Debrecen

címke rss

Tolatás közben ütötte el, majd hagyta magára a nőt egy debreceni sofőr

Itthon2019.01.10, 13:49

Súlyosan megsérült egy nő, amikor egy tolató autó elütötte. A sofőr a gázolás után elhajtott.

Részegen, jogosítvány nélkül gázolt el két embert, egy meghalt

Itthon2019.01.08, 17:09

Elítélte a bíróság azt a férfit, aki 2016-ban Debrecenben 50 helyett 100-zal száguldott, és így nem tudott bevenni egy kanyart, sodródni kezdett, és felszaladt az útpadkára, ahol elütött egy férfit és egy lányt. Az elgázolt 28 éves férfi azonnal meghalt, a 19 éves lány pedig életveszélyesen megsérült. Csak hónapokkal később, hosszú kórházi kezelés után épült fel. Később kiderült, hogy a sofőr részeg volt, amikor a két embert elgázolta.

Csillagszóró miatt gyulladt ki egy debreceni lakás

Itthon2019.01.07, 14:45

A kigyulladt karácsonyfától lángra kaptak a berendezési tárgyak is - olvasható a katasztrófavédelem honlapján. .

Elárverezett házába költözött vissza egy debreceni család

Itthon2019.01.04, 13:22

A debreceni asszony kapott egy kulcsot a ház új tulajdonosától azért, hogy meg tudja etetni az állatokat. Az asszony lecserélte a zárat, és a szüleivel visszaköltözött az elárverezett, régi otthonukba. Az ügyészség magánlaksértés miatt emelt vádat a család ellen.

Félholtra vertek egy férfit Debrecenben

Itthon2018.12.27, 15:07

A két férfi Debrecenben, egy szórakozóhelyen veszett össze, majd később az egyik úgy megütötte a másikat, hogy az elesett, beverte a fejét a betonba, és életveszélyesen megsérült.

Buszállomáson lopták el egy nő pénztárcáját

Itthon2018.12.26, 11:10

December 25-én hívta a rendőröket egy nő, miután a debreceni buszállomáson ellopták a pénztárcáját. A nő a padon hagyta a táskáját addig, amíg megnézte a menetrendet, azonban mire visszaért, a pénztárcája már eltűnt.

A debreceni repülőteret fejleszti a magyar befektetési alap

Gazdaság2018.12.21, 13:02

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér tűzoltóképző központjának kiépítéséhez járul hozzá a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) Irinyi I. Kockázati Tőkealapjának első befektetése.

Brutálisan megkínoztak és meggyilkoltak egy hajléktalant Debrecenben

Itthon2018.12.18, 13:37

Egy debreceni hajléktalan férfi brutálisan megalázta és meggyilkolta hajléktalan társát egy lakatlan házban még január végén. Miután megverte, kivonszolta az udvarra, ahol a férfi kihűlt a fagyban.