David Beckham

címke rss

Blatter: Beckham szégyent hozott a sportágra

Sport2004.10.19, 21:26

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke szerint David Beckham szégyent hozott a sportágra, amikor szándékosan gyűjtött be sárga lapot a Wales elleni szombati világbajnoki selejtezőn. Ezért arra kéri az angolokat, hogy vizsgálják ki az ügyet, s tegyenek jelentést a FIFA-nak.

Beckhamet százezer fontra büntethetik

Archívum2004.10.19, 21:26

A Daily Mail értesülése szerint az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) 100 000 font sterlingre (144 500 euró, mintegy 36 millió forint) akarja büntetni a válogatott csapatkapitányát, David Beckhamet, amiért az október 9-én, az Old Traffordban rendezett, Wales elleni világbajnoki selejtező mérkőzésen szándékosan begyűjtötte második sárga lapját. Erre az adott lehetőséget, hogy a meccs közben bordatörést szenvedett, s amúgy is ki kell hagynia néhány hetet, benne az Azerbajdzsán elleni vb-selejtezővel - miért ne tudná le ezalatt eltiltását?

Beckham kínos képeit ígéri a vírus

Techbázis2004.10.14, 15:08

Kártékony töltetű üzenetek terjedésére hívták fel a figyelmet szakértők. A web számos szegletén publikált üzenet írója David Beckham intim képeit ígéri a címzetteknek, a benne lévő linkre kattintva azonban kártékony programok települnek a PC-re.

Beckham megint szexbotrányba keveredett

Sport2004.10.11, 18:22

A 29 éves David Beckham és egy évvel idősebb felesége, Victoria ügyvédhez fordult, miután újabb szexuális zaklatás vádja merült fel a focisztárral szemben.

Beckham: Rooney Gascoigne-ra emlékeztet

Archívum2004.10.01, 10:27

Paul Gascoigne-ra emlékezteti David Beckhamet Wayne Rooney, aki kedden a Fenerbahcénak rúgott három góllal mutatkozott be a Manchester Unitedben és a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Roberto Carlos fúrta meg Camachót

Sport2004.09.22, 08:10

Sikeresen mutatkozott be a Real Madrid labdarúgó-csapatának kispadján Mariano García Remón, a José Antonio Camacho helyére hétfőn kinevezett szakvezető. A Primera División negyedik fordulójában a Madrid David Beckham szabadrúgásgóljával 1-0-ra verte az eddig feltűnően jól szereplő Osasunát. A találkozón hevesen kifütyülték Roberto Carlost, akit a közönség Camacho "megbuktatójának" tart. 

Iskolakezdés a Beckham családnál

Női Lapozó2004.09.15, 16:05

David Beckhamnek is majd megszakadt a szíve, amikor Brooklyn nevű kisfiát ott kellett hagyni az első nap az iskolában. Az ötéves fiúcska bömbölni kezdett, amikor eljött a pillanat, hogy papája magára hagyja a madridi angol nyelvű iskolában.

Egy angol lap szerint Beckhamék válnak

Sport2004.09.13, 10:10

A válás küszöbére jutott David Beckham és Victoria Adams, annak ellenére, hogy az angol futballsztár és felesége, a Spice Girls egykori lányegyüttes volt énekese harmadik gyermekét várja - írta a legnagyobb vasárnapi brit napilap.

Geráék Liverpoolba látogatnak

Archívum2004.09.10, 22:51

A válogatott mérkőzések után folytatódnak a topligák, ugyan igazi rangadók nem lesznek, de ígéretes mérkőzésnek tűnik a Bochum-Dortmund Ruhr-vidéki párharc a Bundesligában, Gera Zoltán és a West Bromwich liverpooli vendégjátéka az angol pontvadászatban, és a bajnoki címvédő Valencia bilbaói túrája a spanyoloknál.

Gyémántokért utaznak Londonba a csajok

Női Lapozó2004.08.09, 15:32

Divatba jött a briliáns: David Beckham, a labdarúgóbálvány éppen úgy viseli, mint Missy Elliot, a hiphop-királynő, elegáns nagyestélyihez, farmerhez és sportöltözékhez egyaránt illik. De a drága ékszereket már nemcsak sztárok hordják, és nemcsak puccos helyeken lehet megvásárolni. A brit fővárosban egyre több brill-butik nyílik, ahol a turisták is beszerezhetik a maguk apró kedvencét.

Az űrbe lőnék Beckham labdáját

Nagyvilág2004.08.07, 08:59

Elképzelhető, hogy nemcsak az angol szurkolók szerint, hanem a valóságban is a világűrben köt majd ki az a labda, amelyet David Beckham, a szigetországi labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a Portugália elleni Európa-bajnoki negyeddöntő büntetőpárbajában a közönség közé bombázott.

Victoria Beckham végleg hazatérhet

Kultúra2004.08.03, 12:02

Posh Spice, azaz Victoria Beckham ismét visszatér Angliába, hogy a zenei karrierjével törődjön, miközben férje, David Beckham továbbra is Madridban marad, írja a Wenn. Korábban is volt ezért probléma, ugyanis a művésznő Spanyolországban nehezen viseli, hogy pusztán futballistafeleség legyen.

Brad Pitt a világ legszexisebb férfija

Szórakozás2004.08.02, 12:14

A brit Company magazin évenkénti választásán idén Brad Pitt bizonyult a legszexisebb férfinak a világon, a korábbi években mindig előkelő helyen szereplő David Beckham viszont a negyedik helyre szorult vissza.

Beckham testőre vízbe hajított egy fotóst

Sport2004.07.16, 15:22

Az angol válogatott futballsztár, David Beckham egyik testőrét durva magatartása miatt feljelentette egy fotós.

Több milliárdot ér Beckham égbe lőtt labdája

Gazdaság2004.07.15, 08:10

Az internetes árverésen már 10 millió eurónál (több mint két és fél milliárd forintnál) tart a licit arra a labdára, amelyet David Beckham, az angol futballválogatott csapatkapitánya a közönség közé bombázott a Portugália elleni Európa-bajnoki negyeddöntő büntetőpárbaja során.

Beckham majdnem visszavonult

Sport2004.07.10, 18:44

A The Sun című bulvárlap szerint David Beckham komolyan foglalkozott a visszavonulás gondolatával, amikor az Európa-bajnokság Portugália elleni negyeddöntőjében tizenegyest hibázott, s ezzel oroszlánrészt vállalt Sven Göran Eriksson gárdájának kiesésében. Állítólag olyan mély depresszióba zuhant, hogy kijelentette feleségének, Victoriának: abbahagyja a futballt, mert már nincs értelme az erőlködésnek. A hitves azonban nagy nehezen lebeszélte férjét a végzetes döntésről.

Kylie Minogue nyerte a legszebb lábak versenyét

Nyárigo 20042004.07.05, 12:17

Az Ananova szerint az ausztrál énekesnő rendelkezett eddig is a showbusiness legszebb hátsójával - ám immár ő a legszebb lábak boldog tulajdonosa is egyben. A férfiak közt David Beckham nyert, izmos vádlija miatt sok hölgy szavazott rá.

Advocaat Figótól, Scolari senkitől sem fél

Sport2004.06.29, 15:28

Szerdán Lisszabonban két olyan csapat találkozik a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntőjében, amely négy éve éppen ebben a szakaszban búcsúzott a kontinenstornától, így érthetően a házigazda portugálok és a hollandok is feledtetni szeretnék az akkori kudarcot. A csütörtöki, csehek elleni meccsre készülő görög kapitány, Otto Rehhagel szerint Nedvedék jóval esélyesebbek Hariszteaszéknál. A csehek végső sikere egyébként milliókat hozhat az ország szövetségének és játékosainak.

Beckham a Realt és a lesifotósokat okolja

Sport2004.06.28, 09:30

David Beckham szerint a magánéletében való vájkálások és a Real Madridnál folyó edzésmunka miatt játszott nem megfelelő formában a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon.

Perez szerint Beckham csak repked

Sport2004.06.28, 21:41

Florentino Perez szerint David Beckham magának köszönheti, hogy nem készült fel tökéletesen a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságra. A Real Madrid június 12-én leköszönt elnöke kijelentette, hogy a klub nem okolható ezért, a középpályásnak inkább magával kellene elszámolnia.

Portugál fiestával folytatódott a foci-Eb

Sport2004.06.26, 09:09

Portugália örömtáncot jár, Ricardo kapus személyében új nemzeti hőst találtak a futballszurkolók, s még talán Luiz Felipe Scolarinak is megbocsátottak mindent az ibériai országban. A hazai rendezésű Európa-bajnokság első negyeddöntőjében ugyanis a portugál együttes a rendes játékidő 1-1-ét, majd a hosszabbítás 2-2-es eredményét követően a büntetőpárbajban 6-5-re verte Angliát, s már a négy között van.

Meier bocsánatot kért Erikssontól az elvett gól miatt

Sport2004.06.26, 17:36

Állítólag elnézést kért Urs Meier, a Portugália-Anglia Európa-bajnoki negyeddöntő svájci bírója az angolok svéd szakvezetőjétől, amiért nem adta meg Sol Campbell fejesgólját.

Svájc-veréssel versenyben az angolok

Sport2004.06.18, 09:43

Magabiztosan győzött 3-0-ra Svájc együttese ellen az angol labdarúgó-válogatott, így Beckhamék helyrehozták az első fordulóban a franciák ellen elkövetett hibát, s továbbra is versenyben vannak a továbbjutásért. A svájciak második meccsükön sem tudtak gólt szerezni, így negyeddöntőbe jutásukra már csak matematikai esély van.

Tottit köpés miatt eltilthatják

Sport2004.06.16, 20:11

A dániai DR1 elnevezésű internetes magazin olyan képeket közölt, amelyeken Francesco Totti, az olasz labdarúgó-válogatott irányítója a hétfői Dánia-Olaszország Európa-bajnoki csoportmérkőzésen leköpte Christian Poulsent. Az UEFA illetékesei már felvették a kapcsolatot a dán szövetséggel, és kivizsgálják az esetet, így szinte biztos, hogy a 27 éves klasszist eltiltják.

Tizenegy Zidane-nal erősítenék a Nationalelfet

Sport2004.06.15, 16:40

A német Bild című lap keddi számában egy fotómontázson Zinédine Zidane-ra emlékeztető frizurával látta el a portugáliai Európa-bajnokságon kedden bemutatkozó német labdarúgó-válogatott tagjait. Közben David Beckham azt nyilatkozta, hogy vasárnapi hibája ellenére a jövőben is el fogja vállalni a büntető elvégzését.

Beckhamné különcködik, Smícer optimista

Sport2004.06.10, 17:30

Csütörtökön elutazott Prágából Portugáliába a cseh labdarúgó-válogatott, amelynek nem titkolt célja, hogy megnyerje a szombaton rajtoló Európa-bajnokságot. Mindeközben a cseh televízió pénzt akar kérni a cseh kocsmáktól a közvetítési jogért, Pierluigi Collina pedig megkapta az első meccset, azaz szombaton az olasz bíró fújja a sípot a portugál-görögön. Jesper Grönkjaer dán középpályás egyelőre otthon maradt, azaz hétfőn nem lép pályára az olaszok ellen, David Beckham felesége viszont ott van Portugáliában, de nem akar közösködni a futballistafeleségekkel.

A Barca, Real duó sem bírt idén a Valenciával

Sport2004.06.07, 12:37

A spanyol bajnokság kezdetekor mindenki a Real Madridról és az FC Barcelonáról beszélt, a két sztárklub ugyanis remekül erősített, így sokan mérget vettek volna rá, hogy közülük kerül ki a bajnok. Reméljük, nem tették, ugyanis hiába keressük az aranyérmet David Beckham vagy Ronaldinho nyakában: a befutó Rafa Benítez Valenciája lett, három év alatt immár másodszor. De nem ez volt az egyetlen meglepetés a szezon során.

Victoria Beckham közutálatnak örvend

Kultúra2004.05.26, 12:01

A jelek szerint David Beckham felesége, az egykori sikeres Spice Girl már nemigen érdekli a brit zenerajongókat. Összehasonlíthatatlanul többször került címlapra családi élete miatt, és sokkal kevésbé foglalkoznak vele mint énekesnővel. Új célja hasonlít Pizarro és Cortez terveire: Amerikát akarja meghódítani.

Beckham azt állítja, Madridban marad

Sport2004.05.21, 07:21

David Beckham, a Real Madrid labdarúgója kijelentette, hogy mindenképpen jelenlegi klubjánál marad, ezzel véget vetett a jövőjét hetek óta firtató találgatásoknak.

Beckham és Morientes is közel a Chelsea-hez

Sport2004.05.20, 16:25

David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya sajtóértesülések szerint luxuslakást keres feleségével London előkelő városrészében, Chelsea-ben. Fernando Morientes, a Bajnokok Ligája döntőjébe jutott Monaco csatára (is) minden jel szerint a londoni Kékek játékosa lesz, de Abramovics Sevcsenkót, Drogbát és Trezeguet-t is Angliába költöztetné.

Rosszul áll Beckham szénája Madridban

Sport2004.05.18, 12:40

Spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madridnál komolyan fontolgatják David Beckham eladását. A Marca úgy tudja, döntés még nem született az ügyben, mert a futballklub vezetősége alaposan meg akarja vizsgálni az angol középpályás távozásának szakmai és - elsősorban - gazdasági következményeit.

David Beckham (Anglia)

Sport2004.05.18, 07:48

Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere David Beckham, az angolok középpályása.

Föld alá bújnának a Real Madrid sztárjai

Sport2004.05.18, 09:58

A vasárnap esti, az élvonalból már kiesett s szerény képességű Murcia elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban: az utóbbi időszak sorozatos kudarcai alaposan megtépázták a Real Madrid labdarúgócsapatának még megmaradt nimbuszát.

Beckham-túrák London-szerte

Sport2004.05.15, 13:50

Bár David Beckham népszerűsége erősen megingott az utóbbi hónapokban, még most is óriási a rajongótábora: ezért is szerveznek különleges Beckham-programokat a Londonba látogató turistáknak.

Idén Beckham focizta össze a legtöbb pénzt

Sport2004.05.04, 08:26

A France Football számításai szerint David Beckham, az angol válogatott csapatkapitánya 22,4 millió euróval a legjobban kereső játékos a 2003-2004-es szezonban.

MU: Beckham jön, ha Ferguson megy

Sport2004.05.04, 10:57

Angol lapértesülés szerint a  Spanyolországban régóta erősen kritizált David Beckham szívesen visszatérne a Manchester United labdarúgócsapatához, de csak akkor, ha nem Sir Alex Ferguson lenne a vezetőedző. A klub vezetői már fel is vették a kapcsolatot a világ legjobban kereső játékosának képviselőivel.

Angol lap szerint Beckham távozik Madridból

Sport2004.04.30, 20:51

David Beckham üzleti partnerei (a Vodafone, a Marks and Spencer, az Adidas és a Pepsi marketingtevékenységét jelentős részben az angol csillag köré építi) a játékos hazatéréséről tárgyalnak egy londoni klubbal, írja a Daily Telegraph. A játékos családjától származó információk szerint már bizonyos, hogy a "Spice Boy" egyévi madridi tartózkodás után szakít a Reallal, és a nyáron hazatér Angliába. A célállomás nagy valószínűséggel a Chelsea lesz.

Ronaldo a Chelsea-be is követné Beckhamet

Sport2004.04.26, 17:20

Ronaldo, a Real Madrid világsztárja még hosszú ideig szeretne együtt futballozni jelenlegi csapattársával, az angol David Beckhammel.

Uma letramplizta a Beckham-szeretőt

Film2004.04.23, 11:32

Quentin Tarantino legújabb filmjének két főszereplője, Uma Thurman és Darryl Hannah is részt vett a Kill Bill második részének londoni bemutatóján. A jeles eseményen többek között ott volt a David Beckham egyik állítólagos szeretőjeként elhíresült személyi asszisztens, Rebecca Loos is.

Az elnökjelölt megválna a Real sztárjaitól

Sport2004.04.19, 13:47

Enrique Sobrino spanyol vállalkozó eladná  David Beckhamet, Luis Figót és Roberto Carlost, ha megnyerné a Real Madrid nyári elnökválasztását.

Kitálal Beckham feltételezett szeretője

Sport2004.04.15, 18:03

A tévé nyilvánossága előtt próbálja bizonyítani állításainak hitelességét David Beckham, az angol labdarúgás jelenlegi legnagyobb szupersztárjának állítólagos szeretője, aki ellen a játékos és felesége pert helyezett kilátásba. A holland Rebecca Loos hetek óta kimeríthetetlen munícióval látja el a brit bulvársajtót, állítva, hogy szenvedélyes szerelmi viszony fűzte őt a Manchester United egykori és a Real Madrid jelenlegi ünnepelt csillagához.

Victoria Beckham védi a férjét

Kultúra2004.04.13, 09:24

Victoria, a Real Madrid futballsztárjának felesége a körömszakadtáig védi férjét: brit lapértesülések szerint három hölgy is azt állította, hogy szenvedélyes viszony fűzte David Beckhamhez.

Beckham nemi életében vájkál a brit bulvársajtó

Sport2004.04.11, 16:44

Frontális támadássá szélesedett vasárnapra az a sajtóhadjárat, amely az angol labdarúgás legismertebb szupersztárja, David Beckham állítólagos félrelépései ügyében indult már napokkal ezelőtt: a legnagyobb vasárnapi brit lapban egyszerre két nő is személyes interjúban állította, hogy szenvedélyes viszonya volt a focistával.

David Beckham íróként is sikeres

Szórakozás2004.04.09, 13:24

David Beckham bebizonyította, hogy nemcsak a futballpályán képes kiemelkedő sikerekre: nemrégiben megjelent önéletrajzi könyve minden korábbi eladási rekordot megdöntött, és ezzel kiérdemelte, a British Book Awards különdíját.

Válságban a Beckham házaspár

Kultúra2004.04.06, 16:40

Victoria Beckham - alias Posh Spice - kedden kiadott nyilatkozatában kijelentette: nem fogja hagyni, hogy az angol válogatott csapatkapitányával, David Beckhammel kötött házasságát tönkretegyék a férjéről és annak korábbi asszisztenséről felröppent pikáns pletykák.

Beckham és Zidane nélkül focizik Európa

Sport2004.03.31, 21:11

Szerdán a nyári labdarúgó Európa-bajnokság mind a 16 résztvevője pályára lép. Hat párosításban egymás ellen meccselnek a kijutott csapatok, a legnagyobb rangadónak pedig a holland-francia, a portugál-olasz és a svéd-angol összecsapás ígérkezik. Utóbbi találkozó érdekessége, hogy a vendégek edzője svéd nemzetiségű, és Sven-Göran Eriksson számára semmiképpen sem tűnik egyszerűnek a skandináv kirándulás, a csapatkapitány David Beckham ugyanis sérülés miatt nem tarthat az angolokkal. A holland-francia csúcsról három gall sztár, Zidane, Pires és Vieira fog hiányozni.

Beckham a válogatottba követeli Shearert

Sport2004.03.23, 16:47

David Beckham, a Real Madrid angol labdarúgója azt szeretné, ha Alan Shearer, a Newcastle United veterán csatára visszatérne a nemzeti csapatba a nyári Európa-bajnokságra. Christoph Metzelder, a Borussia Dortmund játékosa hosszú sérülés után hamarosan visszatér a pályára, s szeretne bekerülni az Eb-re készülő német válogatottba.

Henryt szerződtetné a Real

Sport2004.03.21, 18:20

Hiába utasította vissza David Dein, az Arsenal alelnöke Joan Laporta Barcelona-elnök kétszeri ajánlatát Thierry Henryért - ezek közül a második 30 millió fontról (11,4 milliárd forint) szólt, plusz ráadásképpen Patrick Kluivertet adták volna a katalánok a francia csatárért -, hiába mondtak nemet az Ágyúsok Roman Abramovics és a Chelsea világrekord összeget jelentő 50 millió fontos ajánlatára, és hiába zárkóztak el már korábban a Real Madrid megkeresésétől, Florentino Pérez, a fehérek elnöke nem tágít: meg akarja szerezni Raúl, Ronaldo, Roberto Carlos, Zidane, Figo és Beckham mellé hatodik "galaktikusként" a 26 éves Arsenal-csatárt -- ...

A Barca már harmadik a Primera Divisiónban

Sport2004.03.14, 23:25

A Deportivo kétgólos vereséget szenvedett a Mallorca otthonában, s mivel a parádés formába lendült Barca idegenben legyőzte a Murciát, a katalánok a La Corunát megelőzték, és feljöttek a harmadik helyre a táblázaton. A Valencia kihasználta a Real Madrid botlását, és a Celta Vigo elleni idegenbeli sikerrel négypontosra faragra a listavezető királyi gárda előnyét. A madridiak sztárja, David Beckham tagadta, hogy a Chelsea-hez szerződik nyáron.

Logót csináltak Beckham szabadrúgásából

Sport2004.03.04, 17:35

David Beckham szerdán hivatalosan is bemutatta új személyes logóját Németországban az adidas herzogenaurachi székhelyén, s egyben meghosszabbította szerződését a világ vezető futballmárkájával 2008-ig.