Deák Dániel

címke rss

Gyurcsány Ferenc szép lassan felfalja az MSZP-t

Bár az MSZP 2016 első hónapjaiban a vasárnapi boltzár elleni küzdelem eredményeképp jelentősen növelte az előnyét a Demokratikus Koalícióval szemben, végül Tóbiás József nem tudott áttörést elérni, ezért júniusban megbukott. Gyurcsány Ferenc pártja számára a legnagyobb eredmény a dunaújvárosi időközi választás volt, ahol a DK mind a Jobbikot, mind az MSZP-t könnyedén meg tudta előzni.

Vona Gábor előállt őszödi beszédével

Itthon2016.08.30, 05:58

Nem aratott osztatlan lelkesedést a szimpatizánsok körében Vona Gábor önvallomása. A Jobbik elnöke többek között arról írt, hogy már 2013-ban eldöntötte az irányváltást, amit néppártosodásnak nevez, és hogy direkt vette el a párt korábbi lelkét. Kiszelly Zoltán politológus szerint van hasonlóság Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde és a mostani kijelentések között, mivel mindketten beismertek és tudatosítottak. Ráadásul a jelek szerint a néppártosodás nem is őszinte.

Másodpercenként tizenegyen kattintottak a filmemre

Film2017.04.01, 10:56

Pár éve végigsöpört a magyar interneten az Újratervezés című kisfilm, három nap alatt egymillióan nézték meg, összesen másfél millióig jutott. Ez olyan elképesztő szám, amiről a Kincsem is csak álmodhat. Most az Oscar-díjas Mindenki fut be hatalmas karriert, rengetegen látták, családi asztaloknál és a metró aluljárójában egyaránt beszédtémává vált, heves vitákat váltott ki. Kevesen tudják, de az Újratervezés és a Mindenki csak a jéghegy csúcsa - az utóbbi években számos kiváló magyar rövidfilm készült. Miért nem néznek az emberek rövidfilmet, ha az ilyen jó? Vagy néznének, csak nem jut el hozzájuk? Mit tehet egy kisfilmrendező, hogyy ...

Simicska fejjel rohan a falnak a Jobbikkal

Itthon2017.04.04, 13:03

Trágár, gyakran nyomdafestéket nem tűrő szavakkal a választópolgárokat nemhogy megszólítani nem lehet, de azok még a megmaradt jobbikos tábort is elbizonytalaníthatják – állítja Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője Simicska Lajos és fiának legutóbbi napokban tett nyilatkozatairól. Szerinte az üzletember nyilvánvalóan beállt a Jobbik mögé, és minden erőforrását a párt 2018-as győzelmére tette föl.

Nézőpont: A balliberális pártok már nem mernek beszélni a migrációról

Itthon2017.09.16, 11:49

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a magyarországi ellenzéki, különösen balliberális pártok korábban tagadták, manapság pedig egyre kevésbé mernek beszélni a tömeges illegális migráció jelenségéről, annak veszélyéről. A népszerűségük közben egyre inkább apad.

Az ellenzéki oldalon nincs valós alternatíva

Itthon2017.10.22, 10:59

Ahogy arról már korábban az Origo beszámolt, a Nézőpont intézet közvéleménykutatása szerint még az ellenzéki szimpatizánsok fele is Orbán Viktor újraválasztására számít. Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 csatornán, vasárnap reggel elmondta, hogy ennek oka, hogy a gazdasági mutatók kiemelkedőek, az ellenzéki oldalon pedig nincs valós, jobb teljesítményt felmutatni képes alternatíva.

Válság és botrányok: nagyon mélyre jutott 2017-ben a Jobbik

Itthon2017.12.28, 10:11

Már nagyon régen látott mélypontra jutott a Jobbik 2017 végére, így egyre távolabb van az áhított kormányváltástól – összegezte Deák Dániel a párt idei évét. A Nézőpont Intézet elemzője szerint mostanra a Vona Gábor vezette Jobbik lett a legújabb botránypárt, aminek a kicsúcsosodása az úgynevezett plakátbotrány, ami miatt több száz milliós büntetést is kaphat a párt.

Soha nem látott káosz van az ellenzéki oldalon

Itthon2018.03.21, 08:34

Deák Dániel politológus szerint az ellenzéki pártok közül az MSZP van a legnagyobb bajban.

Soros György szövetségesei támadják Magyarországot

Itthon2018.06.20, 13:27

Az Európai Unión belül Soros György szövetségesei több eszközt is bevetnek a Magyarország elleni hadjáratban, ilyen például az ország rossz színben való feltüntetése a nemzetközi sajtóban - mondta Deák Dániel politológus, a Figyelő munkatársa. 

Tovább nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, a Jobbik népszerűsége öt százalékot esett

Itthon2018.08.10, 10:35

Tovább nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága az elmúlt négy hónapban, az ellenzéki pártok mindegyike nagyon komoly válságban van - mondta el Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. A politológus beszámolt arról is, hogy ha most vasárnap lenne országgyűlési választás, a kormánypártok még az áprilisi kétharmados eredményüknél is jobb eredményt érnének el.

Előző
Következő