darab

címke rss

Veszélyes irányítókat cserél a Nintendo

Archívum2006.12.15, 11:53

A konzolgyártó a Wii nevû új játékgéppel használatos irányítók csuklópántjából hívott vissza 3,2 millió darabot. A szíjakat azért kell cserélni, mert könnyen elszakadhatnak, az irányító pedig a tévében landolhat.

Tévégyártó nagyhatalom lesz Lengyelország

Archívum2006.11.07, 14:57

Az ágazat legnagyobb nemzetközi vállalatai egymás után telepítenek televíziógyártó üzemeket Lengyelországba. Pár év múlva évente 35 millió darabot készítenek majd az országban.

Hatmillió fogyott eddig az Xbox 360 konzolbol

Archívum2006.10.27, 12:10

A Microsoft új generációs játékgépét nagyjából egy éve mutatták be, premierje óta a cég világszerte 6 millió darabot adott el az Xbox 360-ból.

A tojás 10 százalékkal drágul novemberig

Gazdaság2006.10.10, 13:43

A közeljövõben mintegy 10 százalékos tojásár-emelés várható. Magyarország az egy fõre jutó tojásfogyasztás szempontjából a világon az elsõ öt ország közé tartozik: az éves fogyasztás fejenként átlagosan 300 darab - hangzott el a Baromfi Terméktanácsnak a tojás világnapja alkalmából rendezett keddi sajtótájékoztatóján.

A Lenovo is cseréli a tûzveszélyes akkukat

Archívum2006.09.29, 11:07

Három másik gyártót követõen az IBM és a Lenovo is bejelentette, hogy mintegy félmillió darab noteszgépének akkumulátorát hívja vissza, mivel azok tûzveszélyesek lehetnek.

Orosz családé az OTP huszada

Archívum2006.09.15, 16:44

Megdet Rahimkulov és családja 5,294 százalékos részesedést szerzett az OTP Bankban - közölte az OTP a Budapesti Értéktõzsde honlapján pénteken. A Magyarországon élõ orosz üzletember és családja mintegy 13,9 millió darab OTP-részvényt szerzett.

120 ezer ecstasyt foglaltak le egyszerre

Itthon2006.09.11, 18:39

Az eddigi legnagyobb kábítószerfogásáról tartott sajtótájékoztatót a Budapesti Rendõr-fõkapitányság hétfõn. Egy múlt heti akcióban többek között 120 ezer darab kábítószergyanús tablettát foglaltak le.

Az Apple is laptop-akkukat hív vissza

Archívum2006.08.25, 12:54

Az amerikai számítógépgyártó közel kétmillió darab tûzveszélyes laptop-akkumulátort hív vissza: a problémás noteszgép-alkatrészeket a Sony gyártotta. Hasonló áramforrásokból a Dell négymillió darabot kénytelen cserélni.

Demszky és Tarlós is leadta ajánlószelvényeit

Itthon2006.08.15, 20:40

Elsõként Tarlós István, a Fidesz által támogatott független fõpolgármester-jelölt adta le ajánlószelvényeit kedden délben, a szükséges 7035 helyett 21941 darabot. Néhány órával késõbb pedig Demszky Gábor SZDSZ-es fõpolgármester-jelölt 23677 ajánlószelvényt adott le.

Éles náci aknamezõt robbantanak Litvániában

Nagyvilág2006.08.12, 14:01

Máig is éles második világháborús német aknamezõre bukkantak a litvániai Kaunas közelében. Az erdõ által benõtt kétsoros telepítésû aknamezõt helyben robbantják fel. A litván tûzszerészek mind a 27 darab harckocsi-elhárító aknát egyszerre repítik a levegõbe.

Legendás mixalbumok: Y4K - középtempós breakbeat-élmények

Partytár2006.07.24, 08:05

Az egyik legnagyobb breakbeat-kiadó, a Distinct'ive Records leghíresebb mixsorozata, az Y4K. Az egyes darabok a Distinct'ive Breaks sublabelen jönnek ki, kisebb megszakításokkal, 2001 óta. A sorozat a breakbeat különbözõ irányzatait hivatott bemutatni a stílus lehetõ legnagyobb neveivel. A Y4K elsõ öt darabjának alcíme a Next Level Breaks, ami jól mutatja a kiadó iránymutató szándékait.

A jazzypop Jackie Chanje - hallgass, nézz és nyerj Matthew Herbertet!

Partytár2006.07.17, 14:09

Matthew Herbert is elkészítette a K7! számára saját Flavour-mixét a Scale címû nagylemez után. Sokan akár a mixtudományát, akár saját szerezeményei közül párat szívesen meghallgattak volna a Volt Fesztiválon, azonban Herbert lemondta az egész európai turnéját. Hogy mégse szenvedjünk Herbert-elvonásban, most kritizáljuk a lemezt és a mixet is. Utóbbit meg is hallgathatod, ráadásul megnézhetünk egy videót, ahol a mester azt mutogatja, hogyan készült a Scale. Ha ez nem elég, játékba lehet szállni a lemezért, és öt darab, a nyolcvanas éveket idézõ Herbert-memóriajátékért! Hallgass, nézz, játssz!

Rába-vezetõk részvényvásárlásai

Archívum2006.07.05, 13:44

A Rába vezetõi 5101 darab Rába-részvényt vásároltak 725 forintos árfolyamon, a cég saját tulajdonában lévõ törzsrészvények állománya így 652 559 darabra csökkent.

Pakisztán F-16-osokat kap Amerikától

Nagyvilág2006.07.04, 07:39

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy ötmilliárd dollár értékben harminchat darab F-16-os típusú vadászgépet ad el Pakisztánnak.

A Motorola adta el a legtöbb headsetet

Archívum2006.06.22, 13:43

Tavaly világszerte 33 millió darab vezeték nélküli mikrofonos fülhallgatót adtak el a gyártók, a legtöbb terméket a Motorola adta el. Prognózisok szerint az idén még több fogy majd a headsetekbõl.

Megnyitják a bobpályát, amelynek ellopták 28 darabját

Sport2006.05.13, 12:52

Az elkövetõket még nem találták meg, de vasárnaptól újra üzemel az a budapesti, XI. kerületi nyáribob-pálya, amelynek 28, rozsdamentes acélból készült darabját lopták el a hónap elején - mondta Varsányi Gézáné, a pályát üzemeltetõ cég ügyvezetõ igazgatója.

Nyerjen belépõt az Interwheelre!

Archívum2006.04.04, 14:07

Nem kevesebb, mint 10 darab belépõnk van a pénteken nyíló motoros kiállításra, tessék õket megnyerni!

Júniusban jöhet az új Apple laptop

Techbázis2006.04.04, 16:54

Az Apple már le is adta a rendelést 1,2 millió darab iBookra egy tajvani gyártónál, vagyis legkisebb noteszgépét újítja majd meg a következõ körben. A kiszivárgott információk szerint az inteles modell nyár elején kerülhet a boltokba.

Elkészült az egymilliomodik Mazda6

Auto2006.03.17, 14:16

Mérföldkõhöz érkezett a Mazda6, a népszerû középkategóriás modellbõl február végén elkészült az egymilliomodik darab.

Német szuperkomputer Európa leggyorsabbja

Techbázis2006.03.14, 17:31

A nyolc darab IBM Blue Gene szuperkomputerbõl bõl összállított gépfarm lett Európa leggyorsabb számítógépe.

Négymillió Ford Focus Európából

Auto2006.01.20, 14:04

A Ford csütörtökön legyártotta a négymilliomodik európai Focust, a modellbõl tavaly 442 ezer darab fogyott.

Világcsúcsot állítottak fel dominódöntésben

Nagyvilág2005.11.19, 08:38

Meghaladta a négymilliót a dominódöntés világcsúcsa, miután péntek este a hollandiai Leeuwardenben rendezett rekordkísérlet során összesen 4 155 476 darab hullámzott végig több mint két órán át egyfolytában.

Rémálomtól a csodáig

Babalapozó2005.10.04, 11:32

2005. július 10-én reggel NST vizsgálatra indultunk férjemmel a helyi kórházba. Minden rendben volt egy darabig, majd idõközben a baba szívhangja lelassult, felfektettek a szülõágyra.

Rablás egy csepeli családi házban

Itthon2005.08.07, 18:07

Egy nagy darab férfi betört egy csepeli családi házba, majd ott megverte az ott lakó idõs férfit. és elvette értékeit.

Egyensúlyos proghouseparty a Dokkban - nyerj jegyet Chris Fortier-re!

Partytár2005.08.05, 12:49

Szombaton az amerikai Chris Fortier érkezik a hajógyári-szigeti Dokkba, hogy bemutassa az EQ kiadó világhíres proghouse-mixsorozatának legújabb darabját, a Balance 007-et. Megvannak a jegynyertesek!

Tíz kilóval könnyebb minden

Nõi Lapozó2005.07.13, 15:47

Amikor 11 kiló felesleg volt Marikán, kénytelen volt óvatosabban öltözködni, ezért olyasmiket viselt, amik eltakarnak ugyan, viszont ezekben a ruhákban idõsebbnek és unalmasabbnak érezte magát. A több mint tíz kiló leadása után Marika úgy gondolta, végre eljött az ideje, hogy színesebb, vidámabb darabokba bújjon, fiatalosabb és nõiesebb legyen a megjelenése.

Milliós sms-rekord a Live 8-en

Techbázis2005.07.04, 13:24

Több mint 26 millió darab támogató szöveges üzenet érkezett vasárnapig a Live 8 elnevezésû, monstre jótékonysági koncert szervezõihez. A Magyar Televízió által is közvetített, a világ tíz különbözõ pontján lezajlott esemény fellépõi nem kaptak gázsit, s az afrikai nyomor megszüntetésére kívánták felhívni a figyelmet.

Infúziós house-koncert - megvannak a jegynyertesek!

Partytár2005.07.01, 16:07

Másodikán, szombaton az Infusion kerekít majd partyt a Dokk Clubban Kühl, Shootie és a Secta Sound System közremûködésével. Öt darab kétszemélyes belépõt sorsoltunk ki!

500 ingyenes vizsgálattal indul az újabb PET-CT központ Budapesten

Tudomány2005.06.09, 19:59

Újabb világszínvonalú, magánkézben lévõ diagnosztikai központ nyílt Budapesten, alig két héttel az után, hogy beszámolhattunk egy hasonló intézmény felavatásáról. Az üzemeltetõk 500 darab ingyenes vizsgálatot ajánlottak fel országos gyógyintézeteknek, és - a másik PET-CT központhoz hasonlóan - várják az OEP-finanszírozást.

Egyre többen vásárolnak inkább notebookot

Techbázis2005.05.30, 10:13

Egy felmérés szerint az idei évben több mint 200 millió darab új személyi számítógép talál gazdára világszerte. A piacot idén leginkább a lecserélt PC-k felfutó száma és az egyre népszerûbb laptopok tartják növekedésben.

Hétmillió plasztikkártya van forgalomban hazánkban

Archívum2005.04.07, 09:20

Tavaly december végén meghaladta a 7 millió darabot a Magyarországon forgalomban lévõ bank- és üzemanyag-kártyák száma, de a bankkártyák számának növekedésnek üteme érezhetõen lassul - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.  

Még, hogy nem figyelünk - új szerzõi dupla Klute-tól

Partytár2005.04.06, 01:12

Klute megjelentette újabb szerzõi albumát, az önironikus No One's Listening Anymore címmel. Az eredmény: két cédé - két mûfaj. A Hospital kiadó pedig kihozta évrõl évre megjelenõ mixsorozata, az ezúttal a Cyantific mixelte Hospital Mix aktuális, negyedik darabját.

Nyerjen belépõt az Interwheelre!

Auto2005.03.10, 08:20

Március második felében nyit az Interwheel, amelyet idén is a Papp László Sportarénában rendeznek. A motoros seregszemlére nem kevesebb, mint 40 darab belépõt sorsolunk ki.

Intimhigiénia a nehéz napokon

Nõi Lapozó2005.02.02, 17:33

Azzal töltik napjaikat, hogy mindenféle beteg ötleteket dolgoznak ki, amivel tönkretehetik az én kis puncimat - hallhatjuk a Vagina monológok címû darabban az egyik szereplõtõl. A gyötrõ dolgok között felsorolja a tampont is, amelyrõl sokan úgy gondolják, hogy az egyik legnagyobb találmány a nõk számára. Látszólag remek, jó felhelyezés esetén komfortos, érzés nélküli a használata. Vajon mi történik, amikor a tampon több órán keresztül bent van a hüvelyben?

3 év után folytatódik az Elder Scrolls

Techbázis2005.02.02, 11:39

Minden szerepjátékos nagy örömére már dolgozik a Bethesda az Elder Scrolls szerepjáték-sorozat legújabb, negyedik részén, mely a széria legsikeresebb darabjának, a Morrowindnek a nyomdokaiba szeretne lépni.

Inkább kényelmes legyen, mint szexi

Nõi Lapozó2004.12.16, 15:00

A holland nõk elõnyben részesítik a kényelmes fehérnemûket az extravagáns, sikamlós darabokkal szemben - derült ki nemrég egy reklámcég felmérésébõl.  

Remixversenyt hirdet a Chi Recordings

Partytár2004.11.08, 13:21

Digitális, ingyenes kiadványsorozatot indít a Chi Recordings, amelynek elsõ darabjára a szintén most meghirdetett remixverseny legjobb darabjai is fölkerülnek.

Darabonként vihetõ Schumi Ferrarija

Gphírek2004.11.02, 16:51

A Ferrari mindenbõl pénzt csinál, amibõl lehet, legújabban azt találták ki, eladják darabokban a hétszeres világbajnok Michael Schumacher idei autóját.

Közel felével több négynapos matricát adtak el

Gazdaság2004.09.27, 17:19

Az Állami Autópálya Kezelõ (ÁAK) Rt. az év elsõ nyolc hónapjában 5,8 millió darab autópálya-matricát értékesített, 38 százalékkal többet, mint 2003 azonos idõszakában. A társaság közleménye szerint 4 napos matricából 45 százalékkal többet vásároltak az autópálya-használók, mint tavaly.

Hálózati adaptereket hív vissza az IBM

Archívum2004.09.03, 11:05

Az IBM bejelentette, hogy világszerte több mint félmillió darab, laptopokkal használatos hálózati adaptert hív vissza, mivel azok tûzveszélyesnek bizonyultak.

Micsoda csajok!

Nõi Lapozó2004.08.16, 13:23

Linda és Nóra barátnõk. Azért jelentkeztek Lyn de Gara átváltoztató tanfolyamára, mert mindketten kíváncsiak voltak, mit lehetne belõlük kihozni, ha nem a megszokott sminkjüket és ruháikat viselnék. Bár a hétköznapjaikban a kényelem a fõ szempont, ezért a laza, sportos darabokat szeretik, szívesen látták volna magukat dögösebb, nõiesebb külsõvel.

Broken Sword: The Sleeping Dragon

Techbázis2004.06.24, 03:58

Az idei év októberében egy igazi klasszikus legújabb, immár modern köntösben pompázó darabjával találkozhatunk. A Broken Sword sorozat következõ részérõl, a Broken Sword: The Sleeping Dragonról van szó.

Egyre olcsóbb itthon az átlagos digikamera

Techbázis2004.06.24, 16:43

A jelenlegi 200 ezerhez képest hazánkban 2006-ra már 1 millió darab digitális fényképezõgép lesz használatban. Egy mai átlagos kamera 3 megapixeles, és 3-szoros optikai zoommal rendelkezik, s 20 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint tavaly - derül ki egy felmérésbõl.

James Holden: Balance 005

Partytár2004.05.18, 12:19

A Balance sorozat ötödik darabját a mindössze huszonnégy éves, de már öt éve sztár-dj-nek számító James Holden állította össze.

Van-e élet a Marson?

Való Világ 32004.05.13, 11:54

Vizet már találtak a Marson , de az élet egyéb nyomait nem láttuk egy darabig. Leo és Katka kettesben maradtak egy darabig. 

Váratlan események

Való Világ 32004.05.03, 22:31

A nap folyamán a VillaLakók hét darab lezárt borítékot kaptak, amit jó ideig nem nyithattak ki. Öröm és elkeseredés lett úrrá lakóinkon, mikor elérkezett a pillanat, amikor...

Ágica divatozik

Való Világ 32004.05.02, 12:50

Ágica ruhái bûvöletében kezdi a napot: a nyári darabokat válogatva elõször Anettnek, majd Katkának sztorizik, Leónak pedig kis divatbemutatót tart.

A bokszmeccs elõestéjén

Való Világ 32004.03.26, 19:10

A délutáni pihenõ kellõs közepén a két bokszolójelölt megkapta a felszerelést. Boldogan próbáltak fel minden egyes darabot.

Mi újság Amszterdamban?

Való Világ 32004.03.14, 13:54

Lakóink három darab üzenetet küldhettek az EU-s missziójukat teljesítõ Leónak és Tommyboynak. Ágica majd szétcsattant a boldogságtól.

A vonat darabjai az utcán hevertek - szemtanúk a robbantásról

Nagyvilág2004.03.12, 17:42

Majdnem kétszáz ember vesztette életét csütörtökön a madridi vonatrobbantásokban, több mint 1400-an megsérültek. Olvassa el a szemtanúk beszámolóit!

Fémtolvajok elloptak egy gõzmozdonyt Ukrajnában

Nagyvilág2004.02.29, 22:21

Elloptak egy gõzmozdonyt Ukrajnában, a muzeális jármû darabjait egy fémtelepen találták meg. Szakértõk szerint a mozdonyt már soha többé nem lehet összerakni. Ukrajnában egyre súlyosabb problémát jelent a fémtolvajlás: nemrég elloptak egy egész hidat is.

Rekordévet várnak a mobilgyártók

Techbázis2004.02.04, 16:38

A mobiltelefon-gyártók prognózisai szerint  idén rekord mennyiségû, 585 millió darab mobil készüléket tudnak majd értékesíteni világszerte.

Tavaly 21 százalékkal több autó fogyott

Gazdaság2004.01.19, 16:46

A személygépkocsik és terepjárók értékesítése 20,9 százalékkal nõtt Magyarországon 2003-ban az elõzõ évhez képest - tájékoztatott a Magyar Gépjármûimportõrök Egyesülete (MGE). Az egyesület adatai szerint 2003-ban 208 441 darab személygépkocsit és terepjárót adtak el az országban, szemben a 2002. évi 172 338 darabbal. A legtöbb autót a Suzuki értékesítette az elmúlt évben.

Rabló-pandúr

Való Világ 32004.01.15, 18:41

Habár az újdonsült rabtartók megkapták a börtönjátékot lefújó üzenetet, Leo egy darabig még folytatni akarta a játékot. Szó szerint viszont, és mókás kapcsolatépítõ szórakozásokat javasolt, amiben mindenki részt vehet.  

Csehország Gripeneket kölcsönöz

Nagyvilág2003.12.17, 23:45

Csehország az ország légvédelme számára 14 darab Jas-39 Gripen vadászgépet vesz bérbe Svédországtól. A döntést szerdán késõ este jelentette be Prágában Vladimír Spidla miniszterelnök a kabinet ülését követõ sajtóértekezleten.

3000 világháborús repülõgép-lõszert találtak

Itthon2003.11.16, 13:33

Háromezer darab, második világháborús repülõgépek által használt repeszlõszert találtak a Pest megyei Csömörön.

Kína gyártja a legtöbb notebookot

Techbázis2003.08.06, 14:56

Az idei évben mintegy 20 millió darab hordozható számítógép kerül ki Kínában üzemelõ gyártósorokról - véli egy piackutató cég. Ez a világ össztermésének felét teszi ki.

A Global Star új játékvonulatot készít

Techbázis2003.07.30, 15:13

A Friday Night Bowling lesz az elsõ darabja annak a sorozatnak, melyet a Global Star Software szándékozik megjelentetni, s melyben olyan játékok számítógépes változatai kapnak helyet, mint a biliárd, a darts, vagy a félkarú rablók.

Idén 25 százalékkal több új autó fogyott

Gazdaság2003.07.14, 15:57

Az idén az elsõ félévben 101 644 darab új személygépkocsit és terepjárót értékesítettek Magyarországon, 24,7 százalékkal többet, mint 2002 azonos idõszakában. A kis- és alsóközép kategóriás autók voltak a legnépszerûbbek, és a típusokat tekintve a Suzukiból fogyott a legtöbb.

Egymilliárd kalóz-CD kelt el tavaly

Techbázis2003.07.11, 10:54

Több mint egymilliárd darab zenei kalóz-CD-t értékesítettek világszerte a tavalyi év során - olvasható egy friss iparági felmérésben.

NFS Underground a következõ év elején

Techbázis2003.05.07, 03:43

A 2004-es év elején jelenik meg az Electronic Arts gondozásában a Need for Speed következõ darabja, az Underground, melyben ezúttal az éj leple alatt kell száguldoznunk az autócsodák volánja mögött.

Megtalálták a Columbia bal szárnydarabját

Tudomány2003.02.11, 15:19

A NASA bejelentése szerint a szerencsétlenül járt Columbia ûrrepülõgép bal oldali szárnyának egy darabjára bukkantak a texasi Fort Worth mellett. A katasztrófához vezetõ problémák a bal szárnynál kezdõdtek.

Szállító-repülõgépek beszerzését vizsgálja a HM

Itthon2002.11.13, 20:01

A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja annak lehetõségét, hogy az orosz államadósság terhére beszerezhetne-e két darab AN-70 típusú szállító-repülõgépet a jövõben - nyilatkozta a honvédelmi miniszter.

Újra elõadták a végzetes darabot Moszkvában

Nagyvilág2002.11.10, 12:51

Szombat este, a csecsenek túszejtõ drámája óta elõször ismét játszották az Észak-Kelet címû musicalt a moszkvai Dubrovka színházban. A túszdráma során összesen 160-an haltak meg.

Ismét élen a Sims

Techbázis2002.10.14, 15:56

Rekordot döntött a Maxis és az EA virtuális család-szimulátora, a legnagyobb eladott példányszámmal büszkélkedhetõ Sims. Abban még semmi meglepõ nincs, hogy ismét a család egy darabja, az Unleashed vezeti az NPD listáját, de arra még nem volt precedens, hogy a tízes élmezõny felét a Sims játékok adják.

Hatmilliárd dolláros EasyJet-megrendelés az Airbusnak 

Archívum2002.10.14, 10:50

Az Airbus nyerte el a legnagyobb európai diszkont-légitársaság, az EasyJet 120 darab utasszállító repülõgépre szóló 6 milliárd dolláros - az idei év eddig legnagyobb -megrendelését, amelyet az európai cég a nagy rivális Boeing elõl nyerte meg - írja a Bloomberg hírügynökség.

Veszélyes féreg támadja a Linux-rendszereket

Techbázis2002.09.17, 10:45

Hétfõ reggelig több mint 6700 darab linuxos hálózati kiszolgálót támadott meg a "Linux Slapper" nevû komputeres féreg.

Csehország nem vesz Gripeneket

Nagyvilág2002.09.12, 20:11

A cseh kormány elállt attól a tervétõl, hogy 24 darab Jas-39 Gripen típusú vadászgépet vásároljon a brit-svéd BAE Systems/Saab konzorciumtól. A kormány az árvízvédelmi többletkiadásokkal indokolja a légierõ felújításának elodázását.

Megszûntek az Ezüsthajó mûsorai

Itthon2002.08.24, 12:09

Nem készít több mûsort az Ezüsthajó Kft. a Magyar Televíziónak - értesült a Népszabadság. A cég az elõzõ ciklusban több mint 1,4 milliárd forintos megrendelést kapott a köztévétõl. Az Ezüsthajó produkciója volt a Nem jogerõs (darabonként 3,3 millió forint), a Sikkes és a Koffer (2,2-2,2 millió) és a Millenniumi mesék (5,4 millió).

Jól fogytak az autók és a motorok az év elsõ felében

Archívum2002.07.15, 11:56

Az idén az elsõ félévben 81.525 darab új személygépkocsit és terepjárót értékesítettek Magyarországon, 12,6 százalékkal többet, mint 2001 azonos idõszakában - derül ki a Magyar Gépjármûimportõrök Egyesülete (MGE) adataiból.

Mûtárgyak automatából gombnyomásra

Szórakozás2002.06.24, 09:16

Aki mûtárgyat szeretne vásárolni, Hamburgban ezentúl automatákból is beszerezheti - darabját öt euróért.

Megduplázható a sertésállomány

Archívum2002.04.03, 18:06

A takarmánytermelési kapacitás alapján reálisan 11 millió darabra lehetne növelni a sertésállományt Magyarországon - mondta Hegedûs Géza, a Vágóállat- és Hús Terméktanács (VHT) elnöke szerdán. Jelenleg mintegy 4,8 millió darab sertés tartanak a gazdák.

Már a levegõben szétesett a kínai gép

Nagyvilág2002.05.26, 13:04

A kínai légitársaság szombaton lezuhant gépe már a tengerbe zuhanás elõtt darabokra esett. A Boeing-747-esen utazó 225 ember életét vesztette. A szakértõk kizártnak tartják, hogy terrortámadás történt.

Már a levegõben szétesett a kínai gép

Nagyvilág2002.05.26, 13:04

A kínai légitársaság szombaton lezuhant gépe már a tengerbe zuhanás elõtt darabokra esett. A Boeing-747-esen utazó 225 ember életét vesztette. A szakértõk kizártnak tartják, hogy terrortámadás történt.

Tavaly 408 millióan jutottak mobiltelefonhoz

Archívum2002.01.08, 16:18

2001-ben tovább nõtt a világ mobilpiaca, az év végére 900 millió földlakó, az össznépesség mintegy 15 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal. A mobiltelefonok közel felét - 408 millió darabot - az elmúlt évben értékesítettek - áll a Displaysearch legfrissebb tanulmányában. A legnagyobb mobilpiac 2001-ben továbbra is Nyugat-Európa.

Gyomrában csempészett drogot egy brazil férfi

Itthon2002.03.08, 16:34

A Ferihegyi repülõtér vámosai pénteken elfogtak egy brazil férfit, aki gyomrában mintegy 20 darab kokainkapszulát próbált meg becsempészni Magyarország területére.

Visszaláposítás a Hanságban

Tudomány2001.11.22, 12:00

Feltámadt a lápvilág a Hanság egy darabján, hatszáz hektáron történt meg az úgynevezett vizes élõhely rekonstrukció.

Visszavihetik Kanadába a Munkácsy-képet

Itthon2001.09.21, 21:40

Elképzelhetõ, hogy átmenetileg Kanadába kell szállítani Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus elõtt címû festményét, amely 1995 óta a Munkácsy-trilógia másik két darabjával, az Ecce homo-val és a Golgotával együtt látható a debreceni Déri Múzeumban.

Háromszázezer eladott GameCube

Techbázis2001.09.19, 13:51

A szeptember 14-i japán premiert követõ hétvégén háromszázezer darabot sikerült eladni a Nintendo új konzoljából.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ