Demokratikus Koalíció

címke rss

Gyurcsány idén még nem tudta felfalni az MSZP-t

Itthon2016.12.29, 10:04

A baloldal a mostani személyi összetételében, szervezeti rendszerében kevés eséllyel indul a következő választáson – állapította meg Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció idén sem került közelebb a kormányváltáshoz annál, ahol 2015 végén volt.

Hiller István nem akar újabb baloldali összefogást

Itthon2016.12.26, 14:58

„A 2014-ben már kipróbált baloldali összefogás eredménytelen, ha rajtam múlik, ilyen mechanizmusú összefogás nem lesz még egyszer” - mondta Hiller István a Pesti Srácoknak adott interjúban. Az MSZP választmányi elnöke szerint karakteres pártra van szükség a választási győzelemhez.

DK: Botka László jelölése szemben áll az eddigi szocialista javaslattal

Itthon2016.12.23, 12:11

Botka László miniszterelnök-jelöltsége szemben áll az eddigi szocialista javaslattal, hiszen nem előválasztással történt - reagált a Demokratikus Koalíció az MSZP elnökségének bejelentésére.

Tények: Egyre jobban hasonlít egymásra Gyurcsány és Vona

Itthon2016.12.14, 12:30

Megdöbbentő a hasonlóság Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor között, ezt állította a TV2 hírműsorának, a Tényeknek egy egyetemi docens. Szerinte a Jobbik elnöke elkezdte utánozni az egykori miniszterelnököt, ugyanúgy gesztikulál, hasonlóan hangsúlyoz, olyan, mintha ugyanaz lenne a beszédtanáruk – hangzott el a Tényekben. 

DK: Nem tudni, ki engedte be Pharaont

Itthon2016.12.12, 16:34

Politikai segítséggel léphetett be Magyarországra a körözött Ghaith Pharaon – legalábbis ezt állítja Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa, akinek a szaúdi üzletemberről mutatott meg egy aktát Pintér Sándor belügyminiszter.

Ez lenne az országgyűlési választás végeredménye

Itthon2016.12.07, 06:35

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz–KDNP a novemberi közvélemény-kutatások alapján – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Négy évvel ezelőtt a baloldali-liberális ellenzék jobban állt, mint a Fidesz, ennek ellenére nem sikerült 2014-ben nyerniük. A kormánypártokról egyébként 2006 júniusában jelent meg az utolsó olyan felmérés, amelyben a második helyen álltak.

Furcsa koalíció alakulhat a parlamentbe jutásért

Itthon2016.12.02, 14:07

Nem kizárt egy pusztán technikai koalíció az öt százalékot el nem érő törpepártok között annak érdekében, hogy egyáltalán bejussanak a 2018-as választásokon a parlamentbe. Ennek oka, hogy az MSZP és a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció, úgy tűnik, előre megállapodott a következő választáson való közös indulásról. Összeborulhatnak még a Liberálisok Bokros Lajossal és egy ex-DK-ssal vagy egy regnáló, de országosan népszerű polgármester is ringbe szállhat az országgyűlési mandátumért, sőt feltűnhet még Kónya Péter és Juhász Péter is.

Nagyon nem kérnek Gyurcsányból az LMP-sek

Itthon2016.11.29, 11:22

Egy LMP-s belső közvélemény-kutatás szerint a párt hívei nagyon nem kedvelik Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét. Minden bizonnyal ezért csapott össze ilyen hevesen egymással a két párt az elmúlt időszakban elemzők szerint.

Medián: Többéves mélyponton a Jobbik

Itthon2016.11.24, 08:36

Nem történt jelentős változás a nagyobb pártok népszerűségében szeptemberhez képest, azonban a Jobbik támogatottsága tovább csökkent – derül ki a Medián legfrissebb, a HVG számára november közepén készített közvélemény-kutatásából.

Alkotmánybíró-választás: egymásnak esett a DK és az LMP

Itthon2016.11.22, 14:25

Az MSZP szeretné destabilizálni a magyar demokráciát és az országot az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztása kapcsán, de a keddi voksolási folyamat teljesen legitim volt – mondta Kósa Lajos. Az ellenzéki pártok közül csak az LMP szavazta meg az AB új tagjait. Éppen emiatt nyílt színi vita alakult ki a DK és az ökopárt képviselői között az Országgyűlés sajtótermében.

Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait

Itthon2016.11.22, 12:29

Az Országgyűlés megválasztotta az Alkotmánybíróság új elnökét és négy új tagját. A testület így ismét 15 fővel működik tovább. 

Ma kiderülhet, megtöri-e Gyurcsány az LMP-t

Itthon2016.11.22, 09:00

Ha az LMP ötfős frakciójából legalább ketten megszavazzák az alkotmánybíró-jelölteket és az elnököt, akkor ismét 15 fővel fog működni a testület. Az ökopárt jelentős baloldali össztűz alá került, mióta kiderült, hogy megállapodtak a Fidesz-KDNP-vel a nevekről. Schiffer András szerint Magyarország érdekében szavazzák meg a jelölteket. Gyurcsány pártja viszont árulónak tekinti az LMP-t, ha megszavazzák az alkotmánybírákat. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint illegitim a választás. 

Itt a legfrissebb kutatás: mindenhol vezet a Fidesz

Itthon2016.11.18, 10:59

Mind a teljes lakosság, mind a biztos pártválasztók körében továbbra is magabiztos a kormánypártok előnye – derült ki a Závecz Research novemberi közvélemény-kutatási eredményeiből. Ráadásul az iroda által megkérdezettek legnagyobb része a két év múlva esedékes választáson is arra a pártra szavazna, amelyet most is megnevezett.

Karácsony Gergely már menekülne Zuglóból

Itthon2016.11.07, 14:58

Az országos politikába „menekülne vissza” Karácsony Gergely, Zugló polgármestere – tudta meg az Origo. A Párbeszéd társelnöke azért gondolkozik ezen, mivel a XIV. kerület az utóbbi két évben nem a sikerek miatt szerepelt a sajtóban. Egyelőre még nem dőlt el semmi, de két interjú, az előválasztás melletti küzdelme és október 23-i beszéde azt mutatja, hogy Karácsony szabadulna a kerületi ügyektől.

Hatalmas Fidesz-fölényt, és hanyatló Jobbikot mért a Tárki

Itthon2016.10.26, 14:06

Tágul a kormánypártok és a Jobbik közötti olló a pártpreferenciák tekintetében az elmúlt negyedévben, sőt az előző két év legmagasabb kormánypárti és legalacsonyabb Jobbik-támogatottságát mutatják az októberi adatok – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb kutatásából.

Gyurcsány: A miniszterelnök szemben áll 1956 eszméjével

Itthon2016.10.23, 14:31

Gyurcsány Ferenc szerint, ha Nagy Imre forradalma a szabadság és a demokrácia forradalma volt, akkor a mai magyar miniszterelnök az ellenforradalom vezetője. A DK elnöke Budapesten, az Ötvenhatosok terén mondott beszédet a pártja szervezte megemlékezésen. 

Gyurcsány szerint össze kell fogni, és ebben lesz keserűség is

Itthon2016.10.22, 17:59

A Demokratikus Koalíció elnöke az általa demokratikusnak tartott ellenzéki pártok összefogására és egy közös rendszerváltó alternatíva megfogalmazására szólított fel a párt megalakításának ötödik évfordulóján tartott beszédében szombaton.

Belháború és kiszorítósdi: így készül 2018-ra a baloldal

Itthon2016.10.21, 13:02

Még a lehetséges választási együttműködés létrehozásának az alapjairól sincsen körvonalazódó megállapodás a baloldali pártok között az október 23-i ünnepségek előtt. Bajnai Gordon négy évvel ezelőtti színrelépése óta még több darabra esett szét a baloldal, ráadásul a pártok közötti ellentétek is mélyebbnek tűnnek, mint 2012-ben. Ami tény: a Fidesszel ellentétben az elmúlt években a baloldal egyetlen új szavazót sem szerzett. 

Folyamatosan csökken a Jobbik támogatottsága a biztos szavazók között

Itthon2016.10.20, 15:02

A Fidesz 49 százalékot, a Jobbik 17, az MSZP 14 százalékot érne el ha most rendeznék a parlamenti választásokat - derült ki ZRI Závecz Research legfrissebb kutatásából. A Jobbik támogatottsága a biztos szavazók körében öt százalékponttal csökkent az elmúlt három hónapban. 

Visszautasította a kormány jelölését Eörsi Mátyás

Itthon2016.10.18, 15:04

Meggondolta magát, és mégsem fogadja el a kormány jelölését a Demokráciák Közössége főtitkári posztjára Eörsi Mátyás a Demokratikus Koalíció országos tanácsának tagja. Az ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Origo megkeresésére azt közölte: "Arról a tényről, hogy Eörsi Mátyás a saját maga által kért támogatást utasította vissza, sarkos véleményünk van, ugyanakkor a tényt elfogadjuk."

A Fidesz szerint a DK becsapta a választóit

Itthon2016.10.10, 15:39

A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció elárulta a választóit, mert a kétharmados szavazásokat leszámítva nem vesz részt ezentúl a parlament munkájában.

Gyurcsány: A DK többé nem vesz részt a parlamenti munkában

Itthon2016.10.10, 13:27

A parlamenti ülés kezdete előtt jelentette ma be Gyurcsány Ferenc, hogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció – függetlenek között ülő – parlamenti politikusai a jövőben bojkottálják a törvényhozás és a bizottságok munkáját.

Narancssárga lenne az ország, ha most választanánk

Itthon2016.10.06, 14:03

Ha most rendeznék a parlamenti választásokat, akkor a mandátumok több mint 70 százalékát szerezné meg a Fidesz–KDNP – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből, amelyhez a szeptemberi felméréseket vettük alapul. A kormánypártokról egyébként 2006 júniusában jelent meg az utolsó olyan felmérés, amelyben a második helyen álltak.

Gyurcsány: A demokratikus Magyarország győzni fog

Itthon2016.10.01, 20:18

A vasárnapi népszavazáson a demokratikus, jóhiszemű Magyarország győzni fog – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke a Parlament előtt szombaton tartott kampányzáró sajtótájékoztatóján, miközben a párt szimpatizánsai élőláncot vontak az épület köré.

Fodor Gábor: Gyurcsány Ferenc megsértődött

Itthon2016.09.29, 08:36

Korábban felajánlottam az ellenzéki erőknek, hogy közösen kampányoljunk az igen mellett, de süket fülekre találtam, értem én, hogy a bojkott egy szavazatféltő taktika, de szerintem hibás válasz – többek között erről beszélt az Origónak adott interjújában Fodor Gábor. A Liberálisok elnöke szerint bár most kisebbségben vannak, de bátran vállalják, hogy nem helyes az az út, amin a magyar kormány jár a menekültkérdésben. Úgy látja, mindez erősítheti a liberális szavazók önbizalmát. 

Toroczkai László: szélsőségek, titkosszolgálatok, Jobbik-alelnökség

Itthon2016.09.27, 12:04

Toroczkai Lászlónak egyszer már sikerült a Jobbik és a DK szavazói közötti ellentétet áthidalnia, de kérdés, hogy az ásotthalmi polgármester kísérlete országosan is elnyeri-e a pártok tetszését. Ellentmondásos életút áll eddig Toroczkai mögött, aki tíz évvel ezelőtt vált országosan ismertté a tévéostromban játszott szerepe miatt. Bár a Jobbik viszonylag új alelnökét külföldi és hazai titkosszolgálatokkal is összefüggésbe hozták, de a meglehetősen furcsa összefüggéseken kívül konkrétumok még nem szivárogtak ki.

Fidesz: Brüsszelből pénzelik a DK kampányát

Itthon2016.09.24, 14:23

A Fidesz szerint Brüsszelből pénzelik a Demokratikus Koalíció kvótareferendum elleni politikáját. A DK közleményben reagált, azt írták, hogy európai parlamenti képviselőik költségkeretének egy részéből áldoznak a plakátokra, ilyen költségkerete a fideszes, és minden más párt EP-képviselőinek is van.

Budára akart migránsokat telepíteni tavaly, most kilépett a DK-ból

Itthon2016.09.22, 14:26

Új paradigmát és gondolkodássémát hozna létre Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció volt elnökségi tagja. A hegyvidéki képviselőségéről szerdán lemondó politikus az Origónak arról is beszélt, hogy 2017 februárjára létre kell jönnie a kormányváltó szövetségnek. Tavalyi javaslatáról, amely arról szólt, hogy az önkormányzat fogadjon el egy, migránsok kerületbe telepítéséről szóló határozatot, azt mondta: az humanitárius felajánlás volt, és nincs köze a párttal való szakításához.

Molnár Csaba szerint felesleges a kvótanépszavazás

Itthon2016.09.17, 17:25

A pozsonyi uniós csúcs eredményei végleg feleslegessé tették a kötelező betelepítési kvótáról kiírt népszavazást – vélekedett Molnár Gyula, a DK európai parlamenti képviselője. A politikus szerint egyértelmű, hogy nem lesz kényszerbetelepítés, ezért értelmét vesztette a kampány.

A nyár egyértelmű nyertese a Fidesz

Itthon2016.09.10, 10:21

Májushoz képest csak a Fidesz-KDNP támogatottsága tudott növekedni, az ellenzéki pártokat egyértelműen a stagnálás vagy enyhe gyengülés jellemezte a nyári uborkaszezonban – derül ki a Közvéleménykutatók.hu Magyar Idők számára készített összesítéséből. A Jobbik tábora tovább zsugorodott, az átlagolt eredmények alapján már csak egy százalékponttal előzi meg a szocialista pártot a teljes felnőtt népességen belül, míg a nyár elején még 3 százalékpont volt ez a különbség. Az adatokból azt lehet valószínűsíteni, hogy a Fidesz-KDNP elsősorban a bizonytalanok közül szerzett új támogatókat a nyár folyamán. A legvalószínűbb listás eredmények ...

Így reagáltak a pártok Juhász és Portik kapcsolatára

Itthon2016.09.09, 21:04

A kormánypártok szerint a baloldal és a szervezett alvilág összeér, a DK bízik benne, hogy Juhász nem került kapcsolatba bűnözőkkel, a PM szerint a Fidesz el akarja terelni a figyelmet a korrupciós ügyekről. Az Együtt elnöke pedig azt mondta, bár nem tudott arról, hogy Juhász Péter találkozott Portik munkatársával, a bizalma töretlen. Így reagáltak a pártok arra, hogy Juhász Péter sajtófigyelést készített Portik Tamásnak.

Kilépett a DK-ból Kerék-Bárczy Szabolcs

Itthon2016.09.01, 14:01

A Demokratikus Koalíció (DK) csütörtöki elnökségi ülésén jelentette be Kerék-Bárczy Szabolcs, hogy lemond pártelnökségi tagságáról, és kilép a DK-ból. A döntésről a Gyurcsány Ferenc vezette párt szűkszavú közleményt adott ki, amelyben a politikus lépésének okát nem nevezték meg, viszont megköszönték eddigi munkáját.

Majdnem kétharmadot szerezne megint a Fidesz

Itthon2016.08.31, 14:32

Ha most rendeznék a parlamenti választásokat, majdnem kétharmadot szerezne a Fidesz–KDNP – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből, amelyhez az augusztusi felméréseket vettük alapul. A kormánypártokról egyébként 2006 júniusában jelent meg az utolsó olyan felmérés, amelyben a második helyen álltak.

Londonban, Gyurcsánnyal kampányol a DK

Itthon2016.08.29, 16:51

Saját, a többi ellenzéki párttól független - de üzenetében az MSZP-ével és másokéval azonos - ellenkampányt indít a Demokratikus Koalíció, melynek lényege, hogy a kormány mozgósító kampányával ellentétben távolmaradásra buzdítsa híveit az október 2-i kvótareferendumon. 

Erről beszéltek a politikusok augusztus 20-án

Itthon2016.08.20, 13:36

Az Európai Uniót bírálta a nemzeti ünnepen Lázár János. A miniszter szerint az EU csupán egy tesztüzemmódban működő kezdeményezés, Brüsszel pedig "ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók". Az ellenzéki pártok a kormány politikáját bírálták.

Vezet a Fidesz, egyre gyengébb vidéken a Jobbik

Itthon2016.08.15, 12:33

Továbbra is jelentős előnnyel vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében – derült ki az ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a szavazók elégedetlenebbek az ellenzék munkájával, mint a kormányéval. 

A kormánytagok is részt vesznek a népszavazási kampányban

Itthon2016.08.11, 17:43

Szükségesnek tartja és folytatja a kormány az október 2-i, a "betelepítési kvóta" elleni népszavazás kampányát, amiből Kovács Zoltán kormányszóvivő ígérete szerint a jövőben a kormánytagok is kiveszik a részüket. Azt is mondta, a migránshelyzet várhatóan tovább fokozódik, ezért is kell több rendőr a határra.

Kiderült, miért bukott meg az MSZP népszavazása

Itthon2016.08.02, 15:05

2010 óta az ellenzék egyetlen népszavazási kérdéshez sem tudott elegendő aláírást összegyűjteni, és erre a következő két évben sem lehet számítani. Utánanéztünk, mi okozta a sorozatos kudarcokat, miközben a baloldali pártok szavazóbázisa lényegesen nagyobb, mint 200 ezer fő. 

Nézőpont: Enyhén nőtt a Fidesz-tábor

Itthon2016.07.27, 11:01

Júniushoz képest enyhén nőtt a Fidesz-tábor - derül ki a Nézőpont Intézet friss közvélemény-kutatásából. Az elemzés szerint "mindez aligha független a bevándorlás és a terrorizmus közti egyre világosabb összefüggéstől, amely Orbán Viktor miniszterelnököt igazolja". 

A Fidesz kiütötte a Jobbikot, a baloldal szinte nem létezik

Itthon2016.07.18, 09:50

A 10 ezer főnél kevesebb lakosságú településeken a független jelöltek mellett szinte csak a kormánypártok léteznek. A Fidesz-KDNP mellett csak a Jobbik indult el néhány helyen, de mandátumot nem tudott szerezni. A baloldal nem létezik a falvak, kisvárosok világában.

Így nézne ki az ország, ha most választanánk

Itthon2016.07.18, 06:12

Ha most rendeznék a parlamenti választásokat, szinte biztosan abszolút többséget szerezne a Fidesz-KDNP – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből, amihez a júniusi felméréseket vettük alapul. A kormánypártokról egyébként 2006 júniusában jelent meg az utolsó olyan felmérés, amiben a második helyen álltak.

Gyurcsány Ferenc szép lassan felfalja az MSZP-t

Itthon2016.07.13, 17:17

Bár az MSZP 2016 első hónapjaiban a vasárnapi boltzár elleni küzdelem eredményeképp jelentősen növelte az előnyét a Demokratikus Koalícióval szemben, végül Tóbiás József nem tudott áttörést elérni, ezért júniusban megbukott. Gyurcsány Ferenc pártja számára a legnagyobb eredmény a dunaújvárosi időközi választás volt, ahol a DK mind a Jobbikot, mind az MSZP-t könnyedén meg tudta előzni.

Republikon: Erősödött a Fidesz, bizonytalan az ellenzék

Itthon2016.07.13, 15:06

A Fidesz enyhe erősödését, valamint szavazótáborok inaktivitását és elbizonytalanodását mutatja a Republikon Intézet júniusi, reprezentatív közvélemény-kutatása.

A Parlamentből az utcára vinné a politikát az MSZP új elnöke

Itthon2016.07.01, 15:31

A Demokratikus Koalíció ne bontson pezsgőt, mert míg Gyurcsány Ferenc egy gyenge MSZP-ben érdekelt, az MSZP új elnöke egy erősben, és vissza is szerezné az elszívott szavazókat - mondta az Origónak Molnár Gyula, aki figyelmeztetett: tud olyat mondani, ami fáj, és meg is teszi. Szerinte 2018-ban kell legyőzni a Fideszt, nem várhatnak 2022-ig, és úgy látja, egy választási párt és az olajfa-koalíció nem működne, inkább a koordinált indulás lehet a megoldás. Még mindig Botka Lászlót tartja az egyetlen olyan pártpolitikusnak, aki alkalmas miniszterelnök-jelöltnek.

Választás 2016: jelentős Fidesz-fölény, stagnáló Jobbik

Itthon2016.06.30, 11:56

A kormánypártok sikerét hozták a 2016 első félévében tartott időközi önkormányzati választások. 2014 őszéhez képest némileg erősödött az MSZP, míg a Jobbik egyáltalán nem tudott javítani a pozícióján. Az LMP eltűnt a politikai térképről, még a parlamenten kívüli Munkáspárt is megelőzte őket.

Nézőpont: Népszerűbb a baloldal, mint a Jobbik

Itthon2016.06.29, 11:37

Továbbra is jelentős fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében legfőbb riválisaival szemben – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a teljes népesség körében a baloldali pártok együttesen népszerűbbek, mint a Jobbik. 

Orbán Viktor csak egy dologtól tart

Itthon2016.06.20, 10:24

Az ellenzéki megosztottság, valamint a parlament nyári szünete remek alkalom arra, hogy a kabinet lezárja a még kérdéses ügyeket – többek között így értékelték a jelenlegi politikai helyzetet az Origo által megkérdezett fideszes politikusok. A kormánypártok nagy eredménynek értékelik, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága beállt egy olyan szintre, ahonnan nyerhetőnek tűnik a 2018-as parlamenti választás, de egyelőre inkább a kvótanépszavazásra összpontosítanak. 

Alakul a Jobbik és a baloldal koalíciója

Itthon2016.06.17, 16:46

Van-e, lehet-e reális alapja egy baloldal–Jobbik-összefogásnak a 2018-as választásra? Egyre több jel mutat arra, hogy a felek között lehet együttműködés, aminek az egyik kovásza a Simicska Lajos vezette Magyar Nemzet lehet. Helyben azért már jól működik az összefogás, mivel Tapolcán és Gyöngyösön már támogatja egymást az MSZP és a Jobbik, míg Kaposváron együtt gyűjtik az aláírásokat. 

ZRI Závecz: Visszaesett a Jobbik a fiatalok körében

Itthon2016.06.16, 11:47

Jelentősen visszaesett a Jobbik támogatottsága a fiatalok, az alacsony képzettségűek és a falvak lakóinak körében – derült ki az ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a pártok versenyében. 

Gyurcsány: A DK az egyetlen stabil pont a Fidesszel szemben

Itthon2016.06.09, 20:36

A Demokratikus Koalíció az egyetlen igaz stabil pont a Fidesszel szemben állók között - jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártelnök Szegeden.

Feljelentést tettek a furcsa metrókocsi-felújítás miatt

Itthon2016.06.08, 14:25

Ha új metrókocsik jönnek a 3-as vonalra a megrendelt felújítás helyett, az a Demokratikus Koalíció szerint többrendbeli bűncselekmény gyanúját veti fel, ezért feljelentést tesznek. Korábban Tarlós István főpolgármester az Origónak azzal reagált az aggályokra: "Már az is baj, ha jobb metrót kapunk a pénzünkért?" 

Újra abszolút többséget szerezne a Fidesz

Itthon2016.06.06, 14:22

Két évvel a kormány megalakulása után is várhatóan abszolút többséget szerezne a Fidesz–KDNP, ha most tartanák a választásokat. Az Origo által készített mandátumbecslés szerint az ellenzék csupán nyolc egyéni kerületben győzne. 

A Fidesz győzött Dunaújvárosban

Itthon2016.06.05, 23:03

A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a dunaújvárosi időközi önkormányzati választást. A második helyen a Demokratikus Koalíció végzett, míg az MSZP-t a Jobbik is megelőzte. 

Gyurcsány MSZP-Fidesz-Jobbik koalíciót vizionált

Itthon2016.06.04, 13:38

A vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati képviselő-választás jelentősége túlmutat a helyi viszonyokon – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Fejér megyei városban.

Nagyon eldurvult az MSZP-DK-vita

Itthon2016.06.04, 10:22

Hazug lejáratókampányt folytat az MSZP a DK dunaújvárosi jelöltje, Huszti Zsolt ellen – mondta szombaton Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője. Dunaújvárosban vasárnap lesz időközi választás, amelyen a két ellenzéki párt külön indul.

Kiderül, hogy Gyurcsány vagy az MSZP az erősebb

Itthon2016.06.03, 17:26

Meglehetősen viharos kampányon van túl Dunaújváros egy része a hétvégi időközi önkormányzati választás miatt. Egy gyilkossággal vádolt fideszes képviselő lemondása miatt kell vasárnap szavazni, de a baloldal egyik korábbi fellegvárában elmaradt a széles körű ellenzéki összefogás. Persze ez nem azt jelenti, hogy a kormánypártok az esélyesek, de Gyurcsány Ferenc és az MSZP már nagyon összeveszett a jelöltállítás során. A hétvégén kiderül, ki az erősebb a baloldalon. 

Blokkoló nincs, de detektor van a debreceni hivatali autókon

Itthon2016.06.03, 11:26

Lézerblokkolót gyanított a debreceni önkormányzat hivatali autóin egy helyi ellenzéki képviselő, de a városháza visszautasította a vádakat, mondván: az nem blokkoló, csak detektor, aminek használata törvényes - de így is kétszer megbüntették őket gyorshajtásért. Azt viszont már nem árulták el, hogy közpénzből vásárolták-e a szerkezeteket.

Offshore-ügyek: mindenki a másikat hibáztatja

Itthon2016.05.30, 17:27

Az Országgyűlés az LMP kezdeményezésére hétfőn vitanapot tartott az offshore-ügyekről. A Fidesz szerint lebukott már az MSZP, a DK, a Jobbik, és most kiderült, hogy az Együtt körül is újabb offshore-botrány van. A Jobbik szerint Magyarország offshore-paradicsom, míg a DK szerint felesleges vitázni.

Ismét erősödött a Fidesz, gyengült a Jobbik

Itthon2016.05.19, 10:58

A Fidesz-KDNP 43 százalékos támogatottságot ért el májusban a biztos szavazók körében, a Jobbik 20, az MSZP 18 százalékosat – többek között ez derült ki az ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. Az intézet szerint megállt a kormánypártok támogatottságának a csökkenése, miközben az ellenzék továbbra is stagnál. 

Ellenzéki bojkott készül a népszavazásra

Itthon2016.05.17, 11:53

Várhatóan a kormánypártokon kívül egyetlen erő sem vesz majd részt aktívan a szeptember-októberben tartandó kvótareferendum kampányában. Az ellenzéki pártok stratégiája érthető, mivel ha nem lesz meg az érvényességhez és eredményességhez szükséges szavazatszám, akkor azt a saját sikerükként kommunikálhatják. 

Pert nyertek Rogánék a Portik-ügyben

Itthon2016.05.13, 12:45

A Blikk, a Hír 24, az ATV és a Demokratikus Koalíció ellen is pert nyert Rogán Antal és az V. kerületi önkormányzat.

Kiderült, miért nem tud az ellenzék népszavazást kiírni

Itthon2016.05.12, 09:53

A baloldali ellenzéki pártok a megosztottságuk, a pártok közötti verseny és a gyenge szervezeti hálójuk miatt nem tudtak a 2010-es kormányváltás óta egyetlen népszavazási kérdésben összegyűjteni 200 ezer érvényes aláírást. Ezzel szemben a Fidesznek, vagy még korábbi ellenzéki időszakában ez az SZDSZ-nek, de az MSZP-nek sem okozott gondot. A szocialistáknak most egy hónapjuk maradt, hogy még legalább 150 ezer aláírást szerezzenek.

Nyilvános adatbázist javasol a szexuális bűnözőkről a DK

Itthon2016.05.11, 13:10

A párt határozati javaslatban kéri fel a kormányt, hogy hozzon létre egy nyilvános adatbázist, amelyből a szülők ellenőrizhetik, hogy a gyermekükkel kapcsolatba kerülő emberek korábban elkövettek-e valamilyen szexuális bűncselekményt. 

Kvótareferendum: otthon tartaná szavazóit az ellenzék egy része

Itthon2016.05.10, 13:39

Az Együtt és a Demokratikus Koalíció azt javasolja szavazóinak, hogy ne menjenek el az őszi kvótás népszavazásra. Az MSZP szerdán mondja el, mit gondol a referendumról, ma még azt sérelmezik, hogy nem lesz egy napon a kormány és az ő népszavazási kezdeményezésük. Az LMP egyelőre nem kommentálta a döntést, Schiffer András pártelnök viszont reagált rá, azt mondta, "a kérdésre csak nemmel lehet szavazni". A Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt egyelőre nem reagált. A Fidesz arra kéri a balliberális pártokat, ne támadják a referendumot.

DK: Kiss nem lehet példakép, és adja vissza a kitüntetéseit

Itthon2016.05.09, 13:42

A Demokratikus Koalíció felszólítja Kiss Lászlót, az úszók volt szövetségi kapitányát, hogy önként adja vissza az összes állami, önkormányzati és egyéb kitüntetését, valamint mondjon le minden állami juttatásáról.

DK: Tarlós bárdolatlan volt a BFZ-vel

Itthon2016.05.09, 11:58

Módosítaná a főváros költségvetését a Demokratikus Koalíció annak érdekében, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar a régi, 260 millió forintos támogatást kaphassa meg. A párt fővárosi képviselője, Gy. Németh Erzsébet részben azzal érvel, hogy ez az összeg amúgy nem éri el egy közepes NB I-es futballcsapat költségvetésének a felét sem.

Meglepő javaslattal állt elő Gyurcsány volt minisztere

Itthon2016.05.05, 17:04

Zárt ülésen akarta bérbe adatni ismeretlen kínai befektetőknek az egykori Észak-Pesti Kórház területének egy részét Lamperth Mónika jegyző előterjesztésére a XV. kerületi önkormányzat – értesült az Origo. Az érintett területen egyébként várhatóan egy kínai kórház épül majd a magyar kormány és Peking megállapodása alapján. A kínaiakkal kötött kerületi megállapodásról egyébként semmilyen egyeztetés nem volt. A rákospalotai testület végül leszavazta az előterjesztést.

Kilenc óra a sürgősségin: megrázó felvételek

Itthon2016.05.04, 17:10

Egyik hétköznap délután háromtól éjfélig ült egy DK-s parlamenti képviselő a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház sürgősségi osztályán, hogy lássa, milyen ellátást kapnak az oda érkező betegek. Megrázó tapasztalatairól kisfilmet forgatott. A kórház reagálásában elismerte, hogy a helyzet elég rossz.

Orbán nyerne, de Budapesten megizzasztanák

Itthon2016.05.02, 19:03

Fidesz-KDNP-nek lenne a legtöbb képviselője az Országgyűlésben az Origo mandátumbecslése alapján. A baloldal csak Budapesten és Szegeden tudná megszorongatni a kormánypártokat. Érdekesség, hogy van olyan felmérés, amely szerint négy évvel ezelőtt feleakkora volt a Fidesz támogatottsága, mint napjainkban.

Matolcsy fejét akarja a DK és a Jobbik is

Itthon2016.05.02, 12:22

A Jobbik és a DK is lemondásra szólította fel Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Gyurcsány Ferenc pártja szerint azért kell távozni a jegybank vezérének, mert szerintük újabb iratok bizonyítják az alapítványi pénzek szétosztásában játszott felelősségét. A Jobbik szerint az MNB az alapítványokon keresztül a devizahitelesek pénzét szórja.

Gyurcsány megtriplázná az egészségügyi béreket

Itthon2016.05.01, 13:59

A leendő új, demokratikus kormánynak olyan új Munka törvénykönyvét kell alkotnia, amely erősíti a munkavállalók képviseletét, visszaadja a sztrájk jogát, megbecsüli a hétvégi munkavégzést, és emeli a pótlékot – ismertette a Demokratikus Koalíció elképzeléseit a párt elnöke. 

A felcsúti kisvasút elé feküdtek a DK-sok

Itthon2016.05.01, 11:14

Megpróbálták megakadályozni a felcsúti kisvasút indulását a Demokratikus Koalíció aktivistái. A szimpatizánsok elfoglalták a síneket, majd félórás késéssel indult a vonat. A felcsúti kisvasutat szombaton adták át. 

Stabil Fidesz-vezetést mért a Nézőpont

Itthon2016.04.27, 16:17

Továbbra is jelentős fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. Az intézet szerint kockázatos lépésre szánta el magát a Vona Gábor azzal, hogy ki akarja szorítani a pártból a radikálisokat. 

Gyurcsány: Ezért én már lámpavason lógnék

Itthon2016.04.25, 20:50

Gyurcsány Ferenc nem tökéletes. Már nem csak a fiatal ápolók mennek külföldre. Magyarországon nem lehet tisztességgel egyet nem érteni. Az önkény zsarnokságba csapott már át. Viharos szél és viharos érzelmek a Demokratikus Koalíció tüntetésén a Sándor-palotánál. 

Megőrizte szavazóit az ellenzék, stabilizálódott a Fidesz

Itthon2016.04.23, 12:45

Márciusban megtorpant a Fidesz szavazóinak csökkenése, megőrizte támogatóit az MSZP, stabil a Jobbik-tábor - derült ki a Publicus Intézet friss közvélemény-kutatásából. 

Kitiltották a Parlamentből Gyurcsányék szóvivőjét

Itthon2016.04.13, 14:55

Nem léphet be a Parlamentbe és a Képviselői Irodaházba a Demokratikus Koalíció szóvivője. Kövér László házelnök szerint Gréczy Zsolt rossz helyen tartott sajtótájékoztatót. 

Gyurcsány Ferenc ultimátumot adott az MSZP elnökének

Itthon2016.04.13, 13:22

Utolsó figyelmeztetésként értékelhető kérést küldött a Demokratikus Koalíció nevében Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökének. 

DK: Saját sikernek tekintjük a boltzár eltörlését

Itthon2016.04.11, 14:17

A Demokratikus Koalíció saját sikerének is tekinti a vasárnapi boltzárról szóló törvény eltörlését, mert az erről szóló népszavazást mi kezdeményeztük először – mondta az Origónak Gréczy Zsolt, a párt szóvivője. 

Gyurcsány pártja beperli a magyar kormányt

Itthon2016.04.10, 13:09

Pert indít a kormány ellen a Demokratikus Koalíció amiatt, hogy összesítésük szerint a kabinet 1,4 milliárd forint értékben adott át ingyen kampányelemeket a Fidesznek.

Váratlanul nagyot ugrott Gyurcsány pártja

Itthon2016.04.07, 15:47

A Republikon Intézet havi rendszerességű, reprezentatív kutatási eredményei szerint a pártválasztók körében továbbra is jelentős a Fidesz előnye, a Jobbik gyengülésével ugyanakkor jelenleg az MSZP az ellenzék legerősebb pártja.

Gyurcsányék a hétvégén újra próbálkoznak

Itthon2016.04.05, 16:36

Négy jelölt közül választanak polgármestert vasárnap a Zala megyei Pölöskefőn, miután a korábbi településvezető a múlt év végén lemondott posztjáról. 

Csúnyán összeugrott az MSZP Gyurcsányékkal

Itthon2016.04.02, 12:57

A Fideszt segíti győzelemhez az MSZP azzal, hogy a 2014-es megállapodást felrúgva a szocialisták „ráindították” a saját jelöltjüket a Demokratikus Koalíció jelöltjére a dunaújvárosi időközi választáson, ahol a gyilkossággal gyanúsított fideszes politikus helyére választanak képviselőt. 

Orbán Viktor jó eséllyel küzdhet a kétharmadért

Itthon2016.03.29, 00:29

Kétharmados többséget nem szerezne a Fidesz-KDNP, de a többsége biztosan meglenne, ha most tartanák a választásokat. A baloldal csak három, míg a Jobbik egyetlen egyéni körzetet sem nyerne. A négy évvel ezelőtti helyzethez képest sem a Fidesz, sem a Jobbik, sem a baloldali pártok támogatottsága nem változott érdemben. 

Vonáék vinnék az online rajongók jó részét

Videó2016.03.26, 15:20

Amíg Orbán Viktor a héten elérte a fél milliós, vagyis 500 ezres lájkolói tábort, addig pártjának virtuális tábora 2000 követőt szerezve átlépte a 200 ezres küszöböt. Ezzel a listán stabilan harmadik helyen áll a Fidesz. Őket alig 10 ezer virtuális követővel előzi az Együtt, míg első helyen a Jobbik áll. Nem került be a TOP10-be valamivel több, mint 5 ezer virtuális követővel a KDNP és 259 lájkolóval a Szociáldemokraták. Érdekesség, hogy a Modern Magyarország Mozgalom online tábora 4 fővel csökkent.

Már megint képtelen volt összefogni a baloldal

Itthon2016.03.24, 16:50

Nem lesz baloldali összefogás abban a dunaújvárosi választókerületben, ahol egy gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő lemondása miatt kell választani június 5-én. Az MSZP bízik abban, hogy a többi baloldali párt segítsége nélkül is győz, és nem akar nem működő szövetségeket összetákolni. Mindezek ellenére biztosra lehet venni a 2018-as baloldali közös indulást.

Az MSZP beérte a Jobbikot

Itthon2016.03.17, 13:54

Az MSZP támogatottsága beérte a Jobbikét - derült ki a ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kormánypártok továbbra is az élen állnak, de kismértékben csökkent a Fidesz támogatottsága. 

Tönkremehet Orbán varázsfegyvere

Itthon2016.03.10, 21:57

Egy teljesen új választói magatartás miatt aggódhat Orbán Viktor 2018-ban. Az időközi választások eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a szavazók kezdenek alkalmazkodni az új választási rendszerhez, emiatt pedig elképzelhető, hogy csak akadozva működik majd a centrális erőtér. A kormánytöbbséget egyelőre nem fenyegeti veszély, de kétharmados többség feltehetően egy jó darabig nem lesz Magyarországon. Ha az ellenzéknek sikerül szorossá tennie a küzdelmet, akkor az LMP járhat a legrosszabbul.

Ahol már biztos Orbán 2018-as veresége

Itthon2016.03.07, 14:37

A Fidesz–KDNP csupán két kiemelt jelentőségű időközi választást tudott megnyerni a 2014 tavasza óta tartó ciklusban. A kormánypártok számára a legnagyobb kudarc a veszprémi és a tapolcai voksolás volt. A fideszes vereségek azonban nem jelentik azt, hogy az ellenzék felhőtlenül örülhet, mivel nagyrészt olyan körzetekben szavaztak, ahol egyébként a legutóbbi önkormányzati választáson sem rúgtak labdába a kormánypártok. 

Rogán Antal képmutatónak nevezett egy ellenzéki képviselőt

Itthon2016.02.25, 13:08

Varju László, független országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció politikusa „Mennyi közpénzt kapott Andy Vajna a fideszes médiabirodalomhoz?" címmel intézett írásbeli kérdést Orbán Viktorhoz. A kormányfő helyett Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke válaszolt. Képmutatónak nevezte a képviselőt.

Visszavág az Elios, feljelentik Gyurcsányékat

Itthon2016.02.23, 12:54

Feljelentést tesz a Demokratikus Koalíció ellen az Elios Zrt., mivel a cég szerint a párt valótlanul állította, hogy közveszélybe sodornák az embereket. A miniszterelnök vejének volt cégét a kecskeméti beruházásuk befejezése után másfél évvel bírálta a DK. Az Elios vezérigazgatója szerint az általuk elvégzett projektek mindegyike a kivitelezés végeztével az EU kifizetési előírásainak megfelelően jogi, pénzügyi és műszaki felülvizsgálaton esett át. 

Kovács Zoltán: Hazudik az ellenzék

Itthon2016.02.21, 16:59

A kormányszóvivő szerint az ellenzéki pártok egyszerűen hazudnak a pénteken zárult EU-csúccsal kapcsolatban, hiszen az Európai Tanács nem döntött a kötelező kvótákról. Ellenzéki oldalon több párt is azt követeli, hogy a Fidesz-KDNP fizesse vissza a költségvetésbe a kvóták elutasításáról szóló kampányuk költségeit. A Fidesz erre válaszolva azt közölte, nem változott korábbi álláspontja a betelepítési kvótákról, amit Magyarország Európai Bíróságon indított pere is jól mutat.

Publicus: Csökkent a Fidesz tábora

Itthon2016.02.20, 13:50

Egy százalékponttal csökkent a Fidesz népszerűsége februárban – derült ki a Publicus Intézet legfrissebb felméréséből. Míg januárban a teljes népességben 24, addig február elején 23 százalék volt a kormánypártok támogatottsága.

A Fidesz a nyertesek pártja

Itthon2016.02.19, 15:18

Más országban élnek a vesztesek és a nyertesek – ez látszik a Tárki kutatásából, amely a háztartások helyzetét vizsgálta. A rosszul élők közül a legtöbben az ország gazdasági helyzetét és kilátásait is negatívan látják, a politikától pedig jórészt elfordultak. A nyertesek viszont aktívabbak és derűsebbek, köztük 58 százalék a biztos kormánypárti választó. 

Gyakorlatilag nincsen fiatal MSZP-s

Itthon2016.02.17, 13:10

Magabiztosan vezeti a pártok rangsorát a Fidesz–KDNP – derült ki az ZRI Závecz Research Kutatóintézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kormánypártok minden társadalmi szegmensben vezetnek. Második a Jobbik, harmadik az MSZP. 

Külföldi képekkel illusztrálták a Magyarországról szóló videót Gyurcsányék

Itthon2016.02.15, 19:04

A Demokratikus Koalíció hétvégi kongresszusán levetített, Magyarország jelenlegi viszonyairól szóló videóban olyan képek is szerepelhettek illusztrációként, amelyek nem jogtiszták, illetve nem is Magyarországon készültek. Ezt Gréczy Zsolt, a párt szóvivője sem tagadta, szerinte viszont nem is ez a lényeg. Úgy vélte ugyanis, hogy bármikor tudnak olyan filmeket forgatni, amelyek Magyarországon készültek, és a nyomort mutatják be.