diabétesz

címke rss

Diabéteszfigyelő árusításába kezd az egyik techvállalat

Gazdaság2019.07.01, 09:24

Már több Apple üzletben is elérhető az a glükóz figyelő, ami integrálódik az iPhone-hoz, és ezzel a cukorbetegségben szenvedők számára lehetővé válik, hogy figyelemmel kövesség vércukorszintjük változását az Apple Health alkalmazásban – olvasható a CNBC-n.

Európában évente 3 százalékkal nő az 1-es típusú cukorbaj előfordulása

Tudomány2019.06.28, 13:00

Egy 25 évet felölelő klinikai kutatás szerint rohamosan emelkedik Európában az 1-es típusú cukorbetegség előfordulásának aránya, és a következő 20 évben akár meg is kétszereződhet a betegséggel diagnosztizáltak száma. A cukorbetegség világnapján a diabétesz kialakulásának megelőzésére, a betegség felismerésének és kezelésének fontosságára hívják fel a figyelmet az Első 1000 Nap szakemberei.

A gyermekkori trauma később a fogak elvesztését jelentheti

Tudomány2019.05.29, 19:12

Még ha a gyerekek egyszer fel is nőnek és szembenéznek az egykori nehézségeikkel, a fogaik akkor is őrzik a korai életben tapasztalt traumák emlékét. A Michigan Egyetem kutatók szerint emiatt több fogunkat veszíthetjük el felnőttként, mint azt valaha is gondoltuk volna.

A túlsúlyosok száma nő a cukorbetegek száma mégis csökken Amerikában

Tudomány2019.05.29, 13:00

Meglepő módon csökkent az amerikai felnőttek körében az új diabéteszes esetek száma annak ellenére, hogy az elhízottak aránya viszont növekedett.

Sertésekben növesztenek emberi szerveket Japánban

Tudomány2019.05.01, 17:57

A Tokiói Egyetem kutatói remélik, hogy egy éven belül megkezdhetik azt a Japánban úttörőnek számító sejtkísérletet, amelynek keretében sertésekben fognak emberi hasnyálmirigyet növeszteni transzplantációs célokra.

Alzheimer-kórossá válhatnak a kezeletlen cukorbetegek

Tudomány2019.03.27, 21:51

A kezeletlen cukorbetegek esetében jóval gyorsabban fejlődik ki demencia - állapították meg új tanulmányukban a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) kutatói.

Íme a gyermekkori diabétesz biztos jelei

Life.hu2019.03.26, 11:29

Egyre nő a cukorbetegek száma világszerte. Ám a betegség már nemcsak az időseket érinti, hanem a fiatalokat, sőt a gyermekeket is. Éppen ezért létfontosságú, hogy a szülők időben felismerjék a gyermekkori diabétesz tüneteit. 

Magzatgyermek világnapja: így hat a várandósság alatti diabétesz a csecsemőre

Archívum2019.03.25, 14:07

Becslések szerint minden második kismama túlsúlyos vagy elhízott a várandósság korai szakaszában, amely jelentősen növeli a terhességi magas vérnyomás és a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A terhességi cukorbetegségnek általában nincsenek tünetei, ám komoly veszélyt jelent mind a mama, mind a baba egészségére nézve. Az átmeneti diabétesz magas születési súlyt és a baba belső szerveinek megnagyobbodását okozhatja, a 12. hét után pedig koraszüléshez vagy vetéléshez is vezethet. Az élet csodájáról, a várandósságról és a magzatgyermekről 1993 óta emlékezünk meg március 25-én, ez alkalomból az Első 1000 Nap program szaakértői ...

Ezzel az alacsony kalóriatartalmú diétával visszafordíthatóvá válhat a 2-es típusú diabétesz

Archívum2019.03.13, 14:26

Alacsony kalóriatartalmú diéta segíthet visszafordítani a 2-es típusú cukorbetegséget – derült ki egy friss kutatásból.

Tejfehér vért vettek le a kórházban az ájult középkorú férfitól

Tudomány2019.02.26, 12:03

Egy középkorú német férfi vére olyannyira megtelt neutrális zsírokkal, hogy az orvosok kénytelenek voltak szó szerint lecsapolni azt. A szokatlan esetről a kutatók az Annals of Internal Medicine tudományos folyóiratban számoltak be.