Demszky Gábor
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- főpolgármester
- Fidesz
- SZDSZ Országos Tanácsa
- 4-es metró
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hazametróztak a tiltakozók a zavargás után
Befejeződtek a zavargások Budapest utcáin, de a Blahán még összeverekedett pár tiltakozó. Öt rendőr megsérült, de tudósítónk látott vérző fejű tüntetőt is. Összetűzések voltak a rendőrök és a tiltakozók között előbb az Andrássy úton a Hősök tere irányában, majd az Oktogonnál. A rendőrök vízágyút és könnygázt is bevetettek. Korábban kormányellenes tüntetők megdobták tojással Demszky Gábort a Petőfi szobornál, ahol megjelent Gyurcsány Ferenc is feleségével együtt. Kövesse online tudósításunkat!
Demszky Orbánt hibáztatja a zavargásokért
Az MSZP és Demszky Gábor is bírálta a Fideszt a március 15-én kitört utcai zavargásokért. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető szerint azonban az ő rendezvényük fél hatkor véget ért, ami utána történt, a kormány érdekeit szolgálta.
Magyar tojások és barikádok a világsajtóban
A március 15-i zavargások miatt ismét több külföldi újság is Magyarországgal foglalkozik. A BBC kiemelte, hogy a Fidesz gyűlésén annak ellenére volt árpádsávos zászló, hogy a szervezők kérték, azt ne hozzanak a résztvevők.
A fúrópajzs felett nyugtatgatott Demszky
Tagadta a főpolgármester azokat híreket, miszerint az EU nem akarja akkora összeggel támogatni a 4-es metró építését, mint amennyi pénzt Magyarország szeretne. Sőt Demszky szerint az EU olyan metrófejlesztéseket is támogatna, amire hazánk nem is kért pénzt. Demszky annak ellenére ezt állította, hogy a pénzről döntő uniós biztos szóvivője aggodalmát fejezte ki a kért támogatás nagysága miatt.
Tarlós Demszkyn kéri számon a metróügyet
A négyes metró körüli kérdések tisztázását kérte hétfőn a főpolgármestertől Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke. A fideszes politikus elsősorban arra keresi a választ, igazak-e a várható uniós támogatás megcsappanásáról szóló híresztelések.
Hímzéssel és törmelékgyűjtéssel is készülnek az ünnepre
A rendőrök dupla azonosítóval és a gumilövedék használatának alaposabb szabályzásával készülődnek a jövő heti nemzeti ünnepre. A Fidesz profi biztonságiakat és több száz önkéntest vet be, Rogán Antal belvárosi polgármester összeszedeti a mozdítható utcai tárgyakat. Az [origo] tapasztalatai szerint bőven van még mit összegyűjteni. Demszky biztonságát golyóálló mellénnyel is megerősítették volna, de a főpolgármester nem élt a lehetőséggel.
Csak kifogások vannak a négyes metró körül
Már nemcsak azt nem lehet tudni, hogy pontosan mikor lesz kész a négyes metró, az sem világos, mennyibe fog kerülni. A főváros egyebek mellett tíz év inflációjával magyarázza a négyes metró elszálló költségeit, a civilek szerint azonban a szakszerűtlen előkészítés miatt az utólagos változtatásokon is milliárdok úsznak el. A városvezetés szerint még azért nem lehet ismerni a projekt végösszegét, mert sok felszíni beruházás, az eddig ki sem alkudott uniós pénzektől függ.
Demszky mindenhol meghúzza a nadrágszíjat
A közlekedés, az oktatás és a szociálpolitika lesz a 2007-es fővárosi költségvetés legnagyobb vesztese. A főpolgármester szerint az idei év nehéz lesz, de racionalizálással, intézmények összevonásával biztosítani tudják a fejlesztések forrásait. A 4-es metró költségeit jelenleg megbecsülni sem merik a Városházán.
Demszky új helyszínt javasolt a Fidesznek
Demszky Gábor arra kéri a Fideszt, hogy ne az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartsa március 15-ei rendezvényét. A főpolgármester új helyszínt is javasolt: szerinte a Budai Vár ideális lenne a rendezvény megtartására. A Fidesz ugyanakkor már jelezte a rendőrségnek, hogy az Erzsébet hídnál tartaná ünnepségét. Ez a helyszín nagyon közel található az Astoriához, ahol a párt október 23-i rendezvényét tartotta, és később zavargások alakultak ki.
Újra nekifut Demszky az iskolabezárásnak
A fővárosi szakiskolák átalakításának múlt heti megtorpedózása után a közgyűlés MSZP-SZDSZ-es többsége jövő héten ismét napirendre tűzi a javaslatot - derült ki Demszky Gábor főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján. Azzal indokolják ezt, hogy a halasztás túl nagy bizonytalanságot eredményezne.