Demokratikus Koalíció

címke rss

Parlamenti vita a Fidesz kezdeményezésére Czeglédy károsultjairól

Itthon2017.10.19, 14:45

A Humán Operátor ügyben megkárosított diákok kártalanításáról tárgyal az országgyűlés. Ahogy arról többször beszámoltunk, Czeglédy Csaba - Gyurcsány Ferenc, az MSZP és a DK ügyvédje - cégén keresztül több, mint ezer diáknak nem fizette ki a diákmunkáért járó pénzt, emellett az ügyészség szerint három milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

Így töpörödött össze a baloldal, és tűnt el a Jobbik

Itthon2017.10.17, 15:38

A tatai időközi választáson a Fidesz-KDNP egy olyan választókerületben diadalmaskodott több mint 64 százalékos eredménnyel, ahol a 2014-es tavaszi országgyűlési választáson a baloldali összefogás pártjai és az LMP több szavazatot kapott, mint a kormánypártok. A tatai választás azt is világosan megmutatta, hogy a baloldal pártjai együttesen sokkal nagyobb támogatottsággal bírnak, mint a Jobbik. Az idei nagyvárosi időközi választások eddig a Fidesz sikerét hozták.

Újabb két hónapig előzetesben marad Czeglédy

Itthon2017.10.13, 11:54

Két hónappal meghosszabbították a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsított Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

Százmilliókat vennének ki a zsebünkből Gulyás Mártonék

Itthon2017.10.12, 14:02

Közel félmilliárd forinttal kellene többek költenie az adófizetőknek az Országgyűlésre, ha megvalósulna a Gulyás Márton által életre hívott Közös Ország Mozgalom tervezett választási rendszere. Miközben a Fidesz-KDNP kormány 2010 után 386-ról 199 főre csökkentette a parlament létszámát, addig a balliberális pártok 222 főre növelnék a képviselők számát. Azt eddig nem árulták el, honnan vennék el ezt a félmilliárdot. Persze ebből a választás rendszer tervezetből nem lesz semmi, mivel nincs meg az ehhez szükséges parlamenti többségük, de jól mutatja Gulyék gondolkozását, hogy tervük csak a politikai osztály létszámát növelné.

Czeglédy-ügy: lehet, hogy nem is egy, hanem két kölcsönt adott Gyurcsány?

Itthon2017.10.10, 15:51

Az Origo birtokába került dokumentumok alapján Gyurcsány Ferenc feleségének a cége nem idén adott 78 millió forintos kölcsönt az előzetesben ülő Czeglédy Csaba cégének, hanem 2016-ban. Pedig a DK-elnöke legfrissebb Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy őt idén kereste meg Czeglédy. A volt miniszterelnök azt is állította, hogy az adóhatóság zárolása miatt ők sem jutottak a pénzükhöz, pedig a 78 milliós kölcsönt visszafizette a Human Operator.

Gyurcsány magyarázkodik a nyolcvanmilliós Czeglédy-kölcsön miatt

Itthon2017.10.10, 12:13

Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán mondta el, miért adott a cége 80 milliós kölcsönt az előzetesben ülő Czeglédy Csabának. Azt is elárulta, lehet, hogy már soha nem jutnak a pénzükhöz.

Gyurcsány pénzelte Czeglédy Csabát

Itthon2017.10.09, 16:41

A Czeglédy-ügyben a Demokratikus Koalíciónak és az egész magyar baloldalnak politikai felelőssége van - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, miután találkozott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnökével és a megkárosított diákok küldöttségével.

Kétharmad fölött a Fidesz, szétesett az ellenzék

Itthon2017.10.09, 12:01

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP a szeptemberi közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Botka László múlt heti bukása után körvonalazódik egy MSZP-DK közös lista, de a Jobbikkal szinte kizárt a szocialista összeborulás. Ha a baloldali pártok nem állnak össze a választásra, akkor a kormánypártok még ennél is nagyobb többséget is szerezhetnek, de a kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okoz a baloldalon.

Századvég: Tovább zuhant a Jobbik

Itthon2017.10.06, 13:14

A Századvég szeptember végi közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a politikai erőtérben, míg a Jobbik gyengülése tovább folytatódott.

Gyurcsány tisztázza magát a Czeglédy-kölcsön miatt!

Itthon2017.10.06, 13:06

A kormánypártok választ várnak arra, hogy Gyurcsány Ferenc miért adott pénzt Czeglédy Csabának, pontosan milyen pénzügyi kapcsolat áll fent közte és Czeglédy Csaba, illetve az Altus és a politikus cége között.