dékán

címke rss
Mi alapvetően kollégaként tekintünk a diákokra - interjú a SZIE Élelmiszertudományi Karának dékánjával

Mi alapvetően kollégaként tekintünk a diákokra - interjú a SZIE Élelmiszertudományi Karának dékánjával

Az intézmény Élelmiszertudományi Karának dékánja, Friedrich László szerint „Általában olyan naprakész tudást kapnak itt a diákok, amely jól használható az élelmiszeriparban és az ágazathoz kapcsolódó területeken". Az Interjú a Felsőoktatási Rangsor 2021-es számában jelent meg.

„Mi száz évre előre tervezünk, munkánk végeredményét az unokáink fogják látni” – Interjú a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánjával

Unilife.hu2021.01.13, 12:16

Képzéseink gyakorlatiasak, napi kapcsolatban állunk azokkal a cégekkel, ahol szinte kizárólagosan egykori hallgatóink dolgoznak. Az erdészet területén szinte kizárólagosan, hiszen erdőmérnökképzés csak nálunk van az országban.– mondta Bidló András, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának (SOE-EMK) dékánja. Az interjú a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2019 évi kiadványában jelent meg.

Magas szintű nyelvtudás, gyors elhelyezkedés

Unilife.hu2021.01.08, 14:43

„A pedagógiai tudás minden munkahelyen,illetve a társas és a közösségi életben is nagyon fontos és hasznos" – mondta Navracsics Judit, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának dékánja.

Nem létezik bölcsész munkanélküliség

Unilife.hu2021.01.01, 14:04

„Mára nyilvánvalóvá vált, hogy aki az ELTE BTK-n szerez végzettséget, miért olyan kelendő a munkaerőpiacon: a klasszikus bölcsészértékeken túl, mint a nyelvtudás, a multidiszciplináris műveltség, a megszerzett ismeretek hatékony és innovatív alkalmazása révén diplomásaink olyan munkakörökben is megállják a helyüket, amelyeknek ma még az elnevezése is várat magára" – mondta Sonkoly Gábor, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja.

Rektortól a tanársegédig - avagy a titulusok definíciói

Unilife.hu2021.04.22, 11:29

Fogalmi kisokos sorozatunk következő részében az egyetemi munkatársak titulusait és feladatait foglaljuk össze nektek, hogy könnyebb legyen követni kit, milyen ügyben kereshettek fel.

Kirúgták az ELTE dékánját szexuális zaklatás miatt

Itthon2017.11.08, 12:52

Kirúgta az ELTE rektora a tanítóképző kar dékánját, miután egy etikai vizsgálat megállapította, hogy Mikonya György szexuálisan zaklatott több nőt. Néhány nappal ezelőtt több Facebook-posztban vádolták meg a dékánt, most pedig az egyik alkalmazott tett panaszt ellene.  

Menesztették az ELTE dékánját

Archívum2017.11.07, 17:56

Pár napja adtunk hírt róla, hogy szexuális zaklatással vádolják az ELTE egyik professzorát. Egyelőre nem tudni, hogy a dékán menesztése összefüggésben van-e a botránnyal.

Tüntetnek az elbocsátott dékánért

Itthon2016.11.14, 11:23

Tüntetés lesz a műszaki egyetemen a gazdaság- és társadalomtudományi kar dékánja mellett. A dékánt először felfüggesztették, majd a héten azonnali hatállyal elbocsátották. A hallgatók az utcán demonstrálnak majd hétfőn az elküldött vezető és a kar jövője miatt.

A végsőkig kitartanak a katolikusok

Itthon2016.01.26, 10:51

Bár jelentősen csökkent a hallgatók száma, továbbra is Piliscsabán marad a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi kara. Egyre több a probléma a Budapesttől 24 kilométerre lévő egyetemen, az intézmény dékánja szerint újabb fejlesztések lesznek Piliscsabán.

Átírná a felsőoktatási törvényt az ELTE dékánja

Itthon2014.11.07, 17:34

Feljelentést tettek a tavalyi nemi erőszak miatt, de a fegyelmi ügyekben szereplő öt hónapos elévülési idő miatt nem távolíthatják el az abban feltehetően érintett hallgatót. Király Miklós az ELTE dékánja arról is beszélt, hogy miért kellett kicsapni a HÖK-ösöket, annak ellenére, hogy állítólag az áldozat kérte őket, hallgassanak az ügyről.

Az ELTE dékánja: az egyetemisták "semmivel sem rosszabbak, mint bármelyikünk"

Life.hu2014.10.10, 23:05

Torznak, méltatlannak és egyoldalúnak nevezte az ELTE bölcsészkarának dékánja az egyetemista hallgatókról kialakult képet, amelyet a média sugall. Dezső Tamás az intézmény honlapján tette közzé állásfoglalását, amelyben a hallgatók vétségeiről is ír.

Kérdezzék a CEU Business School dékánját!

Archívum2006.04.18, 18:09

A CEU Business School dékánját kérdezhetik olvasóink április 20-án az [origo] vendégszobában. Dr Pártos Ferenc tevékenységének köszönhetően a CEU Business School mostanra Közép-Európa vezető üzleti iskolájává vált, az intézmény igen előkelő helyen végez a nemzetközi összesítésekben. A magyar felsőoktatáshoz szokott olvasók számára mindenképpen tanulságos lehet az az üzleti szemlélet, amelyet a dékán képvisel.

Csak fizetős képzés lesz Havas iskolájában

Itthon2005.10.25, 17:35

Ezentúl minden hallgatóval szerződést kötnek a fizetendő juttatásokról, és jövőre csak költségtérítéses képzést indítanak a Budapesti Médiaintézetben - erről döntött a Szegedi Tudományegyetem, bár azt állapították meg, hogy eddig is jogszerűen szedtek pénzt a hallgatóktól. Annak, aki a következő félévben nem írja alá a szerződést, valószínűleg Szegeden kell befejeznie tanulmányait a bölcsészkar dékánja szerint.

További elbocsátásokra készül az ELTE

Itthon2005.03.24, 16:13

Második alkalommal készül az ELTE bölcsészkara több mint húsz oktató elbocsátására, amely ellen hallgatók és tanárok tiltakozó akcióba kezdtek. A kar dékánja szerint nincs más lehetőség, "változtatni kell a jelenlegi kényelmes, mozdulatlan struktúrán, és ezért áldozatokat kell vállalni". Manherz Károly, az ELTE bölcsészkarának dékánja az [origo]-nak számolt be az egyetemi elbocsátások hátteréről.

Listát irathatott a nélkülözhető tanárokról az ELTE

Itthon2005.03.18, 15:37

Az [origo] információi szerint az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja levelet küldött a BTK intézeteinek, melyben felszólította az ott dolgozókat, hogy válasszák ki azokat az oktatókat, akiknek a hozzájárulása az adott intézet működéséhez nem olyan jelentős, és akiktől az egyetem szeptembertől így megválhat. A dékáni iroda február 24-én küldte el a leveleket a tanszékeknek, és három napot adott arra, hogy válasszanak saját kollégáik közül.

Levetették a gyógyszerkísérletes plakátokat

Itthon2005.01.28, 15:09

A Műegyetem Informatikai Karán a dékán utasítására levették azokat a plakátokat, melyek új fogamzásgátló és vérnyomáscsökkentő gyógyszerek tesztelésére kerestek önkénteseket. A hirdető kft-nél az [origo] cikke óta jelentősen megszaporodtak az önkéntes kísérleti alanyok.

Rossz egyetemmel tárgyaltak a meleg fiúról

Itthon2004.01.20, 17:46

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem helyett a Debreceni Egyetemmel tárgyalt Lévai Katalin hivatala a meleg fiú átvételéről. Ez is okozhatta, hogy hétfőn és kedden egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a Károliról kirúgott meleg diák ügyében az iskolák vezetői és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal. Mint kiderült, a debreceni református iskola szabott feltételeket és tárgyalt a diák átvételéről, a világi egyetemre viszont a dékán szerint nem mehetett volna a fiú, ezért nem is merült fel, hogy átveszik. Lévai Katalin hivatala viszont azt jelentette be múlt héten: a Debreceni Egyetemen tanulhat a kirúgott diák, ha akar.

Kérdezzen az informatikusképzésről!

Techbázis2003.09.18, 12:36

Csütörtökön a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja látogat az [origo] Társalgójába.

Hackelésért rúgták ki a Princeton dékánját

Techbázis2002.08.14, 13:26

Elbocsátották állásából az amerikai Princeton egyetem korábban felfüggesztett dékánját, miután a Princetonról tudtával történtek behatolások a konkurens Yale adatbázisába.

Előző
  • 1
Következő