Demokrata Párt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- USA
- Barack Obama
- Amerikai Egyesült Államok
- Hillary Clinton
- Republikánus Párt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiélezheti a konfliktusokat az eredménytelen elnökválasztás Szerbiában
Nem ismeri el a megismételt szerbiai elnökválasztás eredményét Vojislav Kostunica, a legesélyesebb jelölt. A jelenlegi jugoszláv elnök korábban már jelezte, amennyiben most választják meg az új elnököt, célja a szerbiai kormány megbuktatása lesz.
Kostunica érvényesnek tekinti az elnökválasztást
Azoknak volt igazuk, akik szerint a szerbiai elnökválasztás kudarca elmélyíti a belpolitikai válságot: a köztársasági választási bizottság kedden nyilvánosságra hozta a szavazás hivatalos végeredményét, de a jugoszláv államfő pártja bejelentette, hogy nem ismeri el a testület végkövetkeztetését.
A nacionalisták győztek Boszniában
A Bosznia-Hercegovinában tartott választások után a szavazatok 77 százalékának értékeléséből az derül ki, hogy a nacionalisták jelentősen megerősödtek. Az adatok jelenlegi állása szerint nagy valószínűséggel a horvát Dragan Covic lesz Bosznia új elnöke.
New Jersey: jelöltet cserélhetnek a demokraták
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága hétfőn elutasította, hogy felülbírálja New Jersey állam legfelsőbb bíróságának döntését egy választási jogvitában. New Jersey állam legfelsőbb bírósága a múlt héten jóváhagyta, hogy a Demokrata Párt a választási törvényben előírt határidő lejárta ellenére új jelöltet állítson New Jerseyben Robert G. Torricelli szenátor helyébe.
Németországi pártok: ki kicsoda
A szeptember 22-i választásokon 24 párt állít jelöltet. Ám csupán ötnek van igazi esélye, hogy bekerüljön a Bundestagba.
A szociáldemokraták nyertek Csehországban
A Cseh Szociáldemokrata Párt kapta a legtöbb szavazatot a csehországi parlamenti választásokon. A Polgári Demokrata Párt hat százalékkal lemaradt. Meglepetésre a kommunisták alakíthatják a harmadik legnagyobb frakciót a cseh parlament alsóházában.
A baloldal a cseh választás esélyese
Szombati felmérések szerint a bololdal nyerte a parlamenti választásokat Csehországban: a Cseh Szociáldemokrata Párt 30, legnagyobb riválisa, a Polgári Demokrata Párt pedig a voksok 26 százalékát szerezte meg a szavazóhelységekből távozók válaszai alapján. A győzelemre esélyes két nagy párt vezetője már pénteken leadta voksát, és mindketten magabiztosan nyilatkoztak pártjuk győzelmi esélyéről.
Jacko a nagypolitikában
Michael Jackson is fellépést vállalt az Egyesült Államok Demokrata Pártja Országos Választmányának (DNC) rendezvényén.
Lemondott a miniszterelnök Albániában
Ilir Meta kormányfő benyújtotta lemondását. A szocialista miniszterelnök és a párt elnökének ellenséges viszonya megbénította a kormány munkáját.
Liberman: Szaddámot el kell mozdítani
Szaddám Huszein iraki diktátort el kell mozdítani a hatalomból, mert enélkül nem nyerhető meg a terrorizmus elleni háború - hangoztatta Joseph Lieberman amerikai demokrata párti szenátor hétfőn Washingtonban.