Dávid Ferenc

címke rss

VOSZ: A járulékcsökkentés már hosszú évtizedek ígérete

Gazdaság2016.10.25, 09:21

A munkabért terhelő járulékok csökkentése már hosszú évtizedek ígérete - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetsége főtitkára.

Megszűnhet a Szép-kártya

Gazdaság2016.10.07, 15:26

Az Erzsébet-utalvány jövő évi megszüntetése után a magyar kormány azt tervezi, hogy 2018. január 1-jével kivezeti a Széchenyi Pihenőkártya mindhárom alszámláját: a vendéglátásra, a szálláshelyekre és a szabadidőre vonatkozót is – írja a Magyar Nemzet. A Magyar Turisztikai Ügynökségnek nincs tudomása olyan tartalmú kormánydöntés előkészítéséről, ami a Szép-kártya megszüntetéséről szól - közölte a MTÜ az Origóval.  

Áll a bál a vasárnapi pótlék miatt

Gazdaság2016.05.19, 10:50

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a legésszerűbb döntés született akkor, amikor a vasárnapi boltzár eltörlésével a korábbi rendet állították vissza az üzletek nyitva tartásának szabályozásában. A jelenlegi szabályozás rendezett, ezen belül a vasárnapi pótlék 50 százalékos mértéke igazodik a vasárnap is nyitva tartó boltok teherviselő képességéhez. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint, az aki nem tud 100 százalékos pótlékot fizetni vasárnap, az inkább ki se nyisson.

Mindenki kaphatna cafeteriát

Gazdaság2016.05.09, 06:00

Pár hete van már csak a kormánynak arra, hogy - az Európai Uniónak is megfelelve - nyilvánosságra hozza, hogyan alakul át a cafeteria-rendszer 2017 januárjától. Mivel a költségvetést ez nagyban érinti, a nyáron erről dönteni kell.

Nincs egyezség a minimálbérről

Gazdaság2015.12.22, 09:27

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szociális partnerei közül csak a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem fogadta el a hétfői tárgyaláson meghatározott bruttó 111 000 forintos minimálbért és a bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumot. Ettől függetlenül ma aláírhatják a bérmegállapodást.

Varga Mihály: Még nincs kormányzati álláspont

Gazdaság2015.11.05, 15:41

A magyar gazdaság jó pályán van, a kereskedelem huszonhét hónapja bővül, szeptemberben a hazai kiskereskedelmi forgalom 5,1 százalékkal emelkedett, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár szerint nem szerencsés, ha az állam kvótarendszert fogalmaz meg ott, ahol nem foglalkoztató és nem tulajdonos. Varga szerint ebben még nincs kormányzati álláspont.

Pontosították Lázár János szavait

Gazdaság2015.06.26, 10:34

A minimálbérről nem a kormány dönt, annak összegéről a munkáltatók és munkavállalók érdekegyeztető fórumán születik majd döntés várhatóan az év utolsó hónapjaiban – tette helyre Lázár János szavait a Miniszterelnökség.

Alkotmánybíróság elé kerül a vasárnapi boltzár

Gazdaság2015.03.27, 13:57

Alkotmánybírósághoz fordul a VOSZ és Liga a vasárnapi boltzár miatt – mondta Gaskó István a Liga elnöke.

Kihátrált a Tesco és az Auchan a népszavazásból

Gazdaság2015.03.05, 11:03

Kihátráltak a kereskedők a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által kezdeményezett népszavazás mögül – írja a Napi Gazdaság.

Nekiment Demjánéknak a kereskedelmi szövetség a vasárnap miatt

Gazdaság2015.01.21, 16:42

Nekiment a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a vasárnapi nyitva tartás ügyében. A kereskedelmi szövetség szerint a munkáltatók szövetsége csak riogat, állításaik megalapozatlanok.

Vasárnapi boltzár: nem tettek le a népszavazásról

Gazdaság2015.01.14, 06:11

Néhány párt bekavart ugyan, de a VOSZ nem adja fel a népszavazási terveit. Az Origo által megkérdezett szakszervezetek megosztottak a kérdésben, amely túlmutat azon, hogy egy-egy üzlet nyitva lehet-e vasárnap, vagy sem.

Népszavazás blokkolhatja a vasárnapi boltbezárást

Itthon2015.01.08, 08:46

Négymillió választópolgár akarata is legfeljebb három évre menthetné meg a vasárnapi vásárlást, ugyanis a KDNP munkavégzési tilalomról szóló ötletét egy népszavazás is csak ennyi időre blokkolhatja. A referendum sikeréért munkaadói és munkavállalói szervezetek együtt küzdenének, de dolgukat az őket megelőző „referendumhackerek", és a Fidesz jogi akadályai is nehezítik.

A munkavállalók félnek nyilatkozni a vasárnapi munkavégzésről

Gazdaság2014.11.17, 12:02

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint korlátozni és nem ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést, ezért az érdekképviselet nem ért egyet a VOSZ javaslatával – közölte a szakszervezet.

A takarékok csak a kényszernek hajolnak meg

Gazdaság2013.08.26, 13:08

Írják alá az új alapszabályt, de tegyék hozzá, hogy csak a kényszerítés miatt teszik - ezt javasolja a takarékok szövetsége a tagjainak. Kedden kell dönteni kulcsfontosságú kérdésekben, de a takarékoknak nem mondanak el semmit.

A szegények szívhatnak a cafeteria szigorításával

Gazdaság2012.10.17, 15:44

Van egyáltalán perspektivikus gazdaságpolitika Magyarországon? - teszik fel a kérdést a munkaadói szövetségek a kormány új megszorító csomagja után. A VOSZ főtitkára szerint a cafeteria már nem éri meg, ezzel az alacsony jövedelműek járhatnak rosszul.

Dávid Ferenc: Le kellene szállni a multikról

Gazdaság2012.06.05, 14:37

Az örökösödési illeték eltörlését, az új munka törvénykönyvét, és a Széchenyi-kártyát jó ötletnek tartja Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára, azonban elégedetlen azzal, hogy több és magasabb az adó, nagyobb az adminisztrációs teher, és hogy plázastopot rendelt el a kormány.

Évi 2,5 milliárd forintba kerül a cégeknek egy új adatbázis

Gazdaság2011.11.22, 10:12

Évi ötezer forintért naprakészebb adatbázist és szolgáltatásokat, például üzleti, pályázati tanácsadást kaphatnak a cégek januártól, miután egy parlamenti előterjesztés bevezetné a vállalkozások kötelező kamarai regisztrációját. A változás nem egyenlő a kötelező kamarai tagsággal, amelyet a kormány szinte biztosan nem tud már megvalósítani idén.

InfoRádió: A minimálbér-emelés 4-5 százalékát a cégeknek kell állniuk

Gazdaság2011.10.14, 15:27

A minimálbér 92 ezer forintra történő emelését részben a társadalombiztosítási járulékon keresztül kompenzálnák a cégeknek. A törvényjavaslatot "időben el fogják készíteni" a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint.

Nem számít új munkahelyekre idén egy vállalkozási szövetség főtitkára

Gazdaság2011.08.22, 11:19

A német gazdaság lassulása, a vállalkozások devizahitel-problémái és az apadó vásárlóerő is közrejátszik abban, hogy idén már nem várható érdemi foglalkoztatásbővítés a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint. Dávid Ferenc a hétfői Napi Gazdaságban azt mondta, a kedvezőtlen hangulat még a munkaerőpiac hagyományos őszi felfutására is rányomhatja a bélyegét.

"Nem akarjuk kizsigerelni a dolgozókat" - interjú Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával

Gazdaság2011.07.28, 14:18

Az ittasan, felelőtlenül dolgozókat eltüntetheti az üzemekből a munka törvénykönyvének új változata - mondta az [origo]-nak telefonon adott interjújában Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára, aki szerint az is fontos, hogy hatóságok szigorúan fellépjenek a feketefoglalkoztatás ellen a legfertőzöttebb ágazatokban.

Aggasztónak tartják a cégek szövetségei Rogán bérkompenzációs tervét

Gazdaság2011.06.20, 18:55

Szankciókkal kényszerítené ki a kormány, hogy a cégek kompenzálják azokat, akik a személyi jövedelemadó változása miatt rosszabbul jártak az idén. Ez azonban a munkáltatók érdekvédőinek nem tetszik. A béremelés kikényszerítése elbocsátásokhoz is vezethet az érdekszervezetek szerint, ugyanakkor arra is alkalmas lehet, hogy a "nem teljesen fehér" eszközökkel, de egyébként végrehajtott béremelést számon kérje az állam. Az egyik munkaadói szervezet azt állította, hogy nem egyeztették velük a lépést, és ez nem vall partnerségre.

Olajat öntött a tűzre az agrártárca a kamarai vitában

Gazdaság2011.06.10, 18:33

Kitart a Vidékfejlesztési Minisztérium azon nagy vitát kiváltott elképzelése mellett, hogy az élelmiszergazdaságban érintett kereskedelmi láncok a születendő új agrárkamarához tartozzanak a kötelező kamarai tagság bevezetésekor - ez derült ki a tárca péntek délutáni közleményéből. Csökkentett értékkel, de megtartanák a bevételarányos tagdíjat is, amely korábban a vállalkozások körében nagy visszatetszést keltett. Az egyik vállalkozói érdekszervezet reakciójában elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot.

Őszre csúszhat a kötelező kamarai tagság parlamenti tárgyalása

Gazdaság2011.06.01, 14:31

Az agrárkamarai koncepció körüli vita miatt továbbra sincs megegyezés a kötelező kamarai rendszer szerkezetéről. A tavaszi ülésszakra tervezett törvények ezért őszre csúszhatnak.

A kamarai tagdíjon és a tagságon csatázik az üzleti és az agrárlobbi

Gazdaság2011.05.17, 16:02

Összecsapott egymással a mezőgazdasági és a vállalkozói lobbi a készülő kamarai törvény miatt. Az előbbi különálló, az utóbbi egységes kamarát szeretne, s mindkét oldal szívesen látná a másik szektor képviselőit saját szervezetében. A vállalkozóknál "kiverte a biztosítékot", hogy az agrártárca egy olyan javaslattal állt elő, amelyben egyes nagy bevételű cégeknek több tízmilliós tagdíjakat kellene fizetniük.

Mindenképp kivasalná a kormány a cégekből a béremelést

Gazdaság2011.02.16, 12:04

Egymásnak feszülnek a kormány és a vállalkozók képviselői, miután Orbán Viktor kijelentette, nem fogják engedni, hogy a magáncégeknél bárkinek is csökkenjen a fizetése az adóváltozások miatt. A munkaadói szervezetek szerint jelenleg nincs olyan jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy központilag írják elő a béremelés mértékét, Rogán Antal, a fideszes akciócsoport vezetője azonban megemlítette, akár állami támogatások odaítélését is lehet ehhez a feltételhez kötni.

Újra kamarába terelnék az összes vállalkozást

Gazdaság2011.02.05, 15:25

Jó esély van arra, hogy a parlament által tavasszal megtárgyalandó törvénymódosítás megerősítse a hazai gazdasági kamarák szerepét, és újra bevezesse a vállalkozások számára kötelező kamarai tagságot - mondta az [origo]-nak az ügyben a kormány egyik fő tárgyalópartnerének számító Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László. A kötelező tagságot egyes érdekképviseletek ellenzik, részben a korábbi rossz tapasztalatok miatt.

A szakmunkások kerülhetnek a bérvita középpontjába

Archívum2010.11.08, 12:36

A jövő évi béremelésekről folyó tárgyalásokon a szakmunkások bérminimumának megállapításáról lehet a legnagyobb vita - mondták az [origo]-nak a munkaadói és munkavállalói oldal képviselői. A minimálbérről sem egyeznek az álláspontok, a szakszervezetek szerint legalább 9 százalékkal kellene emelni, hogy ne romoljanak a munkavállalók reálpozíciói, erről azonban a munkaadók hallani sem akarnak.

Szűkítenék a sztrájkjogot a munkaadók

Állás 20112010.08.03, 08:42

Elégedetlenek a sztrájk jogi szabályozásával a munkaadók, ezért több ponton is "pontosítást", szűkítést szeretnének. A kamarai elnök másként szabályozná a sztrájkjogot a versenyszférában és a közszolgálatban - írja a Népszava.

Éves szabadság: mindenkinek 30 napot?

Állás 20112010.06.23, 17:18

Legyen egységesen 30 nap az alapszabadság. Ezt tartalmazza az a "népi kezdeményezés", amelyet elfogadott az Országos Választási Bizottság. Ha a kezdeményezőnek sikerül két hónap alatt 50 ezer aláírást összegyűjtenie, az Országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést. Jelentős emelés lenne ez a mostani 20 napról és egyértelműen a fiataloknak kedvezne. Ki és miért javasolja ezt? Mit szólnak ehhez a munkaadók?

A munkaadók 69 ezres minimálbért akarnak

Archívum2008.11.28, 12:18

A munkaadói oldal a jelenlegi szinten, 69 ezer forinton kívánja tartani a havi minimálbért, és 86 300 forinton a kétéves gyakorlattal rendelkező szakmunkások garantált bérminimumát - mondta Dávid Ferenc, az oldal szóvivője az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésének kezdetén.

Szükséges az adóteher csökkentése

Archívum2008.05.27, 14:21

A gazdasági miniszter és a meghatározó munkaadói érdekképviseletek egyaránt úgy látják, hogy a gazdasági növekedés fellendítése és a foglalkoztatás bővítése érdekében szükség van az élőmunka terheinek mérséklésére és az adórendszer átalakítására.

Demján a politikai szekértáborokat támadta

Archívum2006.12.08, 15:42

A politikai megegyezést sürgette a gazdaság érdekében Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke a szövetség találkozóján. A VOSZ által rendezett konferencián Bod Péter Ákos közgazdász professzor elmondta: enyhülni látszanak az ellentétek a két tábor között. A találkozót követő sajtótájékoztatón Dávid Ferenc, a VOSZ képviselője úgy vélekedett: nem tartja valószínűnek, hogy még az idén megállapodás születik a minimálbérről.

Alkotmánybírósághoz fordul a VOSZ

Gazdaság2006.09.12, 18:38

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az Alkotmánybírósághoz fordul az Új egyensúly program keretében alkotott törvénycsomag miatt - közölte Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára kedden, az elnökség döntését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

Nem csökken a munkaidő

Gazdaság2003.06.24, 17:27

Nem kíván tárgyalni a heti munkaidő csökkentésének mértékéről és idejéről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói oldala a pénteki plenáris ülésen, legfeljebb annak elvi feltételeiről - hangsúlyozta Dávid Ferenc szóvivő, a napirendet előkészítő keddi szakbizottsági ülésen.

Előző
  • 1
Következő