devizahitel

címke rss

EKB: nem konzultált a magyar kormány a devizahitel-törvényről

Gazdaság2014.08.05, 22:08

Az Európai Központi Bank szerint a magyar hatóságok nem konzultáltak velük megfelelően a devizahitelesek megsegítését célzó törvény elfogadása során.

Látnunk kell, hogy hisz a saját vállalkozásában

Gazdaság2014.08.01, 09:41

Az uniós forrás tökéletes, hogy javuljon a beruházás megtérülése, de semmiképpen nem helyettesítheti az önerőt, a fedezetet, véli Wolf László. Az OTP Bank vezérigazgató-helyettesével a magyar gazdaság növekedéséről, a vállalatok hitelezéséről és a Növekedési Hitelről beszélgettünk. Úgy látja, a lakosság által fölvett devizahitelek helyzetének rendezése a bankszektor számára indokolatlan veszteségeket is eredményez, ez azonban nem fogja korlátozni a legnagyobb hazai bank, az OTP jövőbeni hitelezési tevékenységét.

Csányi Sándor: A bankszektor tőkéjének harmadát viheti el a mentőcsomag

Gazdaság2014.07.31, 21:10

Az OTP vezérét meglepte az árfolyamréssel kapcsolatos jegybanki iránymutatás. Szerinte az OTP jóhiszemű volt, és ezt bíróságon is bizonyítani tudja. Úgy gondolja, hogy a mentőcsomag nagy károkat okoz a gazdaságnak.

Csányi: Súlyos gazdasági károk jöhetnek!

Gazdaság2014.07.31, 16:05

Gazdasági szempontból súlyos károkat okozhatnak az devizahitelesekkel kapcsolatos legújabb intézkedések az OTP vezérigazgatója szerint.

További százezrekre számíthatnak a devizahitelesek

Gazdaság2014.07.30, 11:07

A jegybank útmutatója szerint az adott havi árfolyamrés alkalmazása miatt felszámolt túlfizetéseket tőketörlesztésként kell elszámolnia a hitelintézetnek. Az ilyen módon történő elszámolás nagyban megnöveli a devizahiteleseknek az árfolyamrés eltörlése miatt visszajáró összeget.

Az összes devizahiteles pert felfüggesztik Hajdú-Bihar megyében

Itthon2014.07.28, 13:27

285 devizahiteles peres eljárást függeszt fel ma soron kívül a Debreceni Törvényszék és járásbíróságai. A folyamatban lévő perek tárgya részben vagy egészben az egyoldalú szerződésmódosítások, illetve az árfolyamrés alkalmazását előíró szerződéses rendelkezések jogszabályba ütközése, tisztességtelensége.

Mi kell a törlesztőrészletek 25 százalékos csökkenéséhez?

Gazdaság2014.07.25, 07:55

A devizahitelesek törlesztőrészletei 25-40 százalékkal csökkennek az év végéig, ígérte meg Rogán Antal a Fidesz részéről. Még messze van az ügy a teljes lezárástól, de már látszik, hogy mire lehet szükség egy ilyen arányú törlesztőrészlet-csökkenéshez.

Az Alkotmánybírósághoz fordulhat az OTP

Gazdaság2014.07.24, 08:53

Az OTP csoport és tagjai élni fognak a devizahiteles törvény adta perlési joggal a hitelszerződéseik tisztességtelenségének vélelme ellen - közölte a csoport szerdán az MTI-vel. Ezen kívül a bank mérlegeli, hogy a törvénnyel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz fordul.

Perelni fog az OTP a devizahitelek ügye miatt

Itthon2014.07.23, 21:55

Bíróságon támadja meg a hitelszerződések tisztességtelenségének vélelmét az OTP csoport. Azt is mérlegelik, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Ezek a bankok fognak perelni a devizahitelek miatt

Gazdaság2014.07.23, 17:25

30 napon keresztül van lehetőségük. A tét nem kicsi, hiszen a devizahitelesek által várt kártérítés nagy részét vitatják a bankok. Egy hónapjuk lesz bírósághoz fordulni.

Varga: Jövőre forintosítják a devizahiteleket

Gazdaság2014.07.21, 10:34

Varga Mihály szerint a tisztességtelen kamatemelések és az árfolyamrés alkalmazása miatti kárpótlást sem kapják meg a devizahitelesek.

Devizahitel-károsultak tüntetnek az Oktogonnál

Itthon2014.07.18, 09:08

A Nem adom a házamat mozgalom "Békamenet az Oktogonnál" című akciója.

Az idén még jöhet megszorítás

Gazdaság2014.07.17, 13:52

A most bejelentett intézkedéseken túl születhetnek még a hiánycél elérését garantáló további lépések - vélik az elemzők. A kormány nem akar visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá, és egyelőre nem tudni, hogyan fogja érinteni a költségvetést a devizahitelek forintosítása.

Nem lesz sem Békemenet, sem "vérbosszú" a devizahitelek miatt

Itthon2014.07.15, 13:31

Nem lesz Békemenet, és „vérbosszúra” sem készül a Civil Összefogás Fórum a devizahitelezés miatt, bár jól azonosítható az a kör, amelyik felelősségre vonható amiatt, hogy több százezer ember került egy rossz termék miatt a csőd szélére – mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, CÖF-szóvivő az Origónak. Szerinte az lenne a legjobb, ha a bankok mostantól önként folytatnának jogkövető magatartást, ugyanis több olyan esetről tud, amikor a pénzintézetek végrehajtónak adják át a devizahiteles-követeléseket.

Piaci árfolyamon forintosíthatják a devizahiteleket

Gazdaság2014.07.15, 10:57

A londoni elemzők egyetértenek abban, hogy ősszel a kormány piaci vagy ahhoz közeli árfolyamon forintosítja majd a devizahiteleket. Az alacsony árfolyam túlságosan megterhelné a magyar bankokat és a költségvetést.

Bán, S. Szabó & Partners: ezek a devizamentő törvény legfontosabb rendelkezései (2. rész)

Jog2014.07.08, 19:19

Az Országgyűlés a Kúria 2/2014. számú PJE határozatára reagálva a 2014. július 4-ei ülésnapján elfogadta a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozataival kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló T/465-ös törvényjavaslatot, az úgynevezett devizamentő törvényt. A Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértői két részes írásunkban összefoglalták a devizamentő törvény azon rendelkezéseit, amelyek tekintetében a bankszektornak rövid időn belül mindenképp lépnie kell. Az első rész itt olvasható.

Módosíthatják a bankadót

Archívum2014.07.07, 13:17

Lehetséges, hogy a kormány mérsékelni fogja a bankadó mértékét, mivel a szektor komoly veszteségeket fog elszenvedni a devizahitelesek kárpótlása és a hitelek forintosítása miatt. A különadókat azonban nem fogják kivezetni - mondta Varga Mihály a köztévé reggeli műsorában.

Pataky Attila kiszámolta: 5 millióval lóg neki a bankja

Archívum2014.07.07, 12:55

Az Edda frontembere úgy gondolja, végre fellélegezhet, mert a kormány devizahiteleseket segítő törvénye kapcsán csökkenhet a törlesztőrészlete.

Elfogadták a devizahiteles törvényt

Gazdaság2014.07.04, 14:45

A bankoknak 90 napjuk lesz rá, hogy kiszámolják, mekkora kárt okoztak ügyfeleiknek. Arról, hogy kártalanításukat pontosan miként kell majd végrehajtani, ősszel alkot majd törvényt a parlament.

A kormány megtilthatja a bankoknak a kamatemelést

Gazdaság2014.07.03, 17:43

A bankok kamatemeléseket hajthatnak végre a devizahiteleseknél, hogy előre beszedhessék azt a pénzt, amit ügyfeleik kártalanítására kell majd fordítaniuk. Ezt megelőzendő törvénymódosítással tiltanák a kamatemelést az elszámolás végéig – mondta Varga Mihály a Hír TV-nek.

Az esetleges bankcsőd után sem járhat rosszul a devizahiteles

Gazdaság2014.07.04, 11:14

A bankok eddig többször kerültek kedvező helyzetbe az elmúlt években, így – bár biztosan veszteséggel jár majd – tudomásul kell venniük a devizahiteles mentőcsomagot – mondja Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára. Az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslatnak köszönhetően szerinte akkor sem maradnak kompenzáció nélkül az adósok, ha egy bank csődöt jelent. A devizahitelek kivezetése után pedig jöhet a magáncsőd intézménye is. Interjú Rétvári Bencével.

Devizahitelek: perelhetik a bankok az államot

Gazdaság2014.07.03, 09:01

Bírósághoz fordulhatnak a bankok az egyoldalú kamat- és díjemelések tisztességességének kérdésében, azonban a devizahiteleseket mentő törvény alapján csekély az esélye annak, hogy megnyerhetnének egy ilyen pert. A jelek szerint a kormány előre borítékolta a hitelintézetek vereségét.

A bankszövetség védi az árfolyamrést

Gazdaság2014.07.01, 18:20

Nem ért egyet a devizahiteleseket mentő törvényjavaslattal a Bankszövetség. A szervezet szerint a bankok jogkövető magatartásához nem férhet kétség, a mentőcsomag pedig igazságtalanul ró túlzott terheket a szektorra.

Egymillió forint is visszajárhat egy átlagos frankhitelesnek

Gazdaság2014.07.01, 09:13

Varga Mihály ígéretével ellentétben a múlt pénteken beterjesztett mentőcsomag nem rendelkezik az elévülési idő kérdéséről, így nem lehet tudni, mely szerződéseket kell újraszámolni, kik lesznek jogosultak visszatérítésre, mekkora terhet jelent a csomag a bankszektornak.

Itt a devizahiteles törvényjavaslat

Itthon2014.06.27, 16:15

A devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslat egyes rendelkezései a forinthitelesekre is vonatkoznak, a végtörlesztett hitelszerződésekre azonban nem.

Mi közük a devizahiteleseknek az elévüléshez?

Gazdaság2014.06.26, 17:15

A Kúria múlt hétfői döntése után, illetve az e heti részletes magyarázatát követően jogi oldalon még lényeges kérdések maradtak nyitva. Ügyvéddel beszélt a Bankmonitor.

Varga: Cél a devizahitelek forintosítása

Gazdaság2014.06.26, 10:00

Idén rendeződhet a devizahiteles ügy, aminek célja a forintosítás, ugyanakkor az is, hogy a törlesztéseket is tovább folytassák egy igazságos rendszerben, mondta el Varga Mihály a Népszabadságnak adott interjújában.

Most már tényleg, de tényleg jön a devizahiteles csomag

Gazdaság2014.06.25, 14:41

Varga Mihály bejelentette, hogy jön a devizahiteles csomag. Megcibálták az OTP-t és a forintot is.

Mennyit és hogyan kapnak vissza a svájcifrank-hitelesek?

Gazdaság2014.06.19, 10:37

A Kúria hétfői döntése óta a fő kérdés, hogy a frankhitelesek mennyit és hogyan kapnak vissza. A politika által megerősített alapszabály, hogy a devizahitelesek nem járhatnak jobban, mint a forinthitelesek. Kiszámoltuk, hogy mennyi a különbség a két hiteltípus között most, és latolgatjuk az esélyeket a visszafizetés mértékére és formájára vonatkozóan is.

Hatalmas lehet a bankszektor vesztesége

Gazdaság2014.06.18, 12:51

Akár 350 milliárd forintos egyszeri veszteségeket is elszenvedhetnek a bankok a készülő devizahiteles mentőcsomagon - véli Balatoni András, az ING vezető elemzője. 

Csak ősszel foglalkozik a devizahitelesekkel a kormány

Itthon2014.06.17, 17:26

A parlament még két hétig ülésezik, addig már csak felsőoktatási törvénnyel, a szurkolói regisztrációval, az internetes fogadásokkal és a bankszanálással fognak foglalkozni. Rogán Antal szerint ősszel térnek majd rá a devizahitelesekre, akiknek mindent visszaadnának, amit jogtalanul vettek el tőlük.

Rogán: Visszajár, amit a bankok tisztességtelenül elvettek

Gazdaság2014.06.16, 17:12

Az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig elkészül az a törvényjavaslat, amelynek alapelve: minden visszajár a devizahiteleseknek, amit a bankok a Kúria jogegységi határozata értelmében tisztességtelenül vettek el – közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

Így kavarja meg a devizahiteleket a Kúria döntése

Gazdaság2014.06.16, 17:43

Az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen, de az árfolyamkockázat áthárítása és az egyoldalú szerződésmódosítás önmagában nem az – mondta ki a Kúria a hétfőn hozott jogegységi határozatában. A banki tájékoztatás minősége is fontos kritérium, ha az nem volt elég világos és érthető, akkor tisztességtelenné válhat egy hitelszerződés. Törvénymódosítás, újrakalkulált elszámolás is jöhet. Sok tízmilliárd a tét.

Hamar lehűtötték az OTP-rakétát

Gazdaság2014.06.16, 15:04

Több fontos döntést is hozott ma a Kúria a devizahitelekkel kapcsolatban. A megjelenő információk szerint a Kúria úgy véli, a devizahiteleknél MNB középárfolyamot kellene használni, ugyanakkor nem meszelte el általánosságban az egyoldalú szerződésmódosítást. Az OTP árfolyama elsőra nagyot emelkedett, aztán amikior részletek is kiderültek, alábbhagyott a lendület. 

Akár 500 milliárd forintos is lehet a teher a bankokon

Gazdaság2014.06.16, 08:43

A Fidesz szerint a Kúria mai döntése után a bankoknak 500 milliárd forintot kellene visszajuttatniuk a hitelesek számára. A kormánypárt szerint az egyoldalú szerződésmódosítás és az árfolyamrés miatt lehet ekkora a teher.

Miben reménykedhetnek még a devizahitelesek?

Gazdaság2014.06.10, 08:29

A Kúria döntése után sokat tisztult a kép, és már az is sejthető, hogy milyen irányban léphet a kormány az őszre ígért újabb adósmentő akció részeként. Az adósok lassan tarthatják a markukat.

Kiderül az igazság a Kásler-perben

Gazdaság2014.06.03, 08:38

A Kúria kedden tárgyalja a devizahitel-szerződésben előírt árfolyamréssel kapcsolatos Kásler kontra OTP pert, amelyben döntés várható.

Az Erste ellen nyert egy adós

Gazdaság2014.06.02, 13:28

A Fővárosi Törvényszék másodfokú, jogerős ítéletében egy devizahitelesnek adott igazat az Erste Bankkal szemben, és kimondta a szerződés semmisségét - tudta meg az Origo.

Varga: fontos a stabilitás

Gazdaság2014.06.02, 08:21

Csak olyan devizahiteles mentőcsomag fogadható el a kormány részéről, ami nem rengeti meg a bankrendszer stabilitását - mondta el Varga Mihály, a Kossuth Rádió mai műsorában. 

Kedden dönthet a Kúria a Kásler-perben

Gazdaság2014.06.01, 08:20

Újabb fontos döntés születhet meg a devizahitelek ügyében. Miután az Európai Bíróságra várt a Kúria, jövő héten dönthet a Kásler-ügyben, amely után megnyílik az út, hogy a tavaly elkezdett jogegységi döntését befejezze. Ha ez is megvan, jöhet a kormány, hogy megoldja a devizahitelezés problémáját.

Június 3-án ítélkezik a Kúria

Gazdaság2014.05.28, 09:23

Június 3-án 10 órakor tárgyalja Kásler Árpád és felesége perét a Kúria az Origo beszámolója szerint. Az árfolyamrést támadó ügyben ítélethirdetés is várható, ami iránymutatásul szolgálhat majd a Kúria várható jogegységi döntésre is.

Június 3-án dönt a Kúria az árfolyamrésről

Gazdaság2014.05.27, 16:46

Június 3-án 10 órakor tárgyalja Kásler Árpád és felesége perét a Kúria. Az árfolyamrést támadó ügyben most már ítélethirdetés is várható, és ez várhatóan iránymutatásul szolgál majd a Kúriától várható jogegységi döntésre is.

A kormány üzeni: Nyugi, adós, bírd ki még egy kicsit!

Gazdaság2014.05.13, 11:37

Népszerű és jól kommunikálható törvénymódosítást fogadott el az újonnan megalakult parlament rögtön az első ülésén: mostantól akkor sem lehet kilakoltatni a devizahiteleseket, ha nem törlesztették a tartozásukat. A moratórium a végső adósmentésig marad érvényben.

Megszólalnak az érintettek a devizahiteles ügyben

Gazdaság2014.04.30, 15:22

Az Európai Bizottság devizahiteles ügyben hozott ítéletét követően az MTI több érintettet is megkeresett, hogy nyilatkozzon a további menetrendről.

Döntött az Európai Bíróság a devizahiteles ügyben!

Gazdaság2014.04.30, 11:59

A magyar bíróságok akár tisztességtelennek is minősíthetik az egyes devizahiteles szerződések esetében az árfolyamrést, ha ez az esetükben beigazolódik. Többek között erről döntött ma az Európai Bíróság Kásler Árpád és az OTP között húzódó devizahiteles üggyel kapcsolatban - tájékoztatott az MTI. A mostani ítélet azonban nem tartalmaz sok újdonságot az EB főtanácsnokának korábbi indítványához képest.

Két devizás pert nyert az OTP

Gazdaság2014.04.16, 14:30

Két jogerős ítéletet hozott az OTP Bank javára a Debreceni Ítélőtábla – tudta meg az Origo. Mindkét ügyben a több száz másik adóst is képviselő Léhmann György siófoki ügyvéd járt el. Az ügyfeleknek a perköltséget és a fellebbezési illetéket is állniuk kell.

Ősszel születhet döntés a devizahitelekről

Archívum2014.04.09, 08:35

A Magyar Nemzet értesülései szerint a kormánypárti politikusok által várt májusi vége helyett csupán ősszel egészítheti ki a devizahitelekkel kapcsolatos határozatát a Kúria.

Rogán: Jön a végleges devizacsomag

Gazdaság2014.04.01, 17:07

Még nem lehet látni, hogy az első hónapokban vagy csak ősszel, de készül a végső döntésre a parlament, miáltal a devizahitelesek árfolyamkockázata 2015-től végleg megszűnik – derült ki a Rogán Antal, fideszes frakcióvezető által adott interjúból.

Bankszövetség: Nem történt semmi

Gazdaság2014.03.17, 19:32

A Magyar Bankszövetség szerint az Alkotmánybíróság hétfői határozata nem teremtett új helyzetet a devizahiteles szerződések ügyében.

Most akkor örüljenek a devizahitelesek vagy sem?

Gazdaság2014.03.18, 10:28

Az Alkotmánybíróság döntött a kormány devizahiteles kérdéséről, és úgy találta, hogy kivételes helyzetben átírhatók a szerződések. Ám a hiteles és a bankok érdekét is figyelembe kell venni. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A Fidesz kivezetné a devizahiteleket

Gazdaság2014.03.17, 17:41

A Fidesz arra készül, hogy a következő ciklusban kivezeti a devizahiteleket a piacról. Gulyás Gergely képviselő a végtörlesztéshez hasonlította, miben gondolkodnak.

Megváltoztathatják a devizahiteles szerződéseket

Gazdaság2014.03.17, 13:05

Kivételes esetekben megváltoztathatja a Parlament a devizahiteles szerződéseket, derült ki az Alkotmánybíróság által a kormány devizahitelesekkel kapcsolatos indítványára adott állásfoglalásból.

Kivételes helyzetben átírhatók a devizahiteles szerződések

Gazdaság2014.03.17, 14:12

Hétfői ülésén döntött az Alkotmánybíróság a kormány tavaly novemberben beadott devizahiteles kérdéséről. Az egyik döntés az, hogy kivételes helyzetben a kormány átírhatja a szerződéseket. Azonban csak úgy, hogy mindkét fél, vagyis a hiteles és a bankok érdekét is figyelembe kell venni.

Jegybanki jó tanács az autóhiteleseknek: panaszkodjatok!

Gazdaság2014.03.05, 10:47

Egyre több a problémás ügy az autóhitelesek körében is, ezért a Magyar Nemzeti Bank útmutatóval segíti az ügyfeleket.

Devizahiteles tengeri kígyó: minden szerződésben az ügyben eljáró bíró mérlegelhet

Archívum2014.02.25, 18:58

A Kúria jogegységi döntést hozott tavaly decemberben, az Európai Bíróság főtanácsnoka állásfoglalást tett közzé a napokban, várjuk az uniós bíróság döntését, amit követően a Kúriának ismét jogegységi döntést kell hozni, és majd ezt veszik majd figyelembe az adott ügyben eljáró bíróságok – egy mondatban így foglalható össze, hogy mi lesz a várható forgatókönyv a devizahiteles szerződések ezrei esetében. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Barcza Mihály szerint az uniós bírósági döntés az idén megszülethet, ám egy nagyon fontos dologgal mindenkinek számolni kell, a tartozások fent fognak állni, és a devizahitelesek a számukra llegkedvezőbb ...

Tárgyalt az Alkotmánybíróság, de nem döntött a devizahitelekről

Gazdaság2014.02.25, 12:14

Hétfői ülésén tárgyalt az Alkotmánybíróság a devizahitelek ügyéről, döntés azonban egyelőre nem született. Az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, rövidesen megszülethet a döntés – írja a Portfólió.hu az Alkotmánybíróságra hivatkozva.

Egy kis Suzukival indul, aztán minden elúszik

Gazdaság2014.02.13, 11:39

Nagyon sokan képtelenek visszafizetni az autóhitelüket, és nem is tudják, hogy valójában mit kockáztatnak. Lázár János mentené az adósokat, de lehet, hogy még nagyobb kárt okozna.

Európai Bíróság: Lehet vizsgálni az árfolyamrést

Gazdaság2014.02.12, 16:04

Megszólalt a luxembourgi Európai Bíróság főtanácsnoka a testület előtt fekvő Kásler-ügyben. Nils Wahl szerint indokolt azt vizsgálni, hogy a bankok által a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen volt-e.

Most a devizahitelek méregfoga jön

Gazdaság2014.02.11, 12:01

Eddig hét komolyabb akcióval próbálták kihúzni a bajból a devizaadósokat, de a kormánypárti politikusok nyilatkozatai alapján érik egy következő lépés. Ha az Alkotmánybíróság a kabinetnek tetsző módon döntene, akár át is írhatják a szerződéseket.

Fontos hét előtt a devizahitelesek

Gazdaság2014.02.10, 08:10

Izgalmas hét vár a devizahitelesekre, ugyanis a Magyar Nemzet információi szerint az Alkotmánybíróság kedden állást foglalhat a kormány által beadott kérdésekről, míg szerdán az Európai Bíróság szólal meg a magyar devizahitelekről. A bejelentések komoly mozgásokat okozhatnak főként az OTP részvény piacán.

Az Alkotmánybíróság kedden nyilatkozhat a devizahitelesekről

Itthon2014.02.10, 08:03

A kormány korábban arra kérte az Alkotmánybíróságot, hogy vizsgálja meg a hitelszerződéseket. 

A kis Káplár Jancsi győztes csatája a nagy OTP ellen

Gazdaság2014.02.03, 10:56

Hétköznapi álmok, átlagos pénzügyi tájékozottság, milliók által ismert érzések és többévnyi kínlódás állnak a férfi mögött, aki jogerősen pert nyert az ország legnagyobb bankjával szemben. Övé az első, teljesen érvénytelennek mondott deviza alapú lakáshitel-szerződés.

D.A.S. JogSzerviz: ezek a devizaszerződés-perek tapasztalatai

Archívum2014.01.22, 21:55

A bírósági gyakorlat eddigi alakulását vizsgálva az a tapasztalat, hogy önmagában a törlesztő részletek összegének emelkedése nem tekinthető jogellenesnek, ez ugyanis a bíróságok álláspontja szerint a devizahitelezés alapvető sajátosságából ered – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői. Dr. Fésü Gizella és Tóth Sándor rámutattak: a bíróságok eddigi ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve az jelenthető ki, hogy az igazságszolgáltatási fórumok nem állapítottak meg olyan jogsértést, amely a jelzálogalapú devizában elszámolt kölcsönszerződés teljes érvénytelenségét, avagy semmisségét vonná maga után.

Teljesen semmis egy OTP-s hitelszerződés

Gazdaság2014.01.21, 16:27

Olyan jogerős bírósági ítélet született, amely szerint nemcsak részlegesen semmis egy deviza alapú lakáskölcsön-szerződés, hanem teljesen érvénytelen. Ez az első eset, amikor az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések miatt is elítélte a bankot a bíróság, ami az adós értelmezésében azt jelenti, hogy egy fillér kamat nem jár az OTP-nek. Az OTP vitatja a döntést, a Kúriára hivatkozik, és a Kúriához is fordul.

Bérlők híján végképp kútba esett az ócsai kezdeményezés

Archívum2014.01.17, 13:26

Hiába a remek ötlet, hiába a kivételes helyzet, hiába a kereslet, teltház helyett félárboc, örömhír helyett kudarc. 80 darab, eredetileg devizakárosultak kisegítésére felhúzott épület közül 42 talált bérlőjére, és a projekt a továbbiakban is magára van hagyva,  írja ma  a nol.hu.

Devizahitel árfolyamgát: elmaradt a roham

Archívum2014.01.14, 08:33

Hiába bővült ki a kedvezményre jogosultak köre, elmaradt a várt roham, és továbbra is mérsékelt az érdeklődés a árfolyamgát-szerződések iránt az MNB adatai alapján.

Fekete év volt 2013 a devizahiteleseknek

Gazdaság2014.01.10, 10:24

Összességében kevesebbet törlesztett tavaly a lakosság, mint egy évvel korábban, de ez csak az árfolyamgátnak köszönhető. Az adósmentésből kimaradó átlagos adós törlesztése tovább nőtt.

Az Alkotmánybíróság is dönt a devizahitelekről

Gazdaság2014.01.02, 16:21

Néhány héten belül a parlament elé kerülhet a devizahitelesek terheinek könnyítését szolgáló mentőcsomag, azt követően, hogy az Alkotmánybíróság dönt a kormány megkereséséről – értesült a Figyelő Fidesz-közeli parlamenti körökből. Az Alkotmánybíróság főtitkára a lap információira azt reagálta: még bizonytalan, hogy mikor döntenek.

Nyilvános a Kúria határozata: ezt mondta a jogegységi döntés a devizahitelekről (3. rész)

Archívum2013.12.31, 15:28

A Kúria december 16.-i jogegységi határozatáról rengeteg vélemény jelent meg pro és kontra. Az Origó dr. Gárdos Istvánt, a Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda partnerét kérdezte a megjelent teljes határozat ismeretében, a téma jelentőségére tekintettel háromrészes az írás, most a harmadik részt olvassa, az első és a második rész pedig itt érhető el. Dr. Gárdos István szerint a jogegységi határozat jelentős bizonytalansági elemet számolt fel azzal, hogy kimondta a deviza alapú kölcsön jogszerűségét, és rámutatott arra, hogy az egyes esetekben a konstrukció érvényességének elfogadása mellett kell vizsgálni, hogy van-e valamilyeen ...

Ingyenhitelt kapnának a közszolgák

Gazdaság2013.12.30, 08:46

Lakás vásárlására, esetleg a devizaalapú kölcsönök kiváltására is kamatmentes hitelt kaphatnak a közszolgák, ha a kormány dönt az erről szóló előterjesztésről - írta a Népszabadság. A lap szerint a kormány karácsony előtt már tárgyalt a javaslatról.

Nyilvános a Kúria határozata: ezt mondta a jogegységi döntés a devizahitelekről (1. rész)

Archívum2013.12.24, 16:01

A Kúria december 16.-i jogegységi határozatáról rengeteg vélemény jelent meg pro és kontra. Az Origó dr. Gárdos Istvánt, a Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda partnerét kérdezte a ma megjelent teljes határozat ismeretében, a téma jelentőségére tekintettel háromrészes az írás, most az első részt olvashatja. A jogász szerint a jogegységi határozat jelentős bizonytalansági elemet számolt fel azzal, hogy kimondta a deviza alapú kölcsön jogszerűségét, és rámutatott arra, hogy az egyes esetekben a konstrukció érvényességének elfogadása mellett kell vizsgálni, hogy van-e valamilyen érvénytelenségre vezető körülmény. A Kúria ezzel, eebben ...

Nyilvános a Kúria határozata: ezt mondta a jogegységi döntés a devizahitelekről (2. rész)

Archívum2013.12.24, 15:59

A Kúria december 16.-i jogegységi határozatáról rengeteg vélemény jelent meg pro és kontra. Az Origó dr. Gárdos Istvánt, a Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda partnerét kérdezte a december 23-án megjelent teljes határozat ismeretében, a téma jelentőségére tekintettel háromrészes az írás, most a második részt olvassa, az első pedig itt érhető el. Dr. Gárdos István szerint a jogegységi határozat jelentős bizonytalansági elemet számolt fel azzal, hogy kimondta a deviza alapú kölcsön jogszerűségét, és rámutatott arra, hogy az egyes esetekben a konstrukció érvényességének elfogadása mellett kell vizsgálni, hogy van-e valamilyen érrvénytelenségre ...

Orbán is haragszik a Kúriára

Itthon2013.12.20, 15:35

Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcs után tartott sajtótájékoztatóján bírálta a Kúria devizahitelesek szerződéséről hozott döntését, így már majdnem a teljes Fidesz vezérkar támadja a Legfelsőbb Bíróságot. Orbán az áfacsalási ügyről azt mondta, három egyszerű kérdésre vár választ.

Erősödik a fideszes nyomás a Kúrián

Itthon2013.12.20, 13:45

Több más vezető fideszes politikus után Kósa Lajos is kritizálta a Kúriának a devizahiteles szerződésekről szóló jogegységi határozatát. A kormánypárti politikusok nemcsak azt kifogásolják, hogy a Kúria jogilag rendben találta a devizakölcsönös szerződéseket, hanem azt is, hogy a bírók elhalasztották a döntést az egyik vitás jogi kérdésben.  

A Kúria egy csatát eldöntött, de a háború folytatódik

Gazdaság2013.12.17, 08:41

Rogán Antal beszólt a Kúriának, a bankok megnyugodhattak, a pereskedő devizaadósok és az őket képviselő ügyvédek, civil szervezetek pedig roppant csalódottak. Devizamentésben a labda újra a kormány térfelén pattog.

Csalódott a Fidesz a Kúria döntésében

Archívum2013.12.16, 15:50

Megszólalt Rogán Antal a devizahitelek ügyében született döntésről, amit a Kúria hozott. Rogán szerint csalódást keltő lett a döntés - írja a Reuters.

Nem jogsértőek a devizahiteles szerződések

Gazdaság2013.12.16, 15:24

Hétből hat kérdésben döntött a Kúria, ez alapján a devizaalapú hitelszerződések nem uzsorás szerződések, deviza áll mögöttük, az árfolyamváltozás az adós kockázata. A devizahiteles szerződések nem ütköznek a jó erkölcsbe, és a terhek előre nem látható egyoldalú eltolódása az érvénytelenséget nem okozza. Ha a bíróság a szerződés egy részét érvénytelennek nyilvánítja, attól a többi rész még érvényben marad.

Az adósok a bankoktól és a kormánytól várják a segítséget

Gazdaság2013.12.04, 17:01

A magyarok többsége reálisan látja azt, hogy mennyivel nőttek a devizahitelesek terhei, azt azonban már kevésbé tudják megítélni, hogy ez mennyiben vezethető vissza az árfolyamváltozásra, és mennyiben a hitelkamatok emelkedésére – derül ki a Bankmonitor.hu reprezentatív kutatásából. A felmérés rámutat, a válaszadók többnyire nem a bíróságoktól, hanem a bankok és a kormány közös fellépésétől várják a megoldást devizahiteles kérdésben.

Újabb ítélet a bank javára

Gazdaság2013.12.03, 13:29

A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma jogerős döntésében megerősítette az OTP Bank egyik devizahitel-szerződését, amelyről az adós azt szerette volna bebizonyítani, hogy érvénytelen. A döntés azért is érdekes, mert ellentétes néhány korábbi ítélettel.

Nem hozott áttörést az új árfolyamgát

Gazdaság2013.12.03, 14:41

Hiába léphet már be minden devizahiteles az árfolyamgátba, a korlátok eltörlése nem hozott áttörést, némi élénkülés viszont látható - írja az Azénpénzem.hu. A portál szakértői szerint mindössze néhány százzal nőhetett novemberben az árfolyamgátra jelentkezők száma. Sokan még mindig valamiféle mentőcsomagra várnak, a törlesztőrészlet azonnali, 25 százalékos csökkentése nem eléggé vonzó.

A devizahitelek alkotmányosságára kíváncsi a kormány

Archívum2013.11.29, 17:00

A kormány indítványt adott be az Alkotmánybírósághoz, amelyeben főként a devizahiteles szerződések alaptörvény szerinti értelmezését kéri.

Az Alkotmánybírósághoz fordul a kormány a devizahitelek ügyében

Itthon2013.11.29, 15:53

Alkotmányos lenne-e utólag megváltoztatni devizahitel-szerződéseket? Ezt veti fel a kormány egy az Alkotmány-bírósághoz intézett pénteki beadványban. A kormány ennek fényében kéri az alkotmány több rendelkezésének értelmezését.

Elvárható a bankoktól, hogy vállaljanak a veszteségekből

Gazdaság2013.11.29, 09:43

Az igazságügyi minisztérium államtitkára megszólalt a devizahitelesek megmentése ügyében. Rétvári Bence szerint a közpénz csak másodlagos forrás lehet, a bankoktól pedig elvárható, hogy részt vállaljanak a veszteségekből.