Depeche Mode

címke rss

A Depeche Mode összegyűjti legnagyobb slágereit

Kultúra2006.08.24, 12:10

Az angol együttes negyedszázados pályafutását eddig két külön best of lemez foglalta össze, ezek közül a legutóbbi 1998-ban jelent meg, éppen itt volt az ideje hát, hogy végre egy korongra pakolja karrierje legjobb dalait - egy vadonatúj számmal kiegészítve.

Placebo: Remélhetőleg egy év múlva mást fogunk csinálni

Kultúra2006.08.15, 13:31

A Depeche Mode előtti júniusi koncertje után másodszor láthattuk idén a Placebót. A zenekar azóta is folyamatosan úton van, és a frontember, Brian Molko bizony érthetően fásultnak tűnt kicsit, amikor az [origo]-nak nyilatkozott. Szerencsére a koncerten ez már nem látszott annyira, ahol régi slágereket és új dalokat egyaránt hallhatott a hatalmas létszámban összegyűlt közönség.

A Depeche Mode ihlette meg a sztárénekesnőt

Archívum2006.08.14, 13:45

Az egyik legnépszerűbb brit énekesnő új kislemezét a Depeche Mode régi slágere inspirálta. Jamelia a dalban hangmintákat is felhasznál a Personal Jesusből.

A háború miatt véget ért a Depeche Mode turnéja

Kultúra2006.08.02, 11:58

Elmarad a Depeche Mode Tel-Aviv-i fellépése, tekintettel a közel-keleti háborús helyzetre. A hírt az együttes két nappal a koncert kitűzött időpontja előtt jelentette be.

Fekete sereg - Depeche Mode-koncert a Stadionban

Partytár2006.06.13, 17:27

A Depeche Mode másodszor jött Magyarországra három hónapon belül - a Puskás Ferenc-stadionban megtartott koncerten mintegy harminchatezren vigadtak és áztak el sírva - még ha a hangzás és a kiszolgálás hagyott is kívánnivalót maga után. De Dave-ék nem.

Magyar mode-osok - Depeche-szubkultúra itthon

Partytár2006.06.09, 13:15

Huszonhat évvel ezelőtt négy angol srác szintipopegyüttest alakít, majd a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legjelentősebb bandájává válik. Eladnak rengeteg lemezt, de a sikerek csúcsán a Depeche Mode kis híján végleg hátat fordít a zenélésnek. A zenekar azonban föláll, és sikeresebb, mint valaha. A magyar rajongók pedig végig kitartanak mellettük. A Freee Magazin áttekintette az együttes hazai szubkultúráját.

Betegség miatt maradt el a Depeche Mode koncertje

Kultúra2006.05.12, 12:25

A zenekar frontembere, Dave Gahan gégegyulladása miatt maradt el a Depeche Mode chicagói koncertje csütörtök este. Az énekes hangja már az előző napon sem bírta végig.

The Bravery: "Sok közös van bennünk a Depeche Mode-dal"

Archívum2006.03.22, 17:06

Gond nélkül megtöltötte kedd este a Budapest Sportarénát a Depeche Mode, ám a Magyarországon visszatérő vendégnek számító tagok most csak két tévéinterjút adtak. Örömmel osztotta meg viszont élményeit az előzenekar, a New York-i The Bravery, amely a tavalyi év egyik legsikeresebb új amerikai zenekara volt. Az újhullámos hatásokat tükröző debütáló lemezének és főként az An Honest Mistake című dalnak köszönhetően Európában is népszerű lett a zenekar, így a Depeche Mode-ra váró közönség egy aktuális sztárzenekart is láthatott szűk félóra erejéig. A Bravery dobosa, Anthony Burulcich nyilatkozott az [origo]-nak.

Bódító gyötrelem - új Depeche Mode-kislemez és -klip

Partytár2006.02.14, 20:06

A Depeche Mode március tizenharmadikán, egy héttel a budapesti koncert előtt adja ki harmadik kislemezét a tavaly ősszel megjelentetett Playing the Angel albumról. A Suffer Well című számot maga Dave Gahan írta, s kislemezes kiadásán egy máshol meg nem jelent Mode-szám, illetve néhány exkluzív remix is helyet kap.

Yonderboi dala egy amerikai sorozatban

Archívum2006.01.25, 16:04

Yonderboi Badly Broken Butterflies című dalát az amerikaiak egyik kedvenc sorozatának, a Miami helyszínelők egyik epizódjának betétdalául választották. A fiatal magyar zenész olyan nemzetközi nagy sztárok mellé sorakozik így fel, mint a U2 vagy a Depeche Mode, akiknek hasonlóan szerepelt egy-egy szerzeményük a sorozat zenei aláfestéseként.

Szépfiúk hete a zenepiacon

Archívum2005.11.11, 16:28

Az európai lemezlisták élmezőnyét meghódították a szépfiúk: a briteknél a Westlife, a németeknél és nálunk Eros Ramazzotti dobogtatja meg újdonságokkal a lányok szívét, mindeközben pedig továbbra is Robbie Williams az egyik legkelendőbb portéka. Az amerikaiak már készülnek a karácsonyra, a középmezőnyben pedig újraéled a keményebb rock.

A sötétben nyújtózkodva - megvannak a nyertesek!

Partytár2005.11.05, 11:28

Négy év után, egy Dave Gahan- és egy Martin L. Gore-szólóalbum, illetve egy évtizedeket felölelő tripla remixgyűjtemény után megjelent a huszonöt éves Depeche Mode tizenegyedik albuma, a Playing the Angel. Az egyszerre hagyományőrző és újat hozó anyagon három Dave Gahan-szám található.

Rod Stewart Ashlee Simpsont üldözi

Kultúra2005.10.28, 15:07

A tüsifrizurás skót énekes albumát a fiatal szöszi, a playback-botrányát túlélő Ashlee Simpson új lemeze előzi meg Amerikában, míg a briteknél a Prodigy új lemeze a nyerő. A Depeche Mode szokás szerint a német és magyar piacon tarol. Heti albumlista-elemzés.

A Depeche Mode-ot üldözik Budapesten

Kultúra2005.10.11, 09:28

A nálunk különösen népszerű Depeche Mode tagjai nemrégiben a Timesnak adott interjúban beszéltek arról, hogyan viselkednek az együttessel a rajongók világszerte. Amerikában néhol nem is ismerik őket, máshol őrült fanatikusokkal találkoznak, hazánkban pedig meg is kergetnék őket némi emlék-gyűjtésért.

Légy jól értesült Depeche Mode-rajongó!

Partytár2005.09.16, 15:32

Október tizenhetedikén jön az Depeche Mode-lemez, az ehhez kapcsolódó turné keretében az együttes 2006 márciusában Budapestre jön koncertezni. Mindeközben javában folyik az új album promóciója, s ebben egyre nagyobb szerepet kap az internet és a számítógép. Van már egy kis értesítőprogram is, melyet ha letöltünk a gépünkre, minden, a csapattal kapcsolatos hírt online megkapunk azonnal.

Új Depeche Mode-szám szivárgott ki

Archívum2005.07.20, 13:58

Kedd este óta már letölthető az internetről a Depeche Mode új száma és a hozzá készült videoklip félkész verziója is. A jelek arra utalnak, hogy nem egy mindenre elszánt rajongó szerezte meg a kópiát, hanem a promóció szokatlan formáját választva valaki szándékosan szivárogtatta ki az anyagot.

Jövőre újra eljön a Depeche Mode - koncert márciusban az Arénában!

Partytár2005.06.21, 12:33

2006. március 21-én a budapesti Papp László Sportarénában koncertezik a Depeche Mode. A négy év után újra turnéra induló kultegyüttes, az elektronika egyik alapvetése és a pop korszakalkotó formációja több mint három hónapos európai koncertturnéjának részeként egy sor más kelet-közép-európai városban is látható-hallható lesz.

Újra munkában a Depeche Mode

Kultúra2005.04.12, 13:43

Ősszel várható az angol zenekar új lemeze, amelyen már javában dolgoznak a tagok. A még cím nélküli album előtt a 2001-es Exciter volt az utolsó Depeche Mode-sorlemez.

Andrea Parker: "Basszusfüggő vagyok"

Partytár2005.02.02, 18:17

A néhány hónapja Nobody's Perfect című új albumával előrukkoló londoni kiadó, a Touchin' Bass feje, Miss Andrea Parker látogatott a minap a Süss Fel Napba, az Electrobass Pimps bulijára, egy dj-szett erejéig. Ránk is szakított időt.

Andy Fletcher a Depeche-ből: "Zenekészítésre alkalmas idők"

Partytár2005.01.02, 21:04

A Freee Magazin novemberi, Events Hall-os fellépése idején találkozott a Depeche Mode-tag Andy Fletcherrel. A kultegyüttes billentyűse jelenleg futtat egy kiadót és egyre ismertebb lánycsapatot, a Clientet, dj-zik, illetve gőzerővel dolgozik az új DM-albumon.

Andy Fletcher az Events Hallban

Partytár2004.11.29, 18:10

Nem sokan sejthették, mit is fognak látni-hallani Andy Fletchertől szombat este, mivel Gore, Gahan és szintetizátor nélkül még emberfia nem látta színpadon a Depeche Mode alapítóját.

Andy Fletcher a Depeche-ből - megvan a tíz nyertes!

Partytár2004.11.18, 22:36

Dave Gahan papírszörnyei Martin L. Gore után a Depeche Mode billentyűse is önálló programmal látogat el hozzánk. Andy Fletcher dj-ként érkezik hozzánk, és az általa felfedezett Client is elkíséri az Events Hallba november 20-án, hogy bemutassák merre tart az elektropop.

Csúcstalálkozóra készül a Depeche Mode

Kultúra2004.11.17, 14:33

Az együttes jövő januárban kezd el dolgozni új nagylemezén. Nem jelent meg albumuk a 2001-es Exciter óta.

PUF: Öregek és csúnyák vagyunk

Vendégszoba2004.10.29, 12:32

A Pál Utcai Fiúk elszántan készülnek a Pecsa-koncertre, miközben mesélnek a zenekar alakulásának körülményeiről, félve bevallják, hogy szeretik a Depeche Mode-ot, elárulják, hogy melyik magyar zenekarokkal van jó kapcsolatuk, és elpanaszolják, hogy mennyire nehéz - a sztárcsináló gyárak árnyékában - egy mai zenei formáció számára feltűnni az ismeretlenségből. Nem lepődnek meg rajta, hogy nem őket mutatja a tévé naponta (mivel szerintük öregek és csúnyák), de hozzáteszik, hogy ez régen másképp ment: sokkal több munka kellett a sikerhez, és sokáig nem jött a pénz sem. Tíz új dal készül a következő albumra, de ezeknek a szövege még nincs kész.

Erasure-történet kezdőknek, haladóknak

Kultúra2003.11.24, 16:50

Az elektronikus popzene úttörőiként is számon tartott, Vince Clarke és Andy Bell alkotta duó kiadták pályafutásuk legnagyobb sikereit CD-n és DVD-n. Előbbi neve ismertebb: Clarke alakította a Depeche Mode-ot és a Yazoo-t. A nyolcvanas évek egyik sikercsapatának rajongói újra hallhatják az Oh L'Amour-t.

Fizetős Depeche Mode koncert a weben

Kultúra2002.02.11, 13:19

Március nyolcadikától elérhető az interneten a Depeche Mode tavaly a párizsi Palais Omnisportsban rögzített koncertfelvétele. A két órás videó több nagy webcast cégnél is elérhető, a szolgáltatásért azonban fizetni kell.

Dühösek az osztrákok a Depeche Mode-koncert miatt

Nagyvilág2001.09.13, 18:04

Csütörtök délelőtt gyászpercet tartott az osztrák kormány a keddi amerikai merényletsorozat áldozatainak tiszteletére. A középületeken fekete lobogók lengenek, a színházakban némasággal emlékeztek meg az áldozatokról. A sajtó bírálja a Depeche Mode együttest a kedd esti, bécsi koncert megtartásáért, miközben egyre kedvezőbb hírek érkeznek a New Yorkban élő osztrákokról.

Nem marad el a Depeche Mode-koncert 

Kultúra2001.09.12, 12:34

Az egyesült államokbeli események nem befolyásolják a szeptember 12-i budapesti Depeche Mode-koncertet. A zenekar tegnap már Bécsben volt látható, így ma több ezer hazai Depeche Mode-rajongó előtt lépnek színpadra a Kisstadionban. Dave Gahan, Martin Gore, Andrew Fletcher és zenésztársaik bemutatják májusban megjelent, Exciter című lemezük anyagát és régi nagy slágereiket. A Multimedia Concerts által szervezett fellépésre minden jegy elkelt, tehát tizenötezren láthatják a koncertet.

Előző
  • 1
  • 2
Következő