Demi Lovato

címke rss

Demi Lovato a fenekét markolássza új fotóján

Tévé2022.03.24, 19:36

Demi Lovato nemrég a mellbimbóit is megmutatta 128 millió követőjének az Instagramon, mostani posztjában pedig újabb merész képet tett közzé. A fotón a fenekét markolássza az ágyon, amit már majdnem 700 ezren kedveltek – nézze meg ön is!

Demi Lovato addig nyújtózkodott, amíg kivillantak a mellbimbói - fotók

Tévé2022.03.21, 11:41

Demi Lovato szokatlanul merész képeket mutatott magáról az Instagramon, lapozható bejegyzését nem véletlenül kedvelték már közel 600 ezren. A fotókon az énekesnő a lehető legrövidebb pólóban látható, az első felvételen még a mellbimbói is kivillantak – csak épp kitakarta azokat a közösségi oldal irányelvei szerint.

Rövid videóval sokkolta Demi Lovato 122 millió követőjét

Tévé2021.12.29, 16:52

Demi Lovato többszörösen Grammy-díjra jelölt amerikai énekes, dalszerző, színésznő. Játszott a Barney és barátaiban, majd 2008-ban a Rocktábor című filmmel lett igazán ismert, utána 2009-ben a Sonny, a sztárjelölt című vígjátéksorozat jött, valamint a Hercegnővédelmi program című film. Szerepelt a Topmodell leszekben, a Glee-ben, a Grace klinikában, zenei karrierje pedig szépen alakul. Mutatjuk előbb pár régi képét, a meghökkentő videóért lapozzon!

Nagy bejelentést tett Demi Lovato, hátat fordít a régi életének

Tévé2021.12.04, 16:19

Demi Lovato megfogadta, hogy az alkoholról és a marihuánáról is leszokik, miután a komolyabb drogokkal már korábban leállt.

A híres énekesnő szerint sokkal óvatosabbnak kell lennünk a földönkívüliekkel

Tévé2021.10.12, 10:24

Demi Lovato többszörösen Grammy-díjra jelölt amerikai énekesnő, dalszerző, a Rocktábor és a Sonny, a sztárjelölt szereplője volt, többek között. Sikeres zenei karrierje van, 117 millióan követik csak az Instagramon, nem épp a sok okosság miatt. Most épp egy interjúban azt találta mondani, hogy az űrlényeket nem lenne szabad az "idegen" (alien) szóval illetni, mert az sértő lehet rájuk nézve, ez degradáló kifejezés, akkor is, ha valaki egy távoli galaxisból jön jön ide. Úgyhogy ő földönkívülinek hívja ezeket az életformákat, (már ha vannak). 

Demi Lovato földönkívüliekkel találkozott a sivatagban: elárulta, hogy néztek ki

Life.hu2021.09.28, 17:23

Demi Lovato megdöbbentő vallomást tett arról, milyen volt, amikor ufókkal találkozott.

Demi Lovato nem vett fel semmi a nyitott blézere alá - fotók

Tévé2021.09.10, 19:04

Angelo Kritikos már egy ideje fotózza Demi Lovatót, aki most újabb képeket mutatott az Instagramon a közös munkájukról. A lapozható bejegyzés fotóin az énekesnő barna blézerben, alatta azonban alighanem meztelenül pózol, amivel már gyűjtött is több mint 1,2 millió kedvelést. 

Áttetsző felsőben pózol Demi Lovato - fotó

Tévé2021.09.01, 20:35

Demi Lovato szexi fotót mutatott magáról az Instagramon 114 millió követőjének: méretes zakóban, alatta azonban áttetsző felsőben pózol, nem sokat bízott a fantáziára. A képet Angelo Kritikos készítette, aki már az énekesnő házi fényképészének is mondható, annyit posztol róla a saját oldalán – az ő korábbi bejegyzéseiből is mutatunk párat. 

Lencsevégre kapták, ahogy az énekesnő egy színésszel szeretkezik (18+)

Life.hu2021.07.22, 09:41

Demi Lovato egyre szabadosabb, nemrég még a kádból arról beszélt, hogy meztelenül érzi magát a legszexisebbnek, most pedig a kamerák előtt szexelt.

Demi Lovato végre elfogadta magát, leforgatta élete első szexjelenetét

Tévé2021.07.21, 19:10

Demi Lovato leforgatta élete első szexjelenetét, amiről az Instagramon írt.

Meztelenül érzi magát a legszexisebbnek: a fürdőkádban lőtt egy szelfit a híres énekesnő - Fotó

Life.hu2021.07.18, 12:26

Demi Lovato csillogó élete mögött sokáig a drogok és az alkohol állt, mint önbizalomnövelő szerek, de szerencsére ez már a múlté. Az énekeső nyíltan mesélt arról, hogy számára mit is jelent a saját szexisége.

A fürdőkádban, smink nélkül mutatta meg magát Demi Lovato - fotó

Tévé2021.07.17, 08:00

Demi Lovato a fürdőkádban szelfizett, az Instagramon már 1,3 millióan kedvelték a fotóját. Az énekesnő a bejegyzése mellett azt fejtegette, hogy így, meztelenül és smink nélkül érzi magát a legjobban: "Nem mindig érzem jól magam a bőrömben/testemben, így több mint hálás vagyok ezekért a pillanatokért, amikor a legkiszolgáltatottabb helyzetben is szépnek tudom érezni magam, és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok" – írta.

Világsztárok, akik megtapasztalták a bipoláris zavar mélységeit és magasságait 1. rész

Life.hu2021.07.06, 21:46

A mániás depresszió, más nevén bipoláris személyiségzavar sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk. Leginkább arról ismerhető fel, hogy az egyén lelkiállapota egy igazi érzelmi hullámvasút, melyben a lehangolt (depressziós) és a felhangolt (túlzottan lelkes, „mániás") epizódok követik egymást. Az ilyen típusú ember egyik pillanatban azt érzi, hogy bármire képes és övé a világ, a másik pillanatban pedig mély depresszióba zuhan.

Felkavaró: egész életében öngyilkos gondolatok kínozták a híres énekesnőt

Life.hu2021.03.26, 09:39

Demi Lovato egész életében öngyilkossági gondolatokkal küzdött, de a szerettei támogatása, valamint az alvás, a naplózás vagy a meditáció eddig még mindig átlendítették a holtponton.

„Otthagyott meghalni, miután kihasznált” – drogdílere is megerőszakolta az énekesnőt

Life.hu2021.03.17, 16:03

Újabb megrázó részletek derültek ki Demi Lovato életéről. Az énekesnő azt állítja, drogdílere is szexuálisan zaklatta, és magára hagyta, amikor túladagolta magát, kis híján meghalt.

Megrázó! Nemi erőszak során veszítette el a szüzességét Demi Lovato

Life.hu2021.03.17, 12:39

A népszerű énekesnő, Demi Lovato a róla készült, Dancing with the Devil (Tánc az örödggel) című dokusorozatban mesélte el, hogy tinédzser korában még szűz volt, amikor nemi erőszak áldozata lett. A szörnyű traumáról hiába beszélt, nem lett semmilyen következménye. 

15 éves korában megerőszakolták Demi Lovatót

Tévé2021.03.17, 11:59

Demi Lovatót kétszer is megerőszakolták, 15 évesen a szüzességét is így vesztette el – derül ki egy új dokumentumsorozatból.

Kábítószer-túladagolás miatt súlyos agykárosodást szenvedett Demi Lovato

Life.hu2021.02.18, 19:08

A róla készült dokumentumfilmben Demi Lovato kendőzetlenül beszél életének legkeményebb időszakáról.

Három stroke-ja és egy infarktusa volt a 28 éves énekesnőnek

Tévé2021.02.18, 10:38

Március 23-án indul a YouTube új dokumentumsorozata, a Demi Lovatót bemutató Demi Lovato: Dancing with the Devil, amelynek előzeteséből az is kiderült, hogy az énekesnő három stroke-on és egy infarktuson is átesett, miután 2018-ban túladagolta magát heroinnal. Nézzen bele, hogy mire számíthat még a szériában!

Három stroke-ja és egy infarktusa is volt már a 28 éves énekesnőnek

Kultúra2021.02.18, 10:50

Lassan már három éve annak, hogy Demi Lovatót egy születésnapi buli után kábítószer-túladagolással kórházba vitték. Azóta elvonókúrát is megjárt, volt egy nagyon rövid eljegyzése is, most pedig dokumentumfilm-sorozat készül a még mindig csak 28 éves énekesnőről.

Stroke és infarktus, ez lett a következménye Demi Lovato függőségeinek

Life.hu2021.02.18, 09:44

Már a Demi Lovatoról szóló dokumentumfilm előzetese is megjelent. Egy biztos, izgalmakkal teli filmélmény várja a nézőket.

Demi Lovato és Tom Petty dokumentumfilmje is látható a virtuális SXSW fesztiválon

Film2021.02.11, 15:42

Virtuálisan rendezik meg a pandémia miatt márciusban az amerikai South by Southwest Filmfesztivált (SXSW). A szervezők szerdán ismertették a filmmustra programját, amelyben a Demi Lovatóról és Tom Pettyről készült dokumentumfilm is szerepel.

Kiderült, hogy Demi Lovato miért szeret szingli lenni - Fotó

Life.hu2020.12.23, 19:50

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Demi Lovato és vőlegénye, Max Ehrich két hónappal az eljegyzésük után szeptemberben szakított egymással. Az énekesnő a kezdeti szomorúság után egyre jobban élvezi, hogy szingli.

Alig lehet ráismerni: Demi Lovato teljesen megváltozott - Fotó

Life.hu2020.11.19, 19:04

Szinte már védjegyévé vált hosszú sötét hajkoronája, Demi Lovato most mégis úgy döntött, drasztikusan megváltoztatja frizuráját.

Demi Lovato teljesen megváltozott, alig ismerni rá - fotók

Tévé2020.11.19, 15:29

Demi Lovato jelentősen megváltoztatta a külsejét, megszabadult ugyanis a szinte védjegyének számító, hosszú, fekete hajától. Az énekesnő és színésznő legfrissebb fotóin rövid, szőke hajjal látható, egyik Instagram-bejegyzésében még azt is megmutatta, hogy hátul teljesen fel van nyírva. Nézze csak!

Demi Lovato exe képtelen felfogni, hogy vége: zaklatja az énekesnőt

Life.hu2020.10.14, 17:40

Demi Lovato múlt hónapban szakított vőlegényével, de úgy tűnik, Max képtelen elfogadni, hogy vége.

Zavarba ejtő képet posztolt Demi Lovato: kivillantak mellbimbói - Fotó

Life.hu2020.10.14, 17:28

Demi Lovato igencsak szexi fotót posztolt közösségi oldalára, ugyanis feszülős felsője többet mutatott a kelleténél. 

Demi Lovato a melleivel büszkélkedik

Tévé2020.10.10, 14:03

Demi Lovato friss fotóit már közel három és fél millióan kedvelték az Instagramon, amin nincs is mit csodálkozni, hisz a melleivel büszkélkedett el rajtuk. A lapozható bejegyzés mellett az énekesnő és színésznő arról írt, hogy világéletében utálta a kis melleit, de most már olyanok, amilyeneket mindig is akart: megnőttek, miután hátrahagyta az étkezési zavarait, és azt eszik, amihez kedve van. "Ez nem push-up melltartó vagy mellműtét! Ez mind én vagyok" – írta.

Kukkants be Demi Lovato 2 milliárd forintot érő luxusotthonába

Life.hu2020.10.01, 13:12

Demi Lovato villájáról nehéz elhinni, hogy tényleg létezik. 

Két hónap után vége a világhírű énekesnő jegyességének

Kultúra2020.09.25, 12:49

Békességben váltak el egymástól. Állítólag nagyon tisztelik egymást, és boldogan tekintenek vissza az elmúlt fél évre, amiből két hónapot jegyben jártak. 

Csupán két hónapig tartott Demi Lovato jegyessége, máris szakítottak

Tévé2020.09.25, 10:18

Demi Lovato kezét július végén kérte meg a barátja, Max Ehrich színész, de már szakítottak is.

Szakított vőlegényével a híres énekesnő: két hónapja volt az eljegyzés

Life.hu2020.09.25, 08:30

Hoppá! Leget, hogy mégsem volt ekkora a szerelem?  Mindössze két hónappal eljegyzésük után külön utakon folytatja Demi Lovato és Max Ehrich.

Így kérték meg Demi Lovato kezét – Fotó

Life.hu2020.07.27, 11:57

Megörökítették a megható pillanatot.

Elképesztő összeg: ennyibe kerül Demi Lovato jegygyűrűje

Life.hu2020.07.24, 16:30

Még csak öt hónapja röppent fel a hír, hogy Demi Lovato újra szerelmes. Max Ehrich máris megkérte a kezét, nem is akármilyen gyűrűvel. Demi Lovato ujján egy hatalmas gyémánt csillog, aminek az ára is szép.

Eljegyezték Demi Lovatót – fotók

Tévé2020.07.24, 09:22

Demi Lovato többszörösen Grammy-díjra jelölt amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő, láthattuk a Rocktábor-filmekben, a Sonny, a sztárjelöltben is. Párja Max Ehrich színész, pár hónapja járnak, de a férfi most lépett, és megkérte a kezét. A romantikus, óceánparti fotók között lapozni is tud.

Demi Lovato énekesnőt eljegyezte szerelme - Fotók

Life.hu2020.07.23, 10:18

Demi Lovato életében egy új szakasz kezdőtött, ugyanis eljegyezte szerelme, Max Ehric.

Gyászol Demi Lovato

Tévé2020.07.02, 15:27

Meghalt Demi Lovato nagyapja, Perry, akitől az énekesnő és színésznő érzelmes üzenettel búcsúzott az Instagram-oldalán. A négy fotóból álló, lapozható bejegyzés mellett az olvasható, hogy a férfi évek óta beteg volt, de most már megszabadult a fájdalomtól – hagyományos keretek között eltemetni azonban egyelőre nem tudják a világjárvány miatt. "Sajnálom, hogy nem csináltunk több közös képet, de sok emlékem van rólad, ami mosolyra késztet addig, amíg újra nem találkozunk valamikor" – írta Lovato.

Demi Lovato saját sorozatot kapott

Tévé2020.06.26, 16:33

A YouTube négyrészes dokumentumsorozatot készít Demi Lovatóról, az elmúlt három évéről.

Demi Lovato szerelmes üzenettel köszöntötte fel a barátját

Tévé2020.06.25, 17:28

29 éves lett Max Ehrich színész, ennek alkalmából a barátnője, Demi Lovato egy tíz képből álló fotósorozattal, mellette szívhez szóló üzenettel köszöntötte fel. "Úgy érzem, feltétel nélkül szeretsz, elfogadsz úgy, ahogy előtte senki" – írta többek között az énekesnő, hozzátéve, hogy alig várja, hogy tovább gyűjtögessék együtt a születésnapi emlékeket. Mutatjuk a lapozható bejegyzést, a vége felé azt is meglátja, hogy Ehrich mennyire jóban lett Lovato kutyájával is. 

Szerelmes videót tett közzé Demi Lovato

Tévé2020.05.11, 08:28

Demi Lovato kitett az Instagramra egy romantikus videót, amelyen a barátjával, a színész Max Ehrichhel csókolózik. A jelenet rövidebb verziója egyébként szerepel egy klipben is, amely Justin Bieber és Ariana Grande duettjéhez, a Stuck with U-hoz készült, a páros ennek forgatásán látható a kisfilmben. Ha a látottak alapján nem lenne világos, az énekesnő és színésznő "nagyon, nagyon boldog", ezt írta a bejegyzés mellé.

Szexi, fürdőruhás fotókon pózol Demi Lovato

Tévé2020.05.04, 16:57

Demi Lovato kitett magáról az Instagramra egy lapozható bejegyzést, amelynek mindkét fotóján fürdőruhában, csábító pózban látható. Az énekesnő és színésznő barátja, Max Ehrich egy szívecskés hangulatjellel reagált, de a hírességek közül például Ashley Graham is méltatta a képeket – miközben a rajongóknak is igencsak tetszik a poszt, jelenleg három és fél millió kedvelésnél jár. Ne maradjon le ön se!

Demi Lovato őszintén beszélt étkezési zavaráról, régi problémáiról

Tévé2020.04.27, 11:47

Demi Lovato arról mesélt, hogy régebben, még Disney-sztárként túl sokat dolgozott, alig aludt és állandóan fázott, miközben étkezési zavarral is küzdött.

Demi Lovato már megint bepasizott

Life.hu2020.04.06, 16:18

Az énekesnő az egykori gyereksztárral jött össze, akivel most lencsevégre kapták a paparazzik.

Ez a színész lehet Demi Lovato új pasija

Life.hu2020.03.27, 13:18

 Rátalált a szerelem Demi Lovatóra, úgy tudni, a híresség Max Ehrichnel randizik.

Ő lehet Demi Lovato új, színész barátja - fotó

Tévé2020.03.27, 10:32

Az Instagramra kitett posztjaikból és az ottani nyilvános üzengetésükből – flörtölésből és szívecskés emojikból – a rajongók arra következtettek, hogy Demi Lovato és Max Ehrich egy párt alkotnak, amiről már a People magazin is tényként ír, holott a hírt hivatalosan még egyikük sem erősítette meg. Ehrich egyébként színész, a Nyughatatlan fiatalok című szappanoperában 120 részben szerepelt, de például A búra alatt című sorozatban is hosszabban lehetett látni. Mutatjuk az egyik friss bejegyzését, amelyhez Lovato is hozzászólt.

Smink nélkül mutatta meg arcát Demi Lovato

Life.hu2020.02.25, 11:47

Demi Lovato smink nélkül mutatta meg arcát a közösségi oldalán.

A szexről és a szerelemről beszél a csinos énekesnő

Tévé2020.02.09, 09:12

Demi Lovatót énekesnőként és színésznőként is ismerhetjük, most pedig műsorvezetőként is kipróbálja magát.

Így énekelte Demi Lovato az amerikai himnuszt a Super Bowl döntőjében

Life.hu2020.02.03, 13:58

Sokan meghatódtak a stadionban, amikor Demi Lovato elénekelte az amerikai himnuszt a Super Bowl döntője előtt.

Terhes pocakkal sokkolta rajongóit Demi Lovato - Fotó

Life.hu2019.11.22, 15:08

Az énekesnő pocakos fotója mindenkit meglepett, de hamar kiderült, hogy Demi a való életben nem vár kisbabát, csupán egy szerep kedvéért "növesztett" terhes pocakot. Vagy mégsem?

Előző
Következő