Deák Dániel

címke rss

Az EP elé kerülő Sargentini-jelentés egy irányított, egyoldalú dokumentum

Itthon2018.09.05, 13:24

Deák Dániel elemző szerint az Európai Parlament (EP) jövő keddi strasbourgi plenáris ülésén egy irányított és egyoldalú dokumentum kerül a képviselők elé a magyar jogállamiságról helyzetéről.

A Jobbik a szétesés szélére került

Itthon2018.10.06, 09:28

Úgy tűnik, hogy a már eddig is darabokban heverő Jobbik tovább morzsolódik, ugyanis Volner János és két másik Jobbikos is kilépett a pártból péntek este. Ezzel a párt a szétesés szélére került.

Erkölcsileg és politikailag is megsemmisült a Jobbik

Itthon2018.12.27, 09:20

2018 egyik legnagyobb vesztese a Jobbik lett – így értékelte az álcuki fordulatot bemutató nyíltan antiszemita párt idei évét Deák Dániel. A politológus, aki egyben a Figyelő munkatársa arról is beszélt, hogy a párt vesztét egyértelműen Vona Gábor elhibázott és csupán kommunikációs trükknek számító cukiságkampánya eredményezte. Deák szerint az antiszemita és rasszista megnyilvánulások ellenére a balliberális oldal továbbra is nyitott az együttműködésre a Jobbikkal, így ha az EP-választáson nem is, az önkormányzati választáson mindenképpen arra kell felkészülni, hogy összehangolják a jelöltállítást.

Kudarcba fog fulladni az ellenzéki előválasztás

Itthon2019.01.07, 12:36

Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa volt hétfőn az M1 aktuális csatorna vendége, ahol az ellenzéki előválasztással kapcsolatban kifejtette: már most kezd kifulladni az akció, melynek célja egyébként az, hogy Tarlós Istvánnak, a Fidesz-KDNP jelöltjének egyetlen ellenzéki főpolgármester-jelölt kihívója legyen az őszi önkormányzati választások alkalmával.  

A magyarok jelentős része érti, hogy a kormány nem az EU ellen uszít

Itthon2019.01.25, 10:33

A magyaroknak nem az Európai Unióval, hanem sokkal inkább a jelenlegi brüsszeli vezetéssel van bajuk – mondta Deák Dániel az Echo Tv-ben  azzal kapcsolatban, hogy a Századvég legutóbbi kutatásából kiderült, hogy az alapvetően EU-tagság párti közvélemény elégedetlen az EU jelenlegi vezetésével és változást szeretnének.

Az Európai Unió kudarcot vallott

Itthon2019.03.25, 09:41

Deák Dániel politológus azt mondta, az Európai Bizottság és a brüsszeli testületek összessége a mostani formájában működésképtelen, tehát kijelenthető, hogy kudarcot vallott az Európai Unió.

Egymást amortizálják az ellenzéki főpolgármester-jelöltek

Itthon2019.06.24, 11:54

Az MSZP számára létfontosságú az előválasztás, hogy a saját jelöltjük győzzön – ezt Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője mondta a Karc FM-ben. Deák kitért arra is, hogy az előválasztáson nagyon kevesen vesznek részt, így az nem reprezentatív, továbbá a baloldali jelöltek mind alkalmatlanok a főpolgármesteri posztra, hiszen nincs városvezető tapasztalatuk. Kivétel ez alól Karácsony Gergely, aki Zuglóban már bebizonyította, hogy egy kerületet sem tud elvezetni.

Folytatódni fog az ellenzéki belharc

Itthon2019.06.26, 20:51

Karácsony Gergely nyerte az ellenzéki előválasztást, ami azt jelenti, hogy egyelőre bedőlt Gyurcsány Ferencnek az a terve, hogy megsemmisítse a szocialista pártot. Az ellenzéki belharc folytatódni fog, és a nyilvánosság előtti támogatás ellenére a DK elnöke abban lesz érdekelt, hogy a zuglói polgármester kikapjon októberben Tarlós Istvántól – írja gyorselemzésében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. 

Gyurcsány teljesen tönkretenné az MSZP-t

Itthon2019.06.27, 09:13

Gyurcsány Ferencnek az az érdeke, hogy Karácsony Gergely veszítsen Budapesten, hiszen ellenkező esetben az MSZP stabilizálhatná saját helyzetét – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője. 

Elfogadhatatlan az ellenzék viselkedése

Itthon2019.07.13, 09:58

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1-en beszélt az ellenzék brüsszeli viselkedéséről.