Dawn-űrszonda

címke rss
Halottak napján nyilvánította halottnak újabb űrszondáját a NASA

Halottak napján nyilvánította halottnak újabb űrszondáját a NASA

"Halottnak" nyilvánította a Dawn űrszondát az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az után, hogy a héten teljesen megszakadt a kapcsolat vele, és a kutatók már nem tudtak kommunikálni a Vesta aszteroidát, majd a Ceres törpebolygót kutató űreszközzel.

Heteken belül elfogy a Dawn-űrszonda üzemanyaga

Tudomány2018.09.10, 13:51

Várhatóan heteken belül elfogy a NASA Dawn űrszondájának üzemanyaga az amerikai űrhivatal számításai szerint.

Rövidesen a Ceres elnémult holdjává válik az űrszonda

Tudomány2018.06.01, 18:53

A Ceres törpebolygó körüli utolsó röppályájára ereszkedik hamarosan a Dawn űrszonda - közölte pénteken a göttingeni Max Planck Naprendszer-kutató Intézet (MPS).

Valami mozgott a halott égitest felszíne alatt

Tudomány2017.11.13, 14:07

A Ceres törpebolygó felszíni képződményeinek keletkezése és belső szerkezetének evolúciója között szorosabb kapcsolat lehet, mint azt eddig feltételezték – állapította meg a Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban megjelent új tanulmány.

Nagyon fiatal a Ceres kráterének fénylő foltja

Tudomány2017.03.09, 16:14

A Ceres törpebolygó Occator-kráterének közepén lévő világos terület a becslések szerint 30 millió évvel fiatalabb, mint maga a kráter.

Inaktív vulkánt fedezhettek fel a Ceresen

Tudomány2016.09.02, 20:22

Inaktív vulkán lehet az a képződmény, amelyet a Ceres törpebolygó felszínén fedeztek fel a kutatók az amerikai űrkutatási hivatal Dawn űrszondája által készített felvételek elemzésekor.

Kiderült, mik alkotják a Ceres fénylő foltjait

Tudomány2016.07.01, 19:49

A korábban véltnél több a só és kevesebb a jég a Ceres törpebolygón - állapították meg amerikai kutatók a Dawn űrszonda felvételei alapján.

Kupolaszerű képződmény a Ceres egyik fénylő foltja

Tudomány2016.03.23, 11:43

Megérkezett a legközelebbi kép a Ceres törpebolygó egyik fénylő foltjáról. A felvételt a tudósok kedden hozták nyilvánosságra.

Ilyen közelről még nem láthattuk a Cerest

Tudomány2015.12.23, 10:24

Újabb látványos felvételeket készített a Ceresről a NASA űrszondája.

Köd lebbentheti le a fátylat a Ceres titkáról

Tudomány2015.07.28, 12:06

Köd boríthatja azt a krátert, ami otthont ad a Ceres törpebolygó rejtélyesen fénylő foltjainak.

Piramis alakú struktúrát fedeztek fel a Ceresen

Tudomány2015.06.23, 11:38

Piramis alakú hegyet fedeztek fel a Ceres törpebolygó felszínén a NASA szakemberei.

Elkészült az eddigi legközelebbi felvétel a Ceres foltjairól

Tudomány2015.06.11, 10:59

Minden korábbinál közelebbi felvétel készült a Ceres fénylő foltjairól, a június 6-i kép alapján azonban továbbra sem lehet megmondani, mik lehetnek ezek.

Egyre jobb képek jönnek a Ceresről

Tudomány2015.05.29, 11:11

Korábban nem látott részletességű fotót tettek közzé a Mars és a Jupiter között húzódó zónában megbúvó Ceres törpebolygó felszínéről a NASA szakemberei.

Ön szerint mik lehetnek a Ceres titokzatosan fénylő foltjai?

Tudomány2015.04.29, 10:44

A törpebolygó fénylő foltjainak rejtélye továbbra sem megoldott, és várhatóan még hónapokat kell várnunk konkrét magyarázatokért. A NASA most a laikusok véleményére is kíváncsi. 

Napfényben úszik a Ceres Északi-sarka

Archívum2015.04.17, 16:22

Sosem látott minőségben csodálhatjuk a Ceres törpebolygó napsütötte Északi-sarkát. A Mars és a Jupiter között húzódó zónában megbúvó égitestről Április 10-én készített legutóbb fotót a NASA Dawn űrszondája.

Társat kapott a Ceres rejtélyes foltja

Tudomány2015.02.26, 15:25

Újabb titokzatosan fénylő foltot figyeltek meg a Ceres törpebolygó felszínén.

Egyre szebb képek érkeznek a legnagyobb törpebolygóról

Archívum2015.01.21, 12:53

Másfél hónap múlva eléri küldetése második célpontját, a Ceres kisbolygót a NASA Dawn űrszondája. A Ceres a legnagyobb égitest a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben.

Vizet találtak a Ceres törpebolygón

Tudomány2014.01.23, 14:38

Először észlelte vízgőz sugarait egy űrtávcső a kisbolygóöv legnagyobb objektumán, a Ceres törpebolygón.

Látványos repülés az egyetlen vulkanikus kisbolygó felett

Tudomány2012.05.14, 09:14

Első alkalommal repülhető körbe virtuálisan a Vesta kisbolygó az eddig készített legrészletesebb domborzatmodell alapján. Az animáció egy napkeltével kezdődik, majd a kamera az egyenlítői derékszíj felett halad el, végül egy hatalmas kráter is látható.

A Naprendszer óriáskövülete a Vesta

Tudomány2012.05.11, 11:51

Közölték az új eredményeket a Vesta-kisbolygóról, amely a bolygóvá válás ősi folyamatának megindulásáról őriz nyomokat. A Vesta több szempontból jobban hasonlít a Föld Holdjára, mint más kisbolygókra.

Piramis alakú hegy tűnt fel a Dawn űrszonda részletesebb fotóin

Tudomány2011.12.23, 07:52

A Vesta kisbolygó körül keringő Dawn űrszonda néhány napja alacsonyabb pályára ereszkedett, ahonnan az eddigieknél jóval részletesebb fotókat készít.

Húsz kilométer magas hegyóriást fényképeztek le a Vesta kisbolygón

Tudomány2011.10.05, 08:32

A Mount Everestnél jóval magasabb hegyet fényképezett le a Vesta kisbolygó hatalmas déli sarki kráterében a DAWN-űrszonda.

Új világtérképet közölt a NASA a Naprendszerből

Tudomány2011.09.27, 17:41

Kontinensek és óceánok helyett hatalmas árok, számtalan repedés és a fél égitestet átérő óriáskráter látható a Naprendszer legújabban feltárt égitestének világtérképén. Bemutatjuk a Dawn-űrszonda új felvételeit és filmjeit a Vesta kisbolygóról.

Város méretű kráterek: új képeket közöltek a Vesta kisbolygóról

Tudomány2011.08.16, 11:06

Nagyobb háztömbnyi részletek is azonosíthatók a Vesta kisbolygón a Dawn űrszonda új, részletes felvételein. Omlások és néhol repedések tarkítják az égitest felszínét.

Mély szakadékok és irdatlan kráter - a NASA közölte az első közelképeket a Vestáról

Tudomány2011.08.02, 10:45

Óriáskráter, amely majdnem akkora, mint maga az égitest, kilométer mély hasadékokkal szabdalt felszín, és ismeretlen folyamat táplálta vulkánkitörések nyomai: a NASA nyilvánosságra hozta a Dawn-űrszondának a Vesta kisbolygóról szerzett új eredményeit.

Megérkezett a Dawn űrszonda az egyik legnagyobb kisbolygóhoz

Tudomány2011.07.18, 11:10

A Vesta aszteroida az egyetlen olyan apró égitest a Naprendszerben, amelynek felszínén egykor vulkánok működtek. A Dawn űrszonda szombaton állt pályára a kisbolygó körül, és egy éven át fogja tanulmányozni a Vesta felszínét.

Közeledik a Dawn a Vesta kisbolygóhoz - az első film

Archívum2011.06.30, 20:11

A bazaltos felszínű Vesta kisbolygóhoz közelít a Dawn-űrszonda, amelynek képeiből elkészült az első film a forgó égitestről.

Megérkezett az első kép az egyik legérdekesebb kisbolygóról

Archívum2011.05.12, 06:36

Még csak hat pixel átmérőjű a kamera fotóján, de már nem csillagszerű pontnak látszik a Vesta kisbolygó. A DAWN-űrszonda hazasugározta első képét a távoli égitestről, amelyet idén nyáron közelít meg.

Ismét célpont a Jupiter, szuperjármű megy a Marsra: 2011 a Naprendszer éve

Tudomány2011.01.09, 20:05

Az űrkutatás történetében először áll Merkúr körüli pályára egy űrszonda, közelről vizsgálják meg az egyik legnagyobb kisbolygót és óriáskráterét, visszatérünk a Jupiter kutatásához, a vörös bolygóhoz pedig az eddigi legnagyobb, már életet kereső marsjáró indul. 2011 mozgalmasnak ígérkezik a bolygókutatásban, ezért a NASA a Naprendszer évének nyilvánította.

Előző
  • 1
Következő