Dárdai Pál

címke rss

Nyilasi Tibor miatt leégtek a Népsport telefonvonalai

Sport2020.12.23, 07:33

2020. november 7-én a paksi Hahn János négy gólt rúgott a Puskás Akadémiának, ezzel pedig megkapta a Nemzeti Sporttól a legmagasabb, vagyis a 10-es osztályzatot. Hahn a 25. olyan futballista, aki a szaklaptól kiérdemelte a legmagasabb minõsítést. Ennek kapcsán idézünk most fel néhány legendás meccset, elképesztõ teljesítményt, amikor a sportlap 10-es osztályzattal honorált egy-egy produkciót.

Dzsudzsák Balázs: Szánalomból nem akarok 109-szeres válogatott csúcstartó lenni

Sport2020.12.14, 09:22

A közelmúlt és a jelenkor legnépszerûbb magyar labdarúgója, a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs még egy nagy dobásra készül. 2021-nek úgy indul neki, hogy mindenképpen szeretne visszakerülni a válogatottba, s játszani a budapesti Európa-bajnokságon. A Debrecen focistája ezúttal is õszintén, szívbõl beszélt érzéseirõl, az interjú végére pedig az is kiderül, amit én már régen sejtettem: az ember Dzsudzsák Balázs legalább annyira érdekes, mint a futballista. Ha nem érdekesebb.

Dárdai Pál középsõ fia is bemutatkozhatott a Bundesligában

Sport2020.11.09, 08:28

Szombaton, az Augsburg ellen 3-0-ra megnyert mérkõzés hajrájában bemutatkozhatott a német élvonalban Dárdai Márton. A magyar védõ - természetesen - édesapja, Pál nyomdokain haladva a Hertha BSC-ben kapta meg a lehetõséget a bizonyításra.

Dárdai Pál alapjaiban forgatná fel a magyar labdarúgást

Sport2020.11.08, 12:47

A Hertha Berlin ikonja, Dárdai Pál a magyar szurkolók szemében azóta Messiás, hogy 2014-2015 között, 9 hónapon át szövetségi kapitányként dolgozott Magyarországon, és lerakta annak a csapatnak az alapjait, amely 2016-ban Bernd Storck vezetésével kijutott az Európa-bajnokságra. Nagyon sokan sírják vissza Dárdait, aki azóta a Hertha együttesénél is megmutatta edzõi képességeit. Vajon láthatjuk-e még õt Magyarországon edzõsködni? Lesz-e Dárdai Pál valamikor még egyszer a magyar válogatott szövetségi kapitánya? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ podcast mûsorunkban. A mûsorvezetõ, Lantos Gábor, a beszélgetõtársak pedig az Origo SSport ...

Dárdai Pál: Nagy az esély, hogy újra Eb-n szerepelhessen a magyar fociválogatott

Sport2020.11.05, 23:39

Dárdai Pál korábbi szövetségi kapitány szerint két hasonló erõsségû csapat találkozik jövõ csütörtökön a Puskás Arénában, ahol a magyar és az izlandi labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki szereplésért csap össze.

Lisztes, Király, Dárdai: amikor a magyarok voltak a fõszereplõi a Hertha-Stuttgart meccseknek

Sport2020.10.17, 07:17

Évtizedek óta természetes, hogy több-kevesebb magyar játékosért szoríthatunk a világ egyik legerõsebb bajnokságában, a Bundesligában. Nem volt ez mindig így. A határok 1990-es megnyitása elõtt érthetõen csak elvétve jutottak oda keleti országból játékosok, õk sem mindig a fõkapun keresztül. Az említett évtõl már szabadon igazolhattak Európa addig körbezárt részébõl is focisták, ráadásul a német válogatott 1990-es világbajnoki gyõzelme, és az ország gazdasági eredményei még vonzóbbá tették azt a pontvadászatot. A magyar focisták számára az 1997-es év volt a vízválasztó.

A Dárdai Pál nélküli elsõ szezon katasztrofálisan sikerült a Herthának

Sport2020.07.26, 11:57

A Hertha a 2018/2019-es bajnoki idény végén köszönt el egykori legendás játékosától, majd késõbbi vezetõedzõjétõl, Dárdai Páltól. A korábban a magyar válogatottat is irányító szakember négy és félév után hagyta ott az elsõ csapat kispadját. A német klub ambiciózus célokat fogalmazott meg a 2019/2020-as szezonra, nemzetközi kupasorozatot érõ helyezéssel tervezték befejezni a bajnokságot. Ehhez képest az elmúlt idényben három vezetõedzõt is „elfogyasztottak" és a játékosokra elköltött 100 millió euró is csak arra volt elég, hogy a 10. helyen végezzenek a Bundesligában.

Dárdai Pál visszautasított egy többmillió eurós ajánlatot

Sport2020.07.21, 15:39

Dárdai Pál kijelentette, nem a pénz motiválja, amikor mérlegel egy labdarúgóedzõi állásajánlatot.

Gólzáporos gálameccsen gyõzött Dárdai Pál csapata

Sport2020.07.13, 08:42

Vasárnap a Fejér megyei Szabadbattyánban lépett pályára Dárdai Pál és a három fia mellett több egykori válogatott futballistát is felvonultató Dárdai Hertha Team.

Dárdai Pál rengeteg ajánlatot kapott, de egyiket sem fogadta el

Sport2020.07.07, 18:08

Dárdai Pál, a Hertha BSC korábbi edzõje és a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya a Pécsi Újságnak adott interjúban elmondta, hogy az egyéves pihenõje alatt rengeteg komoly ajánlatot kapott, de mindet visszautasította.

Dárdai Pál nagyon várja, hogy ismét munkába álljon

Sport2020.06.21, 08:16

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya nagyon várja, hogy ismét munkába álljon a Hertha BSC utánpótlásában.

Dárdai Pál: fizikálisan is feltöltõdtem

Sport2020.05.07, 17:52

Friss erõvel lát újra munkához Dárdai Pál, aki utánpótlásedzõ és koordinátor lesz a Hertha BSC labdarúgócsapatánál.

Dárdai Pál visszatér a Herthához

Sport2020.05.06, 20:25

Utánpótlásedzõ és koordinátor lesz a Hertha BSC-nél Dárdai Pál, a klub korábbi labdarúgója és vezetõedzõje.

Dárdai Pálnak csak egy dolog hiányzik a karanténban

Sport2020.04.11, 12:56

A Herta BSC utánpótlásába visszatérõ Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, hogy az egyetlen dolog, ami hiányzik neki ebben a nehezebb idõszakban, az maga a futball.

Dárdai Pál visszatér a Herthához

Sport2020.03.31, 11:28

Dárdai Pál a következõ idénytõl utánpótlásedzõként tér vissza a Hertha BSC labdarúgócsapatához.

Dárdai Pált egyelõre nem kereste a Hertha vezetõsége

Sport2020.02.14, 08:30

Jürgen Klinsmann lemondása után kézenfekvõ lenne, hogy a klubhoz ezer szállal kötõdõ szakember segítsen a Herthán, de Dárdai Pál elmondta, egyelõre senki nem kereste.

Dárdai Pál visszatérését szeretné a Hertha klublegendája

Sport2020.02.13, 17:58

Dárdai Pál újbóli kinevezését javasolja a klubvezetésnek Erich Beer, a Hertha BSC legendás labdarúgója.

Fél évig bírta Dárdai utódja a Herthánál

Sport2019.11.27, 17:33

A Hertha BSC közös megegyezéssel szerzõdést bontott Dárdai Pál utódjával, Ante Coviccal. A csapatot a szezon végéig a korábban játékosként világ- és Európa-bajnoki címet szerzõ Jürgen Klinsmann irányítja majd.

Dárdai nélkül nem megy, újabb edzõváltás jöhet a Herthánál

Sport2019.11.26, 11:51

Ante Covic napjai meg vannak számlálva a Hertha BSC kispadján. Német sajtóhírek szerint már keresik a megfelelõ személyt, aki követheti majd a berlini kispadon.

Hivatalos: Dárdai Pál nem lesz a Köln vezetõedzõje

Sport2019.11.18, 18:06

MarKus Gisdolt nevezték ki a német labdarúgó-bajnokságban szereplõ 1. FC Köln vezetõedzõjének.

Német sajtó: Dárdai Pál mégsem lesz a Köln edzõje

Sport2019.11.17, 15:52

A Sport1.de német oldal vasárnap délutáni információi szerint Dárdai Pál mégsem lesz a Bundesligában kiesõ helyen álló 1. FC Köln vezetõedzõje.

Még ezen a héten kinevezhetik Dárdai Pált a Köln kispadjára

Sport2019.11.15, 12:11

A végéhez közelednek a tárgyalások Dárdai Pál és az 1. FC Köln csapata között. Miután a Bundesliga legutóbbi fordulójában elszenvedte sorozatban harmadik vereségét, a kölni csapat menesztette Achim Beierlorzert. A kölniek elsõ számú jelöltje a Hertha BSC korábbi edzõje.

Újabb fordulat: Dárdai Pál mégis a Köln edzõje lehet

Sport2019.11.13, 18:51

A német Sport1 információi szerint közel a megállapodás Dárdai Pál és a Bundesligában szereplõ Köln között.

Dárdai két német csapatot is elutasított, Párizsba ment

Sport2019.11.12, 15:22

A bz-berlin.de információja szerint Dárdai Pál, a Hertha BSC korábbi edzõje nemet mondott az 1. FC Köln és a Mainz ajánlatára is.

A Köln Dárdai Pált akarja edzõnek

Sport2019.11.11, 18:42

A német Sport 1 információi szerint a Bundesligában szereplõ 1. FC Köln elsõ számú jelöltje a kirúgott Achim Beierlorzer helyére Dárdai Pál, a Hertha BSC korábbi magyar vezetõedzõje - számolt be róla a Nemzeti Sport.

Szemétség, amit a Hertha vezetése csinált Dárdai Pállal

Sport2019.09.25, 19:21

Sarkos és olykor meghökkentõ véleménye van a magyar labdarúgásban dolgozó edzõkrõl a ZTE sportigazgatójának, Sallói Istvánnak. Nem gondoljuk, hogy az általa megfogalmazott gondolatokkal sokan egyetértenek majd. Tény, hogy a magyar edzõk közül jelenleg csak Dárdai Pál és Lõw Zsolt képviseli azt a szintet, amelyet a világfutball élvonalában hasznosítani lehet. Sallói lapunknak beszélt arról, amikor Puskás Ferenc volt a szövetségi kapitány, amikor Csank János nem volt hajlandó Izraelbe utazni, de felidézi azt is, amikor Mészöly Kálmán összeveszett egy kamionsofõrrel Reykjavíkban. Nagyinterjú a magyar futball egyik megosztó személyiségéével, ...

Dárdai Pál elárulta, akar-e még szövetségi kapitány lenni

Sport2019.09.10, 12:05

Beszélt hosszabb távú terveirõl Dárdai Pál a Kickernek. A Hertha BSC korábbi vezetõedzõje, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya elárulta, gondolkodik-e azon, hogy újra nemzeti együttest irányítson. 

Dárdai nélkül kiesõ helyen a Hertha

Sport2019.09.01, 19:30

Három meccsen szerzett egy pontjával a Bundesliga utolsó elõtti, azaz kiesõhelyén áll a Hertha BSC.

Dárdai Pál Tusványoson: Büszke vagyok székely õseimre

Nagyvilág2019.07.26, 21:14

Az apai ágon székely származású Dárdai Pál sokszoros magyar válogatott labdarúgó, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya volt pénteken délben a Tusványos vendége – írja a Székelyhon.ro.

Dárdai Pál a Maccabi Európa Játékokon

Sport2019.07.22, 20:14

Dárdai Pál, a korábbi 61-szeres válogatott focista, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya és a Hertha BSC volt edzõje ellátogat a 15. Maccabi Európa Játékokra.

Régi tervét váltja valóra Dárdai Pál, elõször utazik Székelyföldre

Sport2019.07.17, 11:36

A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya elõször utazik Székelyföldre: a Nyári Szabadegyetem vendége lesz.

Dárdainak vannak ajánlatai, de csak egy álláslehetõségen gondolkodik el

Sport2019.07.16, 10:15

Dárdai Pálnak még nem hiányzik a labdarúgás, a Hertha BSC kispadjáról szezon végén távozott edzõ a sportágat illetõen egyelõre csak a szakkommentátorkodásban gondolkodik.

Dárdai: Berlinben és Zamárdiban is rendbe tettem a kertet

Sport2019.06.23, 10:49

A PMSC Öregfiúk Egyesület szombaton emléknapot tartott a 2017. december 8-án elhunyt idõsebb Dárdai Pál tiszteletére. A Pécsen rendezett gálamérkõzésen pályára lépett fia, Dárdai Pál is, aki az NSO tv-nek beszélt arról, hogy mivel telnek a napjai, amióta nem õ a Bundesligában szereplõ Hertha BSC edzõje. A korábbi szövetségi kapitány rengeteg ajánlatot kapott, de még nem érzi magában a kellõ tüzet a visszatéréshez.

Conte az Interhez viheti Dárdai egykori alapemberét

Sport2019.06.18, 09:19

Dárdai Pál és a Hertha Berlin egykori alapemberét, Valentino Lazarót igazolhatja le elsõként az olasz klub újonnan kinevezett vezetõedzõje. A La Gazzetta dello Sport szerint a németek korábbi kulcsjátékosát kiszemelte Conte, miközben a német Kicker arról ír, hogy a fiatal játékos is az olaszokhoz vágyik, mert kiváló fejlõdési lehetõséget lát a klubban.

A Bayern magának nehézzé, nekünk szórakoztatóvá tette a Bundesligát

Sport2019.05.27, 10:33

Néha kifejezetten jót tesz az embernek, ha kihagy az emlékezete. Nem kell szembesülnie korábbi hibáival. Persze, ha nyilvánosan megosztja gondolatait, akkor majd esetleg mások szembesítik azokkal. Ezt elkerülendõ én elé megyek a pofonnak, és elõveszem az 56. Bundesliga-szezon rajtja elõtt ugyanezen a helyen megosztott jóslataimat.

A Hertha BSC meghatóan búcsúzott Dárdai Páltól - videó

Sport2019.05.19, 10:41

A Bayer Leverkusen elleni 4-1-es vereséggel búcsúzott a Hertha Berlin kispadjától Dárdai Pál. A magyar edzõ négy és fél szezon után távozik Berlinbõl, ahol már nemcsak játékosként, hanem edzõként is legenda lett.

Dárdai vereséggel búcsúzott Berlintõl, újra bajnok a Bayern München

Sport2019.05.18, 17:47

Dárdai Pál négy és fél szezon után a Bayer Leverkusen elleni 4-1-es vereséggel búcsúzott a Hertha Berlin kispadjától. A bajnoki cím is az utolsó fordulóban dõlt el, ezt sorozatban hetedik alkalommal is a Bayern München szerezte meg, miután hazai pályán nagyon simán verte 5-1-re az Eintracht Frankfurtot. 

Dárdai Pál a legjobb tavaszi eredményével búcsúzhat a Herthától

Sport2019.05.18, 13:21

A német labdarúgó-bajnokság szombati, utolsó fordulójában dõl el, hogy sorozatban hetedszer a Bayern München vagy 2012 óta elõször a Borussia Dortmund végez-e a tabella élén. Magyar szempontból a legfontosabb mérkõzést Berlinben rendezik: Dárdai Pál vezetõedzõt a Bayer Leverkusen ellen búcsúztatják a Hertha-szurkolók.

Dárdai Pál már több ajánlatot is kapott

Sport2019.05.16, 20:31

Dárdai Pál azt mondta, miután kiderült, hogy a szezon végén távozik a Hertha BSC labdarúgócsapatának kispadjáról, "azonnal több ajánlatot is kapott más kluboktól", de mindegyiket elutasította.

Utánpótlásedzõ lett Dárdai utódja a Herthánál

Sport2019.05.12, 14:14

Ante Covic utánpótlásedzõ lett Dárdai Pál vezetõedzõ utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.

Storck távozik Belgiumból, Dárdai utódja lehet a Herthánál

Sport2019.05.08, 19:48

Az érintettek korábban cáfolták, hogy Bernd Storck lehet Dárdai Pál utódja a Herthánál, most mégis közelebb került a berlini együtteshez a korábbi magyar szövetségi kapitány. A német szakember ugyanis nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerzõdését, és a szezon végén távozik a belga élvonalbeli Royal Excel Mouscrontól.

Úgy tûnik, megvan Dárdai utódja a Herthánál

Sport2019.05.07, 09:55

Ante Covic utánpótlásedzõ lehet Dárdai Pál vezetõedzõ utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.

A Hertha nem változtat a felfogásán Dárdai után sem

Sport2019.05.06, 09:18

Michael Preetz, a Hertha menedzsere szerint Dárdai Pál távozása után nem lesz kiárusítás a labdarúgócsapatnál és az új edzõnek az utánpótlásra is kell támaszkodnia.

Rég nem látott sikert aratott Dárdai Pál Herthája

Sport2019.05.04, 20:35

Dárdai Pál utolsó elõtti hazai bajnokiján vezette a Herthát, amely Berlinben magabiztosan, 3-1-re verte a kiesés elõl menekülõ Stuttgartot. A bajnoki cím szempontjából fontos meccset nyert a Bayern.

Dárdai Pál visszautasította a háromszoros német bajnokot

Sport2019.04.29, 20:09

Német sajtóhírek szerint három fordulóval a bajnokság vége elõtt a Bundesliga 2 tabelláját öt ponttal vezetõ 1. FC Köln a nyáron a Hertha BSC-tõl távozó Dárdai Pált szemelte ki a vezetõedzõi posztra, de a magyar tréner állítólag nemet mondott az ajánlatra.

Dárdaiék bravúrja: a Hertha meglepte az El-elõdöntõst

Sport2019.04.27, 20:39

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 31. fordulójának szombati összecsapásán a nyáron a kispadról távozó Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC gólnélküli döntetlent játszott a BL-indulásért küzdõ Eintracht Frankfurt otthonában. Az RB Leipzig Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal 2-1-re gyõzte le az ágyékmûtéte óta lábadozó Sallai Roland nélküli Freiburgot, ezzel biztos BL-résztvevõ, a Ruhr-vidéki rangadón 4-2-re kikapott a Borussia Dortmund a Schalke 04-tõl, ezzel pedig komoly lépéshátrányba került a bajnoki címért folytatott csatában, míg Thomas Doll csapata, a Hannover a Mainz elleni 1-0-s sikerrel megtartotta az esélyét aa ...

A Herthánál már gondolnak a Dárdai utáni idõszakra

Sport2019.04.26, 11:16

Német lapértesülések szerint a  szezon végén Dárdai Páltõl elköszönõ Hertha BSC érdeklõdik a Bayern München tartalék csapatában futballozó Kwasi Okyere Wriedt iránt.

Dárdai - Egy közülünk! - üzenték a Hertha-szurkolók - fotó

Sport2019.04.22, 13:35

Dárdai Pál „hosszú búcsúturnéja” elsõ állomásaként ír egy berlini lap a vasárnap estei Hertha BSC–Hannover Bundesliga-találkozóról. Ahol Dárdai megható ajándékot kapott a berlini szurkolóktól.

Remek lehetõség a javításra Dárdai Pál csapatának

Sport2019.04.21, 12:45

A Bundesliga két legrosszabb formában lévõ együttese csap ma össze. A Hertha öt, míg a Hannover sorozatban nyolc vereséget szenvedett el a bajnokságban. Dárdai Pál csapatának itt a remek lehetõség, hogy kilábaljanak a gödörbõl.

Dárdaiért is játszanak, a Hertha a Fradi korábbi edzõjével szúrhat ki

Sport2019.04.20, 12:25

A vezetõedzõi posztról az idény végén távozó Dárdai Pál vezette Hertha BSC a sereghajtó Hannovert fogadja a német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójának vasárnap esti mérkõzésén, és ha Thomas Doll együttese nem tud nyerni Berlinben, akkor négy körrel a bajnokság vége elõtt már csak az osztályozós pozíció elérésére marad esélye.

Dárdai Pál: Nem haragszom senkire

Sport2019.04.18, 16:00

A Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetõedzõi posztjáról a szezon végén távozó Dárdai Pál azt mondta, elfáradt és pihenni szeretne, ezért most egy kis szünetet tart.

Dárdai Pál fia bekerült az U17-es német fociválogatott Eb-keretébe

Sport2019.04.18, 09:32

Bekerült a német U17-es labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki keretébe Dárdai Pál középsõ fia, Dárdai Márton is.

Dárdai Pál elfáradt, örül, hogy lekerül róluk a nyomás

Sport2019.04.17, 13:38

A Hertha BSC vezetõedzõje, Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak nyilatkozott. A berliniek mestere, aki nyáron adja át a helyét a Bundesliga-csapat élén, elmondta, most mindenkirõl, így róla is lekerül a nyomás.

Dárdai Pál többször csodát tett a Herthával, most nem sikerült

Sport2019.04.16, 13:57

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplõ Hertha BSC együttesét a következõ idénytõl már nem Dárdai Pál irányítja. A magyar tréner négy évig volt a berlini klub vezetõedzõje, amellyel ez idõ alatt szép sikereket ért el, igaz, Európában nem jött össze az igazi áttörés.

Hivatalos: Dárdai Pál nyáron távozik a Herthától

Sport2019.04.16, 11:48

A következõ idénytõl már nem Dárdai Pál irányítja a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplõ Hertha BSC együttesét. Errõl a klub és a magyar szakember közösen döntött.

Dárdai Pált megviseli a nehezebb idõszak, de nem másban keresi a hibát

Sport2019.04.16, 08:58

A nehezebb idõszak megviseli, de magabiztosan és jókedvûen dolgozik tovább az ötmeccses vereségsorozat után a Hertha edzõje, Dárdai Pál, akit a német lapok szerint év végén meneszthetnek. Barátja nem félti a trénert. Juhász Zsolt szerint a Hertha edzõje már bizonyított.

Irreális álmok okozhatják Dárdai Pál vesztét

Sport2019.04.15, 15:20

2015. február 2-án szinte teljesen váratlanul lett a Hertha Berlin labdarúgócsapatának edzõje Dárdai Pál, aki elõször ideiglenes státuszt kapott a berlini kispadon, majd – miután csapatával elkerülte a kiesést – véglegesítették. Mára õ a Bundesliga második legrégebben dolgozó edzõje. Amennyire váratlan volt a kinevezése, olyan váratlan lehet az elküldése? A 2018-19-es szezon elsõ fele alapján egészen biztosan. Ez azonban aligha érdekli a Hertha vezetõségét, ami ennél nagyobb baj, Berlint sem.

Dárdai Pál nem fél a kirúgástól, jókedvûen végzi a munkáját

Sport2019.04.15, 12:46

Dárdai Pál vezetõedzõ a Hertha BSC labdarúgócsapatának hullámvölgye ellenére azt mondja, nyugodt, és harcosnak érzi magát.

Dárdai Pált elküldik a Herthától - sajtóhír

Sport2019.04.15, 07:15

A német Sport Bild információja szerint Dárdai Pált, a Hertha BSC vezetõedzõjét hamarosan menesztik. Legkésõbb nyáron mindenképpen távozik a berlini csapat élérõl.

Dárdai: Szóljanak, ha én gátolom a Hertha fejlõdését

Sport2019.04.15, 07:07

A Hertha BSC vasárnap délután sorozatban ötödik vereségét szenvedte el a Bundesligában, így egyre hangosabbak azok a hangok, amelyek szerint veszélyben van a csapat magyar edzõjének, Dárdai Pálnak a munkája. A szakember az Eurosport.de-nek nyilatkozott jelenlegi helyzetérõl.

Lesgól és meg nem adott 11-es okozta Dárdaiék vesztét Szalaiék ellen

Sport2019.04.14, 16:03

A Szalai Ádámmal a kezdõben felálló Hoffenheim hazai pályán 2-0-ra legyõzte a zsinórban ötödik bajnoki vereségét elszenvedõ, rendkívül tartalékos Hertha BSC-t a Bundesliga 29. fordulójának szombat délutáni mérkõzésén. Dárdai Pál csapata ugyan szinte végig alárendelt szerepet játszott a mérkõzésen, de több vitatható játékvezetõi ítéletet is számonkérhetnek a játékvezetõn.

Dárdai: Azért vannak ilyen elvárásaitok, hogy sz*rt tudjatok írni

Sport2019.04.08, 16:12

Sorozatban negyedszer is kikapott a Hertha a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), és visszacsúszott a 11. helyre. A Düsseldorf elleni szombati 1–2 másnapján a Kicker hosszasan idézte Dárdai Pált, a Hertha magyar vezetõedzõjét, aki sok mindenrõl kifejtette véleményét – így arról is, mit gondol Michael Preetz sportigazgató kritikájáról, amely neki is szólt.

Csak a szezon végéig biztos Dárdai állása a Hertha kispadján

Sport2019.04.08, 10:15

A Morgenpost címû berlini lap információi szerint a Düsseldorf elleni hazai vereség után elérkezett a pillanat, hogy Michael Preetz sportigazgató nyilvános kritikát fogalmazzon meg a Dárdai Pál irányította Hertha BSC teljesítményérõl. Az újság szerint a magyar szakember állása csak a szezon végéig mondható biztosnak.

Újabb fájó pofon Dárdai Pál Herthájának

Sport2019.04.06, 17:48

Fájó vereséget szenvedett a Bundesliga 28. fordulójának szombat délutáni mérkõzésén a Hertha, a Düsseldorf ráadásul Berlinben gyõzte le 2-1-re Dárdai Pál csapatát. 

Vb-bronzérmes védõ Dárdaiék elsõ nyári szerzeménye

Sport2019.04.06, 13:33

A német Sky már szinte tényként közli a hírt, hogy a Celtic belga védõje, Dedryck Boyata nyártól Dárdai Pál csapatában, a Herthában szerepel majd.

Dárdai: Az atmoszféra tíz plusz pontot hozhat szezononként

Sport2019.04.04, 15:41

Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetõedzõje vehemensen fogalmazta meg véleményét a berlini futballklub új stadionja körül kialakult helyzetrõl.

Dárdai csapatáról nevezték el a berlini állatkert jegesmedvéjét

Sport2019.04.02, 12:54

A Hertha nevet kapta a berlini állatkert jegesmedvebocsa, és a német fõváros leghíresebb sportegyesülete, a Hertha BSC nyerte el a négyhónapos nõstény medvebocs hivatalos keresztszülõi tisztségét - jelentette be kedden az intézmény.

Dárdait támadták a szurkolók

Sport2019.04.01, 18:55

Dárdai Pál élete legrosszabb mérkõzésének nevezte az RB Leipzig ellen szombati vereséget, ami után most már egy-két szurkoló is megtalálta a Hertha Berlin magyar edzõjét.

Dárdai: Ha 8-0-ra kapunk ki, akkor sem szólhatnék egy szót sem

Sport2019.03.31, 12:07

A Dárdai Pál által irányított Hertha BSC idegenben szenvedett 5-0-s vereséget a Bundesliga szombati játéknapján az RB Leipzigtõl. A magyar edzõ a találkozó után a mérkõzést közvetítõ tévének nyilatkozva mondta el, mi vezetett a méretes pofonhoz.

Gulácsiék ötöt rúgtak Dárdai csapatának

Sport2019.03.30, 20:47

A Bundesliga 27. fordulójának szombat esti mérkõzésén magyar vonatkozású találkozót rendeztek, a Gulácsival és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig Dárdai Pál Hertháját fogadta, és ütötte ki némi meglepetésre 5-0-ra.

Gulácsi Péter és Willi Orbán ronthatja el Dárdai Pál napját

Sport2019.03.30, 12:31

Magyar vonatkozású rangadót rendeznek a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában: a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató Leipzig Dárdai Pál csapatát, a Hertha BSC-t fogadja.

17 éves középpályás érkezik Dárdaiékhoz

Sport2019.03.26, 11:58

A felnõtt keret legfiatalabbjaként kapott profi szerzõdést a Hertha BSC futballklubnál Julian Albrecht.

Dárdai: Szlovákiában nem az ellenfél nyert, hanem mi veszítettünk

Sport2019.03.24, 18:16

A válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a jelenleg a Bundesligában szereplõ Hertha BSC csapatát irányító Dárdai Pál is a helyszínen tekinti meg a Magyarország–Horvátország Eb-selejtezõ mérkõzést. A találkozó elõtt az M4 Sportnak nyilatkozott. 

Dárdai Pál új célt tûzött ki a Hertha BSC-vel

Sport2019.03.18, 16:18

Dárdai Pál csapata, a Hertha Berlin hazai pályán izgalmas és színvonalas mérkõzésen kapott ki 3-2-re a Borussia Dortmund csapatától, amellyel elúszni látszik a berlini csapat számára, hogy a következõ szezonban is kiléphessen a nemzetközi kupaporondra.

Piros lap és utolsó perces gól okozta Dárdaiék vesztét a Dortmund ellen

Sport2019.03.16, 20:50

Dárdai Pál csapata, a Hertha Berlin hazai pályán izgalmas és színvonals mérkõzésen kapott ki 3-2-re a tabella második helyén álló Borussia Dortmund csapatától. 

A Dortmund most már nem engedhet meg több botlást magának

Sport2019.03.09, 12:39

A listavezetõ Borussia Dortmund a kiesés elkerüléséért küzdõ Stuttgartot fogadja a német labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján, amikor a címvédõ Bayern Münchenhez a hetedik Wolfsburg látogat majd.

Hatalmas gondban van Dárdai Pál a Bayern-meccs elõtt

Sport2019.02.18, 19:00

Sérülés miatt két szélsõ védõjére, Marvin Plattenhardtra és Jordan Torunarighára sem számíthat a német bajnokság hétvégi fordulójában Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetõedzõje.

Dárdai nagyon dühös

Sport2019.02.17, 12:55

Csalódottan értékelt Dárdai Pál, miután csapata, a Hertha BSC egy 96. percben kapott góllal adta ikszre a meccset a Werder Bremen ellen, szombaton.

A magyar focicsapat új igazolása nem haragszik Dárdaira

Sport2019.02.13, 07:38

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata másfél éves szerzõdést kötött a tunéziai válogatott Enisz Ben Hatirával. A focistát tettlegesség miatt Dárdai Pál három éve elküldte a Herthából, de a támadó nem neheztel a magyar trénerre.

Dárdai Pál korábbi játékosa aláírt az NB I-es csapathoz

Sport2019.02.12, 15:24

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata másfél éves szerzõdést kötött a tunéziai válogatott Enisz Ben Hatirával. 

Dárdaiék idegenben ütötték ki a Bundesliga dobogósát

Sport2019.02.09, 20:33

Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC meglepetésre sima, 3-0-s gyõzelmet aratott a második helyen álló, hazai pályán mindeddig százszázalékos Borussia Mönchengladbach otthonában a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján.

A Bayern München vezetõedzõje Dárdait méltatta

Sport2019.02.07, 08:05

Dárdai Pál és Niko Kovac is úgy érzi, megérdemelten jutott tovább a Bayern München a Német Kupában. A bajorok trénere a Nemzeti Sport kérdésére néhány szót is ejtett kollégájáról, egykori csapattársáról, a Hertha magyar vezetõedzõje pedig elmondta: hiába küzdöttek lelkesen, ebben most nem volt több.

Nincs újabb Dárdai-bravúr, a Bayern jutott tovább a kupában

Sport2019.02.07, 07:02

A Bayern München 120 percnyi játék után 3-2-re legyõzte a Herthát, így bejutott a legjobb nyolc közé a Német-kupában.

Dárdai négy arca: a magyar edzõ különleges napja

Sport2019.02.05, 19:59

Büszke lehet magára, na meg a magyar fociszeretõk is büszkék lehetnek Dárdai Pálra, akit kedden egy különleges nap alkalmából köszöntett a klubja, a Bundesligában szereplõ Hertha BSC.

Dárdainak és a csapatnak is tovább kell fejlõdnie

Sport2019.02.04, 14:51

Michael Preetz klubmenedzser azt szeretné, ha a tavaszi szezonban a Hertha BSC labdarúgócsapata fejlõdést mutatna. Ugyanezt várja a magyar vezetõedzõtõl, Dárdai Páltól is.

Dárdai: A legjobb napjainkon bárkit megverhetünk

Sport2019.02.01, 21:22

Jövõ szerdán a Dárdai Pál vezette Hertha BSC a Bayern Münchent fogadja a Német-kupa nyolcaddöntõjében. A magyar szakember azonban hallani sem akar a bajorok elleni találkozóról, ugyanis csapatának szombat délután a Wolfsburgot kéne legyõzni a Bundesliga 20. fordulójában.

Dárdai Pál Herthája kétszer egyenlített

Sport2019.01.26, 07:49

A Bundesliga 19. fordulójának nyitómérkõzésén a Dárdai Pál vezette Hertha BSC 2-2-es döntetlent játszott a Schalke együttesével a berlini Olimpiai Stadionban.

A Hertha két Dárdaival is szerzõdést hosszabbított

Sport2019.01.24, 17:57

A német Kicker információi szerint a Hertha BSC vezetõedzõje, Dárdai Pál újabb egy évre szóló megállapodást írt alá a berliniekkel,így a 2019/2020-as idényben is õ irányítja a csapatot.

Dárdaiék egy félidõnyi gálát rendeztek, idegenben nyertek

Sport2019.01.20, 20:06

A Hertha BSC 3-1-re gyõzött a Bundesliga 18. fordulójában a sereghajtó Nürnberg otthonában. Dárdai Pál együttese ezzel megelõzte a Hoffenheimet és a Werder Brement, és feljött a tabella 7. helyére.

Három magyar is a Bundesliga tavaszi hõse lehet

Sport2019.01.18, 13:29

Egy soha véget nem érõ történet, amelyben magyar sztárra bízták a szigorú õrzõ-védõ, a precíz vadász és az agyafúrt hadvezér szerepét is. Elõfordult már korábban, hogy több honfitársunk ténykedett a német sorozatban, mint a mostani szezonban. Voltak magyarok, akik bajnoki címet ünnepelhettek itt. Ám a jelenlegi kontingens õszi ténykedésére sem lehet panasz. A tavaszi folytatás elõtt érdemes egy kicsit feleleveníteni, hogy mi is történt a német labdarúgó-bajnokság elsõ felében.

Jürgen Klinsmann szerint fényes pályafutás vár a fiára

Sport2019.01.16, 11:31

A korábbi német szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann szerint fia, Jonathan fényes karrier elõtt áll futballkapusként.

Dárdai és Szabics is befutott az MLSZ munkaértekezletére

Sport2018.12.30, 13:07

Munkaértekezletet tartott az MLSZ Szakmai Bizottsága Dárdai Pál és Szabics Imre részvételével. A 6–12 éves korosztály esetében a tehetséggondozás, míg a 12–15 éves korosztálynál az egyéni fejlesztés és képzés minõségének javítása a fõ feladat – állapította meg a Szakmai Bizottság szombati ülésén, amelyen az elmúlt nyolc év sportszakmai programjait értékelte.

Az ösztönember Dárdaitól csak tanulni lehet

Sport2018.12.29, 10:43

Jakab Máté, a magyar bajnoki címvédõ Szolnoki Olaj kosárcsapatának másodedzõje gondolt egyet, és elutazott Berlinbe, hogy elsõ kézbõl tapasztalja meg, miként zajlanak a dolgok Európa egyik élcsapatánál, az Alba Berlinnél. A 27 éves szakember egy hetet töltött a német fõvárosban, ahol nem csak a kosaras klub mindennapjaiba nyert betekintést, hanem Dárdai Pállal is találkozott.

Dárdai eddigi legjobb tavaszában reménykedik

Sport2018.12.25, 18:39

Dárdai Pál vezetõedzõ reményei szerint a Hertha BSC a korábbiaknál jobban szerepel majd a német labdarúgó-bajnokság tavaszi idényében.

Gulácsiék hármat rúgtak, Dárdaiék hármat kaptak

Sport2018.12.22, 20:42

Az RB Leipzig Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a kezdõjében hazai pályán nyert 3-2-re a 0-2-es hátrányból egyenlítõ Werder Bremen ellen, míg a Dárdai Pál által irányított Hertha Berlin a védekezésben elkövetett hibáknak köszönhetõen 3-1-re kikapott a Bayer Leverkusen otthonában. A címvédõ Bayern simán nyert Frankfurtban.

Tényleg kinõtte a magyar futballt Dárdai Pál, Lõw Zsolt és Szabics Imre?

Sport2018.12.21, 17:55

Dárdai Pál, Lõw Zsolt, Szabics Imre: három, a 2000-es években stabil válogatottnak számító játékos, akiket összeköt egyrészrõl az, hogy hosszú éveket töltöttek el légiósként Németországban, másrészt pedig hogy mára nemzetközileg elismert edzõ lett belõlük. Sokan úgy tartják, egy kicsit ki is nõtték a magyar futballt, amit jól mutat, hogy szóba sem kerül a hazai szerepvállalásuk. Hogyan sikerült eljutniuk odáig, hogy a magyar labdarúgás nemzetközi zászlóvivõjeként emlegetik õket? Elsõként a lassan „örökös berlini", Dárdai Pál esetét járjuk körül.

Fordulatos meccsen szerzett fontos pontot Dárdai Pál Herthája

Sport2018.12.19, 07:19

A Dárdai Pál irányította Hertha BSC az Augsburgot látta vendégül kedden este, és játszott fordulatos meccsen 2-2-es döntetlent a német labdarúgó-bajnokság 16., hétközi fordulójában. Meglepetésre a Borussia Dortmund elszenvedte elsõ vereségét a bajnokságban, méghozzá a kiesés ellen menekülõ Düsseldorf vendégeként (2-1). 

Ebédmeghívással motiválja csapatát Dárdai Pál

Sport2018.12.13, 16:05

Különleges ajánlattal motiválja csapatát Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetõedzõje: a magyar tréner azt mondta labdarúgóinak, ha az idei három, hátralévõ bajnokin legalább hét pontot szereznek, akkor az egész gárdát meghívja ebédelni.

Dárdai Pál: A túloldalon sem hülyék ülnek

Sport2018.12.11, 11:05

A Hertha BSC vezetõedzõje, Dárdai Pál a kulcsfontosságú pontmentésrõl, a játékosok hozzáállásáról, a berlini legókockákról és a sikeres megújulásról is beszélt a Nemzeti Sportnak. A magyar szakember azt mondja, csapatával együtt fejlõdik.