Délmagyarország
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Kivonult a jobboldali jelölt a tévévitáról Szegeden
Oláh János, a Fidesz-KDNP-MDF-Együtt Szegedért Egyesület jelöltje kivonult pénteken este a Délmagyarország szervezte polgármesterjelölti vitáról, amelyet a városi televízió közvetít. A politikust mintegy háromszáz jobboldali szimpatizáns is követte. A jelölt úgy érezte, becsapták, lehetetlen helyzetbe hozták.
Törlik a Démász részvényeit a BÉT-ről
A Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Démász) részvényeit november 30-ával törlik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról, a részvényekkel utoljára november 29-én lehet kereskedni - olvasható a BÉT honlapján.
Négy nap van a Démász-papírok átadására
December 6-ig már csak négy munkanap áll rendelkezésre a Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Démász) részvényeseinek, hogy kedvező feltétetlek mellett átadják részvényeiket a többségi tulajdonos, EDF International (EDFI) számára.
Inog a vád egy másik régi rendőrügyben is
A napokban két olyan régóta húzódó ügyben is új eljárást rendelt el a bíróság a vád megalapozatlansága miatt, amelyben rendőröket vádoltak. A Délmagyarország szerdán számolt be arról, hogy szabadlábon védekezhet tovább Kumbor Tibor egykori rendőr, akit korábban zsarolásért hat évre ítéltek. Hasonló döntés született kedden a vesztegetéssel vádolt tatabányai rendőrök ügyében.
Rendvédelmist gyanúsítanak gyilkossággal
Szeged egyik lakótelepén, otthonában, hozzátartozója holtan talált egy 23 éves nőt kedden kora délután. A fiatal nő valószínűsíthetően gyilkosság áldozata lett - közölte a rendőrség. A gyanúsított a rendvédelmi szerveknél dolgozik.
Őrizetbe vették Szerbiában Mehmet Károly anyját
A szerb hatóságok őrizetbe vették Mehmet Károly anyját és férjét, miután kábítószert találtak autójukban - adta hírül a Délmagyarország. A nő, aki azáltal vált ismertté, hogy éveken át küzdött azért, hogy visszaszerezze Törökországba rabolt fiát, azt állítja, nem tudott arról, hogy drog volt a kocsiban.
Szobrot emelnek Rapcsáknak Hódmezővásárhelyen
A tervek szerint jövő júliusban avatják fel a néhai polgármester, Rapcsák András szobrát Hódmezővásárhelyen. A Délmagyarország beszámolója szerint a zsűri Varga Imre Kossuth-díjas szobrász tervének megvalósítását javasolja a közgyűlésnek.
Börtönben marad Mehmet Károly anyja
A szabadkai bíróság szerdán harminc nappal meghosszabbította Mehmet Károly édesanyjának, és az asszony férjének előzetes letartóztatását. A tanács elutasította azt a lehetőséget, hogy óvadék fejében szabadlábra helyezze őket - írta csütörtöki számában a Délmagyarország című napilap.
Csontsoványra fagyott marhákat találtak
Hosszú ideje éhező marhákat találtak egy csongrádi tanyán. A tanyán élő idős férfit súlyos betegen vitték kórházba, a vele lakó lányai egyelőre hallgatnak.
Az őszödi beszédet idézték a gyerekverő rendőrök
A bíróságon két szegedi rendőr beismerte, hogy tavaly megvert egy 13 és egy 17 éves fiút - írja a Délmagyarország. A két fiút azt követően tartották fogva és bántalmazták, hogy egyikük levert egy üveget egy áruházban. A két rendőrt azzal is vádolják, hogy három hónapja egy 19 éves férfit is megvertek.