Demokratikus Koalíció

címke rss

Névtelen lejárató szórólapot terjesztenek a kormányról Erzsébetvárosban

Itthon2021.02.16, 13:05

Impresszum nélküli, a kormányt lejáratni szándékozó szórólapokat kezdtek el terjeszteni a baloldali vezetésű Erzsébetvárosban. A tartalma alapján úgy tűnik, az önkormányzat lehet a kiadója. Niedermüller Péter, DK-s polgármester stábja a közös, szolidáris védekezés alapjait támadja az anyagokkal - tudta meg az Origo. Nem ez lenne az egyetlen durva támadás a baloldali városvezetéstől: a szerdai, önkormányzati egyeztetésen példátlan módon kiraknák a Fidesz alelnökét az egyik önkormányzati cég felügyelőbizottságából.

Gyurcsány Ferenc szerint az elkövetkező év róla fog szólni a baloldalon

Itthon2021.02.16, 09:29

Évértékelő beszédében és hétfői parlamenti felszólalásában Gyurcsány Ferenc ismét világossá tette: ő a baloldal egyértelmű vezetője, mindenki tőle fél, az ő utasításainak engedelmeskedik. A Demokratikus Koalíció elnöke mára valamennyi baloldali pártot maga alá gyűrte, majd létrehozta a közös listát. A bukott miniszterelnök az Országgyűlésben nyilvánosan alázta meg az őt maximálisan kiszolgáló Jakab Péter Jobbik-elnököt. 

Titkolózik Gyurcsány bűnöző ügyvédje kerületi munkájáról Niedermüller Péter

Itthon2021.02.14, 17:50

Hiába kérte ki közérdekű adatigényléssel Veres Zoltán, az erzsébetvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodának kifizetett megbízási díjak alapjául szolgáló teljesítési igazolásokat, a baloldali vezetésű erzsébetvárosi önkormányzat példátlan módon megtagadta a kérést - derül ki a Pesti Srácok cikkéből. Budai Gyula országgyűlési képviselő rendkívül aggályosnak nevezte a döntést, amit Niedermüller Péter DK-s polgármester a személyes adatok védelmével magyarázott. Mindenesetre, Gyurcsány bűnöző ügyvédje, a jogerősen elítélt Czeglédy Csaba újabb és újabb megbízásokhoz jut.

Elvettétek az iskolánkat, így üzentek Gyurcsány polgármesterének - fotók

Itthon2021.02.14, 13:32

Felirattal tiltakoztak az ellen, hogy Niedermüller Péter, Gyurcsány-párti polgármester nem adta oda a Molnár Zoltán Zeneiskola 600 diákjának a nekik szánt épületet, hanem mutyigyanús módon a Színművészetin az új vezetést elutasító, a baloldalhoz köthető egykori vezetői köré szerveződő csoportnak adta oda a Damjanich utca 4. szám alatti épületet - derül ki az Origo birtokába került fényképekből. Az intézmény megmentése érdekében online petíció is indult.

Niedermüller Péter hallani sem akart arról, hogy a zeneiskola kapja meg a Fidesz által felújított ingatlant

Itthon2021.02.11, 14:07

Hiába kereste fel az önkormányzati választás után a Molnár Antal Zeneiskola igazgatója Niedermüller Péter DK-s polgármestert a Damjanich utcai épület ügyében, a baloldali városvezető elzárkózott attól, hogy az intézmény 600 diákja beköltözhessen a nekik felújított ingatlanba. Az igazgató megalázónak tartja, hogy a baloldali városvezetés ilyen helyzetbe hozta őket. Mint ismert, Niedermüllerék hétfőn jelentették be, hogy a zeneiskola helyett egy aktivistaképző csoport kapja meg az épületet.

Kocsis Máté Fekete-Győr András megalázásáról: Kár veszekedniük, ugyanúgy gyűlölik a szomszédos országokban élő magyarokat

Itthon2021.02.09, 14:36

Kár ezen veszekedniük, mindannyian ugyanúgy gyűlölik és lenézik a szomszédos országokban élő magyarokat. Jobb a békesség! - kommentálta a tegnapi, DK-Momentum viaskodást Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Mint ismert, Fekete-Győr András megpróbálta elhihetni, hogy a baloldalnak fontos a véleménye, de végül alaposan megalázták.

Gyurcsányék nem tagadják, hogy a pornóképekkel zaklató Gréczy Zsolt tanácsokat ad nekik

Itthon2021.02.08, 20:50

Az Origo közérdekű adatigénylést nyújtott be a Demokratikus Koalícióhoz (DK), miután a pornóképei miatt megbukott Gréczy Zsoltot a párt tanácsadójaként mutatták be az atv-ben. Sebián-Petrovszki László pártigazgató válasza szerint a politikussal nem állnak szerződéses viszonyban, ugyanakkor azt nem tagadta, hogy Gréczy Zsolt tanácsokat osztogat a pártnak. Gyurcsány Ferencék erősen ködösítenek botrányos politikusukkal kapcsolatban. 

Fekete-Győr András megpróbálta elhitetni, hogy számít a véleménye, de nem sikerült

Itthon2021.02.08, 20:44

Az Azonnalinak adott hétfői interjújában Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt állította, a baloldali pártok a Demokratikus Koalíció (DK) ellenében döntöttek arról, hogy egy esetleges kormányváltást követően hogyan viszonyuljanak a határon túli magyarok szavazati jogához. Gyurcsány Ferencék nem hagyták szó nélkül az elhangzottakat, és Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tag alaposan helyretette a baloldali pártelnököt. A DK egy pillanatig sem akarja a közvéleményt, de a többi baloldali pártot sem kétségek között hagyni, hogy ki a baloldal ura.

Több mint egymilliárd forintja van Gyurcsány Ferencnek - a családi cégüket, az Altust viszont teljesen kiürítették

Itthon2021.02.02, 09:24

Gyurcsány Ferencnek tavaly ismét jelentősen, több százmillió forinttal nőtt a vagyona. A DK elnöknek már több mint egymilliárd forintnyi megtakarítása van. Családi cégük, az Altus sajátos pénzügyi helyzetéről pedig hamarosan külön írunk.

Visszacsempészték a magáról meztelen pornóképeket küldözgető politikusukat Gyurcsányék

Itthon2021.01.28, 13:23

Több mint egy évvel ezelőtt mondott le parlamenti helyéről Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi szóvivője, miután meztelen képek jelentek meg róla. A baloldali politikus botránya ellenére most visszatért, szerda este az ATV esti adásában kapott szereplési lehetőséget. Úgy látszik, Gyurcsány Ferencéknek minden belefér. 

Gyurcsányék a törvényeket is megsértik, hogy a vakcinák ellen kampányolhassanak

Itthon2021.01.27, 09:24

Már a törvényeket is semmibe veszi az oltásellenes kampányát teljes erővel folytató Demokratikus Koalíció. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Mandinernek nyilatkozva aggályosnak nevezte Gyurcsány pártjának kínai vakcina ellen irányuló petícióját. Mint kiderült ugyanis, aki kitölti az online anyagot, annak személyes adatai külföldre, sőt, az Európai Unión kívülre kerülnek. Mintegy mellékesen az is kiderült, hogy az egyik adatkezelő Gyurcsány volt kabinetfőnökének cége - vagyis nyilvánvaló, hogy kampánycélra is fel akarják használni a listát, ami szintén törvénytelen. A bukott minisszterelnök ...

Kínosan csendben vannak a vakcina ellen hergelő baloldali politikusok a gyöngyösi polgármester botránya után

Itthon2021.01.26, 19:01

Nem hajlandóak elítélni a baloldal vezető politikusai Hiesz Györgyöt, Gyöngyös baloldali polgármesterét, amiért hatalmával visszaélve, az oltási tervben foglaltakat figyelmen kívül hagyva, soron kívül adatta be magának a vakcinát. Pedig a botrányról megkérdeztük a baloldali összefogásban részt vevő pártok elnökeit és egészségügyi szakpolitikusait is, azonban egyiküktől sem kaptunk választ. A látványos hallgatásnak feltételezhetően az az oka, hogy a hónapok óta tartó oltásellenes-kampányuk után több, mint kínos számukra az ügy. Hiesz lebukásával ugyanis egyértelművé vált: a baloldal kizárólag politikai okokból támadja az oltóanyagokat. 

A DK pesterzsébeti csoportja fizetett hirdetésben reklámozza, hogy tagjaik elcsúfították a vírusplakátokat

Itthon2021.01.25, 11:15

A Demokratikus Koalíció (DK) pesterzsébeti csoportja fizetett hirdetésben reklámozza a Facebookon, hogy tagjaik átragasztották a kormány koronavírussal kapcsolatos tájékoztató plakátjait. Az ízléstelen lépés jól mutatja, hogy Gyurcsány Ferencék kizárólag a közös védekezés akadályozásában érdekeltek. 

Menekül a Jobbik tagsága a Gyurcsány-szövetség miatt

Itthon2021.01.25, 10:41

Egy éve irányítja a Jobbikot Jakab Péter, akinek ennyi idő bőven elég volt arra, hogy erőből végigvigye a teljes gyurcsányi fordulatot. A Jobbik oly' mértékben vált radikális baloldali párttá, hogy ez ellen már Vona Gábor volt elnök is felszólalt. A pártelnök tevékenységével kapcsolatban (szűk bizalmi körét leszámítva) általános elégedetlenség alakult ki a szervezeten belül, ahol már jó ideje nem volt nyugodt időszak: állandósultak a lázongások, mindennaposak lettek a kizárások, a kilépések és a csoportoszlatások. A Jobbik tagsága jól érzékelhetően szenved az erőltetett gyurcsányosítás miatt, aminek következtében a párt történeténekk ...

Tegnap még nácik voltak, ma már demokraták - Gyurcsányék és a Jobbik

Itthon2021.01.24, 15:43

Az Alapjogokért Központ szembesítő kampányban mutatja be a Jobbik megítélésének „fejlődéstörténetét” mai partnereik egykori nyilatkozatain keresztül.

Kilépett a DK-ból két óbudai politikus, mert csalódtak Gyurcsány Ferencben

Itthon2021.01.23, 18:52

Kilépett a DK-ból két óbudai politikus, akik csalódtak Gyurcsány Ferencben – adta hírül a Hír TV.

130 millió forintot fizetnek ki Gyurcsány jogerősen elítélt bűnöző ügyvédjének baloldali budapesti önkormányzatok - miközben azt állítják, nincs pénzük

Itthon2021.01.21, 09:09

Az elmúlt tizenöt hónapban két DK-s kerület, Erzsébetváros és Újbuda közel 130 millió forint értékben szerződött Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával - derül ki számításainkból. Ez különösen visszataszító, hiszen a járvány megjelenése óta Karácsony Gergely főpolgármester és a baloldali kerületvezetők folyamatosan a nehéz költségvetési helyzetükről beszélnek, és a kormánynál kuncsorognak pénzért. Pedig pénz láthatóan van: csak azt a haverokra költik.

Újabb milliókat kap Czeglédy Gyurcsány polgármestereitől

Itthon2021.01.18, 19:09

Havi 900 ezer forintért bízta meg "jogi tanácsadásra, okiratszerkesztésre" Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját László Imre, Újbuda DK-s polgármestere - vettük észre a kerület honlapján. A szerződés értelmében a jogerősen elítélt bűnöző csapata ezenfelül (tárgyalásonként) 25 ezer forintos óradíjért láthatja el az önkormányzat peres képviseletét. Gyurcsány Ferenc ügyvédje a szintén DK-s vezetésű Erzsébetvárosban is jól járt: a pesti kerületben Niedermüller Péter közel 50 millió forintot fizetett ki a jogász-politikus szolgálataiért. Gyurcsányék 2021-ben is gátlástalanul osztogatják a közpénzt a baloldali párt holdudvarához tartozó szereplőknek. 

Gyurcsány kedvenc polgármestere, László Imre egyetlen tollvonással cserben hagyott közel kétszáz, rossz körülmények között élő újbudai embert

Itthon2021.01.18, 18:40

László Imre újbudai polgármester veszélyhelyzeti jogkörével (vissza)élve felmondta azt a 40 milliós kölcsönszerződést, amelyet még az előző városvezető kötött segítség gyanánt az Olajbogyó utca bajba jutott lakóival - értesült az Origo. Ezzel közel kétszáz újbudai álma foszlott szerte: elúszni látszik számukra, hogy egyszer rendezett jogi körülmények között élhessenek. A lakók szomorúak, düh és csalódottság uralkodott el rajtuk, de volt olyan is, aki Gyurcsány Ferencet és Demokratikus Koalíciót (DK) hibáztatta a történtekért. Csernus László, a Fidesz önkormányzati képviselője László Imre kapzsiságával magyarázta a döntést, szerinte ...

Vona Gábor keményen szidja egykori pártját, a Jobbikot

Itthon2021.01.13, 10:50

Szégyellem magam, és örülök, hogy nem vagyok most köztetek. Ez gyalázat. Balról előzzük a DK-t - így kommentálta a Jobbikot 12 évig irányító Vona Gábor volt pártja tegnapi internetes bejegyzését. Mint ismert, az egykori pártelnök kezdte el balra tolni a Jobbikot, aminek végállomásaként a párt a napokban csatlakozott a Gyurcsány-listához. Úgy látszik, ez már Vonának sem nyerte el a tetszését: minden eddiginél keményebb kritikát fogalmazott meg a Jakab Péter-féle vezetéssel szemben.  

Együttműködési kódex aláírására kérte a budafoki polgármester a baloldalt, Gyurcsányék inkább háborúzni akarnak

Itthon2021.01.11, 17:41

Nem fogadta el a budafoki Demokratikus Koalíció (DK) Karsay Ferenc fideszes polgármesternek az együttműködési és kommunikációs kódex aláírására tett javaslatát - értesült az Origo. A kormánypárti polgármester csalódottan kommentálta a baloldali párt hozzáállását, szerinte bizonyos ügyekben "együttműködésre vagyunk ítélve". Ez az apróbb mozzanat is azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferencék kizárólag a háborúskodásban hisznek.

Újabb sokmilliós megbízást kapott a bűnöző Czeglédy Csaba irodája Niedermüller Pétertől

Itthon2021.01.11, 13:31

Újabb, minden eddiginél nagyobb összegű megbízást kapott Czeglédy Csaba ügyvédi irodája a DK-s Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzattól. A jogerősen elítélt DK-s politikus csapatának közel ötvenmilliónyi közpénzt fizethetnek ki az idei évben - vette észre az Origo az önkormányzat honlapján. A baloldali hatalomváltás óta Gyurcsány Ferenc ügyvédje folyamatosan kapja a megbízási szerződéseket a városrész vezetésétől, ez volt a negyedik alkalom. 

Gyurcsányék a járvány közben is csak a hatalmon tudnak gondolkozni

Itthon2021.01.05, 16:18

Gyurcsány Ferencék egy dolgot bizonyítottak: a járvány elleni küzdelem kellős közepén is csak és kizárólag a hatalomra tudnak gondolni - így kommentálta a baloldali pártok mai bejelentését Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Így alázta meg magát a Jobbik Gyurcsány Ferenc előtt, hogy felkéredzkedhessen a listájára

Itthon2020.12.19, 09:01

Gyurcsány Ferenc teljesen elfoglalta a baloldalt, és egyértelművé tette, hogy ő fogja diktálni a listaállítás feltételeit. A közös baloldali listára szép lassan felkérezkedett mindenki, a sort a Jobbik zárja. Az egykor magát radikális jobboldalinak mondó párt ma már semmiben nem különbözik a radikális baloldali pártoktól (ráadásul: mivel a szélsőbaloldal ugyanúgy antiszemita, mint a szélsőjobb, a Jobbik nagy örömére antiszemita nézeteiket is nyíltan vállalhatják tobvább). Jakab Péter pártelnök a minapi televíziós interjújában egyértelművé tette, hogy minden további nélkül csatlakozni fognak a DK-MSZP-Momentum koalícióhoz. Ez pedig aazt ...

Saját szövetségeseire támadt Baranyi Krisztina, miután nyilvánosságra került durva zsidózása

Itthon2020.12.18, 05:26

Saját szövetségeseit vádolta meg Baranyi Krisztina, miután kikerült egy hanganyag arról, ahogyan rohadt, szemét zsidónak nevezett egy kerületi ingatlanra pályázó befektetőt. Ferencváros baloldali polgármestere a jelek szerint bocsánatkérés helyett azt akarja kideríteni, ki szivárogtatott saját politikai oldaláról: a szakadás szélére került a baloldal helyi együttműködése.    

Tovább folytatja a védekezés elleni hergelést Gyurcsány pártja, most a koronavírus-vakcinákról terjesztenek álhíreket

Itthon2020.12.17, 18:45

Minden eddiginél durvább hazugságot terjeszt a vakcinákkal kapcsolatban Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi politikusa, akinek szavai könnyen nevezhetők  rémhírterjesztésnek. A háziorvosként dolgozó - tehát nem virológus - Komáromi a DK pártközpontjából próbált ítéletet mondani a magyar hatóságok által alaposan vizsgált és ellenőrzött orosz vakcináról úgy, hogy semmilyen információja nem volt róla. Gyurcsány Ferencék tudatosan próbálják rombolni az oltóanyagba vetett bizalmat, minden eszközzel gátolni próbálják a védekezés hatékonyságát.

Már Vona Gábor sem tudja megkülönböztetni a Jobbikot Gyurcsány pártjától

Itthon2020.12.16, 19:57

A megnyilatkozások meg a témafelvetések alapján sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni a Jobbikot a DK-tól - fogalmazott meg a megszokottnál sokkal erősebb kritikát a Jakab Péter-féle pártvezetés politikájával kapcsolatban Vona Gábor egy szerdai lapinterjúban. A volt pártelnök úgy látja, hogy a Jobbik az elmúlt időszakban baloldali néppárttá vált, aminek következtében ma már nem tudja elérni a jobboldali embereket. Vona feltehetően azért szólalt meg, mert Jakab a minap egyértelművé tette, hogy csatlakozni fognak a DK-MSZP-Momentum koalícióhoz.

Gyurcsány Ferenc eldöntötte, hogy a felesége lesz a baloldal kormányfőjelöltje

Itthon2020.12.14, 12:19

Ha lesz a Demokratikus Koalíciónak miniszterelnök-jelöltje, akkor a feleségem lesz az - nyilatkozta az új Indexnek adott interjújában Gyurcsány Ferenc pártelnök, aki ezzel tulajdonképpen eldöntötte, hogy Dobrev Klára lesz a baloldal közös kormányfőjelöltje. A baloldali pártokat marionettfiguraként mozgató politikus a beszélgetés során a közös lista miatt megzsarolta a Jobbikot.

Semmi sem lett a nagy ígérgetésekből: a Momentum alázatosan felkéredzkedett Gyurcsány Ferenc listájára

Itthon2020.12.13, 10:54

Hivatalosan is csatlakozott az egykoron a teljes politikai generáció- és kultúraváltást ígérgető Momentum Mozgalom a Gyurcsány Ferenc által erőltetett közös listához. Fekete-Győr András pártelnök most tulajdonképpen azokkal közösködik, akik ellen pártja annak idején - legalábbis a szavak szintjén - létrejött. Az Origo talált egy 2017-es interjút, amiben a pártelnök többek között azt mondta, hogy nem hajlandóak senkivel sem együttműködni, valamint költségvetési, államháztartási szempontból sokkal jobban áll az ország, mint a Gyurcsány-korszakban. Ahogy a Jobbik esetében is bebizonyosodott: a pénzért és a hatalomért a baloldal mindenre képes.

Gyurcsányné-számláló, 2020.12.10. - már 21 millió forinttal támogatta Brüsszel Gyurcsányné kampányát

Itthon2020.12.10, 16:56

Elképesztő tempóban küldik Brüsszelből a pénzt Gyurcsánynénak, csütörtök hajnal óta újabb millió érkezett a baloldali politikus Magyarországra irányuló kampányára - vette észre az Origo a Facebook hirdetési összesítőjénél. Az S&D tavaly március óta 21 millió forintot fektetett a DK elnökének feleségének hirdetéseibe, a kampány november 20-ai kezdete óta ez az összeg több mint 15 millió forint.

Gyurcsányné-számláló, 2020.12.10. - már 20 millió forinttal támogatta Brüsszel Gyurcsányné kampányát

Itthon2020.12.10, 12:43

Nem sokkal az után, hogy megjelent a legutóbbi, Gyurcsányné virtuális akciójával foglalkozó cikkünk, a Facebook összesítése szerint fél nap alatt egymillió forinttal nőtt a Brüsszelből érkező kampánytámogatás összege. Döbbenetes ütemben pénzelik külföldről Gyurcsány Ferenc feleségét, aki nem titkoltan a kormányfőjelöltséget célozta meg. A teljes összeg már több mint 20 millió forint, csak november 20-a óta 15 millió.

Gyurcsány kedvenc polgármestere annyira titokban emelt adót, hogy az a Nemzeti Jogszabálytárból derült csak ki

Itthon2020.12.09, 15:03

Bár az elmúlt időszakban több baloldali polgármester is megpróbálta megsarcolni a helyi lakosokat, senki nem csinálta annyira sunyin, mint a XV. kerületet irányító Cserdiné Németh Angéla. A kerület hivatalos honlapján nyoma sem volt adóemelésnek, az önkormányzati képviselők sem kaptak értesítést a témában, aztán váratlanul a Nemzeti Jogszabálytárban bukkant fel az építményadó és telekadó megemelését célzó rendelet. Gyurcsány Ferenc kedvenc polgármesterének óriási pechje van, hiszen a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak az adóemelést és az új adónemek bevezetését. 

Mintha a Monty Python szervezte volna, úgy menekültek a baloldali politikusok a sajtótájékoztatójukról - videó

Itthon2020.12.08, 11:52

Minden eddiginél jobb videó került nyilvánosságra arról, ahogyan a baloldali politikusok egyesével elszivárogtak saját sajtótájékoztatójukról. Az új felvételen tökéletesen látszik, hogy miután Szabó Tímea és társai eltorzult arccal támadták a kormányt, pár pillanattal később már sehol nem voltak. Ha a Monty Python együtt lenne, ők sem tudtak volna ennél jobbat, abszurdabbat kitalálni. 

Elmenekültek a baloldali képviselők saját sajtótájékoztatójukról

Itthon2020.12.08, 09:22

Elhúzódó értekezlet miatt kérem értsék meg, hogy kérdésekre most nem kerülhet sor. Köszönjük a türelmüket - miután tíz percig beszéltek megállás nélkül - Kocsis Máté itt sorolta fel a baloldali képviselők hazugságait - a DK-s Varju László ezekkel a szavakkal jelezte, hogy nem lehet tőlük kérdézni. A baloldali pártok képviselői hétfőn közös sajtótájékoztatót tartottak, aminek a végén közösen menekültek.

Varga Judit Gyurcsány 14 pontjáról: Készüljünk, mert a gyerekeink és unokáink jövője lesz a tét!

Itthon2020.12.07, 10:55

Készüljünk, mert a gyermekeink és unokáink jövője lesz a tét! - így reagált Varga Judit igazságügyi miniszter Gyurcsány Ferenc vasárnap meghirdetett, tizennégy pontos hazugságprogramjára. A kormánypárti politikus szerint a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének írása arra jó, hogy megmutassa, milyen két világ között lehet választani majd 2022-ben.

Gyurcsány meghirdette 14 pontból álló hazugságprogramját

Itthon2020.12.06, 21:18

A Gyurcsány-család továbbra is látványosan pozícionálja magát a hazai politikában: Gyurcsányné Brüsszel pénzén hergel a kormány járványügyi intézkedései ellen, férje, Gyurcsány Ferenc pedig 14 pontból álló programot hirdetett vasárnap. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke ezúttal sem tagadta meg magát, és őszödi hazugságbeszéde után most egy ideológiai hazugságprogrammal jelentkezett. 

Újabb milliókat kapott Brüsszelből Gyurcsányné a védekezés ellen uszító kampányára

Itthon2020.12.06, 09:22

Továbbra is szakadatlanul ömlik a pénz Brüsszelből Gyurcsányné videós kampányára, az elmúlt másfél hét alatt újabb hétmillió forint külföldi támogatást kapott a baloldali politikus - derül ki a Facebookon elérhető adatokból. Nemcsak a Demokratikus Koalíció (DK) számít az uniós "elit" kegyeltjének, hanem a többi hazai baloldali párt is. Gyurcsány Ferencék, és Fekete-Győr Andrásék, de Gyöngyösi Mártonék is rendesen megszolgálják a pénzt Brüsszelben, hiszen naponta uszítanak Magyarország ellen.

Niedermüller Péter felháborodott, hogy nem adóztathatja meg jobban az erzsébetvárosiakat, és perekkel fenyegetőzik

Itthon2020.12.04, 11:40

Csütörtökön Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere annyira felháborodott azon, hogy a kormány döntése miatt nem tud jövőre adót emelni, hogy Facebook-videójában leszögezte, a bíróságokkal, a Kúriával és a kormánnyal is kész harcolni azért, hogy megsarcolja az embereket. A Fidesz szégyennek tartja a Gyurcsány-párti polgármester bejelentését.

Rossz a Gyurcsány vezette ellenzék társadalmi megítélése

Itthon2020.12.01, 12:15

Az elmúlt évekhez hasonlóan a baloldali pártok – saját belviszályaik kíséretében – ismét különböző együttműködési konstrukciókról, indulási forgatókönyvekről folytatnak vitát. Az esetleges előválasztásokról, a listaállításról, a miniszterelnök-jelölt, valamint a lehetséges képviselőjelöltek személyéről folyó diskurzus mellett azonban megkerülhetetlen tény, hogy a baloldali ellenzék politikai agendáját továbbra is Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció határozza meg. Miután a volt kormányfő napjainkban is az ország egyik legelutasítottabb politikusa, nem meglepő, hogy a baloldal választási előkészületeihez – az együttműkködés ...

Egy orvostanhallgatónak elege lett a durva hazugságokból, és kiosztotta Gyurcsányékat

Itthon2020.11.30, 17:02

Szégyen az, ahogy egyes politikai szereplők minden gátlás nélkül, olcsó politikai haszonszerzés reményében hamis információkkal hergelik a közvéleményt, dezinformálják a védekezésben részt venni kívánókat, ezáltal is gyengíteni próbálva az ország védekezését. Ezzel nem a kormánynak ártanak, hanem a magyar embereknek - írta Gyurcsány Ferencékre utalva a PestiSrácok.hu-nak Erhardt Mária, a Semmelweis Egyetem ötödéves orvostanhallgatója.

Gyurcsány Ferenc már hat éve eldöntötte, hogy elfoglalja a teljes baloldalt

Itthon2020.11.26, 11:51

Gyurcsány Ferenc hat éve megmondta, hogy a teljes egységesülés lesz a baloldal sorsa, és azt sem titkolta, hogy a közös pártot ő fogja vezetni. "Az optimális végcél világos: egységes Demokrata Pártot kellene létrehoznunk" - adta ki a parancsot 2014-ben a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszabadságban. Bár akkor még látszatra nem fogadták jól felvetését, főleg a szocialisták, mára a náci elemeket felvonultató Jobbiktól az egykoron antigyurcsányista MSZP-n át a papíron az új politikai generációt képviselő Momentumig mindenki beállt mögé - még akkor is, ha néha megpróbálják eljátszani, hogy vitáik vannak. Gyurcsány és felesége peddig ...

Milliókkal fizették Brüsszelből Gyurcsányné kampányát

Itthon2020.11.25, 23:20

Több millió forinttal támogatta a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) Gyurcsányné Magyarországra irányuló kampányát - derül ki a Facebookon elérhető adatokból. Ahogy azt korábban megírtuk, Gyurcsány Ferenc feleségének egyik kisfilmjét is a Demokratikus Koalíció (DK) európai pártcsaládja készítette, most kiderült, ezen felül is rengeteg pénzt költenek rá. 

A Gyurcsány család brüsszeli pénzből ismét jelentkezett a hatalomért

Itthon2020.11.24, 08:56

A Gyurcsány család egyre erőszakosabban tör hatalomra: egy nappal az után, hogy a DK a baloldali szövetségeseit átverve váratlanul elkezdett kampányolni jelöltjei mellett, Gyurcsányné brüsszeli pénzből programot hirdetett. Gyurcsányék már a koronavírus-járvány közben a 2022-es kampánnyal foglalkoznak, a járvány elleni védekezés helyett.

Gyurcsány egyre agresszívabban foglalja el a baloldalt

Itthon2020.11.23, 17:15

Az Origo értesülése szerint baloldali körökben egyre általánosabb a vélekedés, miszerint ha egy-egy körzetben nem Gyurcsány Ferenc elképzelése szerint alakulnak a dolgok, akkor a Demokratikus Koalíció elindítja a saját jelöltjét a közös jelölt ellen. Ennek előjeleként értelmezhető, hogy a Gyurcsány-párt bizonyos körzetekben már most a jelöltjeit támogató, intenzív kampányba kezdett, jelezvén mire tartanak igényt a későbbiek során. A gyurcsányi agresszivitásnak azonban komoly ára lehet, hiszen azzal értelmét vesztené a baloldalon sokak által támogatott előválasztási folyamat.   

Fidesz-KDNP: Soros György kijelölte az irányt a magyar baloldalnak is - videó

Itthon2020.11.21, 13:27

Soros György az Európai Unió vezetői mellett a magyar baloldalnak is kijelölte az irányt. Először bátornak nevezte a hazai álhírgyártókat, majd hitet tett a közös baloldali lista mellett - mondta a Fidesz-KDNP pártszövetség nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő közösségi oldalán közzétett videonyilatkozatában.

Gyurcsányék most a vakcinák ellen uszítanak

Itthon2020.11.21, 14:44

Amióta Magyarországon megjelent a koronavírus-járvány, a baloldal ott próbál meg keresztbe tenni a közös védekezésnek, ahol csak tud. A sort a végtelenségig lehetne folytatni, de a napokban kétségkívül elérkeztünk a mélypontra: a Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtésbe kezdett a koronavírus-oltóanyagok ellen, mindenféle bizonyítékok nélkül azt sugallva, hogy az orosz és a kínai oltóanyag nem elég megbízható. Ez nem csupán hazugság, hanem annál sokkal veszélyesebb: ezzel Gyurcsány Ferencék emberek életét veszélyeztetik. Ugyanis a vírus megállításának egyetlen végleges módja van: ha minél többen beadatják a vakcinát. 

Gyurcsány Ferenc teljesen elfoglalta a baloldalt: a DK-nak követeli a legtöbb helyet a baloldali összeborulásban

Itthon2020.11.19, 18:50

Csütörtök reggel DK-s jelölteket népszerűsítő kiadványok bukkantak fel az ország különböző településein. Bár első ránézésre úgy nézhet ki, hogy ez az előválasztási kampány része, ez nem így van. Gyurcsány Ferenc aktivistái ugyanis csak bizonyos körzetekben, számszerűen 38 választókerületben akcióztak. Ez pedig azt jelenti: Gyurcsány pártja a választókerületek több mint egyharmadára igényt tart a baloldali összefogásban, a többieknek csak a maradék jut.

Gyurcsány Ferenc szervezi a Soros-listát

Itthon2020.11.18, 15:16

Soros György kiadta a feladatot, Gyurcsány Ferenc nekilátott a megvalósításának - röviden így lehetne összefoglalni a baloldali pártok egységesítésének történetét, amelynek kezdete évekkel ezelőttre nyúlik vissza. Az amerikai milliárdos egy bevándorláspárti kormány megalakulása érdekében még a legutóbbi parlamenti választás előtt elkezdte összeterelni a baloldali pártokat, de ez akkor még nem jött össze. A vereséget követően a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke precízen követte Soros minden parancsát és minden óhaját, és mára csak egyetlen apró lépés választja el a sikertől: a totális Soros-lista létrehozásától.  

Orbán Viktor halálát kívánja Gyurcsány aktivistája

Itthon2020.11.10, 12:23

Ahogy az Ózban a gonosz boszorkány halálát várták, úgy várom Orbánét is, és pezsgőt fogok bontani, ha megdöglik - írja Facebook-oldalán Homonnay Gergely, vette észre a Mandiner.

Gyurcsány polgármestere nem hajlandó felmondani a Czeglédy-szerződéseket

Itthon2020.11.03, 12:12

Nem mondja fel a Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötött önkormányzati megbízási szerződéseket László Imre, Újbuda DK-s polgármestere - derül ki a politikus Facebook-oldalán közzétett dokumentumból. Ez azért lehet problémás, mert az ügyvédi kamara a napokban függesztette fel az iroda névadójának tagságát. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc ügyvédjét korábban jogerősen elítélték, sőt, még börtönben is ült.

Gyurcsány aktivistája: Nem kell a muszlimok miatt félteni Magyarországot

Itthon2020.11.02, 20:44

Homonnay Gergely, DK-közeli aktivista-blogger hétfőn arról írt közösségi oldalán, hogy a muszlimok nem jelentenek fenyegetést Magyarországra.

Nevetséges akciójával megrongálta szolgálati kocsiját a DK-s László Imre - képek

Itthon2020.11.02, 18:08

Komoly károkat okozott László Imre, Újbuda DK-s vezetője az önkormányzati tulajdonú szolgálati autójában - derül ki az Origo birtokába került fotókból. A gyurcsányista politikus polgármesterhez méltatlan (és megmosolyogtató) módon színművészetis szalaggal szigszalagozta össze a kocsit, és miután a helyi Fidesz az ügy miatt levélben fordult a kerületi jegyzőhöz, gyorsan leszedte azt. Csakhogy a ragacsok eltávolításának nyoma megmaradt, elcsúfítva az értékes járművet. Bár jegyzője szerint a hivatali tulajdonú kocsik használói kötelesek a sérüléseket jelenteni, információnk szerint a Gyurcsány-párti városvezető ezt nem tette meg.

Czeglédy Csaba tagságát felfüggesztette a kamara, mégis Gyurcsánynak dolgozott az irodája

Itthon2020.11.02, 15:15

Annak ellenére, hogy az ügyvédi kamara felfüggesztette tagságát, Czeglédy Csaba közösségi oldalán dicsekedett el azzal, hogy irodájának köze van egy, Gyurcsány Ferenc pártját érintő, jelenleg is folyamatban lévő jogi ügyhöz.

Jogerősen pert vesztett Czeglédy Csaba a HírTV ellen

Itthon2020.10.28, 17:42

Jogerősen pert vesztett a jogerősen elítélt bűnöző, Czeglédy Csaba a Hír TV ellen, így ki kell fizetnie a teljes perköltséget  - jelentette a hírcsatorna szerda délután.

Kiírták az időközi választást a Gyurcsány-párt erzsébetvárosi lopási ügyébe belebukott képviselő lemondása miatt

Itthon2020.10.28, 10:35

Az erzsébetvárosi helyi választási bizottság január 24-ére írta ki az időközi választást, amire Borka-Szász Tamás lemondása miatt volt szükség - értesült az Origo. Mint ismert, miután a volt DK-s önkormányzati képviselő áramlopási botrányba keveredett, távozott a helyi képviselő-testületből.

Gyurcsány Ferenc a szeretet erejéről kezdett elmélkedni, majd agresszívan tovább fenyegetőzött - videó

Itthon2020.10.27, 15:18

Bár Gyurcsány Ferenc "a szeretet erejéről" kezdett el értekezni az ATV Egyenes Beszéd című, hétfői műsorában, majd amikor korábbi fenyegetőzése szóba került, azt mondta, "ebben az ügyben egy tapodtat sem hátrálok". Közel három hónappal Vidnyánszky Attila és a jobboldallal szimpatizáló emberek botrányos megfenyegetése után így kommentálta korábbi gondolatait. Az adásból kiderült, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének fejében meg sem fordult, hogy visszavonja augusztusi nyilatkozatát, és egyúttal újra megfenyegette a polgári oldalhoz köthető embereket. A baloldal vezére valóságos gyűlölethullámot eresztett rá ismét a magyar nyil ...

Bizonyított az áramlopás a DK-s irodában, kezdődhetnek a baloldali városvezetést érintő kihallgatások

Itthon2020.10.27, 08:48

Az erzsébetvárosi bitcoinbotrány politikai felelőssége a DK-é, ám azt a Gyurcsány-párt képviselői nem vállalják. Az áramlopás a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint megtörtént, kezdődhetnek a baloldali városvezetést érintő kihallgatások, írja a Magyar Nemzet.

Gyurcsányné a magyar dolgozókat sértegette

Itthon2020.10.26, 20:58

Megdöbbentő állítást fogalmazott meg Gyurcsány Ferencné az ATV Egyenes Beszéd című műsorának egyik múlt heti adásában - írja a Magyar Nemzet. Gyurcsány Ferenc felesége, a Demokratikus Koalíció uniós képviselője szerint a magyar munkavállalók tanulatlanok és – ahogy ő fogalmazott – olcsók, és a Fidesz a multinacionális cégeket akarja kiszolgálni velük.

Pártfinanszírozási kérdéseket is felvet az erzsébetvárosi dk-s áramlopás

Itthon2020.10.25, 10:25

Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő szerint Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) VII. kerületi politikusa úgy állíthatott elő kriptovalutát hivatali helyiségében, hogy azt később pártja számára használhatta fel, és így pártfinanszírozási célt szolgált tevékenységével.

Mélyen hallgat a kínos áramlopásról a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció vezetése

Itthon2020.10.24, 10:56

Belső vizsgálat indult az erzsébetvárosi önkormányzatnál, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda a DK-s Borka-Szász Tamás helyi frakcióvezető, pénzügyi és kerületfejlesztési bizottsági elnök irodájában áramlopás címén bitcoinbányászat közben foglalt le egy speciális számítógépet. A baloldali politikusok politikai felelőssége éppúgy felvetődik, mint a büntetőjogi.

Bajkai: Borka-Szász Tamás számítógépe a dark webről kereshetett pénzt a DK-nak?

Itthon2020.10.22, 10:35

Az erzsébetvárosi DK-s képviselőt, Borka-Szász Tamást tetten érték, miközben ipari mennyiségben lopta az önkormányzat hálózatáról az áramot. A lebukás után számtalan kérdés merült fel. Szalma György, az Origo újságírója és Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője volt Velkovics Vilmos műsorvezető vendége a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Leleplező felvétel bizonyítja: Niedermüller Péternek és a baloldali vezetőknek tudniuk kellett az erzsébetvárosi DK-s lopásról - videók

Itthon2020.10.22, 08:58

Testületi ülést tartott az erzsébetvárosi önkormányzat, amely a várakozásoknak megfelelően feszült légkörben zajlott. A feszültség oka az, hogy a testület DK-s képviselője, a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, Borka-Szász Tamás kénytelen volt lemondani minden tisztségéről, miután tetten érték áramlopás közben. Az ülésen részt vevő Niedermüller Pétert arról kérdeztük, hogy járt-e az utóbbi időben a lopáson ért képviselőtársa irodájában. Abban az esetben ugyanis, ha járt a Borka-Szász által használt hivatali helyiségben, akkor tudnia kellett a lopásról. A polgármester hallgatásba burkolózott, elmenekült a kérdések elől. ...

Súlyos titkok a Gyurcsány-párt erzsébetvárosi lopási ügye mögött

Itthon2020.10.21, 08:55

Borka-Szász Tamást tetten érték, miközben ipari mennyiségben lopta az önkormányzat hálózatáról az áramot. A lebukás után számtalan kérdés merült fel, amelyekre aligha kaphatunk egyenes választ a Gyurcsány-párt tisztségviselőitől vagy az elkövetői kör tagjaitól. Az ügynek ugyanis van egy sokkal súlyosabb vetülete, ami messze túlmutat az alapbűncselekményen.

Gyurcsányt meghívni?! A Te családodban mindenki szeme ép?

Itthon2020.10.20, 12:21

Gyurcsányt meghívni?! A Te családodban mindenki szeme ép? Olvasható Osváth Zsolt Gyurcsányos videójának kommentszekciójában. A vicces nevű Zshowhtime/Egy kanapén című internetes "műsor" vendége ugyanis a bukott miniszterelnök volt. Szalma György meséli el az Origo olvasóinak, hogy milyen volt - még egyszer, idézőjelben - a műsor.

Sokkal súlyosabb botrány lehet Gyurcsány erzsébetvárosi képviselőjének lopási ügyéből

Itthon2020.10.19, 11:26

Múlt hét pénteken a rendőrség házkutatást tartott Borka-Szász Tamás, erzsébetvárosi DK-elnök és önkormányzati képviselő irodájában, aminek következtében váratlanul gyorsan lemondott valamennyi tisztségéről. Mint kiderült, a baloldali politikus önkormányzati áramforrásról végzett bitcoin-bányászatot hivatali irodájában. Elsőre sokak számára homályos lehet a történet: pontosan mit is csinált Borka-Szász, ami miatt kettétört politikai karrierje, miért volt összeegyeztethetetlen hivatali munkájával, és mindez miért kínos Niedermüller Péter, DK-s polgármesternek és a baloldali városvezetésnek. Virágh Előd, VII. kerületi Fidesz-alelnök léépésről ...

Így próbál a magyarországi baloldal ártani az országnak Brüsszelben

Itthon2020.10.18, 09:35

Bár az itthonról megalapozott, és a nemzetközi színtéren folytatódó, Magyarország elleni támadások korábban is jellemzőek voltak, idén különösen sokszor próbáltak az országnak külföldön ártani. Megmutatjuk az eddig kevésbé ismert európai parlamentbeli szavazásaikat és akciókat, amiből az látszik: a DK-s Gyurcsányné, a momentumos Cseh Katalin, a szocialista Ujhelyi István és a többiek mindent megtettek annak érdekében, hogy megpróbáljanak ártani Magyarországnak a nemzetközi közvélemény előtt. És mint ismert, a Hír TV nemrégen mutatta be azt a videófelvételt, amin Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője azzal dicsekedett egy belső momeentumos ...

Letargia a Jobbikban a súlyos borsodi vereség után

Itthon2020.10.17, 14:27

Az Origo információi szerint Bíró László súlyos veresége miatt letargikus a hangulat a Jobbikban, sokan nem hiszik el Jakab Péter pártelnök utólagos "sikerpropagandáját". A pártvezetést is hatalmába kerítette a rossz hangulat: de nem magukban keresik a hibát. Úgy tudjuk, Lejer Zoltán pártigazgató elégedetlen volt a mozgósítással, azon belül is a pártalkalmazottak hozzáállásával.

Erzsébetvárosban a baloldal korábban is lopott és most is lop

Itthon2020.10.16, 19:38

Erzsébetvárosban a baloldal korábban is lopott és most is lop - áll a Fidesz közleményében arra reagálva, hogy pénteken lopás miatt házkutatást tartott a rendőrség a kerületi önkormányzat épületében.

Gyurcsány alelnöke szerint az antiszemita, gyanús cégügyekkel terhelt, a választást elvesztő baloldali jelölt példaértékű ember

Itthon2020.10.13, 09:01

Példaértékű jelöltnek nevezte Bíró Lászlót Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, parlamenti képviselője egy tegnapi lapinterjúban. Mindenképpen érdekes, hogy nem sokkal ezután Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tisztességesnek nevezte a baloldal borsodi jelöltjét, és arról írt, elmosódtak a határok pártja, a Momentum és a Jobbik között. Mint ismert, Bíró Lászlóról sorra derültek ki botrányos dolgok: például antiszemita megnyilvánulásai és zűrös céges ügyei. 

Az újbudai tévében a helyi média DK-s vezetője a DK-s Vágó Istvánnal készít interjút

Itthon2020.10.05, 19:14

Befejeződött a XI. kerületi média propagandasajtóvá alakítása: a DK-s városvezetés által a helyi médiacég szakmai igazgatójának kinevezett DK-közeli rádiós, Dési János, a DK elnökségi tagjával, Vágó Istvánnal készített interjút az ÚjbudaTV-ben. Már a látszatra sem adnak: a baloldali újságíró azért az egykori, ahogy magát hívatta, "kvízprofesszort" szólaltatta meg, mert "gyógyszervegyész-mérnök" végzettségével biztosan ért a járványokhoz. 

Milyen is a Soros-féle kolbász?

Itthon2020.10.02, 13:58

"A Jobbik a báránybőrbe bújt farkas"; "nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában"; "Gyurcsány inkább akadálya egy közös listának, mint a melegházasság" - nem is olyan régen még röpködtek az ilyen stílusú nyilatkozatok a Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum és a Jobbik politikusaitól. A külső erők, egész pontosan a Soros-hálózat munkájának eredményeképpen az ideológiailag egymástól tisztes távolságban lévő pártok feladták identitásukat, és teljes mértékben összeálltak. Az Origo bemutatja, honnan indultak, és hová jutottak a baloldali pártok a hatalom megszerzése érdekében. Mutatjuk a legnagyobb ellentmondásokat.

Gyurcsány Ferenc csalással vádolt, börtönben is ült ügyvédje újabb trükkel próbálja megakasztani saját tárgyalását

Itthon2020.09.26, 18:18

Levélben fordult Bánáti Jánoshoz, a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) elnökéhez Budai Gyula Gyurcsány Ferenc ügyvédje miatt. A fideszes parlamenti képviselő szerint Czeglédy Csabáék szabálytalan eszközökkel akasztották meg a jelenleg is folyamatban lévő büntetőeljárást. 

Tóth Bertalan újraválasztásával végképp Gyurcsány Ferenc kezében az MSZP

Itthon2020.09.25, 09:43

Gyurcsány-kompatibilis vezetése lett az MSZP-nek Tóth Bertalan szombati újraválasztásával. A régi-új pártelnök elmúlt kétéves ciklusában sorban halmozta a botrányokat (videóhamisítási ügy, Bangóné Borbély Ildikó patkányozása), azonban választástechnikai trükkökkel és egy kis külső ráhatással meg tudta őrizni hatalmát - Kunhalmi Ágnes parlamenti képviselővel kiegészülve (Kunhalmi legemlékezetesebb produkcióit itt gyűjtöttük össze). Tóth és Gyurcsány régi ellenfeleként Mesterházy Attila ugyan szembeszállt a hatalmába görcsösen kapaszkodó pártelittel, azonban pillanatok alatt ellehetetlenítették indulását. Enyhén szólva nem lenne megleepő, ...

A Momentum behódolt Gyurcsány Ferencnek: szívesen látják a közös listán

Itthon2020.09.24, 20:54

Gyurcsány Ferenc nem károsította meg az adófizetőket az elmúlt harminc évben, így helye van a 2022-es közös baloldali listán - jelentette ki Fekete-Győr András az ATV Start csütörtöki adásában. Néhány nappal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulója után különösen visszás a Momentum elnökének kijelentése. Az ugyanis többek között arról szólt, hogyan vitte csődbe a magyar gazdaságot a volt kormányfő  (azzal, hogy másfél évig semmit nem csináltak és trükkök százaival eltitkolták a tragikus gazdasági helyzetet). Később az Inforádiónak ennél is konkrétabban fogalmazva azt mondta: "megbékéltünk Gyurcsány Ferenccel". A Momenntum ...

Gyurcsány Ferencné három álhíre - videó

Itthon2020.09.23, 11:13

Gyurcsánynénak három járvánnyal kapcsolatos álhírét cáfolta meg Dömötör Csaba szerdán közzétett Facebook-videójában. "A baloldali politikus egyetlen beszédében annyi kamuhírt elindított, hogy simán elmehetne álmentősnek. Ha a járvány második hullámában sem segítik az összefogást, legalább azt tegyék meg, hogy járvány idején nem terjesztenek álhíreket" - fordult a baloldali pártok képviselőihez a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Álorvosok és vírustagadók veszélyes összeesküvés-elméleteket terjesztenek a koronavírusról

Itthon2020.09.17, 16:19

Nagyon sokat ártanak a járvány elleni védekezésnek a vírustagadók az összeesküvés-elméleteikkel. A Népegészségügyi Központ (NNK) már figyelmeztetést is adott ki arról, hogy a védőoltások elutasítása, a koronavírus-járvány tagadása mennyire veszélyes. De baloldali politikusok is vannak, akik nem veszik komolyan a kialakult helyzetet. Volt, aki "relatíve ártalmatlannak" nevezte a járványt, más "felesleges hülyeségnek" tartotta a kormány járványügyi intézkedéseit.

Előkerült Gréczy Zsolt, pornóképes bukása óta először

Itthon2020.09.16, 16:50

Hosszú idő után először szerepelt nyilvánosan Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) volt szóvivője, aki a Gyurcsány-párt keddi videójában tűnt fel. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc bizalmasa az után mondott le minden posztjáról, köztük az országgyűlési képviselőségről, hogy saját magáról készített meztelen képek kerültek elő róla. Megkérdeztük a DK sajtóosztályától, Gréczy milyen szerepben jelent meg az eseményen, visel-e bármilyen tisztséget a pártban, eddig nem kaptunk választ.

A Klubrádió egyik legismertebb munkatársa havi 740 ezer forintért irányítja a DK-s vezetésű Újbuda médiáját

Itthon2020.09.16, 13:54

Dési János, a Klubrádió munkatársa lett az új újbudai médiacég szakmai igazgatója - derül ki az önkormányzat oldalán közzétett adatokból. Helyi sajtóértesülések szerint a baloldali újságíró havi 740 ezer forintot vihet haza a kerületi média irányításáért. Czeglédy Csabáék után újabb megbízható káder kapott megbízást a DK-s László Imre vezette Újbudán. 

Felesleges hülyeségnek nevezte a járványügyi intézkedéseket Gyurcsány bizalmasa

Itthon2020.09.10, 16:41

Vadai Ágnes, Gyurcsány Ferenc bizalmasa a közösségi oldalán "felesleges hülyeségnek" nevezte a kormány nélkülözhetetlen járványügyi intézkedéseit. Többek között az Operatív Törzsnek a kézmosás fontosságára való figyelemfelhívásáról beszélt így. Nemrég párttársa, Niedermüller Péter támadta a magyar emberek védelme érdekében született koronavírus-törvényt.

Gátlástalanul bírságolhatja az autósokat Gyurcsányék önkormányzata

Itthon2020.09.10, 14:47

Az elmúlt hetekben feltűnően gyakran bírságolják meg az autósokat az egyik legforgalmasabb erzsébetvárosi utcában. Több jel is arra utal, hogy a Niedermüller Péter vezette önkormányzat tudatosan, rendszerszerűen pénzt akar beszedni az óvatlan autósoktól. Lehet, hogy a Gyurcsány pártjában politizáló polgármester is annyira gyűlöli az autósokat, mint Karácsony Gergely főpolgármester? Az erzsébetvárosi Fidesz éppen ezért kérdéseket tett fel a DK-s városvezetőnek. 

Most már naponta fenyegeti a nem baloldali embereket Gyurcsány Ferenc

Itthon2020.09.09, 16:39

Gyurcsány Ferenc megint megfenyegette Vidnyánszky Attilát, és a kormányzati tisztségviselőket, rajtuk keresztül pedig minden Fidesszel szimpatizáló - vagy egyszerűen csak nem baloldali - embert. "Az volt a célom, hogy jó időben figyelmeztessek mindenkit" - a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke ezekkel a szavakkal kommentálta az Inforádióban korábbi megnyilvánulását, miszerint a Színművészeti Egyetem alapítványának kuratóriumi elnökét földönfutóvá tenné. 

Bajkai István: A DK-nak nem fontos a magyar emberek egészségének védelme

Itthon2020.09.08, 08:13

Bajkai István, a terézvárosi-erzsébetvárosi körzet fideszes parlamenti képviselője az Origónak nyilatkozva élesen bírálta, hogy Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester vállalhatatlan módon támadta a koronavírus-törvényt. "Mintha Gyurcsány Ferencéknek nem lenne fontos a magyar emberek, és egészségük védelme" - emelte ki a kormánypárti politikus, aki szerint a Demokratikus Koalíció (DK) még a vírus elleni küzdelmet is képes volt levinni a kocsmai politizálás szintjére. A koronavírussal gúnyolódó baloldali politikusok felelőtlen emberek, akiknek azonnal vállalniuk kellett volna megnyilvánulásaik következményeit - mondta.

Niedermüller Péter a koronavírus-törvényt támadva próbálja magyarázni a Gyurcsány Ferenc ügyvédjével kötött 30 milliós szerződést

Itthon2020.09.01, 17:17

Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere durván támadta a koronavírus-törvényt annak érdekében, hogy a Czeglédy-szerződésekkel kapcsolatban megpróbálja tisztára mosni magát - ez derül ki az Origo birtokába került levélből, amelyet a VII. kerületi önkormányzat a Budapest Főváros Kormányhivatalának (BFKH) címzett a Czeglédy-szerződések ügyében. A gyurcsányista politikus többek között azzal próbálta tisztára mosni magát, hogy azt írta: a kormány azzal, hogy az egész ország területére kiterjesztette a veszélyhelyzetet, "'megerőszakolta" az Alaptörvényt.

Érden a baloldali polgármester leállított minden fejlesztést, miközben eltűnt a kasszából 8 milliárd forint

Itthon2020.08.27, 15:57

Rendkívüli ülést kezdeményezett július végén az érdi önkormányzat Fidesz-KDNP-Összefogás képviselőcsoportja. A kormánypárti frakció kérdéseket szeretett volna feltenni Csőzik László polgármesternek azt illetően, hogy mi a helyzet a 65 milliárd forintos Modern Városok Programmal, mert a hírek szerint több, korábban megkezdett beruházással is komoly gondok vannak. Ezeket a fejlesztéseket még az előző, fideszes városvezetés indította útjára. A baloldali polgármester kész terveket, azokhoz tartozó nyertes pályázatokat örökölt, illetve az előző vezetés munkája után learatható babérokat. Csőzik László azonban a projektek zömét úgy hagyta,, ...

A baloldali gyűlöletkampány célja a nemzeti érzelmű emberek megfélemlítése és elnémítása

Itthon2020.08.27, 12:17

Az erőszakra buzdító radikális baloldal visszaél a véleménynyilvánítás szabadságával, uszító megnyilvánulásai a vészkorszakra utalnak, és megbotránkozást keltenek a józan választókban, a baloldalon is – így értékelte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője azt a baloldali gyűlöletáradatot, ami az elmúlt hónapokban zúdult a jobboldali közéleti személyekre és választókra. A baloldal az elmúlt időszakban nemcsak Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját fenyegette meg, hanem a teljes jobboldali választótáborra is minősíthetetlen kijelentéseket tett. Rákay Philip a vagyonelkobzással fenyegetőzés után peetíciót ...

Gyurcsány-gyarmat az ellenzék

Itthon2020.08.26, 13:46

Hamarosan itt az őszi politikai szezonkezdet, amelynek egyik központi témája minden bizonnyal az ellenzéki pártok közötti küzdelem lesz – mondta Deák Dániel videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, a vezető ellenzéki erőnek számító DK-n és a Momentumon kívül az összes többi ellenzéki párt támogatottsága a parlamenti bejutási küszöb körül vagy az alatt található, így például az MSZP, a Jobbik vagy az LMP számára létkérdés az ellenzéki együttműködés megvalósulása, míg Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András pártja között egyre élesebb lehet a dominanciaharc. Az elemző arról is beszélt, a szivárványos zászlók köörüli ...

Gyurcsány Ferenc atyai pofonokat osztogat Fekete-Győr Andrásnak

Itthon2020.08.18, 13:39

Szabályszerűen szórakozik Fekete-Győr Andrással Gyurcsány Ferenc, aki egyúttal látványosan érzékelteti, kettőjük közül ki a főnök - ez derül ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének keddi bejegyzéséből. A bukott kormányfő - a Momentum elnökének kormányzati szerepvállalásával kapcsolatos híreszteléseire - a szokásos, atyáskodó stílusát felvéve taslikat adott neki. Nem ez volt az első ilyen alkalom: a baloldal vezetője Tihanyban is hasonlóan bánt vele, éreztetve, hogy ki irányít.

Gyurcsány Ferenc bizalmasa keményen megfenyegette a Gyurcsány esetleges háttérbe húzódásáról lódító Momentumot

Itthon2020.08.17, 13:35

Szokatlanul durván, de egyértelműen üzent Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselője, amiért a Momentum azt kezdte híresztelni, hogy Gyurcsány Ferenc nem pályázik kormányzati szerepre: "...nem javaslom, hogy valaki ezen az oldalon Gyurcsány-ellenes politikát folytasson. Aki Gyurcsány ellen van, az a DK ellen van, az az ellenzéki együttműködés ellen is van" - írta Rákosi Mátyás stílusában a radikális baloldali politikus. Nem véletlen az erős hangvétel: a lapító többi baloldali párttal, az MSZP-vel és a Jobbikkal szemben Fekete-Győr Andrásék úgy tesznek, mintha nem Gyurcsány lenne a főnökük. Ezt a bohóckodást peddig ...

A radikális baloldal megrongálta az Andrássy út környékét

Itthon2020.08.13, 15:51

A terézvárosi és erzsébetvárosi Demokratikus Koalíció (DK) politikai aktivistái szerdán festékszóróval összefirkálták a világörökség részét képező Andrássy út közelében található Lendvay utcát. Az elkövetők a flashmob után büszkén fotózkodtak, a képeket pedig a közösségi oldalakon kezdték el terjeszteni. Később a rendőrök igazoltatták őket.

Gyurcsány Ferenc naponta alázza meg a Momentumot: ismét felfüggesztették a gödi momentumos polgármestert

Itthon2020.08.12, 11:23

Második alkalommal is felfüggesztette tisztségéből a gödi képviselő-testület Balogh Csaba momentumos polgármestert, aki így (további) 30 napig nem gyakorolhatja jogköreit. A tegnapi testületi ülést komolyabb előjáték előzte meg, ugyanis hétfőn a DK-s képviselők felfüggesztették párttagságukat, hogy ne kelljen betartaniuk a baloldali szövetség belső szabályait. Gyurcsány Ferenc trükkje bejött, a Momentum padlóra került.  

Gyurcsány megint átverte a Momentumot: Fekete-Győrék tehetetlenül vergődnek

Itthon2020.08.11, 16:05

A radikális baloldali pártok hatalmi harcának nincs vége, még csak most most kezdődött el igazán. A Momentum vezetői azonban tehetetlenek Gyurcsánnyal szemben. A hétfői rendkívüli testületi ülés előtt az Origo információ szerint a Momentum országos vezetése még kemény feltételeket akart szabni, ezekből azonban semmit sem tudtak elérni. Gyurcsány egy egyszerű trükkel leszerelte a momentumos követeléseket: a botrányban részt vevő gödi DK-sok úgymond felfüggesztették pártttagságukat. Fekete-Győrék nevetségesen kapálóznak a gátlástalan DK-elnök hálójában.

Gyurcsány Ferenc mondhatja ki a végső szót a gödi momentumos polgármester ügyében

Itthon2020.08.11, 15:00

A Magyar Nemzet információi szerint Gyurcsány Ferenc mondhatja ki a végső szót a gödi baloldal belháborújában. Állítólag olyan jól dokumentált érvek vannak a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének kezében, aminek a segítségével könnyen keresztül tudja vinni akaratát Fekete-Győr Andráson, a Momentum elnökén. Semmi kétség sem lehet afelől, hogy Gyurcsány élni fog a lehetőséggel, hiszen jó ideje a Momentum megroppantására játszik.

A gödi momentumos polgármester bizalmasa korrupcióval vádolja a többi baloldali alpolgármestert

Itthon2020.08.09, 18:01

Hiába mutatkozott együtt a nyilvánosság előtt Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András, a színfalak mögött ugyanolyan intenzitással zajlik a Demokratikus Koalíció és a Momentum háborúja. A pártelnöki szintű megbeszélés napján Balogh Csaba gödi momentumos polgármester bizalmasa a DK és az LMP alpolgármestereire nézve durva korrupciós üggyel állt elő. A csatabárdot még el sem ásták, ismét egymásnak estek a felek. Gyurcsány végleg elszánta magát a Momentum beszántására, akik viszont megpróbálnak a maguk módján ellenállni a támadásnak. 

Teljesen összeomlott a baloldali összefogás: Gyurcsányék hamisított hangfelvétellel támadtak a Momentumra

Itthon2020.08.05, 16:16

A nyilvánosság előtt kezdett hangfelvétel-háborúba a gödi baloldal belháborúja miatt a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum. Rónai Sándor, a DK uniós képviselője tegnap esti közleményében közölt egy hanganyagot, amivel azt kívánta bebizonyítani, hogy Balogh Csaba, momentumos polgármester fideszes alpolgármestert vett volna maga mellé, "elárulva" a baloldali összefogást. A Momentum válaszában azzal vádolta meg a DK-t, hogy egy manipulált felvétellel próbálta lejáratni őket, és mivel közölték saját, bővebb felvételüket, Gyurcsányéké biztosan hamis. A Momentum felvétele is ugyanakkor furcsán ér véget, elképzelhető, hogy ők is titkoolnak ...

Gyurcsány Ferenc a Momentumot akarja maga alá gyűrni egyre radikálisabb kijelentéseivel

Itthon2020.08.04, 09:12

Az elmúlt időszakban a hazai baloldal jól láthatóan erőteljesen radikálissá, agresszívvá vált, amit több nyilatkozat, akció is mutat. Elemzők szerint ehhez külföldről veszik a mintát, a nemzetközi baloldal amerikai tombolását másolják. A recept egyszerű: erőszakos módszerekkel folyamatos nyomás alatt próbálják tartani a kormányt. Bár az amerikai mintának sok hazai követője akad, mind közül a legagresszívabb Gyurcsány Ferenc, aki hol gyalázkodva, hol fenyegetőzve támadja politikai ellenfeleit. Ezzel egyértelmű célja van: miután maga alá gyűrte a régi baloldal pártjait, most el akarja foglalni az  eddig legradikálisabb baloldali pártoot, ...

A baloldal radikalizálódásának egyik állomása, hogy Gyurcsány Ferenc vagyonelkobzással fenyegette Vidnyánszky Attilát

Itthon2020.08.03, 17:59

A legtöbb magyar baloldali párt, beleértve Gyurcsány Ferencéket és a Momentumot, az Egyesült Államokban megfigyelhető radikális baloldali áramlatba akar belekapaszkodni, ugyanezt akarja Magyarországon is megvalósítani - ezzel magyarázta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke a kommunista időket idéző módon fenyegette meg Vidnyánszky Attilát. A szakértő szerint a baloldali pártok teljes mértékben kiszolgáltatottak Gyurcsánynak, akinek mára akkora a zsarolási potenciálja, hogy el tudja hallgattatni a baloldalon a vele szemben kritikus hangokat. Deák Dániel ezzel magyarázta, hogy senki nnem ...

Gyurcsánynétól a Momentumig: ők próbálják Magyarországra erőltetni a genderideológiát

Itthon2020.08.01, 10:59

Gyurcsányné a genderideológia hazai úttörőjeként már 2009-ben létrehozta az első, az eszmét népszerűsítő szervezetet. A Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat élénken foglalkoztatta a téma, jogszabályokkal és propagandakiadványok támogatásával próbálták meg népszerűsíteni a Nyugat-Európából és a tengerentúlról érkező őrületet. A tíz éve hivatalba lépő polgári kormány azonnal visszavonta a rendelkezéseket, gátat szabva az LMBTQ-lobbi térnyerésének. A Soros-hálózat később civil szervezetein és az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) elhelyezett bíráin keresztül próbált beavatkozni. Az Origo összefoglalójából kiderül, hogyan próbálja meg a ...

Abnormálisan és rosszul működő, zárt közösségként jellemzi az Index szerkesztőségét a tulajdonosi alapítvány elnöke

Itthon2020.07.29, 13:42

Bocsánatkérést vár Bodolai László, amennyiben egy már bejegyzett kiadóval új oldalt hoz létre az Index szerkesztősége. A Media1-nek adott interjújában a Spirit FM-en a portált tulajdonoló alapítvány kuratóriumi elnöke egyúttal kitálalt a szerkesztőségben uralkodó állapotokról. Törzsi alapon ment a felelősségi rendszer, a lap dolgozói elzárkóztak az újításoktól, nehezen engedtek be bárkit is a köreikbe - írta le a radikális baloldali ideológiát követő portál tagjainak közösségét a tulajdonos. Az indexes belharc kapcsán egyre több jel utal arra, hogy egy külső (politikai) szereplők részvételével előkészített, előre megtervezett akciórról ...

Az Index kirúgott főszerkesztőjének híváslistája bizonyítja: az Altus egyik telefonszámán folyamatosan Gyurcsánynét hívta

Itthon2020.07.28, 16:14

Az Origo információi szerint Dull Szabolcs, akit azért rúgott ki az Index tulajdonosa, mert a lap üzleti titkait, terveit átadta a konkurenciának (a 24-nek és a hvg-nek), az elmúlt időszakban rendszeresen hívta az Altus egyik számát, amelyen Gyurcsány Ferenc feleségével egyeztetett. Mint arról beszámoltunk, Bodolai László, az Index kuratóriumának elnöke egy zárt Facebook-csoportban pénteken azt írta, hogy Dull folyamatosan egyeztetett baloldali pártpolitikusokkal az Index szétrobbantásáról. Dull híváslistája alapján az derült ki, hogy az egyik pártpolitikus Gyurcsányné volt.  

Erőszakos tüntetéseket, felrobbantott pártházat, vért akar látni a Momentum politikusa

Itthon2020.07.27, 17:44

Elszabadult a fantáziája az Index-Momentum tüntetést követően Szarvas Koppány Bendegúznak, a Momentum VIII. kerületi önkormányzati képviselőjének, aki alternatívának találja a kormány ellen irányuló erőszakos tüntetéseket - derül ki a Hír TV cikkéből. A radikális baloldali politikus korábban azt is mondta, hogy legszívesebben lámpavasra akasztaná a fideszes politikusokat.