Detroit Pistons
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NBA
- kosárlabda
- férfi kosárlabda
- San Antonio Spurs
- Orlando Magic
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Spurs letaszította a trónról a Detroitot
A San Antonio Spurs nyerte az NBA döntőjét, miután a hetedik mérkőzésen 81-74-re legyőzte a címvédő Detroit Pistonst.
A hetedik meccs dönt az NBA-fináléban
Elsőre nem sikerült kihasználnia a hazai pálya előnyét a San Antonio Spursnek, amely a detroiti siker után azzal a tudattal lépett pályára saját közönsége előtt, hogy győzelmével megnyeri az idei NBA küzdelmeit. A Pistons azonban alaposan meglepte a hazaiakat, s remek második félidővel 95-86-os sikert könyvelhetett el. A mindent eldöntő hetedik mérkőzésre magyar idő szerint pénteken hajnalban kerül sor San Antonióban.
NBA-döntő: Detroitban nyert, újra vezet a Spurs
A 2003-ban győztes, vendég San Antonio Spurs hosszabbítás után legyőzte a címvédő Detroit Pistonst az NBA négy sikerig tartó nagydöntőjében, így 3-2-re vezet.
Kiegyenlítette hátrányát a Pistons
Ismét a hazai csapat, a Detroit Pistons együttese nyerte az NBA-döntő soron következő mérkőzését, így az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban 0-2-es hátrányról 2-2-re egyenlített a San Antonio Spurs ellen. A negyedik összecsapáson nagyon sima, 102-71-es sikert könyvelhetett el a Palace közönsége.
NBA-döntő: otthon szépített a Pistons
Az első negyedbeli szenvedés után ismét a régi Detroit Pistonst láthatta parketten Auburn Hills sportcsarnokának közönsége. Az NBA-döntő harmadik mérkőzésén a Richard Hamilton vezette címvédő 96-79-re győzött, s ezzel szépített a San Antonio elleni csatában, amelyben még mindig 2-1-re a Spurs vezet.
Másodszor sem hibázott a Spurs
Kettőből kettő, ez a San Antonio Spurs kosárlabdacsapatának mérlege az NBA-döntőjében. A Manu Ginóbili, Tim Duncan, Tony Parker trió vezette együttes hazai pályán ezúttal sem hibázott, s 97-76-ra legyőzte a Detroitot, összesítésben 2-0-ra módosítva az állást. A folytatásra kedden, a Palace Auburn Hills-i csarnokában kerül sor.
A San Antonio vezet az NBA-döntőben
A hazai pályán kezdő San Antonio Spurs nyerte meg az NBA négy sikerig tartó nagydöntőjének első mérkőzését a címvédő Detroit Pistons ellen.
Rekordszámú légiós játszhat az NBA-döntőben
Rekordot jelentő hét légiós léphet pályára az NBA pénteken hajnalban kezdődő, 59. nagydöntőjében, amelynek két résztvevője a címvédő Detroit Pistons és a San Antonio Spurs.
A Detroit lesz a Spurs ellenfele az NBA-döntőben
A címvédő Detroit lesz a San Antonio Spurs ellenfele az NBA fináléjában, miután a Keleti főcsoport döntőjének hetedik mérkőzésén 88-82-re legyőzte a Miamit.
Hetedik meccs dönt a Heat-Pistons párharcban
A címvédő Detroit Pistons hazai pályán fölényesen legyőzte a Miami Heat együttesét az NBA Keleti főcsoportjának döntőjében, így kiegyenlített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.
Egy győzelemre a nagydöntőtől a Heat
Nem hibázta el otthoni mérkőzését a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely az NBA Keleti főcsoportdöntőjének 5. mérkőzésén 88-76-ra verte a címvédő Detroit Pistonst, s ezzel 3-2-es előnyre tett szert a négy győzelmig tartó párharcban.
Egyenlített a Pistons
A címvédő Detroit Pistons hazai pályán 106-96-ra legyőzte a Miami Heat csapatát, ezzel 2-2-re alakította az állást az NBA Keleti főcsoportjának döntőjében.
Miamiban brillírozott az NBA-címvédő
Április 15-e óta először szenvedett vereséget a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely a Keleti főcsoport döntőjének első mérkőzésén, hazai pályán bukott a Detroit Pistons ellen (81-90).
Detroitban szerzett előnyt a Heat
A harmadik mérkőzés után a Miami Heat szerzett vezetést az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjében, miután idegenben legyőzte a címvédő Detroit Pistonst.
Wade-del nem bírt a Pistons
A Miami Heat a negyven pontig jutó Dwyane Wade vezérletével 92-86-ra verte a címvédő Detroit Pistons együttesét az NBA keleti főcsoport-döntőjének második mérkőzésén, így kiegyenlítette az összetett állást.
Főcsoport-döntős a Detroit és a San Antonio
A címvédő Detroit Pistons, valamint a 2003-ban győztes San Antonio Spurs is bejutott az NBA főcsoport-döntőjébe. Mindkét csapat idegenben gyűjtötte be negyedik győzelmét.
Egy sikerre a döntőtől a Pistons és a Spurs
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban előnyre tett szert a címvédő Detroit, valamint San Antonio az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában: a Pistons 86-67-re nyert az Indiana ellen, míg a Spurs a Seattle-t intézte el 103-90-re.
Az NBA-címvédő visszaszerezte pályaelőnyét
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban egyenlített a címvédő Detroit Pistons, valamint a Seattle SuperSonics és a Dallas Mavericks az NBA rájátszásában. A Detroit ráadásul idegenben nyert, s ezzel visszaszerezte pályaelőnyét az Indiana Pacersszel szemben.
NBA: előny az Indiananál és a Phoenixnél
Az Indiana Pacers hazai pályán legyőzte a címvédő Detroit Pistonst az NBA rájátszásában, ezzel 2-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban. A másik mérkőzésen többek között Amare Stoudemire 37 pontjának köszönhetően az alapszakaszt megnyerő Phoenix Suns idegenben múlta felül a Dallas Maverickset, ezzel visszaszerezte pályaelőnyét, s 2-1-re vezet a párharcban.
Idegenben egyenlített a Pacers és a Mavs
Nagy meglepetésre idegenben fogott mérkőzést, s ezzel egyenlített az Indiana Pacers, illetve a Dallas Mavericks kosárlabda-együttese. Az NBA rájátszásának második körében előbbi a Detroit otthonában diadalmaskodott simán, 92-83-ra, míg a Mavs Phoenixben aratott kétpontos sikert (108-106).
NBA: továbbjutott a címvédő, Okafor az év újonca
A címvédő Detroit Pistons bejutott az NBA rájátszásában a Keleti főcsoport elődöntőjébe, miután hazai pályán legyőzte a Philadelphia 76ers csapatát, és ezzel összesítésben 4-1-re nyerte a párharcot. Nyugaton a Seattle SuperSonics a Sacramento Kings együttesét búcsúztatta ugyanilyen különbséggel.
Elsöpörte ellenfelét a Heat és a Suns
Nem véletlenül végzett a Keleti, illetve a Nyugati főcsoport élén a Miami Heat és a Phoenix Suns kosárlabdacsapata, az alapszakaszban megszokott formát nyújtva mindkét gárda négy mérkőzés alatt elintézte aktuális ellenfelét az NBA-playoff első körében. A Detroit és a Seattle idegenben nyert, s vezet 3-1-re.
NBA-playoff: újra látványosság a nagy D ellen
Szombaton kezdődik a rájátszás, amiről sokan úgy beszélnek, mint a "Shaq vs. Nash, a Nagy NBA-újjászületés" munkacímű projektről. Pedig ez az MVP-verseny címe lehetne inkább, sokkal valószínűbb, hogy a defenzív kosárlabda két koronázott királya, a San Antonio Spurs és a Detroit Pistons játssza az NBA idei döntőjét. Az NBA.com szavazóinak 28%-a a Miami, 23%-a a Phoenix győzelmében hisz, viszont a látványos kosárlabdával szemben másik 29% a hatékonyra tesz (San Antonio 18%, Detroit 11%).
A Kings nyerte a kaliforniai rangadót
A Sacramento Kings nyerte a kaliforniai rangadót - már amennyiben Bryanték idei szereplése okán egyáltalán rangadónak nevezhető a Lakers-Kings párharc -, miután 115-106-ra tudott győzni a Staples Centerben. Az idén szárnyaló Chicago kerek negyvenpontos veréssel kedveskedett a vendég Orlandónak, míg a címvédő Pistons a Milwaukee-t tángálta el.
NBA: triplaeső zúdult a Lakersre
Nagy csatában, a hosszabbítás vége előtt nyolc másodperccel dobott kosárral győzött a címvédő Detroit Pistons a Chicago Bulls otthonában az NBA legutóbbi játéknapján. A Los Angeles Lakers hazai pályán sem tudott javítani tragikus mérlegén, a a Phoenix Suns valóságos triplaesőt a zúdított szebb napokat is megélt kaliforniaiakra.
Playoffba jutott a Detroit Pistons is
Rájátszást érő győzelemmel ünnepelte edzője visszatérést a Detroit Pistons az NBA legutóbbi játéknapján. A címvédő együttes a Los Angeles Clipperst verte magabiztos játékkal azon a hazai mérkőzésen, amelyen már ismét a csípőműtétje után fellépett komplikációk miatt korábban tíz találkozót kihagyó Larry Brown ült a kispadon.
Végleg széthullott a Showtime II Lakers
Nem olyan rég még a Los Angeles Lakers volt az NBA közepe. Csupa nagyszerűség, játékban, szórakoztatásban, egyéniségekben. Mindezekből mára csak Kobe Bryant maradt, és az ő szupersztársága, és az eredmény: totális kudarc. A Lakers 30 év alatt mindössze harmadszor, de szinte biztosan lemarad a rájátszásról.
Kétszeri hosszabbítás után Bukott a Pistons
Kétszeri hosszabbítást követően szenvedett vereséget a címvédő Detroit Pistons a Boston Celtics vendégeként az NBA legutóbbi játéknapján. Az Atlanta ugyan csak túlórát követően tudott győzni Torontóban, míg a Sacramento a lehető legminimálisabb különbséggel verte a Clipperst a kaliforniai rangadón.
Mourning visszatér a Miami Heathez
Komoly nagycsapattá válhat a Philadelphia, amely Chris Webber érkezésével a Milwaukee otthonában is nyerni tudott 118-11-re. A Sixerst ezúttal is Allen Iverson hajtotta, a kosaras 48 pontig meg sem állt. Zsinórban nyolcadik győzelmét aratta a Detroit Pistons, amely ezúttal Portlandben győzött 103-93-ra. A Sacramento - Stojakovic nélkül - meglepően simán kikapott Charlotte-ban.
A Pistons idegenben oktatta a LAL-t
A címvédő Detroit Pistons idegenben verte imponáló magabiztossággal az elmúlt évek sikercsapatát, a Los Angeles Lakerst az NBA legutóbbi játéknapján. A Pacers ugyancsak simán takarította el az útból a Cavalierst, míg a Boston Salt Lake Cityből távozott győztesen.
Detroitban továbbra sem megy a Lakersnek
A legutóbbi nagydöntő párosítása ismétlődött meg az NBA legutóbbi játéknapján, s az eredmény is hasonlóképpen alakult, mint 2004 júniusában: a Detroit Pistons hazai pályán 22 ponttal múlta felül az azóta jócskán meggyengült Los Angeles Lakerst, s ezzel a Keleti főcsoport élére állt.
Feltámadt a Bulls a rossz rajt után
A bajnok és a két főcsoport éllovasa is kikapott az NBA legutóbbi játéknapján, a Detroitot a Minnesota, a Miamit a Philadelphia, a San Antoniót pedig Portland verte. Az idényt gyengén kezdő Chicago ellenben nagyon beindult, Atlanta elleni győzelem azt jelenti, hogy az elmúlt 22 mérkőzésből tizenhetedszer ünnepelhettek a Bikák.
Megtörte a detroiti átkot a Memphis
Hét év után tudott újra győzni a Memphis Detroitban az NBA legutóbbi játéknapján, ráadásul a Pistons az idény eddigi legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el. A Washington a születésnapos Arenas vezérletével győzte le a Sonicsot, a San Antonio pedig a Duncan, Parker duó hatékonyságának köszönheti az Indiana elleni sikert.
Hosszabbítás után kapott ki a Nets Detroitban
A negyedik negyedben nyolcpontos hátrányt dolgozott le a bajnok Detroit Pistons, a hosszabbítás után pedig 10 ponttal legyőzte a New Jersey Nets csapatát az NBA legutóbbi játéknapján.A Pistons soraiban Richard Hamilton egyéni idénycsúcsnak számító 37 ponttal zárt, míg a vendégeknél bemutatkozó Vince Carter 23 pontot szerzett, 42 perc játék után azonban ismét kisebb sérülést szenvedett, és le kellett jönnie a parkettről.
Vádemelés a Pacers verekedő kosarasai ellen
Az Indiana öt kosarasa, illetve a Detroit Pistons öt szurkolója ellen emelnek vádat, akik november 19-én tömegverekedésbe keveredtek, amikor a Pacers az NBA-címvédőnél vendégeskedett.
Csak 69 pontra volt képes a New Orleans
A címvédő Detroit Pistons csupán 69 pontot engedélyezett a vendéglátó New Orleans Hornets csapatának, és így sima győzelmet aratott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.
NBA: Wallace visszatérése sem segített a Detroiton
Nem sikerült hatmérkőzéses eltiltása után győztes mérkőzésen visszatérnie Ben Wallace-nak, miután csapata, a bajnoki címvédő Detroit Pistons szoros csatában kikapott a San Antonio Spurstól az NBA legutóbbi játéknapján.
Iverson mentette meg a Philadelphiát
A címvédő Detroit Pistons Richard Hamiltonnak 1.3 másodperccel a lefújás előtt szerzett kosarával nyert 78-77-re a vendég Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-liga (NBA) legutóbbi játéknapján. A Philadelphia 76ers sztárja, Allen Iverson a végső dudaszó pillanatában dobta a győztes duplát a hosszabbításban a Washington Wizards ellen, a Los Angeles Lakers ugyanakkor otthon kapott ki a Sacramento Kingstől.
Nem hiányoznak az eltiltottak az Indianának
Az Indiana Pacers hazai pályán annak ellenére legyőzte a Minnesota Timberwolves együttesét a NBA legutóbbi játéknapján, hogy legnagyobb sztárjait a múlt pénteki Detroit Pistons elleni tömegverekedésbe fulladt összecsapás utáni eltiltások miatt nélkülözni kényszerült.
LeBron még az NBA-címvédőnek is sok volt
Az előző idény újoncává választott LeBron James 43 pontos karriercsúccsal vezette diadalra a Clevelandet a címvédő Detroit ellen az NBA legutóbbi játéknapján.
NBA: Artest egész szezonra szóló eltiltást kapott
Természetesen vasárnap folytatódott az NBA küzdelemsorozata, a Lakers hazai sikerét, vagy a Detroit Pistons Charlotte Bobcats elleni, kétszeri hosszabbításban kivívott diadalát elhomályosította egy fegyelmi tárgyalás. A liga súlyos büntetéseket rótt az Indiana Pacers bunyózó sztárjaira: Ron Artest a szezonban már nem léphet pályára, másik két társa pedig összesen 55 meccset lesz kénytelen kihagyni.
Végre nyert a Warriors, kapaszkodik a Kings
Megszerezte első győzelmét az NBA idei szezonjában a Golden State Warriors: az oaklandiek meglepő magabiztossággal diadalmaskodtak a Charlotte Bobcats vendégeként. A remek formát mutató Utah ezúttal a címvédő Detroitot intézte el, míg a pocsékul rajtoló Sacramento gólzáporos phoenixi sikerével eredt az élmezőny után.
Megszerezte első NBA-győzelmét a Bobcats
Története első győzelmét aratta az NBA-hez ebben az évadban csatlakozott Charlotte Bobcats. A címvédő Detroit Pistons nagy csatában nyert a vendég Philadelphia ellen.
Bryant egyedül is eltartja a Lakerst
Győzelemmel kezdte meg a 2004-2005-ös évadot a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely a 25 pontos Kobe Bryant vezérletével 89-78-ra verte a Denver Nuggets együttesét. A nap másik két összecsapásán is hazai siker született: a Detroit Pistons 87-79-ra győzött a Houston Rockets, a Dallas Mavericks pedig 107-98-ra nyert a Sacramento Kings ellen.
NBA-start az elnökválasztáshoz
A Houston detroiti, a Sacramento dallasi, illetve a Denver Los Angeles-i, Lakers elleni fellépésével ma éjjel megkezdődik az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság 2004/05-ös idénye. Rögtön három pikáns meccs: a bajnok a Nyugat talán legtöbbet javult csapatával mérkőzik, a Mavs-Kings meccsen két csupa kérdőjel "powerhouse" találkozik, a Lakers szupersztárja, Kobe Bryant pedig a coloradói látogatókat a nemi erőszak-ügyének vége felett érzett megkönnyebbüléssel fogadhatja. De ez semmi a következő nyolc hónaphoz képest: a 82 alapszakaszmeccs után a legjobb 16 április végétől már a brutális playoffban folytatja. A júniusi nagydöntőbee ...
Larry Brown bekeményített
Egyhetes jacksonville-i edzőtáborozása végén az Egyesült Államok férfikosárlabda-válogatottja lejátszotta első hivatalos felkészülési mérkőzését az athéni olimpia előtt. A Dream Teamnek csak óriási jóindulattal nevezhető alakulat az észak-floridai városban 96-71-re verte Puerto Ricót, de nem is ez volt az érdekes, hanem az, hogy a házigazdák mindössze kilenc játékost öltöztettek be. Allen Iverson (az egyik csapatkapitány), LeBron James és Amaere Stoudemire ugyanis elkéstek a meccset megelőző taktikai értekezletről, ezért Larry Brown szövetségi kapitány - a bajnok Detroit Pistons mestere - mindhármukat kihagyta a csapatból.
A Detroit az NBA bajnoka
Lemosták a Lakerst, mit szépítsük. A Detroit Pistons nagyon könnyedén, az NBA nagydöntőjének ötödik meccsét 100-87-re nyerve vetett véget a Los Angeles-i sztárgárda csillogó, majdnem fél évtizedes uralmának. A finálé legjobbjának a bajnokcsapat irányítóját, Chauncey Billupsot választották.
Bryant megmentette a Lakerst
A sírból hozta vissza az NBA-döntő második meccsét Kobe Bryant lefújás előtt két másodperccel dobott triplájával, majd a hosszabbításban már nyerni tudott a Los Angeles a Pistons ellen, így 1-1 az állás, mielőtt három meccsre Detroitba költözik a párharc.
Dávid Kornél marad Vitoriában
Három meccsen vagyunk túl az NBA döntőjéből, s hogy szinte minden "átjön" a Detroit Pistons-Los Angeles Lakers finálé izgalmaiból, hogy szinte a STAPLES Centerben vagy az Auburn Hills-i Palace-ban érezzük magunkat, az többek között a Sport1 szakkommentátorának, Dávid Kornélnak köszönhető. A spanyol Tau Cerámica center-bedobója immár teljesen felépült gerincsérvéből, szorgalmasan edz, és nagy valószínűséggel marad Vitoriában.
Detroitban sokkot kapott a Lakers
Húsz ponttal nyert otthon a Pistons a Los Angeles-i szupersztárok ellen, és így 2-1-re vezet az NBA négy győzelemig tartó nagydöntőjében. A vereség történelmi és lehet végzetes is a Lakers számára, amelyet a sztárjai cserbenhagytak.