Dél-Korea

címke rss

Elindult Európába a világ legnagyobb konténerszállító hajója

Gazdaság2019.07.10, 15:19

Északnyugat-Európába érkezik meg elsõ útja végén a Tiencsinbõl indult MSC Gülsün, amely jelenleg a világ legnagyobb konténerszállító hajója - számol be arról az Asia Times.

Az elmúlt másfél évben folyamatosan fejlõdött Hosszú Katinka

Sport2019.07.01, 22:20

Sós Csaba szövetségi kapitány négy-öt magyar úszóéremre számít a júliusi, dél-koreai vizes világbajnokságon.

Észak-Korea: Szöulnak fel kell hagynia a közvetítõ szereppel

Nagyvilág2019.06.27, 10:06

Dél-Koreának fel kell hagynia azzal, hogy a közvetítõ szerepét próbálja játszani a Phenjan és Washington között zajló tárgyalási folyamatban - közölte csütörtökön az észak-koreai külügyminisztérium amerikai ügyekért felelõs részlegének vezetõje.

Nyolc évig vaknak tetette magát egy dél-koreai férfi az állami segélyekért

Nagyvilág2019.06.21, 16:11

Egy dél-koreai férfi nyolc évig vaknak tetette magát, csak azért, hogy segélyekhez jusson, ugyanakkor azzal nem számolt, hogy a szomszédja észreveszi autóvezetés közben.

Továbbra is sok dél-koreai turista jön Budapestre

Gazdaság2019.06.19, 07:22

Budapest változatlanul kedvelt a dél-koreai, illetve ázsiai turisták körében, a szállodák tapasztalata alapján a tragikus dunai hajóbalesetet követõ kezdeti megtorpanás után folyamatosan érkeznek a koreai vendégek, bár a hajós városnézõ túrákra szóló foglalásaikat nagy számban törlik - mondta el a Magyar Nemzetnek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Dél-Koreában már dübörög az 5G

Techbázis2019.06.13, 13:37

Már több mint 1 millióan fizettek elõ 5G-s szolgáltatásra Dél-Koreában.

A dunai hajóbaleset négy áldozatának hamvai megérkeztek Szöulba

Itthon2019.06.10, 11:37

Hétfõ reggel a dunai hajóbaleset négy áldozatának családtagjai, az áldozatok hamvaival együtt hazatértek Szöulba - közölte a Yonhap hírügynökség.

Pintér Sándor: Gyors és szakszerû volt a mentés

Itthon2019.06.04, 13:31

Rendkívül gyorsnak és szakszerûnek értékelte a szerdai dunai hajóbaleset utáni mentést a belügyminiszter az Országgyûlés nemzetbiztonsági bizottsága elõtt kedden.

Koreai népdallal emlékeztek az elsüllyedt Hableány áldozataira

Life.hu2019.06.04, 11:08

Az elsüllyedt Hableány hajó áldozatairól emlékeztek meg hétfõn a Margit hídon. Az egybegyûltek egy koreai népdalt énekeltek.

Dél-Korea szorosabb együttmûködést kezdeményez Magyarországgal, Szerbiával és Romániával

Nagyvilág2019.06.03, 19:05

Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter ígéretet tett arra hétfõn hazájában, hogy országa szorosabb együttmûködést kezdeményez Magyarországgal, Szerbiával és Romániával a múlt heti dunai hajóbalesetben eltûnt dél-koreaiak felkutatására.

Dunai hajóbaleset - Dél-Korea a végzetes baleset okának gyors felderítését kéri Magyarországtól

Life.hu2019.06.02, 08:47

Dél-Korea arra kéri Magyarországot, hogy mielõbb derítse fel a végzetes dunai hajóbaleset okát, és nevezze meg a felelõsöket – mondta el Li Tae Ho második külügyminiszter-helyettes egy szöuli kormányzati válságkezelési tanácskozáson vasárnap.

A magyar hatóságok mindent megtesznek a sikeres mentés érdekében

Itthon2019.05.31, 11:38

A magyar hatóságok minden tõlük telhetõt megtesznek a mentési munkálatok sikere és a baleset tisztázásának az érdekében – mondta Szijjártó Péter, miután találkozott a dél-koreai külügyminiszterrel. Kang Kjung Vha köszönetet mondott a magyar hatóságoknak az eddigi tevékenységükért. 

Szijjártó Péter a hajóbaleset helyszínén találkozott a dél-koreai külügyminiszterrel

Itthon2019.05.31, 10:38

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter pénteken megtekintette a szerdai dunai hajóbaleset helyszínét.

Dunai hajóbaleset: 38 dél-koreai hozzátartozó érkezik Magyarországra

Itthon2019.05.30, 15:09

Halálos hajóbaleset történt a Dunán szerda éjjel. Eddig hét halottról tudni, 21 embert még keresnek a hatóságok. Hét ember túlélte a szerencsétlenséget. A túlélõk és az áldozatok is mind dél-koreaiak. Az eset miatt 38 hozzátartozó van úton Budapest felé, akik péntek délután vagy este fognak megérkezni.

Dunai hajóbaleset: az ORFK büntetõeljárás keretében vizsgálják a történteket

Archívum2019.05.30, 10:57

Büntetõeljárás keretében, szakértõk bevonásával vizsgálják, mi vezethetett a szerda esti dunai hajóbalesethez - közölte Pál Adrián rendõr ezredes az Országos Rendõr-fõkapitányság csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor telefonon beszélt csütörtökön Mun Dzse In dél-koreai elnökkel

Itthon2019.05.30, 13:35

Levélben fejezte ki együttérzését Orbán Viktor kormányfõ Lee Nak-yeon dél-koreai miniszterelnöknek és népének a Dunán szerencsétlenül járt dél-koreai turisták tragédiája miatt. Nem sokkal késõbb, csütörtökön a miniszterelnök telefonon beszélt  Mun Dzse In dél-koreai elnökkel.

Hajózási szövetség: 75 éve nem volt ilyen súlyos hajóbaleset az országban

Archívum2019.05.30, 09:18

Legutóbb 75 évvel ezelõtt volt olyan súlyos hajóbaleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében – mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség fõtitkára csütörtök reggel az MTI-nek.

Meg fog lepõdni, melyik Ázsia leggyengébb devizája

Gazdaság2019.05.21, 11:48

Megállíthatlannak látszik a világ legfejlettebb gazdaságai közé tartozó Dél-Korea nemzeti devizájának, a dél-koreai wonnak a zuhanása az amerikai dollárhoz képest - írja a Bloomberg.

Linuxra állhat át Dél-Korea

Techbázis2019.05.20, 09:47

A kormányzat nem szeretne Windows 10-re frissíteni.

Donald Trump júniusban Dél-Koreába megy

Nagyvilág2019.05.16, 08:06

A Fehér Ház szerdán bejelentette: Donald Trump amerikai elnök a G20-as országcsoport Japánban tartandó csúcsértekezlete után utazik Szöulba. 

A dél-koreai elnök bárhol találkozna Kim Dzsongunnal

Nagyvilág2019.04.15, 10:51

Mun Dzse In dél-koreai elnök hétfõn közölte, hogy kész bárhol, bármilyen formában találkozni Kim Dzsongun észak-koreai vezetõvel. Mun egyúttal üdvözölte, hogy Kim újra tárgyalna Donald Trump amerikai elnökkel.

Tökéletes bõrlenyomattal fedett dinoszaurusz-lábnyomokra bukkantak

Tudomány2019.04.10, 14:00

Tökéletes bõrlenyomattal fedett dinoszaurusz-lábnyomokra bukkant a dél-koreai Csindzsu városa közelében a helyi egyetem kutatója, elõször találtak a világon ilyen leletet.

Így élnek Dél-Koreában Rubint Relláék

Life.hu2019.04.06, 15:32

Rubint Rella és võlegénye, Novothny Soma focista Dél-Koreába költöztek. A sportoló az Újpesttõl a dél-koreai másodosztályba igazolt, és Rella is vele tartott. A fiatal szerelmesek hamar beilleszkedtek az idegen országban – írja a Blikk.

13 ezren küzdenek a dél-koreai erdõtûz ellen

Nagyvilág2019.04.05, 05:07

Katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a dél-koreai kormány azt a területet az ország északkeleti partvidékén, amelyet felperzselt a napok óta tomboló erdõtûz - jelentette pénteken a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Rubint Rella melltartóban mászkál Dél-Koreában

Archívum2019.04.04, 17:27

Már Dél-Koreában van szerelmével Rubint Rella. Sorra tölti fel az új képeket közösségi oldalára, amelyek között megbújt egy igencsak merész darab is. 

Bekapcsolták Dél-Koreában az 5G mobilhálózatokat

Techbázis2019.04.04, 11:14

Három helyi mobilszolgáltató csütörtökön elindította a világ elsõ, kereskedelmi 5G mobilszolgáltatását.

Sosem találja ki, melyik a világ legforgalmasabb légi útvonala

[origo] utazás2019.03.27, 13:08

Tavaly majdnem 80 ezer járat repült a két dél-koreai repülõtér között.

A történelem legnagyobb hajóipari vállalata jöhet létre

Gazdaság2019.03.21, 20:09

A világ legnagyobb hajógyártó vállalata jöhet létre Dél-Koreában, ott, ahol eddig is a világ vezetõ hajóipari cégei mûködtek. Az óriási változást, ami globálisan átrendezheti a hajógyártás világát, sokan nem nézik jó szemmel - írja az Asia Times.

Élõben közvetítették 1600 vendég magánéletét dél-koreai szállodákból

Nagyvilág2019.03.21, 11:57

Letartóztattak Dél-Koreában négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy mintegy 1600 szállóvendéget vettek filmre titokban különbözõ szállodákban - közölte a dél-koreai rendõrség csütörtökön.

Kiderült, Rubint Rella Dél-Koreába költözik-e

Life.hu2019.03.19, 18:40

Felgyorsultak az események Rubint Rella körül. A fiatal lány a napokban osztotta meg eljegyzésének hírét, ám az is kiderült, hogy szerelmét, Novothny Soma focistát Dél-Koreába hívták játszani. Most egy videóban elárulta, õ is vele tart-e. 

Így keres milliókat ez az utazó blogger

Gazdaság2019.03.18, 20:11

Nem mindennapi pályafutást tudhat maga mögött a híres utazó blogger, Drew Binsky, akit szülei irodai munkára szántak, ám õ végül angoltanár lett, aztán két év alatt pedig az egyik legnépszerûbb utazó blogger, akit ma már milliók követnek.

Dél-Korea az idõjárás manipulálását tervezi és Kínát is bevonja a buliba

Travelo2019.03.11, 12:21

Elég merészet akar húzni Dél-Korea. A fõváros rossz levegõminõségén mesterséges esõvel szeretne javítani, a kivitelezésbe pedig Kínát is bevonja. Kérdés, hogy mennyire jó ötlet belepiszkálni az idõjárásba.

Nem tartják meg ezentúl az amerikai-dél-koreai tavaszi közös hadgyakorlatokat

Nagyvilág2019.03.03, 06:16

Az Egyesült Államok és Dél-Korea úgy döntött, hogy ezentúl nem tartja meg nagyszabású közös tavaszi hadgyakorlatait, hogy elõsegítse a Koreai-félsziget atommentesítését szolgáló diplomáciai erõfeszítéseket, és helyettük egy kilencnapos módosított katonai manõvert tartanak, amely hétfõn veszi kezdetét.

90 ezer üveg, Kim Dzsongunnak szánt vodkát foglaltak le

Gazdaság2019.02.27, 15:23

A holland hatóságok a rotterdami kikötõben lefoglaltak 90 ezer üveg vodkát, amelyet nagy valószínûséggel az észak-koreai diktátornak – Kim Dzsongunnak – és tábornokainak szállítottak volna ajándékként.

Ez lehet Donald Trump és Kim Dzsongun találkozójának eredménye

Nagyvilág2019.02.26, 15:55

Február 27-én és 28-án tartják Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ második csúcstalálkozóját a Vietnami Szocialista Köztársaság fõvárosában, Hanoiban. Washington legfõbb célja ezzel kapcsolatosan Észak-Korea atomfegyver-mentesítése, míg Phenjan azt akarja elérni, hogy elõször enyhítsék, majd pedig szüntessék is meg a rá kirótt nemzetközi szankciókat, illetve szorosabb gazdasági kapcsolatokat kíván létesíteni Amerikával. Áttörés a mostani találkozón egyik témában sem várható, az csak hosszabb távon következhet be, de folytatódhat a júniusi, szingapúri csúcson elkezdõdött konstruktív párbeszéd.

A dél-koreai nõi sportolók harmadát éri szexuális zaklatás

Sport2019.02.26, 11:00

Egy tanulmány szerint a nõi sportolók 37 százalékát éri pályafutása során szexuális zaklatás a Koreai Köztársaságban.

A Trump-Kim csúcstalálkozó fordulópont lesz a Koreai-félsziget békéje szempontjából

Nagyvilág2019.02.11, 10:52

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ következõ, második csúcstalálkozója fordulópont lesz a Koreai-félsziget atommentesítése és békéje szempontjából - mondta Mun Dzsein dél-koreai elnök.

Negyedmillió védett angolnát akart kicsempészni Horvátországból

Nagyvilág2019.02.07, 21:38

Õrizetbe vettek két dél-koreai utast a zágrábi nemzetközi repülõtéren, mert több mint negyedmillió élõ angolnaivadékot akartak kicsempészni Horvátországból.

Az ország, ahol kényszermunka jár szappanoperák nézéséért

Gazdaság2019.01.29, 20:22

A Quartz arról számol be, Észak-Korea továbbra is szemmel tartja állampolgárait, egyúttal figyelmezteti õket, mire számíthatnak, ha a Phenjan által nem kívánatosnak minõsített cselekedeten kapják õket. Ilyen lehet például a dél-koreai televíziós mûsorok nézése, amikor a szórakozás halállal végzõdhet.

Budapesten, vidéken, Koreában és Csehországban is vendégszerepel az Opera

Kultúra2019.01.07, 17:01

Dél-Koreában a Bánk bán, vidéken a Tosca, a Müpában három monumentális opera koncertszerû elõadásával vendégeskedik a Magyar Állami Operaház januárban, miközben a Magyar Nemzeti Balett repertoárja legfrissebb modern koreográfiáit is elviszi Brnóba.

Rákapcsol a Shaolin-templomok exportjára Kína

Gazdaság2018.12.29, 10:19

Kína egyik értékes turisztikai brandjét, és egy ideje szellemi-kulturális exportcikkét is jelenti a Shaolin-kolostor. Az Asia Times most arról ír, hogy a kungfu egyik irányzatával és a buddhista filozófiával összekapcsolódott templom Dél-Koreában is megjelenhet.

Észak-koreaiak személyi adatait lopták el számítógépes kalózok

Nagyvilág2018.12.28, 09:34

Csaknem ezer, Dél-Koreába menekült észak-koreai ember személyes adatait szerezték meg.

Együtt ünnepelt a két Korea egy közös vasútvonal miatt

Gazdaság2018.12.26, 06:57

Óriási beruházást ünnepel Észak-Korea és Dél-Korea, ugyanis Újrateremtené a közúti és a vasúti állandó összeköttetést egymás között a két Korea. Az ünnepségsorozat egyszerre szolgálja a fejlesztések új fejezeteinek bejelentését, egyúttal megemlékezés is a tíz évvel korábbi, hasonló kezdeményezésekrõl.

A két Korea közös csapatokat indít a tokiói olimpián

Sport2018.12.24, 15:53

Észak- és Dél-Korea több sportágban is közös csapattal versenyez a 2020-as tokiói olimpián.

Karácsonyra vasutat kap a két Korea

Gazdaság2018.12.17, 15:43

Újrateremtené a közúti és a vasúti állandó összeköttetést egymás között a két Korea. A félsziget két állama között az idén nagyobb sebességre kapcsolt közeledés egyik jele az, hogy már októberben magas szinten tárgyaltak vezetõik arról, mikor indítják el az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb közös projektjét.

Egyre komolyabb a két Korea olimpiarendezési szándéka

Sport2018.12.17, 15:43

Februárban találkoznak a két Korea sportvezetõi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) irányítóival, hogy egyeztessenek a 2032-es nyári játékok megrendezésére vonatkozó közös pályázatukról.

Internetkörkép: van, ahol még 100 óra kell egy film letöltéséhez

Gazdaság2018.12.15, 13:08

A briteknél komoly problémát jelent, hogy a lakosság negyedének nincs elég gyors internete ahhoz, hogy az egész család használni tudja. De mi a helyzet globálisan, és hol helyezkedik el Magyarország az átlagos internetsebességet tekintve? Melyik országban a leggyorsabb és hol a leglassúbb a net?

Felgyújtotta magát egy dél-koreai taxis, hogy így tiltakozzon egy közösségi taxiszolgáltatás ellen

Nagyvilág2018.12.10, 10:03

A Csoj nevû taxis alig egy óra alatt belehalt égési sérüléseibe. 

Holtan találták a dél-koreai katonai hírszerzés korábbi fõnökét

Nagyvilág2018.12.07, 16:53

Holtan találták a dél-koreai katonai hírszerzés korábbi fõnökét. A rendõrség tájékoztatása szerint öngyilkosságot követhetett el.

Dél-Koreába szökött egy északi katona

Nagyvilág2018.12.01, 09:50

Dél-Koreába szökött szombaton egy észak-koreai katona – közölte a dél-koreai hadsereg.

Újabb dél-koreai autóipari óriásberuházás jön Magyarországra

Gazdaság2018.11.29, 22:14

A dél-koreai tulajdonú, autóalkatrész-gyártó Hanon Systems Hungary Kft. összesen 36,7 milliárd forint új beruházást hoz Székesfehérvárra, Pécsre és Rétságra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Szeretne buddhista szerzetesként élni néhány napig? Dél-Koreában most megteheti!

Travelo2018.11.27, 09:39

Ha valaha is felmerült a fejében, hogy milyenek lehetnek egy valódi buddhista kolostor mindennapjai, most bátran kipróbálhatja. Dél-Korea tárt karokkal fogadja mindazokat, akik nyitottak a különleges programra.

Szoborpark nyílt a szexpózok számára Dél-Koreában 140 alkotással (18+)

Life.hu2018.11.18, 20:11

Megdöbbentõ alkotásokkal találja szembe magát az, aki ellátogat a Dél-Koreában található szoborparkba, ahol bemutatnak 140 szexpózt, az alapoktól a legnyakatekertebbekig. A polgárpukkasztó látványosság a Jeju-szigeten kapott helyet. 

Kétszáz tonna mandarint ajándékozott Dél-Korea Észak-Koreának

Nagyvilág2018.11.11, 18:47

Kétszáz tonna mandarint küldött ajándékba vasárnap Észak-Koreának a dél-koreai elnöki hivatal, válaszul arra, hogy az északi szomszéd még szeptemberben két tonna gombát küldött baráti gesztusként.

Az észak-koreai kísérleti atomrobbantások talajmintáit vizsgálják

Nagyvilág2018.11.02, 08:25

A dél-koreai hírszerzés az észak-koreai kísérleti atomrobbantások helyszíne környékérõl származó talajmintát elemez.

Kovács Zsófia hatodik lett Dél-Koreában a triatlon-világkupán

Sport2018.10.27, 15:53

Kovács Zsófia a hatodik helyen végzett a triatlonosok világkupa-sorozatának dél-koreai állomásán Tongjongban.

Az Egyesült Államok és Oroszország is kész tárgyalni a nukleáris fegyverek korlátozásáról

Nagyvilág2018.10.23, 07:50

Oroszország kész együttmûködni az Egyesült Államokkal a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló megállapodás (INF) végrehajtásával kapcsolatban felmerült kölcsönös kifogások ügyében – közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára hétfõn Moszkvában John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval.

Párhuzamos életek – Döbbenetes különbségek Észak- és Dél-Korea között: fotók

Archívum2018.10.11, 19:29

Az ázsiai ország 73 éve szakadt ketté, Észak- és Dél-Koreára. Ez több mint egy emberöltõ, mely idõ alatt igencsak eltávolodott egymástól a két ország. A különbségeket legjobban a két fõváros mutatja: a déli Szöul modern képe és fejlett infrastruktúrája áll szemben az északi Phenjannal, mely hozzá képest mintha megrekedt volna az idõben.

Kim Dzsongun meghívta Ferenc pápát Észak-Koreába

Itthon2018.10.09, 10:26

Phenjani látogatásra hívta meg Ferenc pápát Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ - közölte kedden a dél-koreai elnöki hivatal.

A magyar mozik is játsszák a körülrajongott dél-koreai filmet - videó

Film2018.10.03, 15:10

November 8-án debütál a hazai mozikban a Gyújtogatók. A film az idei cannes-i fesztiválon mutatkozott be, ahol a filmkritikusok által odaítélt Fipresci-díjjal jutalmazták.

Brutális negyedéves profitot jelentett a Samsung

Gazdaság2018.10.02, 16:27

Rekordszintû bevételt jelentett a Samsung Electronics harmadik negyedéves jelentése, ehhez nagyban hozzájárult a chipeket gyártó részleg, az adatközpontok, valamint a jobb termelési hozam is.

Álhírek ellen küzdene a dél-koreai kormány

Nagyvilág2018.10.02, 05:43

Az álhírek elleni fellépésre szólította fel kedden kormánya tagjait és a közszféra dolgozóit Li Nak Jon dél-koreai miniszterelnök, aki szerint az álhírek a szólásszabadság álcája mögé bújva rombolják a demokráciát.

Megkezdõdött a két Korea közti terület aknamentesítése

Nagyvilág2018.10.01, 09:08

Megkezdõdõdött a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet aknamentesítése, ahogy azt a két ország vezetõi szeptemberi phenjani csúcstalálkozójukon elhatározták - jelentette be a dél-koreai védelmi minisztérium hétfõn.

Trump: Obama közel állt Észak-Korea megtámadásához

Nagyvilág2018.09.27, 06:12

Donald Trump szerint ha nem õt választották volna meg az Egyesült Államok elnökének, háború lenne Észak-Koreával. Errõl az amerikai államfõ az ENSZ New York-i épületében tartott sajtótájékoztatóján beszélt szerdán.

Phenjan leszerelheti a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet

Nagyvilág2018.09.19, 10:31

Észak-Korea beleegyezett abba, hogy nemzetközi szakértõk jelenlétében véglegesen leszereli a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet, amennyiben az Egyesült Államok is teljesíti a szingapúri amerikai-észak-koreai megállapodásban foglaltakat - jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõvel tartott közös sajtótájékoztatón Phenjanban.

Csúcstalálkozó: Vajon megnyílik-e most Észak-Korea gazdasága?

Gazdaság2018.09.18, 14:38

Háromnapos Korea-közi csúcstalálkozó vette kezdetét Észak-Korea fõvárosában, Phenjanban. Mun Dzsein személyében tizenegy év után elõször látogat dél-koreai elnök az országba, akit a Szunan nemzetközi repülõtéren Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ fogadott. A déli országrész vezetõjét népes, mintegy 150 fõs delegáció kísérte, melyben közéleti személyiségek, sportolók mellett ott vannak a dél-koreai üzleti élet meghatározó vezetõi, illetve döntéshozói. Míg a két politikai vezetõ háromnapos találkozójának középpontjában a kommunista rezsim atomfegyverprogramjának leállítása, valamint a fegyverszünettel véget ért 1950-53-as koreai háború ...

Megérkezett Phenjanba a dél-koreai elnök

Nagyvilág2018.09.18, 07:47

Megérkezett kedden Phenjanba Mun Dzse In dél-koreai elnök, a Szunan nemzetközi repülõtéren Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ fogadta. Dél-koreai elnök tizenegy éve nem látogatott a kommunista ország fõvárosába.

Észak- és Dél-Korea összekötõ irodát nyitott

Nagyvilág2018.09.14, 05:37

Észak- és Dél-Korea új összekötõ irodát nyitott pénteken az észak-koreai Keszong határvárosban.

Észak- és Dél-Korea közösen rendezhet nyári olimpiát

Sport2018.09.12, 14:08

Do Dzsong Hvan dél-koreai sportminiszter lehetségesnek tartja egy közös koreai pályázat benyújtását a 2032-es nyári olimpia rendezésére.

Újra felbukkant a MERS-vírus Dél-Koreában

Nagyvilág2018.09.08, 21:18

Három év után ismét MERS-vírusos megbetegedést azonosítottak Dél-Koreában, a 61 éves férfi beteget egy szöuli kórházban kezelik a veszélyes kórral - közölte szombaton a dél-koreai betegségmegelõzési és járványvédelmi hatóság (KCDC).

Észak- és Dél-Korea újabb csúcstalálkozót tart még szeptemberben

Nagyvilág2018.09.06, 18:36

Észak- és Dél-Korea megállapodott arról, hogy szeptember 18-20. között újabb csúcstalálkozót tartanak Phenjanban, és megvitatják a Koreai-félsziget atommentesítésének megvalósításához szükséges "gyakorlati lépéseket" - közölte csütörtökön phenjani tárgyalásait összegezve egy magas rangú dél-koreai tisztségviselõ.

Húsz év börtönt kért az ügyészség a volt dél-koreai elnökre

Nagyvilág2018.09.06, 10:25

Húszéves börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség csütörtökön Ri Mjong Bak volt dél-koreai elnökre, akit egyebek mellett vesztegetés, sikkasztás és hatalommal visszaélés miatt fogtak perbe.

Újabb csúcstalálkozót tart Észak- és Dél-Korea

Nagyvilág2018.09.06, 07:02

Észak- és Dél-Korea megállapodtak, hogy szeptember 18-20. között újabb csúcstalálkozót tartanak Phenjanban, és megvitatják a Koreai-félsziget atommentesítésének megvalósításához szükséges "gyakorlati lépéseket" - közölte csütörtökön phenjani tárgyalásait összegezve egy magas rangú dél-koreai tisztségviselõ.

A világ legnagyobb kereskedelmi megállapodásának aláírására készülnek novemberben

Gazdaság2018.09.01, 17:21

A tervek szerint novemberben Szingapúrban aláírhatja a világ eddigi legnagyobb kereskedelmi megállapodását a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tíz tagállama, valamint Ausztrália, Dél-Korea, India, Japán, Kína és Új-Zéland.

Megrohamozta a rendõrség a BMW székházát

Gazdaság2018.09.01, 12:52

Tegnap szokatlan események játszódtak le a BMW dél-koreai székházában, mert az épületet valósággal ellepték a rendõrök egy rajtaütés során. A harminc nyomozóból álló csoport arra keresett bizonyítékokat, hogy a BMW tudott a felrobbanó motorokról, azonban az információkat eltitkolták a nyilvánosság elõtt. Mindeközben mintegy 1200 dél-koreai autótulajdonos csatlakozott a BMW elleni gyûjtõperhez.

Ez az ország betiltja a kávét az iskolákban

Gazdaság2018.08.30, 12:35

Dél-Koreában szeptember közepétõl betiltják a kávé árusítását az iskolákban, hogy a tanárok és diákok egészségesebb frissítõket fogyasszanak. Nemcsak az iskolai büféket érinti a változás, hanem az italautomaták kínálatából is eltûnik a népszerû koffeines ital.

25 év börtönre ítélték a volt dél-koreai elnököt

Nagyvilág2018.08.24, 07:18

Egy dél-koreai fellebbviteli bíróság pénteken 25 évre növelte Pak Gun Hje volt dél-koreai elnök börtönbüntetését, és 20 milliárd von, mintegy 5 milliárd forint pénzbírság megfizetésére kötelezte õt.

Kis lépésekben, de javul a két Korea viszonya

Nagyvilág2018.08.13, 08:31

Kis lépésekben, de javul a két Korea viszonya. Fontos lépés lehet ebben, ha sikerül aláírni a két ország között a múlt században zajló háborút lezáró békeszerzõdést - mondta el az M1 aktuális csatorna hétfõ reggeli mûsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértõ.

A tengerfelszín nyári hõmérséklete mintegy 3 Celsius-fokkal nõtt

Tudomány2018.08.09, 13:52

Mintegy három Celsius-fokkal nõtt nyolc év alatt a tengerfelszín nyári hõmérséklete Dél-Korea partjainál, ami azt jelzi, hogy az országot sújtó idei tartós hõség súlyosbodik a következõ években - közölte az állami meteorológiai ügynökség.

Sehol sem kérnek a muszlim migránsokból

Nagyvilág2018.08.06, 14:59

Az európai tapasztalatok birtokában a távol-keleti országok a rossz demográfiai helyzetük ellenére sem kérnek a tömeges muszlim migrációból, pedig a nemzetközi szervezetek és médiavállalatok ezt az „orvosságot” írták fel nekik.

Dél-Koreában harmincöt ember halt meg a hõség miatt

Nagyvilág2018.08.03, 16:42

Harmincöt ember halt meg eddig a nyáron hõguta következtében Dél-Koreában a hetek óta tartó szélsõségesen meleg idõjárás miatt.

Soha nem volt még ilyen egységes az autóipar

Gazdaság2018.07.30, 15:25

Egy idõre félreteszik a versengést az autóipari nagyhatalmak, és összedugják a fejüket, hogy koordinált választ dolgozzanak ki, ha az Egyesült Államok esetleg vámokat emelne a szektorban. Az elmúlt napok és a közeljövõ találkozói példátlan összefogást hozhatnak az iparágban.

Ebben az országban rövidült a munkahét, most otthon fõznek

Gazdaság2018.07.20, 13:12

Dél-Koreában a dolgozók korábban mehetnek haza, köszönhetõen egy új kormányzati szabályozásnak, ez azonban kifejezetten rossz hír az éttermeknek és a bároknak.

Ennél õrültebb videobírós ítéletet még nem nagyon láttunk

Sport2018.07.19, 12:38

A vasárnap véget ért oroszországi labdarúgó-világbajnokságon is kísérték vitás esetek a videobíró ténykedését, de amit a dél-korai élvonal meccsén mûveltek a játékvezetõvel közösen, az egészen döbbenetes.

Robotriporter írja a baseballmeccsek összefoglalóit Dél-Koreában

Sport2018.07.17, 16:04

Egy robotriporter írja a másodosztályú baseballmeccsek összefoglalóit Dél-Koreában - közölte az illetékes sportegyesület. A Koreai Baseball Szervezet (KBO) szerint a KBOT nevû robot kedden állt munkába és a szezon hátralevõ részében õ fogja írni a másodosztályú liga (Futures League) meccseinek összefoglalóit.

Lezuhant egy dél-koreai katonai helikopter, egy túlélõ van

Nagyvilág2018.07.17, 13:50

Lezuhant egy dél-koreai katonai csapatszállító helikopter kedden, a hatfõs legénység öt tagja meghalt, egyikük pedig megsérült - közölte a szöuli védelmi minisztérium.

Dél-Korea sem kér a menekültekbõl

Nagyvilág2018.07.04, 12:30

Körülbelül 520 ezer dél-koreai állampolgár nyújtott be kérelmet a kormánynak a menekültbarát politikájukkal szemben- írja a Voice of Europe.

Megint Magyarországot választották egy autóipari beruházáshoz

Gazdaság2018.07.03, 14:53

Újabb autóipari beruházás érkezik Magyarországra. A fejlesztést végrehajtó dél-koreai cég az új üzemmel egyeduralkodóvá válik kontinensünkön az általa gyártott termékek piacán.

Mattis: Nem csökken a Dél-Koreában állomásozó amerikai erõk létszáma

Nagyvilág2018.06.28, 09:46

James Mattis azt mondta, az Egyesült Államok elkötelezett Dél-Korea biztonságának megvédése mellett, ami egyebek között azt jelenti, hogy nem csökkenti az országban állomásoztatott erõinek létszámát, függetlenül attól, hogy Washington megállapodást szeretne Észak-Koreával atomprogramja felszámolásáról.

Foci vébé 2018: 5 dolog, amit jó ha tudsz a Dél-Korea-Németország meccs elõtt

Life.hu2018.07.13, 09:43

16 órakor csap össze egymással Dél-Korea - Németország. Az esélyek latolgatása elõtt jó, ha tudsz pár dolgot a két csapatról, és közös múltjukról.

Helyreállítják a két Korea között a vasúti összeköttetést

Gazdaság2018.06.27, 12:06

Észak- és Dél-Korea közeledése jegyében a két ország kedden a határon átnyúló vasúti összeköttetés helyreállításáról és korszerûsítésérõl állapodott meg – derült ki a tárgyalófelek Panmindzsonban folytatott egyeztetései után.

Kigyulladt egy épület Dél-Koreában

Nagyvilág2018.06.26, 13:02

Kigyulladt egy még épülõ lakóház mélygarázsa Dél-Korea középsõ részén, legalább három ember meghalt, és 37-en megsérültek.

Meghalt a dél-koreai hírszerzés alapítója

Nagyvilág2018.06.23, 09:05

Meghalt 92 éves korában Kim Dzsong Pil, a rettegett dél-koreai hírszerzés, a Koreai Központi Hírszerzõ Ügynökség (KCIA) alapítója, aki késõbb kétszer is volt az ország miniszterelnöke - tudatta szombaton a néhai politikus titkára.

Washington és Szöul felfüggesztett két katonai programot

Nagyvilág2018.06.23, 06:49

Az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodott abban, hogy meghatározatlan idõre elnapol két katonai kiképzõ csereprogramot - adta hírül pénteken az Egyesült Államok védelmi minisztériuma.

Elítélték a dél-koreai farmert, aki a húsukért tartott kutyákat

Nagyvilág2018.06.22, 18:48

Mérföldkõnek számító ítélet született Dél-Koreában: egy farmert azért ítéltek el, mert a húsukért tartott kutyákat – írja a Telegraph.