David Villa

címke rss

Gólrekorder csatárokkal támad a hét világválogatottja

Archívum2011.03.28, 09:06

Klubmérkőzések helyett válogatott találkozók alkották a hét futballprogramjának nagy részét, az Eb-selejtezők mellett pár barátságos összecsapásra is sor került. A magyar együttesnek sajnos nem sikerült meglepetést okoznia, ellentétben például a grúzokkal, ahonnan a veterán Levan Kobiasvilit válogattuk be, míg a csatársort két gólrekorder támadó alkotja.

Megúszta a gijóni verést a Barca - videó

Archívum2011.02.12, 22:10

A spanyol csúcsot érő sorozatbeli tizenhat bajnoki győzelem után ismét pontokat vesztett a Barcelona: Messiék ellen viszonylag hamar vezetett a bátran futballozó Sporting Gijón David Barral kapufáról befelé pattanó lövésével. A katalánok csak a 80. percben tudtak egyenlíteni, Messi nagy cselekkel tartotta meg a labdát, majd David Villa csodálatosan nyesett át Cuéllar kapus felett.

Villa még Tökölit is duplán alulmúlta - videó

Archívum2011.02.10, 12:47

Nehéz eldönteni, kinek a nevéhez fűződik a szerdai meccsdömping legnagyobb elrontott helyzete, Hugo Almeida nem mindennapi bravúrjáról már megemlékeztünk, de a portugál csatár komoly kihívót kapott Tököli Attila és David Villa személyében.

Európai csapatokat is lepipál a Barcelona csatártriója

Archívum2011.02.07, 08:41

A hétvégén újabb bajnokit nyert meg rendkívül meggyőző játékkal a Barcelona labdarúgócsapata. Az Atlético Madrid ellen mindhárom gólt Lionel Messi szerezte, de a katalánok komplett csatársora (Messi, David Villa, Pedro) szenzációs formában van. A triót Spanyolországban csak MVP-nek nevezik, együttesen már több gólt szereztek, mint a topligás csapatok többsége.

Sima négyessel lépett meg a Barca a Real elől - videó

Archívum2011.01.17, 01:12

Kihasználta a Barcelona a Real Madrid Almería elleni botlását. A katalánok vasárnap este 4-1-re legázolták a Málagát, így már négy pont előnnyel vezetik a spanyol bajnokságot.

Messi megállíthatatlan volt, a brazilok égtek - 2010 legjobb góllövői

Archívum2011.01.03, 11:00

Bár egyetlen szervezet sem díjazza azt a labdarúgót, aki egy naptári évben a legtöbb gólt szerzi, sokat elárul egy-egy játékos formájáról, hogy hány találatig jut január 1-től december 31-ig. Az Aranycipőt az őszi-tavaszi szezon végén adják át - idén Messi nyert -, a díj odaítélésénél csak a bajnoki gólokat veszik számításba. Összeállításunkban a válogatottat és az európai kupameccseket is figyelembe vettük, és ennek alapján 2010 legjobb topligás góllövője Lionel Messi volt, mégpedig rekord mennyiségű góllal: tizenhét góllal többet szerzett, mint a listán tavaly élen végzett David Villa.

Barca-fölény a 2010-es év álomcsapatában

Archívum2011.01.03, 10:51

2010-ben is minden héten összeállítottuk a hét világválogatottját, és ezeket összegezve az év legjobb tizenegyét is, amelynek elsősorban a középpályás-sora okozhat meglepetést. Ebből a csapatrészből ugyanis hiányzik a Barcelona két Aranylabda-jelöltje, Xavi és Andrés Iniesta is, ám még így is a katalánok képviseltetik magukat a legnagyobb számban. Mindegyik poszton azt a játékost választottuk, aki év során a legtöbb nevezést gyűjtötte, azonos számú jelölés esetén pedig azt vettük figyelembe, hogy ki az, aki egyenletesebben és magasabb színvonalon teljesített.

Így intézte el Messi a Villarrealt - videó

Archívum2010.11.14, 13:21

David Villa vezető találatát még kiegyenlítette Nilmar, ám a második félidőben Messi két góljára már nem volt felelet. A Barcelona ezzel a Real Madrid vasránapi fellépéséig biztosan a táblázat élére ugrott, egyúttal leszakította a harmadik Villarrealt a spanyol bajnokságban.

Kilenc csodagól Tóth Balázs bombája ellen

Archívum2010.11.01, 22:14

A szerb csatár messiről, kapásból nagyon bevágta, az osztrák támadó a jobb pipát lőtte ki, a Lazio-játékos fordulásos gólt lőtt, Lazovic flegmán tekert Szentpéterváron, Villa ballal csavart a hosszúba, az Ajax marokkói játékosa pörgetett, majd keményen lőtt, Stahl félpályáról ívelt, Little Skóciában lőtt nagy gólt. E heti gólszépségversenyünk legnagyobb esélyese talán mégis Tóth Balázs, aki egy kis labdavezetés után szerzett felső kapufás bombagólt.

Egy csapatban Cristiano Ronaldo és David Villa

Archívum2010.11.01, 21:37

Az angol sztárklubok egyaránt a védelmüknek köszönhetően nyertek a hét végén, így az Arsenal, a Chelsea és a Manchester United egy-egy hátvédje is szerepel álomcsapatunkban, amelyben a Barcelona és a Real Madrid a támadó részlegben képviselteti magát.

Mourinho kritizálta, Xavi megvédte Villát

Archívum2010.11.01, 09:53

A Real Madrid portugál edzője, José Mourinho drágának és gólképtelennek nevezte a szombati spanyol forduló előtt David Villát, aki a kritikákra a pályán reagált, miután az FC Barcelona Sevilla elleni meccsén két gólt szerzett. Xavi megvédte a csatárt, s elárulta: számára nagy motiváció, hogy a Real Madridnak idén jól megy.

Szebbnél szebb gólokkal verte a Barca a Sevillát - videó

Archívum2010.10.31, 12:03

Messi góljával nagyon korán előnybe került a Barcelona a Sevilla elleni rangadón, utána következett David Villa csavarása, Dani Alves levegőben úszós gólja, majd Messi és Villa bal alsóba surranó lövése. Az 5-0-ba még egy laza Xavi-sarkazás is belefért.

Villa gólok nélkül is feledtetheti Ibrahimovicot

Archívum2010.10.30, 13:10

Az FC Barcelona hívei két év alatt két extraklasszis középcsatárt búcsúztattak azért, mert a csapat edzője, Josep Guardiola nem tartott rájuk igényt. A szakember Samuel Eto'o után Zlatan Ibrahimovicot is elküldte, pedig a svédet ő igazolta le. Az idén nyáron érkezett David Villa a fenti két támadóval ellentétben sokkal jobban beleillik Guardiola futballfilozófiájába, ami a trénernek még az eredményességnél is fontosabb.

Hiába jöttek vissza 0-2-ről a skótok Iniestáék ellen - videó

Archívum2010.10.13, 12:52

Spanyolország már két góllal vezetett a skótok elleni Eb-selejtezőn kedd este, ám a házigazdák egy szép fejessel és Pique öngóljával kiegyenlítettek. A világbajnok végül mégis kicsikarta a győzelmet, Fernando Llorente góljával.

Villa Barca-mezeket küldött a chilei bányászoknak

Archívum2010.09.12, 10:10

David Villa, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok labdarúgója üzenetet küldött a mélyben rekedt chilei bányászoknak, és próbált lelket önteni a szerencsétlenül járt emberekbe.

A Barca szép gólokkal, Mourinho Realja 0-0-val kezdett

Archívum2010.08.29, 23:55

A címvédő FC Barcelona könnyed, 3-0-s győzelemmel kezdte vasárnap a spanyol labdarúgó Primera División 2010/2011-es szezonját. A Barcelona a Racing Santander otthonában győzött fölényesen, Lionel Messi, illetve a két világbajnok, Andres Iniesta és David Villa góljaival, a hazaiak az első félidőben, 0-2-es állásnál kihagytak egy tizenegyest.

Csatárhiány és sérülések dönthetik el a spanyol bajnokságot

Archívum2010.08.28, 09:10

A hétvégén rajtoló spanyol futballbajnokság gyakorlatilag két külön versenyt jelent: az aranyéremért a Real Madrid és a Barcelona párbajozik, a többi tizennyolc együttes célja legfeljebb a BL-szereplést érő helyezések megszerzése lehet.  A Real az elmúlt két év sikertelen ostroma után ezúttal a világ jelenleg legsikerebb edzőjével, és kétszer annyi új igazolással próbálja visszaszerezni a bajnoki címet a Barcától.

Villa első barcás gólja, Inzaghi válasza - videó

Archívum2010.08.26, 09:12

Megszerezte első gólját a Barcelona focistájaként David Villa, a klub legnagyobb nyári szerzeménye. A katalánok felkészülési meccsen 1-1-et játszottak az AC Milannal, majd büntetőkkel győztek, az olaszok Inzaghi mesteri találatával egyenlítettek. A spanyol lapok mindazonáltal Ibrahimovic jövőjéről írtak a meccs után.

Villát meglepte, hogy Torres Liverpoolban maradt

Archívum2010.08.01, 19:13

A világbajnok spanyol válogatott csatára szerint, ha a Liverpool nem ér el eredményeket, jövőre már biztos nem tudja megtartani Fernando Torrest.

Négy munkás építi a Valencia új stadionját

Archívum2010.07.24, 18:55

A Valencia idén már nem tudta megtartani két legértékesebb játékosát, David Villát és David Silvát, azonban az egyesület az ő eladásukból tovább javította anyagi helyzetét, ami bő egy évvel ezelőtt még kilátástalannak tűnt. Az adósság még mindig óriási, de a klubvezetés igyekszik folyamatosan csökkenteni, a tervezett új stadion építése pedig továbbra is áll.

Megtalálta Villa helyettesét a Valencia

Archívum2010.07.15, 14:48

A Valencia focicsapatánál folytatja pályafutását Aritz Aduriz, a Real Mallorca legutóbbi szezonjának házi gólkirálya.

Xavi lett a vb futó- és passzbajnoka - vb-statisztikák

Archívum2010.07.12, 22:26

Legtöbbször a ghánai Asamoah Gyan lőtt kapura, a legpontosabban David Villa célzott, a legtöbbet Xavi futotta, aki egyben a vasárnap véget ért focivébé passzkirálya is lett. A legszabálytalanabb csapat a holland volt, a vb-ezüstérmes kapta a legtöbb sárga lapot is - mazsolázzon a vb-statisztikák között.

26 világbajnoka van a Barcelonának

Archívum2010.07.12, 13:18

Csapatsportok terén ma a Barcelona a világ legerősebb klubja. A katalánok színeiben vasárnap este óta összesen 26 sportoló mondhatja magát világbajnoknak, büszkélkedik az El Mundo Deportivo.

Xaviék a vb-trófeával vigasztalták a sörrel leöntött riportert

Archívum2010.07.12, 15:32

A spanyol válogatott vb-döntő utáni önfeledt ünnepléséből senki nem maradhatott ki. Xavi, David Villa, Fabregas, Pepe Reina és Jesus Navas egy jóhiszemű spanyol újságírót leptek meg. Ahelyett, hogy a kérdésére válaszoltak volna, a Fabregasnál lévő sör egy óvatlan pillanatban Xavihoz került, a katalán játékmester pedig nem habozott: nemes egyszerűséggel a riporter fejére öntötte az üveg tartalmát, majd faképnél hagyták a mikrofonos embert. Előtte azonban David Villa néhány másodpercre még odaadta világbajnoki trófeát, amit a riporter is megrázhatott. Szerencséjére következő interjúalanya, Rafael Nadal már sokkal békésebb volt.

Xavi és Iniesta egy négyzetmétert sem kaphat

Archívum2010.07.11, 13:34

Az idei világbajnokságot biztosan olyan válogatott nyeri, amelyik korábban még nem volt aranyérmes, sőt a spanyolok először jutottak döntőbe - Hollandia viszont már kétszer is kikapott a fináléban.

A góltalan Messi is megkaphatja a vébé aranylabdáját

Archívum2010.07.09, 14:31

A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében a gólkirályi címért is harcoló spanyol David Villa és holland Wesley Sneijder neve is szerepel a torna aranylabdása címre jelölt 10 játékos nevét tartalmazó listán.

Löw elbagatellizálta a Lahm-Ballack affért

Archívum2010.07.07, 12:11

A német válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw a spanyolok elleni elődöntő előtt diplomatikusan beszélt a csapatnál kirobbant perpatvarról, szerinte Michael Ballack nem Philipp Lahm csapatkapitányságra igényt tartó nyilatkozata miatt tért haza, hanem azért, hogy folytassa a rehabilitációt sérülése után. Löw nem árulta el, ki pótolja majd Thomas Müllert, az viszont kiderült: a büntetőket egyik csapat sem gyakorolta az edzéseken.

Ma már nem lehet a focivébével zsíros szerződést kapni

Archívum2010.07.06, 12:16

Amíg évtizedekig a világbajnokságok komoly jelentőséggel bírtak az átigazolási piacon, addig napjaink játékospolitikáját nem a futballvébén nyújtott teljesítmények határozzák meg. Az elmúlt három hétben ugyan több üzlet is megköttetett, de többnyire a bajnokságokból és kupákból ismert sztárok cseréltek csapatot. A dél-afrikai vébé maximum az ismeretlenek számára hozhat új lehetőséget, a leggyakrabban egy európai középcsapatban.

Erotikus rajzzal jósoló spanyol drukker és flörtben gyenge magyar nők

Archívum2010.07.04, 13:05

Ahogy a Paraguay elleni vb-negyeddöntő előtt, úgy a lefújás után is a spanyol drukkerektől volt hangos az Ellis Park környéke, a piros és sárga színekben pompázó armada hosszasan ünnepelte a válogatott első elődöntőjét. A meccs utáni kavalkádban sikerült megtudni, mi a gond a magyar nőkkel, miért nem kerül a kispadra a góllövés ellen beoltott Fernando Torres, valamint hogy miképp lehet egy meccs eredményét erotikus jellegű rajzzal visszaadni.

Casillas tökéletes, Torres megbukott

Archívum2010.07.04, 12:21

"Útlevél a Paradicsomba" - ilyen és ehhez hasonló címekkel írnak a spanyol lapok a vb elődöntőbe jutott válogatottról. Ennél messzebb Spanyolország még sosem jutott vébén, pedig Fernando Torres elégtelenre vizsgázott. Vicente del Bosque saját cseréit dicsérte, míg az újságok szerint tökéletes Iker Casillas a jót súgó Pepe Reinát.

Yaya Touré is a ManCityben folytatja

Archívum2010.07.02, 15:06

Két nappal a valenciai David Silva szerződtetése után a barcelonai Yaya Tourét is leigazolta a Manchester City. Az angolok állítólag az interes Mario Balotellire is szemet vetettek.

Pedro: Nem Villa-függő a spanyol csapat

Archívum2010.07.01, 18:54

A spanyol válogatott a szombati, Paraguay elleni negyeddöntőre készül, amellyel kapcsolatban mindenki azt találgatja, vajon Vicente Del Bosque meddig erőlteti még a látványosan szenvedő Fernando Torrest. A Liverpool csatárának mentális zavart okozhat az erős konkurencia a válogatottnál. Helyszíni jelentés.

Villa 22 centis lesről lőtte a győztes gólt

Archívum2010.06.30, 15:15

A brazil TV Globo által készített 3D-s animáció szerint David Villa lesről indulva szerezte a spanyol válogatott győztes gólját a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság Portugália elleni nyolcaddöntőjében. A képek alapján kiszámolták, hogy a spanyol támadó bal lába 22 centiméterrel közelebb van az alapvonalhoz, mint bármelyik védőjátékos. Viszont az is látszik, hogy a túlsó oldalvonalnál álló partjelző nem láthatta a leshelyzetet, ugyanis nem állt pontosan vonalban, így a portugál védők takarták Villa helyzetét.

"Villa megette vacsorára Ronaldót" - spanyol és portugál lapvélemények

Archívum2010.06.30, 14:53

Még a portugál sajtó is elismeri a spanyolok keddi, 1-0-s győzelmének jogosságát a világbajnoki nyolcaddöntőben. Pepe szerint a spanyolok nyerik a vb-t, Cristiano Ronaldót pedig földbe döngöli a spanyol média.

Kapushiba és kiállítás is belefért Chilének Spanyolország ellen

Archívum2010.06.25, 23:02

Spanyolország 2-1-re legyőzte Chilét, ezzel az Eb-győztes csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé. A dél-amerikaiaknak a vereség ellenére sem kell szomorkodni, mivel a Svájc-Honduras meccs döntetlenje miatt szintén nyolcaddöntőbe jutottak. Spanyolország Portugáliával, Chile Brazíliával meccsel a 16 között.

Buta volt a chilei kapus, Villa távolról becsavarta - videó

Archívum2010.06.26, 00:22

A spanyolok David Villa góljával jutottak vezetéshez Chile ellen: a Barcába szerződött támadó a kapujából kifutó kapust megtréfálva legalább 35 méterről lőtt látványos gólt. Iniesta második gólja előtt Torres megbotlott, amiért meglepetésre Estradát kiállították. A szünet után Millar megpattanó lövésével szépített Chile. Nézze meg a meccs góljait!

A FIFA nem vizsgálja Villa pofonját

Archívum2010.06.23, 13:37

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem indít vizsgálatot az Európa-bajnok spanyol válogatottban szereplő David Villa ellen, aki hétfőn megütött egy hondurasi játékost a dél-afrikai világbajnokságon.

Villa nem csak rúgni, ütni is jól tud - videó

Archívum2010.06.22, 22:03

David Villa volt a hőse a hétfői Spanyolország-Honduras mérkőzésnek, hiszen - bár kihagyott egy 11-est, de - két góljával nyert az Eb-címvédő. A csatár megmutatta, hogy nem csak rúgni, ütni is tud, a meccsen ugyanis arcon vágta az ellenfél védőjét, Emilio Izaguirrét. A találkozót követően Villa elnézést kért, mondván, hogy nem büszke a jelenetre, a tét miatt nagyon ideges volt, emiatt nem bírt magával, s tudja, hogy ez egy rossz tulajdonsága, de megpróbál megjavulni.

Villa elintézte Hondurast - videó

Archívum2010.06.22, 11:36

Hatalmas mezőnyfölényben játszva 2-0-s győzelmet aratott a spanyol labdarúgó-válogatott Honduras ellen a világbajnokság H csoportjában. Nézze meg a találkozó összefoglalóját és David Villa két bombagólját!

David Villa Barca-mezt húzott

Archívum2010.05.21, 19:04

Átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon David Villa, a Barcelona labdarúgócsapatának első nyári szerzeménye, aki negyven millió euróért érkezik az együtteshez a Valenciától. Az Európa-bajnok támadóra 35 ezer néző volt kíváncsi.

David Villa 40 millió euróért a Barcelonáé

Archívum2010.05.19, 13:57

Szerdán délután a Valencia Európa-bajnok válogatott csatára, David Villa aláírta szerződését a Barcelona csapatához. A katalánok 40 millió eurót fizettek a támadóért a Valenciának.

Fabregasszal és Villával erősítene a Barcelona

Archívum2010.05.18, 13:28

Két Európa-bajnok válogatott futballistával akarja tovább erősíteni keretét a spanyol bajnoki címét sikerrel megvédő FC Barcelona, amelynek vezetése Cesc Fabregas és David Villa megszerzését jelölte meg mielőbb megoldandó feladatnak.

A Marca szerint David Villa a Barcáé

Archívum2010.04.30, 12:37

A spanyol bajnoki címvédő FC Barcelona megszerezte a legutóbbi Európa-bajnokság gólkirályát, David Villát az FC Valenciától - adta hírül a Marca internetes kiadása pénteken.

Csak fiatalokkal működhet a MU-játékospolitika

Archívum2010.04.12, 10:48

Egy hét alatt nagyot fordult a világ a Manchester Uniteddel: elbukta a Chelsea elleni bajnoki rangadót, majd kiesett a Bajnokok Ligájából. Az angol szakértők szerint a MU kerete komoly erősítésre szorul a nyáron, azonban Sir Alex Ferguson máshogy vélekedik. És még mindig az ő szava a döntő az Old Traffordon.

Gera, Hajnal és Dárdai csapattársa a világválogatottban

Archívum2010.04.05, 13:42

A nemzetközi kupák negyeddöntőit követően nagyüzem volt a bajnokságokban. Heti álomcsapatunkban négy olyan labdarúgó is helyet kapott, aki két mérkőzést is játszott az elmúlt héten. Magyar játékost ugyan nem tudtunk beválogatni, de Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Dárdai Pál klubtársa is olyan teljesítményt nyújtott, mellyel bekerült a világválogatottba.

Villa rosszul lett a Valencia meccse után

Archívum2010.03.25, 14:56

David Villa, a Valencia labdarúgócsapatának legjobbja kórházban töltötte az éjszakát, miután a szerda esti bajnokit követően rosszul lett.

Dzsudzsák és Vadócz lenyomná Villát és Maicont

Archívum2010.03.02, 09:35

Három magyar légiós öt külföldi sztárfutballistával verseng. Vajon ki nyeri meg az e heti gólszépségversenyt? Nézze meg az elmúlt hét legszebb góljait, majd szavazzon arra, amelyik a legjobban tetszett!

David Villa duplájával nyert a Valencia

Archívum2010.02.23, 00:37

A Valencia hazai pályán egy góllal legyőzte a Getafe együttesét a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén. A David Villa duplájával diadalmaskodó, az utolsó félórában tíz emberrel küzdő vendéglátók ezzel megerősítették dobogós helyüket, előnyük négy pont a negyedik Sevilla előtt. A mérkőzésen 11 sárga és egy piros lapot osztottak ki.

David Villa a kapu mögül is tud gólt lőni

Archívum2010.02.07, 15:11

Az edzéseken gyakran előfordul, hogy a játékosok a kötelező foglalkozás után kint maradnak a pályán, és különféle versenyekkel szórakoztatják magukat. A Valencia tréningjén a focisták az alapvonal mögül próbáltak a kapuba találni, és David Villának még ez is sikerült.

Messinél egyvalaki jobb volt idén gólszerzésben

Archívum2009.12.31, 17:18

A labdarúgás a legtöbb országban nem naptári év szerint, hanem őszi-tavaszi rendszerben zajlik, ám ennek ellenére az egyéni trófeák nagy részét az esztendők szerint osztják, gondoljunk csak az Aranylabdára vagy a FIFA World Player díjára. Az Aranycipőt azonban a szezonok alapján ítélik oda, igaz, ebben csak a bajnoki gólokat veszik számításba. Ha a válogatottat és az európai kupameccseket is figyelembe vesszük, akkor 2009 legjobb topligás góllövője David Villa volt.