devizahitel

címke rss

Már húszezer lakás van az eszközkezelőnél

Gazdaság2015.10.22, 10:58

Az év első kilenc hónapjában ötezer ingatlant szerzett meg az eszközkezelő, így már húszezer lakás és ház került a Nemzeti Eszközkezelőhöz.

Tovább szigorítanák a devizehiteles törvényt

Gazdaság2015.10.12, 16:12

A kormány honlapján hétfőn megjelent, jelzáloghitelekkel és  önkéntes nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvénymódosítás-tervezetek, valamint azok végrehajtási rendeleteinek a módosításai a fogyasztók széles körét érintik. A tervezetek más pénzügyi jellegű változásokat is tartalmaznak.

Jön még levél a bankoktól novemberben

Gazdaság2015.10.12, 09:32

Jellemzően november első felében fognak megérkezni az elszámolási értesítők azoktól a pénzügyi intézményektől, amelyek ellen a jegybank korábban közérdekű pert indított.

Eddig minden devizahiteles pert megnyert az MNB

Gazdaság2015.10.09, 12:08

A jegybank 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított áprilisban, hogy az érintett bankoknak a 2010. november 26. utáni időszakra vonatkozóan is kötelességük legyen elszámolni a fogyasztókkal.

Akinek jó a forintosítás, az hátradőlhet

Gazdaság2015.09.23, 13:31

Nincs teendőjük azoknak az autóhiteles ügyfeleknek, akik elfogadják devizahitelük forintosítását - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1-en. 

Fontos hír jött az autóhiteleseknek

Gazdaság2015.09.18, 18:34

A kormány benyújtotta a deviza- és devizaalapú autó- és fogyasztási hitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Ez már a csőd, de van ennél rosszabb is

Gazdaság2015.09.14, 01:30

Szeptembertől csődbe menekülhetnek a kilátástalan helyzetbe került adósok. Érdemes tájékozódni: családok otthona múlhat azon, hogy időben kérik-e a csődbiztos segítségét. A rendszer ugyanakkor még formálódik, nemrég egyebek mellett a méltányolható lakásigényről jelent meg kormányrendelet.

Százezrek csökkenthetnék törlesztőjüket

Gazdaság2015.08.28, 09:03

Az idei év a devizahitelek forintosításától (volt) hangos. Ennek köszönhetően közel 300 ezer forintban felvett lakáshitel helyzete szorult háttérbe, miközben a kamatcsökkentések és a bankpiaci verseny fokozódása hatalmas változásokat hozott. A Bankmonitor.hu oldal számításai szerint az átlag hitelfelvevő egy jó döntés eredményeként 900 ezer forintot spórolhat meg. Mutatjuk hogyan!

Megvan, mikortól csökken az autóhitelesek törlesztője

Gazdaság2015.08.27, 11:07

A még meglévő fogyasztási devizahitelek forintosításáról szeptember közepén nyújtja be a Nemzetgazdasági Minisztérium a törvényjavaslatot, a forintosítás pedig - amely valamennyi devizanemre, így például a jenhitelesekre is kiterjed - december elsején lép hatályba, így akkortól csökkenhet az autóhitelesek törlesztőrészlete.

Az OTP elárulta, mennyibe kerül a második forintosítás

Gazdaság2015.08.25, 10:41

A deviza alapú gépjármű- és fogyasztási hitelek forintosítása az augusztus 19-i piaci árfolyamon történik, az érintett ügyfelek azonban kedvezményt kapnak; a döntés az OTP Csoportnak mintegy 6 milliárd forint terhet jelent.

Fontos nap a mai az autóhiteleseknek

Itthon2015.08.24, 10:04

Hétfőn megtörténik a devizában felvett autóhitelek fixálása: a bankok a nemzeti banktól a tenderen elkérik azt a devizamennyiséget, amit az átváltáshoz használnak, és a 287,2 forintos árfolyamon rögzítik a hitelösszegeket. 

Így menekülhet a devizás autóhitelből

Auto2015.08.23, 22:23

Gőzerővel készül az autós devizahitelek forintosítása, amely 2015. december 1-jén lép hatályba. Kinek lesz jó, kinek nem, és mi van akkor, ha már baj van? Ennek jártunk utána. 

Megkezdi a jóváírásokat a forinthiteleseknek az OTP

Gazdaság2015.08.14, 12:00

Augusztus 15-én kezdődhetnek a jóváírások az OTP Banknál a forinthiteles ügyfelek számára. A devizahiteles elszámolások keretében eddig 400 ezer OTP-ügyfél kapott vissza pénzt a banktól.

Aggódnak a lengyel devizahiteles törvény miatt

Itthon2015.08.06, 17:46

A pénzügyi szektor megingatásától tartanak a lengyelországi bankok képviselői azt követően, hogy a lengyel parlament alsóháza szerda este elfogadta a frankhiteleseket támogató törvényt; a lengyel pénzügyi felügyelet szerint a törvény a bankok eddigi hozzáállásának következménye.

A magyarok hitelből vették az elöregedő autóikat

Gazdaság2015.08.06, 12:10

A 18-69 éves lakosság 40 százaléka hiteltörlesztő, az elmúlt egy évben nem változott az új hitelfelvevők részaránya a teljes lakossághoz viszonyítva, többéves távlatban viszont lassú, de folyamatos csökkenő trend figyelhető meg. Az autóhitelesek egyötödének továbbra is gondot okoz a törlesztőrészlet kifizetése.

Hirtelen fontosak lettek az autóhitelesek a kormánynak

Itthon2015.08.04, 12:55

Egy év alatt gyökeresen megváltozott a kormány véleménye az autóhitelesek megmentéséről. Varga Mihály korábban még arról beszélt, hogy "autó nélkül meg tud lenni az ember", hétfőn viszont ő maga jelentette be, hogy akár már augusztus végén dönthetnek a mentőcsomagról. Ha valóban megteszik, a döntés több százezer embert érinthet, ők pedig akár szavazatukkal is meghálálhatják a segítséget. 

Nem lesz kötelező az autóhitelek forintosítása

Gazdaság2015.07.27, 15:20

A kormány szándéka, hogy segítsen a gépjármű-devizahiteleseknek, valamint a fogyasztási hiteleseknek, és ennek során az önkéntesség, illetve az ösztönzés kiemelt fontosságú lesz, mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az autóhiteleseket is menti a kormány

Gazdaság2015.07.23, 14:38

A kormány a lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek, jelentette be a nemzetgazdasági miniszter az erdélyi Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

Devizahitelesek tízezrével szúrt ki a bankjuk

Gazdaság2015.07.22, 12:53

Az MNB 45,5 millió forint bírsággal sújtotta – immár harmadízben – a Banif Plus Bankot a devizahiteles elszámolási határidőre vonatkozó törvényi előírás megsértése miatt. A bank a korábbi jegybanki kötelezések ellenére sem küldött ki július elejéig több mint tízezer elszámolási értesítőt a fogyasztóknak, pedig annak postázási határideje április vége volt.

Százezreket érhet a hitelkiváltás

Gazdaság2015.07.01, 09:19

Minden második volt devizahiteles kedvezőbbre cserélné az immár forintosított hitelét. Nem csoda, hiszen az erős versenynek hála, a bankok egymásra licitálnak ajánlataikkal. A Bankmonitor megvizsgálta az ajánlatokat, és arra jutott, hogy az átlagos adós a hátralévő futamidő alatt akár 600 ezer forintos összeget is megtakaríthat. A legtöbb lakáshitelesnek még egy hónapja van, hogy lépjen.

Idén döntés lehet a devizás autóhitelek forintosításáról

Gazdaság2015.06.26, 09:07

Kedvezményes árfolyamon történhet a devizás autóhitelek forintosítása  az ősz folyamán – jelezte a Portfolio.hu-nak adott interjújában Orbán Gábor, adó- és pénzügyekért felelős államtitkár. 

Már egyszer kifizetett százezreket követel a Lombard

Gazdaság2015.06.23, 11:50

Több százezer forint befizetésére szólította fel olvasónkat a Lombard Lízing, miközben számlájáról folyamatosan vonták le a megfelelő törlesztőrészleteket. A pénzügyi vállalkozás a levelében azt írja, hogy a hatalmas tartozásról szóló bekérőt a banki elszámoltatás miatt küldte ki, az viszont nem egyértelmű, hogy ezt az összeget már levonták-e az ügyfél számlájáról.

Van mellékhatása a devizahitelek forintosításának

Gazdaság2015.06.10, 11:54

A háztartási deviza jelzáloghitelek forintosítását követően jelentősen megemelkedett a bankrendszerben a forint eszközök és források közötti lejárati eltérés. A Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató (JMM) bevezetése csökkenti ezt a kockázatot, mivel a bankok számára hosszú értékpapírok kibocsátását írja elő, melyek főként jelzáloglevek formájában jelenhetnek meg a tőkepiacon.

A magyar modell helyett az eurót választaná a horvát jegybankelnök

Gazdaság2015.06.08, 14:27

Horvátországban a devizaadósok az árfolyamkockázatot csak akkor kerülhetnék el, ha a keresetek, a megtakarítások és a hitelek is azonos valutában lennének, azaz, ha bevezetjük az eurót, mondta Boris Vujcic jegybankelnök egy szakmai konferencia szünetében a sajtónak.

Önnek is jobb lett a devizahiteles elszámolás után?

Gazdaság2015.06.02, 16:34

Az elszámolás következtében az előzetes adatok szerint a törlesztőterhek egy átlagos adós esetén 20 százalékkal, míg egy jelzáloghitellel rendelkező átlagos adóst tekintve 20-25 százalékkal csökkentek. Az elszámolás és a forintosítás hiányában a korábbi deviza alapú jelzáloghitelek törlesztőterhe akár 70 százalékkal is magasabb lehetne a jelenlegi helyzethez képest - írja az MNB. Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mennyire érzi a saját bőrén az elszámoltatást. 

Túl bonyolult az elszámolás

Gazdaság2015.06.01, 09:29

Az elszámolásban érintett ügyfelek 2-5 százaléka tett panaszt az elszámolás miatt. Mivel a legtöbb ügyfélnél végéhez közeledik a rendelkezésre álló határidő, a szolgáltatók már túl vannak az első kör nehezén. 

Ülősztrájkoltak a devizahitelesek

Itthon2015.05.29, 21:28

A devizahitelek eltörléséért, a pénzintézetek felelősségre vonásáért demonstrált pénteken a Nem adom a házamat nevű mozgalom az Igazságügyi Minisztérium előtt, csaknem 100 aktivista jelent meg a budapesti Kossuth téren. A tüntetők később ülődemonstrációba kezdtek a József Attila utcában, teljesen megbénítva a forgalmat.

Újabb rohamra számítanak a bíróságok

Gazdaság2015.05.26, 13:01

Több tízezer nemperes devizahiteles ügyre számítanak a bíróságokon. Erről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke beszélt, a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

Tízezrek bukják a banki visszatérítést

Gazdaság2015.05.22, 09:58

A tízezres nagyságrendet is eléri azoknak a banki ügyfeleknek száma, akiknek hiába járna vissza pénz az elszámoltatások miatt, várhatóan soha sem fogják megkapni, mivel a pénzintézetüket felszámolták.

Új kockázatra figyelmezteti az OTP a lakáshiteleseket

Gazdaság2015.05.21, 16:44

A forintosítással megszűnt ugyan az árfolyamkockázat az ingatlanhiteleknél, de helyébe a kamatkockázat lép, miután az új forinthitelek kamata a bankközi kamatlábhoz – a 3 havi BUBOR-hoz – kötött, amely gyakorlatilag a jegybanki alapkamattal együtt mozog, mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Többmilliós bírságokat szabott ki az MNB

Gazdaság2015.05.21, 12:10

A Magyar Nemzeti Bank összesen 7,5 millió forintra bírságolt egy kereskedelmi bankot és két pénzügyi vállalkozást, mert késve küldték ki a fogyasztóknak az elszámolási levelek egy részét.

Hiába várnak még több pénzre a végtörlesztők

Gazdaság2015.05.18, 08:58

A tartozásukat kedvezményesen végtörlesztők között terjedő hír szerint valaki közülük közel kétmilliót kapott vissza bankjától az elszámoltatás után. 64 ezren foghatják a fejüket. Ők azok, akik nem adtak 10 ezer forintot azért, hogy a bank kiszámolja a nekik visszajáró pénzt. Számításaink szerint azonban a pánik felesleges, valószínűleg nem jártak rosszul. A szerencsés devizahiteles története pedig csak mese lehet.

137 panasz érkezett a banki elszámolás miatt

Gazdaság2015.05.14, 11:16

Május 11-ig 137 elszámolással, forintosítással kapcsolatos kérelem érkezett a Pénzügyi Békéltető Testülethez, többségük az elszámolási kötelezettség fennállását vitatja, közölte a testület elnöke.

A devizahitelesek 51 százaléka járt jobban a bankok elszámoltatásával

Gazdaság2015.05.12, 16:39

A banki elszámolásban érintett devizahitelesek 77 százalékának csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete - mondta el Rogán Antal a gazdasági bizottság keddi ülésén.

Így érdemes kiváltani a hitelünket

Gazdaság2015.05.12, 08:52

A legolcsóbb hitelekkel további százezreket takaríthatunk meg, míg a fix kiadást jelentő kölcsönökkel a törlesztőrészlet emelkedése nélkül évekre bebiztosíthatjuk magunkat. A Bankmonitor összegyűjtötte a piac 98 százalékát lefedő hitelkiváltó ajánlatokat.

Megélhetési gondokkal küzd Növényi Norbert

Archívum2015.05.10, 06:37

Növényi Norbertnek 18 millió forint értékű devizahitele van, aminek visszafizetése komoly gondot okoz az egykori sportolónak.

Felháborodott devizahitelesek miatt dühönghetnek az autósok

Itthon2015.05.07, 17:59

Devizahitelesek egy csoportja tüntetett csütörtök reggel óta Budapest belvárosában, a Széchenyi téren. A demonstrálók délelőtt még csak 20-an, 30-an lehettek, de a nap folyamán egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A tiltakozók az autósok életét is megnehezítették. 

Egyre nagyobb a tumultus a bankokban

Gazdaság2015.05.06, 17:04

A banki elszámolással miatt növekedett az ügyfélforgalom a hitelintézeteknél, a legtöbben kérdéseket tesznek fel a bankok által kiküldött értesítésekkel kapcsolatban.

Nagy változás jöhet a devizás autóhiteleseknél

Gazdaság2015.05.06, 10:39

Lapinformációk szerint a jegybank eldöntött célja az autós devizahitelek forintra váltása, mert az árfolyamveszteség miatt tömegével válhatnak fizetésképtelenné az adósok. Az MNB, hogy elkerülje a forint gyengülését, a pénzügyi szolgáltatók rendelkezésére bocsátaná az átváltáshoz szükséges devizamennyiséget.

Hosszú sorokban várhatnak a pénzükre a devizahitelesek

Gazdaság2015.05.05, 13:03

A legtöbb devizahiteles már megkapta az elszámolásról szóló tájékoztatókat. A bankok szerint azoknak, akik pénzt kapnak vissza, érdemes az utalással kérniük, így nem kell a készpénzkifizetés miatt is sorba állni, hiszen a megnövekedett ügyfélforgalom miatt akár hosszas várakozási időre is számítani kell. 

Ön devizahiteles? Ezért nem kapott még elszámolólevelet

Gazdaság2015.05.04, 09:50

A bankoknak legkésőbb április 30-ig kellett megküldeni az elszámolási értesítőket a devizahiteleseknek. Ha viszont az intézmény által indított elszámolási per március 1-ig nem zárult le, akkor az elszámolás megküldésének határideje a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. nap. A banki perek elhúzódása miatt hat pénzügyi intézmény ügyfeleihez érkezhet később az elszámolás.

Fontos határidő jár le a banki elszámolásban

Gazdaság2015.04.30, 08:53

Ma lejár az elszámolási és forintosítási tájékoztatók kiküldésének határideje, a posta keddi közlése szerint csaknem 700 ezer devizahiteles levelet már átvettek az ügyfelek.

Ez a teendőjük a héten devizahiteleseknek

Gazdaság2015.04.27, 10:01

A pénzügyi intézmények már postára adták az elszámoló leveleket devizahiteles ügyfeleik közel felének. Azoknak, akik már meg is kapták, legfontosabb teendőjük, hogy ellenőrizzék az elszámolás adatait, és túlfizetés esetén – ha az elszámoló banknál nincs számlájuk – tájékoztassák a pénzintézetet arról, milyen formában szeretnének hozzájutni az őket megillető összeghez.

Jövő csütörtökig kell lépniük a bankoknak

Gazdaság2015.04.26, 11:27

A pénzügyi intézmények április 30-ig, vagyis jövő hét csütörtökig küldhetik ki devizahiteles ügyfeleiknek az elszámolási és forintosítási tájékoztatókat, a küldemények több mint felét, 1 millió 130 ezer levelet az utolsó héten adják postára a bankok.

Strassbourgba mennek Csányiék a devizahiteles törvény miatt

Gazdaság2015.04.17, 17:08

Csányi Sándor érthetetlennek és igazságtalannak nevezte, hogy a tisztességes piaci szereplőkkel fizettetik ki a Quaestor ügyfeleinek kárát. Lázár János is szóba került, róla Csányi azt mondta, nem szabadna rá bízni az EU-s forrásokat.

A behajtó hozzá sem érhetne a kocsihoz

Gazdaság2015.04.07, 13:50

A következő néhány hétben a Kúria több autóhiteleket érintő ügyben hoz döntést. Az Origo Bihari Krisztina ügyvéd segítségével cikksorozatban járja körül a témát. A jogszabályi háttér után most a végrehajtásról és a behajtókról esik szó.

A Lombard Lízing körmére néznek Matolcsyék

Gazdaság2015.03.31, 12:58

A Fidesz frakcióvezetője szerint törvényt sérthet a Lombard Lízing gyanús az autós lízingcé, ezért teljes körű vizsgálatot kért a jegybanktól.

Az autóhiteleseknek is fontos határidő jár le ma

Gazdaság2015.04.07, 13:48

A következő néhány hétben a Kúria több autóhiteleket érintő ügyben hoz döntést. Az Origo Bihari Krisztina ügyvéd segítségével cikksorozatban járja körül a témát. Az első részben a jogszabályi hátteret tekintjük át.

Az egyik nagybank már elszámolt a devizahitelekkel

Gazdaság2015.03.26, 12:41

Az Erste Bank élen jár a devizahitelek elszámolásában és forintosításában, a hitelintézet az érintett 227 ezer ügylet mindegyikét elszámolta, mondta a bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön.