Demokrata Párt

címke rss
Sorosék képzik ki Karácsony pártjának ifjúsági tagozatát

Sorosék képzik ki Karácsony pártjának ifjúsági tagozatát

A Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok által is támogatott National Democratic Insitute (NDI) politikai képzésein kap felkészítést a nevében zölddé vált Párbeszéd ifjúsági tagozata - írja a Magyar Nemzet.

Joe Biden és az amerikai baloldal pánikban: egyre jobban félnek Donald Trumptól

Nagyvilág2023.03.23, 13:56

Donald Trumpot morálisan le akarják járatni, így politikailag is meg akarják semmisíteni – mondta el Nagy Ervin filozófus az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy a volt amerikai elnök bejelentette, hogy úgy tudja, le fogják tartóztatni. A XXI. Század Intézet elemzője szerint amióta Trump bejelentette, hogy szándékában áll újra megmérettetni magát, azóta valóban politikai boszorkányüldözés folyik ellene. Kifejtette, hogy a demokrata párti politikusok mellett az orosz–ukrán háborúból anyagi hasznot remélő üzleti körök és a liberális sajtóorgánumok is félnek Trump visszatérésétől, így minden eszközt megragadnak arra, hogyy ...

Volt demokrata politikus: A radikális baloldali propaganda miatt egyre több a transznemű fiatal

Nagyvilág2022.11.23, 12:51

Tulsi Gabbard szerint nem véletlen, hogy közel 400 százalékkal megnőtt a fiatalokon elvégzett nemátalakító műtétek és kezelések száma – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség

Nagy republikánus sikerek: valahol már az sem segített, hogy szinte megtagadta Joe Bident a jelöltje

Nagyvilág2022.11.09, 11:49

Bár még messze a végeredmény, a teljesség igénye nélkül több nagy republikánus sikert is ki tudunk már emelni az idei félidős amerikai választásokból. Azt már most látni, hogy szinte biztosan visszahódítják a képviselőházat a republikánusok.

Félidős választások: az egész világ Amerikára figyel - élőben az Origón!

Nagyvilág2022.11.08, 21:57

Kedden (magyar idő szerint szerdán hajnalra áthúzódóan) tartják az Egyesült Államokban a félidős választásokat, amelynek eredménye nagyban befolyásolja az amerikai politikát, politikai irányt, így az egész világra is hatással lehet. Képviselőházi és szenátusi székekért folyik a harc, és több államban kormányzói választásokat is tartanak. De mit is jelent ez pontosan, és miért fontos? Összeszedtük, amit tudni érdemes az amerikai voksolásról. És amint jönnek érdemi eredmények, folyamatosan tudósítunk róla.

Spanyol szakértő az amerikai választásokról: A republikánusok győzelme reményt adhat a konzervatívoknak világszerte

Nagyvilág2022.11.08, 17:25

A november 8-i, úgynevezett „félidős" amerikai választások (midterm elections) kapcsán nyilatkozott az Origónak Juan Ángel Soto Gómez, a spanyol nemzeti konzervatív Vox párthoz köthető Fundación Disenso agytröszt (think thank) nemzetközi igazgatója. Juan Ángel Soto Gómez a Navarrai Egyetemen, a madridi UNED-ben, illetve a londoni University College-ban (UCL) tanult jogot, politológiát és közgazdaságtant. 2015-2021 között stratégiai tanácsadóként dolgozott különböző spanyolországi, egyesült államokbeli és dél-afrikai agytrösztöknél. Rendszeresen szokott publikálni vezető spanyol nyelvű újságokban, illetve tanít több spanyolországi éss ...

A hálózat nem adja fel

Itthon2022.10.28, 10:54

A baloldal guruló dollárjai azt bizonyítják, hogy az ellenzéket az amerikai Demokrata Párthoz kapcsolódó hálózat finanszírozza, tehát nem magyar nemzeti érdekeket szolgálnak. Bár a szponzoraik azt várták volna el, hogy tavasszal hatalomra kerüljenek a magyarországi zsoldosaik, ez nem jött össze. Viszont a szivárványkoalíciónak tovább kell szolgálni az újabb milliárdokért. Ezért küzdenek, lobbiznak nap mint nap az Európai Parlamentben, ahol azért dolgoznak, hogy Magyarország ne kapja meg a számára jogosan járó uniós forrásokat.

Republikánus lendület: a választás előtt vezetnek a konzervatívok a baloldali demokratákkal szemben

Nagyvilág2022.10.18, 17:22

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint három héttel a választások előtt a republikánusok vezetnek a demokratákkal szemben. A 2022-es időközi választás azért sorsdöntő, mert ha a konzervatív politikusok visszahódítják a képviselőházat és a szenátust a demokratáktól, akkor Joe Biden elnökségét gyakorlatilag megbéníthatják a hátralévő két évben.

Korányi Dávid az amerikai Johns Hopkins Egyetemen keresett szövetségeseket a magyar kormány ellen

Itthon2022.10.13, 15:08

A Kontra.hu legfrissebb tényfeltáró cikkéből kiderül, hogy egy helyen, egy időben dolgozott a Johns Hopkins Egyetem washingtoni Nemzetközi Tanulmányok Intézetében (SAIS) és annak Transzatlanti Kapcsolatok Központjában (CTR) Bajnai Gordon egykori miniszterelnök, illetve a magyar választásokba beavatkozó Action for Democracy több tagja: Korányi Dávid, Charles Gáti, Anne Applebaum és Zeid Raad al-Husszein. Korábban Francis Fukuyama is megfordult az egyetemen. A CTR vezetője pedig Dan Hamilton, Bill Clinton volt amerikai demokrata elnök egykori külügyi államtitkára. A Johns Hopkins tehát az Action for Democracy találkozási pontjának minősíthető.

Korábbi demokrata elnökjelölt lépett ki a pártból Biden politikája miatt

Nagyvilág2022.10.13, 23:16

Tulsi Gabbard volt kongresszusi képviselőnő közölte, hogy kilépett a Demokrata Pártból. Távozását a demokraták egykori elnökjelöltje a párt elitista, háborúpárti álláspontjával, és a faji kérdés központi témává emelésével indokolta, ez utóbbi szerinte fehérellenes rasszizmust válthat ki. Itt meg kell jegyezni, hogy Gabbard szamoai származású és hindu vallású. Gabbard az orosz-ukrán háború kitörése óta a békepárti nézeteivel összefüggésben került ismét a figyelem középpontjába. Békepártisága miatt a washingtoni demokrata elit oroszbarátsággal és putyinizmussal vádolta meg. A volt politikus azonban az amerikai hadsereg Irakot és Kuvaiitot ...

Joe Biden pártjának majdnem minden negyedik szavazója szerint a férfiak is lehetnek terhesek

Nagyvilág2022.09.09, 13:48

Erre egy augusztus végén végzett online felmérés mutatott rá az Egyesült Államokban. Az arány még magasabb a főiskolai végzettségű, fehér demokrata párti nők esetében - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Tangában rázza fenekét szavazatokért a baloldali demokrata szenátor - videó

Nagyvilág2022.07.07, 15:23

A baloldali demokrata szenátor-jelölt egy TikTokra feltöltött videójában fejen állva twerkel a szavazatokért - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Disney és a szélsőbaloldali véleményterror: Florida szembeszállt vele

Nagyvilág2022.06.18, 11:51

Florida állam republikánus kormányzója, Ron DeSantis keményen fellép a radikális baloldali ideológiákkal szemben, akár a woke mozgalomról, a BLM-ről, vagy a gender- és az azzal összefüggő transzlobbiról van-e szó. Ezen radikális baloldali ideológiai áramlatok mára szorosan összefonódtak az amerikai Demokrata Párttal, illetve az annak holdudvarába tartozó globális nagyvállalatokkal és a mainstream médiával. DeSantis konzervatív politikusként határozottan kiáll a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság mint hagyományos amerikai értékek mellett, amelyeket a demokrataközeli nagy tech cégek igyekeznek korlátozni. Florida kormányzóját ssokan ...

Joe Bidenék engedélyével léphetett be az Egyesült Államokba a texasi zsinagógában túszokat ejtő iszlamista férfi

Nagyvilág2022.01.22, 00:22

Mint arról korábban beszámoltunk szombaton az Egyesült Államokban, Texas államban Colleyville városának zsinagógájában a 44 éves brit állampolgárságú, vélhetően radikális iszlamista Malik Faisal Akram négy embert, köztük az épp akkor a szertartást vezető rabbit a zsinagógában túszul ejtette. A terroristát a hatóságok 11 óra múlva lelőtték és kiszabadították a foglyul ejtett túszokat. Joe Biden vonakodva ugyan, de terrorcselekményként kezdte kezeli az esetet. Kezdetben a szövetségi hatóságok kizárták a támadás antiszemita indíttatását. Valamiért úgy tűnt mintha próbálnák elsikálni az ügyet, de időközben a terroristáról kiderült, hoggy ...

Beperlik New York demokrata vezetését, amiért szavazati jogot adtak több mint 800 ezer migránsnak

Nagyvilág2022.01.17, 10:17

New York demokrata többségű önkormányzati képviselő-testülete az önkormányzati választásokra szavazati jogot adott a városban élő, több mint 800 ezer legális tartózkodási engedéllyel rendelkező bevándorlónak. A republikánusok szerint ez azonban sérti a választások integritását, illetve több ponton ellentétes New York állam törvényeivel és az alkotmánnyal is. Ronna McDaniel, a Republikánus Párt egyik vezetője éppen azért közölte, hogy a Republikánus Nemzeti Bizottság nevében bírósághoz fordult, követelve, hogy a bíróság mondja ki a bevándorlóbarát önkormányzati határozat alkotmányellenességét és tiltsa meg annak alkalmazását.

Elszabadult a bűnözés: menekülnek az amerikaiak a baloldali vezetésű államokból

Nagyvilág2022.01.07, 10:11

Tömegesen költöznek el az amerikaiak a demokrata államokból a republikánusokba. Tavaly egymillió ember költözött a baloldali irányítású államokból republikánus vezetésűekbe. Az amerikaiak a magas adók és ingatlanárak, a rossz közbiztonság, illetve a növekvő bűnözés miatt menekülnek a baloldali államokból. A legfőbb vesztesek New York és Kalifornia államok, míg a nyertesek elsősorban Texas, valamint Florida.

Donald Trump a legmeghatározóbb republikánus politikus, az amerikaiak többsége már őt választaná elnöknek 2024-ben

Nagyvilág2022.01.08, 10:27

Egy friss Reuters/Ipsos közvélemény-kutatás szerint Donald Trump egy republikánus előválasztása esetén magabiztosan kerülne ki győztesként. Az egykori republikánus elnök csaknem 43 százalékkal előzi meg a kutatásban utána következő Ron Desantis republikánus floridai kormányzót. Trump hivatalosan még nem jelentette be az indulási szándékát, azonban már számos alkalommal tett erre utalást. A 2022 novemberében esedékes időközi választás előtt egyre biztosabbnak tűnik a volt elnök újrázása a Fehér Ház megszerzéséért. Donald Trump a hivatalos bejelentést valószínűsíthetően az időközi választás utánra fogja időzíteni. Az utóbbi hónapok feelmérései ...

Közel 1 millió illegális bevándorlónak adna szavazati jogot a New York-i baloldal

Nagyvilág2021.11.24, 13:56

A New York Városi Tanácsban a mandátumok kétharmadával rendelkező baloldali demokraták arra készülnek, hogy a városszerte élő közel 1 millió illegális bevándorló számára lehetővé tegyék a helyi választásokon való szavazást. Az intézkedés révén jelentősen megemelkedne a Nagy Alma külföldi születésű lakosainak száma - akik jelenleg a város lakosságának közel 40 százalékát teszik ki -, miközben a demokraták ezzel teljesen felhígítanák a városban élő több millió amerikai állampolgár szavazatát a soron következő önkormányzati választásokon.

New York demokrata polgármestere eltávolíttatja Thomas Jefferson szobrát a városháza tanácsterméből

Nagyvilág2021.10.14, 18:45

Bill de Blasio baloldali polgármester döntésének a következtében el fogják távolítani az Egyesült Államok alapító atyjának, Thomas Jeffersonnak a szobrát a New York-i városháza épületéből – írja a New York Post. A nyugati világban egyre csak fokozódik a radikális baloldal ámokfutása. Az ember azt hinné, hogy már nem tudnak több radikális követeléssel előállni az eltörlés kultúrájának a hívei, de mégis folyamatosan a történelem megváltoztatásán ügyködnek.

Soros György 500 ezer dollárral támogatja a rendőrség leépítését célzó csoportot

Nagyvilág2021.10.06, 18:30

A baloldali Demokrata Párthoz közel álló milliárdos tőkespekuláns nagyon jól tudja befolyásolni a választásokat. Soros György legújabb vállalkozása az ugyanis, hogy a Texas állambeli Austin város rendőrségének megpróbálja megakadályozni a Black Lives Matter mozgalom következtében leépített állományának a visszaépítését – írja a konzervatív The Federalist. Ismert: 2020-ban George Floyd halálát követően óriási tüntetéshullám rázta meg az Egyesült Államokat. A tüntetések miatt brutálisan megerősödött Black Lives Matter mozgalom fő követelései között szerepelt az, hogy országszerte a rendvédelemre szánt forrásokat vonják meg a rendőrséggektől, ...

Kasztrálná egy amerikai baloldali politikus a nagycsaládos férfiakat

Nagyvilág2021.10.05, 16:39

Új törvényjavaslatot terjesztett be Pennsylvania állam egyik baloldali, demokrata képviselője, Chris Rabb, amelynek értelmében minden 40 évnél idősebb vagy három gyermekkel megáldott férfit vazektómiára kellene kötelezni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Joe Biden amerikai elnök válsága: Egymillió migráns az USA déli határán

Nagyvilág2021.09.23, 13:19

A Migrációkutató Intézet legújabb gyorselemzésében az Egyesült Államok déli határán már hetedik hónapja tartó migrációs válságot és a szövetségi kormány intézkedéseit vizsgálja.

Soros György szervezetei állampolgárságot követelnek az illegális bevándorlóknak az Egyesült Államokban

Nagyvilág2021.09.22, 14:51

Soros György milliárdos tőkespekulánshoz szorosan kötődő szervezetek kedden aktivistákat telepítettek Washingtonba, hogy az Egyesült Államokban levő illegális bevándorlók milliói számára állampolgárságot követeljenek - írja a 888. A tüntetés előzménye az, hogy a minap a költségvetési tervezetből eltávolították azt a tételt, amit a demokraták csempésztek bele annak érdekében, hogy legalább 8 millió illegális migráns számára amnesztiát biztosítsanak.

Donald Trump népszerűbb Joe Bidennél

Nagyvilág2021.09.21, 13:16

Donald Trump volt republikánus elnök népszerűbb a baloldali demokrata Joe Bidennél egy hétfőn közzétett közvélemény-kutatás alapján. A Harvard CAPS/Harris által készített kutatás a regisztrált amerikai szavazók körében zajlott szeptember 15. és 17. között. Joe Biden elnöksége alatt soha nem látott mértékű az infláció, a tömegek elégedetlenek a koronavírus-politikájával. A népszerűsége a kudarcos afganisztáni kivonulást követően még tovább csökkent.

A Twitter következmények nélkül cenzúrázhatott a tavalyi elnökválasztási kampány során Biden érdekében

Nagyvilág2021.09.14, 11:04

A Szövetségi Választási Bizottság (FEC) elutasította a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) panaszát azzal kapcsolatosan, hogy a Twitter politikai alapon cenzúrázta tavaly a Hunter Biden korrupciós ügyeivel kapcsolatos tényfeltáró anyagok megosztását. Megdöbbentő módon arra a következtetésre jutottak, hogy a tech óriás kereskedelmi alapú korlátozást hajtott végre – írja a The Blaze.

Rekordalacsony szinten Joe Biden népszerűsége

Nagyvilág2021.09.09, 14:49

Joe Biden amerikai elnök elfogadottsága rekordalacsony 39%-os szinten áll mindössze 8 hónappal a beiktatása után egy szerdán közzétett Economist/Yougov által végzett felmérés szerint – írja a Breitbart.

A demens sz.rházi épp most küldte a halálba a fiamat

Nagyvilág2021.09.01, 09:06

Szívszorítóan nyilatkozott Kathy McCollum, aki a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtérnél elkövetett terrortámadásban meghalt 20 éves Rylee McCollum tengerészgyalogos édesanyja. Szerinte fia haláláért közvetlenül Joe Biden, és azok a demokrata szavazók a felelősek, akik a hivatalába választották a hozzá nem értő baloldali elnököt. Megfogadta, hogy ezentúl mindent elkövet annak érdekében, hogy Joe Bident felelősségre vonják és eltávolítsák a hivatalából. A 20 éves fiúnak ez volt az első bevetése. Most házasodott, felesége első gyermeküket várja. Aki sohasem fogja megismerni az édesapját.

Ezek voltak a New York-i kormányzó legbotrányosabb szexügyei

Nagyvilág2021.08.16, 18:58

Több mint egy évtized után távozik hivatalából Andrew Cuomo, New York állam demokrata kormányzója, azt követően, hogy 11 nő vádolta meg szexuális zaklatással. Közülük több a zaklatások alatt az alkalmazottja volt. Cuomót először február végén vádolták meg. A demokrata politikus hónapokon át folyamatosan tagadott, de szerdán részleges beismerést tett. Ez, illetve a lemondás ténye azzal áll összefüggésben, hogy New York állam főügyésze múlt héten megerősítette, hogy a vizsgálatuk eredményeképpen Cuomo valóban elkövette a szexuális zaklatást. Annak elkerülése érdekében, hogy a botrány ráégjen a Demokrata Pártra, Joe Biden elnök is lemoondásra ...

A hagyományos családmodell mellett foglalt állást a gyorsétterem lánc, ezért ellehetetlenítenék

Nagyvilág2021.08.14, 12:00

A gyorsétterem lánc korábban olyan szervezeteket támogatott, amelyek a hagyományos családmodell mellett foglaltak állást, ezért most több, nyíltan meleg New York-i demokrata szenátor meg akarja tiltani, hogy az autópályák és a gyorsforgalmi utak egy részének pihenőiben ilyen gyors éttermek lehessenek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Biden szerint le kellene mondania a szexuális zaklatással vádolt New York-i kormányzónak

Nagyvilág2021.08.04, 11:52

Demokrata párti politikusok is Andrew Cuomo New York-i kormányzó lemondását követelték kedden, miután New York állam főügyésze bejelentette, hogy hónapok óta tartó vizsgálataik igazolták a politikus elleni vádakat a szexuális zaklatásokról. Joe Biden amerikai elnök Washingtonban azt mondta az esettel kapcsolatosan, hogy le kellene mondania a szexuális zaklatással vádolt Andrew Cuomo New York-i kormányzónak - írta az MTI.

Amerikai demokrata polgármesterek biztonsági őröket fizetnek közpénzből, miután csökkentették a rendőrség költségvetését

Nagyvilág2021.07.28, 11:11

Több mint két tucat amerikai nagyváros demokrata párti polgármestere magán biztonsági őröket fizet közpénzből a saját védelmére, miután csökkentették - vagy bejelentették, hogy csökkenteni fogják - a rendőrség költségvetését - adta hírül egy új jelentés, amely az amerikai Forbes magazinban jelent meg - írta az MTI.

Egyre elkeseredettebb és véresebb tüntetések a kubai kommunista diktatúra ellen

Nagyvilág2021.07.17, 17:52

Mint arról az Origo is beszámolt, a hétvégén Kubában kiterjedt kommunista rezsim elleni tüntetésekre került sor az országot sújtó gazdasági szankciók, a koronavírus-járvány kudarcba fulladt kezelése és a rendszerszintűvé vált élelmiszerek és egyéb alapvető árucikkek hiánya miatt. A megmozdulások váratlan meglepetésként érték a kubai kommunista rezsimet és a nemzetközi közvéleményt, hiszen ilyen rendkívül szervezett és az egész országra kiterjedő tüntetéshullámra több évtizede nem volt példa az elszigetelt szigetországban. A jelentések szerint egy ember meghalt, és a kubai hatóságok a megmozdulásokat követően már több mint 5 ezer embbert ...

A CNN legnagyobb botrányai: Donna Brazile és a Clinton-klán kapcsolata

Nagyvilág2021.06.30, 13:38

A Tűzfalcsoport nevű tényfeltáró blog emlékeztet rá: a „függetlenobjektív" újságírás hierarchiájában a piramis tetején az angolszász hírcsatornák, így a brit BBC és az amerikai CNN állnak. Az viszont mára köztudottá vált, hogy ez csupán egy mítosz, amit ezek a nagy médiacégek láttatni akarnak saját magukról. Aki a hitelességüket megkérdőjelezi, azt elmebetegnek állítják be: láthattuk, mi történt Donald Trumppal. A volt amerikai elnök hivatali idejének négy éve alatt folyamatos hadban állt az általa „fake news" médiának nevezett baloldali sajtóval. Mégis ki merte mondani az igazságot, azt, hogy ezek a sajtóorgánumok tulajdonképpen báármit ...

Ingyenessé teszik a nemváltoztató műtéteket az amerikai veterán katonák számára

Nagyvilág2021.06.21, 13:18

Denis McDonough demokrata veteránügyi miniszter szombaton közölte, hogy ingyenessé teszik az Egyesült Államokba hazatért veterán katonák számára a nemváltoztató műtéteket. Sokak szerint ezt a tervet a demokraták a szavazóbázisuk kiszélesítése érdekében találták ki, ezeket a megtört embereket csupán ki akarják használni. Ehhez tudni kell, hogy az amerikai katonák közül sokan a negyvenes éveikben mennek nyugdíjba, és külföldi szolgálat után sokan közülük mentálisan, lelkileg sérülnek, ezáltal könnyebb őket befolyásolni, az ingyenes nemváltás által pedig a demokraták táborába terelni a túlnyomó többségében még mindig republikánus érzellmű ...

Rasszista megjegyzést tett Obamára Joe Biden fia, a baloldali sajtó mentegeti

Nagyvilág2021.06.11, 13:35

A külföldön korrupciógyanús, belföldön pedig magánéleti botrányokba keveredő Hunter Bident ezúttal a feketék elleni rasszizmussal vádolják, mivel olyan SMS-ek kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint Joe Biden elnök fia több alkalommal „niggázott", még apja volt főnökéről, Barack Obama egykori amerikai elnökről is megosztott egy hasonló mémet, amely az „N betűs" rasszista jelzővel illette őt. Több republikánus politikus, illetve konzervatív és fekete médiaszemélyiség is a felháborodását fejezte ki Hunter rasszizmusa miatt, de a Demokrata Párthoz kötődő sajtóorgánumok szerint ez nem rasszizmus. Egy republikánus képviselőnő a média keettős ...

Obama és Hillary Clinton tanácsadója szervezte a meztelen dubaji fotózást

Nagyvilág2021.04.09, 08:40

A Dubajban rendezett és nagy felháborodást kiváltó meztelen fotózás szervezője Vitaly Grechin lehetett, aki az Egyesült Államok Demokrata pártjának vezető politikusaival ápol jó viszonyt. Grechin korábban Barack Obama és Hillary Clinton tanácsadója is volt- írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Három nő vádolta meg szexuális zaklatással New York állam demokrata kormányzóját

Nagyvilág2021.03.03, 11:20

Andrew Cuomót, New York állam demokrata kormányzóját az utóbbi napokban három nő – akik közül ketten egykori beosztottjai – vádolta meg többrendbeli szexuális zaklatással. A kormányzó a vádakra reagálva nem fogalmaz egyértelműen, hanem ködösít és tagad. Cuomo politikai karrierjén elég komoly csorba esett, hiszen néhány napja a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az állam ügyészsége vizsgálatot indított a járványügyi adatok eltitkolása miatt. New York parlamentjének republikánus képviselő-testülete impeachment eljárást kezdeményezett a demokrata kormányzó ellen. A gyanú alapján Cuomo szándékosan titkolta el a koronavírus-járvány haláloos ...

Terroristákat mentegető rendőrgyűlölőt neveztek ki az amerikai külügyminisztériumban

Nagyvilág2021.02.03, 18:30

A Biden-kormányzat által az amerikai Külügyminisztérium helyettes szóvivőjének kinevezett afroamerikai Jalina Porter néhány éve arról írt a közösségi oldalán, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonságára nézve nem az Iszlám Állam terroristái, az orosz hackerek vagy bármely külső erő, hanem az amerikai rendőrök jelentik a legnagyobb veszélyt, mert – szerinte – a rendvédelmi szervek népirtást hajtanak végre a feketék ellen. A LinkedIn-profilja alapján Porter egyébként szimpatizál a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mozgalommal. A BLM és az Antifa rendőrellenes gyűlöletkeltésének engedelmeskedve 2020-ban számos demokrata vezeetésű ...

Muszlim demokrata képviselő támadja Biden külügyminiszter-jelöltjét, mert zsidó

Nagyvilág2020.11.24, 20:05

A radikális baloldali demokrata női politikust, a palesztin migráns hátterű, iszlám vallású Rashida Tlaibot ismét antiszemitizmussal vádolják, mert durva kritikával illette a Joe Biden által megnevezett leendő külügyminisztert, a zsidó származású Anthony Blinkent. A szélsőséges képviselőnő azt írta a közösségi oldalán: reméli, hogy Blinken megnevezése ellenére ő továbbra is támadhatja Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerinte „rasszista és embertelen" politikáját. Tlaib reakciója egy újabb jele annak, hogy a Demokrata Párton belül egyre erősödik a radikális baloldal.

Új fejezet kezdődhet az USA-ban

Nagyvilág2020.11.21, 16:14

Az Alapjogokért Központ legújabb tanulmányában mérleget vont a Trump-Biden párharcot követően, és megnézte, mire számíthatunk az amerikai politikától a közeljövőben. A jogi- és elemzőcég George Floyd halála óta kiemelt figyelemmel követi a tengerentúlon zajló hideg polgárháború fejleményeit. Korábban "Pillanatképek a diliházból", majd a "Pillanatképek az amerikai választásokról" címet viselő gyűjtéseikben próbáltak képet adni.

Levelet írtak a szélsőbaloldali amerikai aktivisták Bidennek, kérik a jutalmukat az utcai háborúkért

Nagyvilág2020.11.14, 09:01

Az erőszakos megmozdulásokért és rombolásokért felelős, radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) társalapítója levelet írt a demokratáknak, amiben az áll, hogy mivel segítettek nekik a győzelemben, most kérik a jutalmukat, ráadásul komoly elvárásaik vannak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Ugyanakkor a demokraták megosztottak abban, hogy a szélsőbaloldal mennyit is segített nekik, sokan úgy vélik, hogy a mérsékeltebbek éppen a radikális baloldali szervezet miatt vesztettek el fontos és biztosnak vélt képviselői helyeket, és ezért nem tudták átvenni a szenátus irányítását. Az viszont egyértelműen bebizonyosodott, hogy a széllsőbaloldal ...

Radikális baloldali tüntetők támadták meg a demokraták portlandi központját - videó

Nagyvilág2020.11.09, 19:05

Antifa-tüntetők támadták meg a demokraták portlandi központját vasárnap este, az épületre trágár üzeneteket festettek fel, és betörték az ablakokat. A rendőrség egy embert letartóztatott. Akármennyi gesztust tettek a demokraták és Joe Biden is a szélsőbalnak, láthatóan számukra nem eleget. A radikális baloldal akarja meghatározni, hogy merre menjen az Egyesült Államok. 

Az USA vissza fog térni a mindenbe beleszóló, fellengzős demokráciaexport-stílushoz

Nagyvilág2020.11.09, 13:54

Korán örülnek azoknak, akik most örömittasan hirdetik, hogy Bidennel eljön a planetáris béke és világszabadság korszaka - írta közösségimédia-oldalán az Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet.

Keresztényellenes fordulat következhet Biden győzelme esetén - erről beszélt egy tiszteletes

Nagyvilág2020.10.31, 23:34

Keresztényellenes fordulat következhet, amennyiben Joe Biden, a demokraták jelöltje győz az amerikai elnökválasztáson - nyilatkozta Franklin Graham tiszteletes a Newsmax TV-nek szombaton. 

Menekül Joe Biden, ha családja korrupciós ügyeiről kérdezik

Nagyvilág2020.10.20, 12:39

Amerikai konzervatív sajtóorgánumok az utóbbi napokban Joe Biden kampánystábja, a Demokrata Párt aktivistái, illetve a közösségi médiumok vezető munkatársai között fennálló átfedésekről, összefonódásokról cikkeztek, ami magyarázatot adhat arra, hogy a Twitter és a Facebook miért cenzúrázta a New York Post által kiszivárogtatott, a Biden család ukrajnai, oroszországi és kínai korrupciógyanús ügyeivel kapcsolatos anyagokat, valamint miért korlátozzák a republikánus, elsősorban a Donald Trump-párti tartalmak közzétételét. Joe Biden persze azóta sem adott magyarázatot a családja kétes ügyleteire, a demokratákhoz kötődő sajtóorgánumok peedig ...

Rangos amerikai hírportál foglalkozik Szijjártó Péter videójával, amelyben Joe Bident kérdezi ukrajnai korrupciós ügyeiről

Itthon2020.10.19, 18:02

A Newsmax amerikai hírportál hétfőn foglalkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter videójával, amelyben Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelöltet ukrajnai korrupciógyanús ügyeinek megválaszolására szólította fel. 

Cenzúrázzák a közösségi oldalak Biden fiának az ukrajnai korrupciós ügyeiről szóló híreket, drogos szexvideó is előkerült róla

Nagyvilág2020.10.15, 18:56

A New York Post nyilvánosságra hozta Joe Biden fiának, Hunter Bidennek egyes e-mailjeit az ukrán Burisma energetikai céggel folytatott levelezéseiről, amelyek alapján kijelenthető, hogy Joe Biden hazudott arról, hogy nem tudott fia korrupciógyanús ügyeiről. A levelek megerősítik azt a korábbi információt, hogy Biden alelnökként nyomást gyakorolt az ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma korrupciós ügyeiben a fia érintettségét (is) vizsgáló főügyészt. Hunter egyébként úgy került be az ukrán cég igazgatótanácsába, hogy sem ilyen jellegű végzettséggel, sem tapasztalatokkal nem rendelkezett az enerrgetikában. ...

A beteg Donald Trump halálát kívánják amerikai radikális baloldaliak

Nagyvilág2020.10.04, 15:08

Miután Donald Trump elnöknél kimutatták az új típusú koronavírust, az amerikai elnök pedig kórházba került, a radikális baloldali, úgymond véleményformálók nem győzték egymásután kifejezni emiatt örömüket. A magukat liberálisnak tartó közszereplők közül többen odáig merészkedtek a közösségi oldalakon, hogy arról írtak, remélik, hogy meghal Donald Trump. Trump halálát kívánta például a demokrata Hillary Clinton volt szóvivője, egyben Obama egykori munkatársa is. A Twitter, és később a Facebook is bejelentette, hogy törli az amerikai elnök halálát kívánó bejegyzéseket, de ez általános felháborodást váltott ki a radikális baloldali közzegben. ...

Trump ellenfelének kedvezhet a levélszavazás, nem véletlenül erőlteti az amerikai baloldal

Nagyvilág2020.09.03, 12:57

A koronavírus-járvány miatt idén nem a megszokott módon zajlik majd az amerikai elnökválasztás ősszel. A baloldali Demokrata Párt mindent elkövet azért, hogy levélszavazásra kerüljön sor. Sokan ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy így nagyon megnőhet a csalás lehetősége. Egyes elemzők szerint a levélszavazás Joe Bidennek kedvezhet, így mint a demokraták egyik legbőkezűbb támogatója, Soros György multimilliárdos is mindent megtesz azért, hogy postázni kelljen majd a voksokat novemberben – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Közben Trump támogatottsága folyamatosan erősödik, míg Bidené csökken. Erre ráerősített a két nagy párt konveenciója ...

A republikánusok konvencióján fel fog szólalni a sorosista ügyész által meghurcolt, otthonukat védő házaspár

Nagyvilág2020.08.18, 13:55

A republikánusok konvencióján szót kap majd a Soros György által korábban támogatott Kimberly Gardner demokrata ügyész által meghurcolt St. Louis-i McCloskey ügyvéd házaspár, akiket azért támadnak a demokraták, mert fegyverrel védték meg otthonukat az oda betörő radikális baloldali aktivistáktól. A demokraták konvencióján felszólaló Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pedig „európai vírusnak" nevezte a köztudottan Kínából származó új típusú koronavírust, ami óriási felháborodást váltott ki. Cuomót egyébként azzal vádolják, hogy az inkompetenciája hozzájárulhatott 11 ezer ember halálához.

Előző
Következő