Demokratikus Koalíció
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- LMP
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyurcsány: Visszafoglaljuk az országot!
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint lassan, lépésről lépesre fog megtörténni „az ország visszafoglalása”, nem pedig úgy, hogy „a rendszer egy pillanat alatt, most októberben össze fog dőlni”.
Visszavonatná a diszkriminatív tankönyvet a DK
Volt MSZP-s polgármester igazolt a DK-ba
Gyurcsány Ferenc pártjában folytatja a politizálást Budafok-Tétény volt MSZP-s polgármestere.
- címkék:
- MSZP
- Demokratikus Koalíció
- Címkefelhő »
Gyurcsány: Kevesebb lesz a narancssárga szín a térképen
Az októberi önkormányzati választás még nem hozza meg az áttörést a demokratikus ellenzék számára, „de eljön a pillanat, amikor kisebbségbe szorulnak azok, akik az önkényt választották a szabadság helyett” – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.
Néhány ajánlás miatt bukhatja a baloldal Óbudát
Mindössze néhány ajánló aláíráson múlik, tud-e listát állítani a főváros III. kerületében Gyurcsány Ferenc pártja. Országszerte is több megyében nem egy pártnak okozott gondot, hogy nem adtak le kellő számú érvényes aláírást, így nem vették nyilvántartásba, de a fellebbezések még nem zárultak le.
Gyurcsány: Ellenállni az önkénynek és összefogni a baloldalon
Ellenállni az "orbáni rendszer önkényének" és összefogni a baloldalon - ebben látja Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a baloldal számára az őszi önkormányzati választások sikerének zálogát.
Októberben eldőlhet, ki lesz a Fidesz legfőbb kihívója
Az idei választási eredmények alapján várhatóan minden megyében megszerzi a képviselői helyek többségét a Fidesz–KDNP, azonban főként az északkeleti országrészben egyáltalán nem biztos az abszolút többsége. Politikai elemzők szerint a megyei testületek szerepe az utóbbi években kiüresedett, ezért inkább egy nagymintás közvélemény-kutatásnak felelnek meg a megyei voksolások.
DK: az Orbán-rezsim a rákosista világba vezet
A DK szerint az '50-es évek rákosista világába vezeti vissza a 21. század magyar diákjait az "Orbán-rezsim".
- címkék:
- oktatás
- Demokratikus Koalíció
- Címkefelhő »
Az egész országot elérte a Felcsút-szindróma
A Fidesz-KDNP többek között annak köszönheti, hogy egyelőre toronymagasan vezet a jelöltállítási versenyben, hogy a kis településeken abban bíznak, hogy lobbierejük így jelentősen megnő – többek között ezzel magyarázták a politológusok a kormánypárti jelöltállítási fölényt. Arról is beszéltek, hogy a baloldal azért nem képes ilyen teljesítményre, mert kevésbé központosítottak, és a nyári viták sem tettek jót nekik.
Hofi Gézáról nevezne el színházat Kőbányán a DK
A humorista a X. kerületben született, oda járt gimnáziumba, majd ott is kezdett dolgozni a porcelángyárban, interjúiban többször is emlegette gyermek- és ifjúkora helyszíneit - indokol a Demokratikus Koalíció.