Demokratikus Koalíció

címke rss

Az MSZP csak a Gyurcsány nélküli DK-val közösködne

Itthon2013.09.09, 08:47

Csak Gyurcsány nélkül tudná elképzelni az MSZP-DK együttműködést a jövő évi választásokon a szocialista párt, írja a Népszabadság. A cikk szerint a DK hét-nyolc körzetet és listás helyet kérne, az MSZP három illetve két helyben gondolkodik.

Jó lenne, ha Gyurcsány visszavenne magából

Itthon2013.09.04, 17:32

Az MSZP elnöksége elfogadhatatlannak tartja a Demokratikus Koalíció több javaslatát az együttműködésről. Az MSZP-sek szerint túlzóak és teljesíthetetlenek Gyurcsány Ferencék kérései például a közös listáról, és az MSZP-sek azt is mindenképp elkerülnék, hogy az Együttel nehezen megkötött megállapodást újratárgyalják. Mesterházy Attila még a héten megpróbálja rávenni Gyurcsányt, hogy érje be kevesebbel.

Na, ide figyelj, pöcsikém, a politika mocskos dolog

Itthon2013.09.03, 14:41

Nagy fölénnyel verte a fideszes jelöltet az ellenzéki pártok közös képviselője a szigetszentmiklósi önkormányzati választáson. A tudatlan lánykák éppúgy rá szavaztak, mint Gyurcsány Ferenc igaz rajongói, pedig volt olyan, aki Bajnai Gordont összekeverte a Jobbikkal. A választás viszont inkább szólt a lakótelepi padokról, mint a nagy kormányváltó összefogásról.

Gyurcsány közös listát akar az MSZP-vel

Itthon2013.09.02, 18:31

Közös lista- és egyénijelölt-állítást javasolt a Demokratikus Koalíció a Magyar Szocialista Pártnak - jelentette be újságíróknak Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn azután, hogy az MSZP vezetőivel tárgyalt. A DK a második helyet szeretné az MSZP-DK közös listán.

Nagyon nyert a baloldal Szigetszentmiklóson

Itthon2013.09.02, 09:59

Ladányi Sándor MSZP-s képviselő szerzett mandátumot a szigetszentmiklósi önkormányzati választáson. Őt támogatta a DK és az Együtt 2014 is, másfélszer annyit kapott, mint a fideszes jelölt.

Gyurcsány: Kegyelemkenyér nem kell, Orbán jöhet

Itthon2013.10.24, 15:15

Jövő héten tárgyalni kezd az MSZP-vel az ellenzéki összefogásról, de nem éri be egy-két hellyel. Ha pedig nem jutnak dűlőre, akkor önállóan indul a Demokratikus Koalíció a jövő évi választáson.

Tarlós ószövetségezett a Hír TV-ben

Itthon2013.08.30, 09:56

A főpolgármester nem akart semmit sem mondani arról, hogy miért mindig az Ószövetségnél nyílik ki a DK-sok Bibliája, csak finoman megállapította ezt a tényállást.

Jön Gyurcsány, és összefog

Itthon2013.08.01, 12:07

Plakátkampányt indít a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc lesz a főszereplő. Támogatókat, összefogást és köztársaságot szeretnének. A Fidesz villámgyorsan reagált a hírre.

Orbánt hóhérozták a DK és az MSZP tüntetésén

Itthon2013.06.25, 22:46

Több százan vettek részt kedd este tucatnyi civil szervezet, illetve  két ellenzéki párt, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) által szervezett Gyáva népnek nincs hazája címmel tartott demonstráción a budapesti Vértanúk terén.

Horn Gyula utcát szeretnének Gyurcsányék Pesten

Itthon2013.06.24, 11:59

Közterületet nevezne el Horn Gyuláról a Demokratikus Koalíció. A párt levelet is írt erről Tarlós István főpolgármesternek.