Demokratikus Roma Koalíció

címke rss

Elsöprő győzelmet aratott a Demokratikus Roma Koalíció

Az 53 fős Országos Cigány Önkormányzatban 49 helyet a Horváth Aladár által vezetett Demokratikus Roma Koalíció szerzett meg. A testületet eddig vezető Lungo Dromnak csupán 3 képviselője jutott be az önkormányzatba, köztük van a szervezet elnöke, Farkas Flórián is.

Ünnepi hangulat és megosztottság a roma választáson

Itthon2003.03.02, 12:08

Énekeltek, táncoltak, mulattak, és végül szavaztak az országos cigány önkormányzat megválasztására összegyűlt elektorok szombaton Budapesten. A közel 3000 küldött jól láthatóan két táborra szakadt. A Demokratikus Roma Koalíció és a Lungo Drom támogatói kifütyülték, lehurrogták egymás jelöltjeit. Több éles szóváltásra is sor került a két szervezet szimpatizánsai között, ennek ellenére az elektorok a problémák közös megoldásáról és a cigányság egységéről beszéltek az ünnepi hangulatú gyűlésen.

Nem lesz roma nagykoalíció

Itthon2003.02.13, 19:55

A Lungo Drom és az Együtt Egymásért Roma Nagykoalíció közösen indul a márciusi országos cigány önkormányzati választáson. A Demokratikus Roma Koalíció azonban nem csatalakozott a szövetséghez, így nem lesz roma nagykoalíció.

OCÖ-DRK levélpárbaj

Itthon2003.02.05, 19:49

Írásban ígér választ Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) kérdéséire.

Ridegen fogadják az átálló roma politikusokat

Itthon2003.01.28, 13:46

Ha Horváth Aladáron múlna, akkor a Lungo Drom koalíciójából kilépő cigány politikusok nem kapnának helyet a Demokratikus Roma Koalíció önkormányzati jelöltjei között. Horváth szerint Osztojkán Béla rutinos átállónak számít, ezért nem lepte meg, hogy hétfőn kilépett az LD koalíciójából. Osztojkán közölte, a Lungo Drom állításával ellentétben ugyan nem betegség miatt lépett ki, de az autokratikus irányítású önkormányzatban végzett munka alaposan megviselte az elmúlt négy évben.

Külföldi megfigyelőket akar a Lungo Drom az új választásra

Itthon2003.01.16, 20:52

A Lungo Drom vezetője, Farkas Flórián azt kéri, hogy az új cigány önkormányzati választáson nemzetközi megfigyelők is részt vegyenek. Farkas szerint miniszteri biztost is ki kellene nevezni, aki az elektori gyűlésért lenne felelős. Az érvénytelennek nyilvánított szavazás győztese, a Demokratikus Roma Koalíció elfogadja a bíróság döntését, amely szerint új választást kell kiírni. A koalíció vezetői szerint az új választást is ők fogják megnyerni.

Lungo Drom: Bizonyítékok a választási csalásra

Itthon2003.01.13, 16:54

Választási csalással vádolta meg Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke a Demokratikus Roma Koalíciót. Szerinte olyanok is szavaztak a DRK nevében a szombati választáson, akik erre nem voltak jogosultak. Állítja: bizonyítékaik vannak a csalásra, ezért a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak. Farkas a bíróságtól az új országos cigány elektori gyűlés összehívásának elrendelését kéri. Horváth Aladár -  a DRK egyik vezetője - mondvacsinált műbalhénak tartja a Lungo Drom vádaskodását.

Botrány és káosz az Országos Cigány Önkormányzat választásán

Itthon2003.01.13, 15:43

Már a levezető elnökök megválasztása közben kitört a botrány az Országos Cigány Önkormányzat szombati elektori gyűlésén. Az indulatok elszabadultak, a több ezer elektor két táborra szakadt, folyamatosan kiabált mindenki mindenkivel. Az egyik nagyobb tábort Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke vezette. Farkas csalástól tartott és új választást akart. Mivel az OVB erre nem volt hajlandó, hívei kivonultak a  teremből. A másik szekértábor, a Demokratikus Roma Koalíció elektorai így a legnagyobb rivális nélkül kezdhettek voksolni a jelöltekről. 

Horváth Aladár együttműködne a Lungo Drommal

Itthon2003.01.13, 10:46

Horváth Aladár, a hétvégi elektori gyűlésen az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egy kivétellel minden mandátumát megszerző Demokratikus Roma Koalíció (DRK) listavezetője közölte: együtt kíván működni a Lungo Drommal. Ha Horváth Aladárt választják az OCÖ elnökévé, lemond miniszterelnöki tanácsadói tisztségéről.

Győzött a Demokratikus Roma Koalíció

Itthon2003.01.12, 23:02

Az újonnan felálló Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) ötvenhárom mandátumából ötvenkettőt a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) jelöltjei szereztek meg a szombati elektori gyűlésen, miután - egy kivétellel - csupán e szervezet indulói kerültek fel a szavazólapra. A DRK-képviselőkön kívül csak a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének bejegyzés alatt álló elnöke, Farkas Elemér jutott be az önkormányzati testületbe.

Négy elnökjelölt az OCÖ élére

Itthon2002.12.31, 12:16

Legalább négyen versenybe szállnak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöki tisztségéért. Újra indul a posztért a jelenlegi elnök Farkas Flórián. A Demokratikus Roma Koalíció jelöltjeként indul Horváth Aladár miniszterelnöki tanácsadó, a Roma POlgárjogi Alapítvány Elnöke és Kövesi Vilmos. Önálló jelöltet állít a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége is.

Előző
  • 1
Következő