős: ismerős típusok? Neked is tuti voltak ilyen osztálytársaid!
Néha körbenézel és a filmekre emlékeztetnek a klikkek és az embertípusok? Lássuk, milyen tipikus osztálytársakkal találkozhatsz bármilyen iskolába is jársz.
Parkolóban szexelt a diákjával egy egyházi iskolában oktató amerikai tanárnő
Egy 22 éves, ohiói tanárnő éppen hogy elkezdett tanítani az egyik helyi iskolában, máris lefeküdt az egyik diákjával. A fiú anyja, amint megtudta, hogy mi történt, értesítette az iskolát.
- címkék:
- USA
- diák
- tanárnő
- szex
- tanár-diák viszony
- Címkefelhő »
5 tipp, ha most kezded a gimit
A gimiben számtalan újdonság vár, de fel vagy készülve? Íme néhány tipp, ha vannak még kérdéseid.
Így viselték a köpenyt a kisiskolások - képek
Megemelték a Nyári diákmunka program keretösszegét
Már az első héten a húszezret közelítette a program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte.
„Remélem, nem rabolnak el” – Ez volt az utolsó üzenete a diáklánynak, holtan találtak rá
Borzalmas, ami egy orosz diákkal történt: a 34 éves nő beült egy idegen mellé az autóba, majd pár nap múlva már csak a holtteste került elő.
- címkék:
- gyilkosság
- diák
- nyomozás
- Címkefelhő »