Daniela Hantuchová
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tenisz
- Marija Jurjevna Sarapova
- Patty Schnyder
- Justine Henin
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ferrero élre állt a férfitenisz-világranglistán
Azzal, hogy bekerült az amerikai nyílt bajnokság fináléjába, hétfőtől a spanyol Juan Carlos Ferrero vezeti a férfi teniszezők hagyományos világranglistáját. Elődöntőbeli veresége miatt a korábbi első Andre Agassi visszacsúszott a negyedik helyre. A nőknél a második helyre lépett elő a US Open-győztes belga Justine Henin-Hardenne, és továbbra is a fináléban vereséget szenvedő Kim Clijsters vezeti a rangsort.
Henin ismét elverte Clijsterst
A belga Justine Henin-Hardenne nyerte a női egyest az év utolsó tenisz Grand Slam-tornáján, a New York-i US Openen, miután a döntőben két játszmában legyőzte honfitársát, Kim Clijsterst. Henin-Hardenne az idei Roland Garroson aratott diadala után pályafutása második GS-trófeáját gyűjtötte be.
Belga házidöntő lesz Flushing Meadow-ban
A nőknél belga döntőt rendeznek az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután az elődöntőben az első helyen kiemelt Kim Clijsters viszonylag simán verte Lindsay Davenportot, míg a másodikként rangsorolt Justine Henin-Hardenne hatalmas csatában - harmadik szett rövidítésben - bizonyult jobbnak Jennifer Capriatinál, így a közönség legnagyobb bánatára egyetlen hazai sztár sem lesz a fináléban. A férfiaknál Agassi-Ferrero, illetve Roddick-Nalbandian párharcokra kerül sor.
Eső miatt szünetel a US Open
A hétfői nehézkes program után kedden el sem tudták kezdeni a mérkőzéseket az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Open helyszínén, New Yorkban ugyanis szakad az eső, így a sztárok közül sem Kim Clijsters, sem Andre Agassi nem léphetett pályára.
Czink megállíthatatlan a US Openen
A világranglistán 93. Czink Melinda az első fordulóban az argentin Clarisa Fernandez elleni bravúros siker után a 2. körben a 28. helyen kiemelt Lisa Raymond ellen is diadalmaskodott 1 óra 33 perc alatt, s bejutott a legjobb 32 közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen. A világranglistán 45. Mandula Petra a papírformának megfelelően kikapott a 27. helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecovától.
Roddick léphet Sampras örökébe
Hétfőn kezdődik az amerikai nyílt teniszbajnokság Flushing Meadowsban, amelynek a férfiak között talán az amerikai Andy Roddick a legnagyobb esélyese. A nőknél a címvédő Serena Williams és növére, Venus távolmaradása miatt megnyílt az út a világelső Kim Clijsters előtt, hogy bezsebelje élete első Grand Slam-sikerét. Ami a magyarokat illeti, a főtáblán két hölgy helye biztos, hozzájuk még ketten csatlakozhatnak a selejtezőből.
- címkék:
- Venus Williams
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Andre Agassi
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lindsay Davenport
- Stefan Edberg
- Andy Roddick a
- Pete Sampras
- Boris Becker
- Serena Williams
- Gran
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Goran Ivaniąević
- Jim Courier
- női tenisz
- tenisz
- Flushing Meadowsban
- Címkefelhő »
Moyá negyedszer hódította meg Umagot
Az első helyen kiemelt Carlos Moyá győzelmével ért véget az umagi férfitenisztorna, a spanyol játékos zsinórban harmadszor diadalmaskodott Horvátországban. Kitzbühelben az argentin Guillermo Coria, Indianapolisban az amerikai Andy Roddick, míg a stanfordi női tornán a belga Kim Clijsters győzött.
- címkék:
- Justine Henin
- Juan Carlos Ferrero
- David Nalbandian
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- James Blake
- Guillermo Coria
- Carlos Moy?
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- Andy Roddick
- Kim Clijsters
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Fernando González
- tenisz
- Horvátország
- Címkefelhő »
A Williams nővérek döntőznek Wimbledonban
Roger Federer, Sebastien Grosjean, Andy Roddick és az Andre Agassit búcsúztató Mark Philippoussis jutott be férfi egyesben a wimbledoni teniszbajnokság elődöntőjébe. A nőknél a Williams nővérek a döntőbe jutásért legyőzték a két belga trónkövetelőt: Serena Justine Henin-Hardenne, míg Venus Kim Clijsters ellen diadalmaskodott.
- címkék:
- Venus Williams
- Andy Roddick
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Andre Agassi
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lindsay Davenport
- Sébastien Grosjean
- Mark Philippoussis
- Tim Henman
- Williams
- Roger Federer
- Serena Williams
- USA
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- női tenisz
- tenisz
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Venus és Serena is elődöntős Wimbledonban
Venus Williams és Serena Williams mellett két belga teniszező, Kim Clijsters és Justine Henin is bejutott az elődöntőbe női egyesben a wimbledoni Grand Slam-tornán. A junior fiúk versenyének első fordulójában kiesett a Roland Garroson párosban diadalmaskodó Balázs György, míg a lányok viadalának második körét Babos Zsuzsanna sem élte túl.
- címkék:
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lindsay Davenport
- Amélie Mauresmo
- Balázs György
- Babos Zsuzsanna
- Serena Williams
- Venus Williams
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Roland Garros
- női tenisz
- tenisz
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Hewitt kiesett, Mandula továbbjutott Wimbledonban
Az első helyen kiemelt, címvédő ausztrál Lleyton Hewitt óriási meglepetésre 1:6, 7:6 (7-5), 6:3, 6:4-re kikapott a világranglista 203. helyén álló, selejtezőből érkezett horvát Ivo Karlovictól a wimbledoni tenisztorna nyitó fordulójában. Mandula Petra is nagy bravúrt végrehajtva jutott tovább: a 20. helyen kiemelt svájci Patty Schnydert verte két játszmában.
Henin elsöpörte Clijsterst a Roland Garroson
Meglepetésre Justine Henin-Hardenne kétjátszmás, 1 óra 3 perces mérkőzésen legyőzte Kim Clijsterst a francia nyílt teniszbajnokság női döntőjében, így élete első Grand Slam-diadalát ünnepelhette a Philippe Chatrier-stadionban.
Nem lesz Williams nővér a párizsi teniszdöntőben
Lezárult Serena Williams 33 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata a Grand Slam-tornákon, mert csütörtökön 2 óra 20 perces, fordulatokban gazdag találkozón kikapott Justine Henin-Hardenne-től. Így szombaton belga házidöntőre kerül sor a Roland Garroson, mert a másik ágról Kim Clijsters került a végjátékba.
- címkék:
- Venus Williams
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Andre Agassi
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lindsay Davenport
- Tommy Haas
- Serena Williams
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Roland Garros
- Grand Slam-tornák (tenisz)
- női tenisz
- tenisz
- Wimbledon (tenisz)
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Coria Sávolt után Agassit is kiverte
Kialakult a nők elődöntőinek párosítása a francia nyílt teniszbajnokságon. A Roland Garros felső ágán Serena Williams és Justine Henin, az alsó ágon Kim Clijsters és Nagyezsda Petrova méri majd össze erejét. Mandula Petra vegyes párosban is kiesett. A férfiaknál a nap meglepetését a 21 éves argentin Guillermo Coria okozta, aki négy játszmában legyőzte az amerikai Andre Agassit.
- címkék:
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Andre Agassi
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lindsay Davenport
- Guillermo Coria
- Sávolt Attila
- Carlos Moy?
- Mandula Petra
- Martin Verkerk
- Pete Sampras
- Serena Williams
- Venus Williams
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Roland Garros
- Grand Slam-tornák (tenisz)
- Agustín Calleri
- női tenisz
- tenisz
- Wimbledon (tenisz)
- Címkefelhő »
Hewitt búcsúzott Párizstól
Megszületett a párizsi Roland Garros eddigi legnagyobb meglepetése: a hagyományos világranglistát vezető Lleyton Hewitt ötjátszmás meccsen kikapott a spanyol Robredótól. Sima győzelemmel folytatta szereplését Venus Williams, Jennifer Capriati és Kim Clijsters is. Mindhárom teniszező magabiztos, közel egy órás játékkal nyert, s jutott tovább.
Clijsters ismét második a világranglistán
A belga Kim Clijsters és az amerikai Venus Williams ismét helyet cserélt a női teniszezők világranglistáján. Mandula Petra párosban két helyett visszaesett.
Véget ér Williamsék egyeduralma
Hétfőtől már nem a Williams nővérek sajátítják ki a női teniszezők világranglistájának első két helyét, a második pozíció a belga Kim Clijstersé lesz. Sávolt Attila Casablancában, Mandula Petra Estorilban vette sikerrel az első fordulót.
Clijstersnek egy időre elege lett a teniszből
A világelső Serena Williams jutott elsőként a Key Biscayne-i, több mint hatmillió dollár összdíjazású tenisztorna női egyesének döntőjébe, miután simán verte Kim Clijsterst. A találkozó után a legyőzött kijelentette, egy hónapig nem szándékozik ütőt fogni a kezébe. A címvédő ellenfele a hatodik helyen kiemelt amerikai Jennifer Capriati lesz a fináléban.
Családi trófeaözön Indian Wellsben
Totális családi diadalnak lehettek szemtanúi az Indian Wells-i, koedukált tenisztorna döntőire kilátogató nézők, a férfiak vetélkedését ugyanis a világelső Lleyton Hewitt, míg a nőkét barátnője, Kim Clijsters nyerte meg egészen könnyedén.
- címkék:
- Juan Carlos Ferrero
- David Nalbandian
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lleyton Hewitt
- James Blake
- Tim Henman
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- Kim Clijsters
- Justine Henin
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Andy Roddick
- Fernando González
- Novak Đoković
- Indian Wells
- Címkefelhő »
Mandula kiesett, Sampras megint visszalépett
Nem történt meglepetés a 2,1 millió dollár összdíjazású kaliforniai nőitenisz-torna második fordulójában: a címvédő, s harmadik helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchova legyőzte Mandula Petrát. Kiesett viszont a hatodik helyre rangsorolt Dokic, Sampras pedig továbbra is tanakodik jövőjén.
Mandula lassan utoléri Kurnyikovát
A női teniszezők világranglistájának élcsoportjában egy kisebb helycserén kívül semmi érdekes nem történt: a szlovák Hantuchova az ötödikről a hatodikra szorította az amerikai Capriatit. Egyéniben Mandula Petra a 75., a páros ranglistán a 16.
Williams-döntő, Mandula-búcsú az AusOpenen
Az elődöntő jelentette a végállomást Mandula Petra és Emmanuelle Gagliardi számára az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, a magyar, svájci duó 6:0, 6:2-es vereséget szenvedett a második helyen kiemelt Ruano-Pascual, Suarez spanyol, argentin kettőstől. Női egyesben zsinórban negyedszer is Williams-házidöntőt rendeznek, a világelső Serena Kim Clijsterst, Venus pedig Justine Henin-Hardenne-t verte. Németh Virág számára is befejeződött a juniorverseny, sima vereséget szenvedett az első helyen kiemelt cseh Strycovától.
- címkék:
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lindsay Davenport
- Suarez
- Mandula Petra
- Németh Virág
- Emmanuelle Gagliardi
- Serena Williams
- Venus Williams
- Kim Clijsters
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- női tenisz
- tenisz
- AusOpenen
- Címkefelhő »
Ötórás meccset nyert Roddick az AusOpenen
Az amerikai Serena Williams és a belga Kim Clijsters masírozott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság szerdai játéknapján az elődöntőbe, a fináléért egymás ellen küzdhetnek majd meg. A férfiaknál lélegzetelállító, ötórás csatát hozott az amerikai Andy Roddick és a marokkói Junesz el-Ajnaui ütközete, a tengerentúli játékos a döntő szettet 21:19-re nyerte meg, s az elődöntőben a német Rainer Schüttlerrel csaphat össze - ha maradt hozzá ereje. A junioroknál Németh Virág ismét hengerelt.
- címkék:
- Venus Williams
- Andy Roddick
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Juan Carlos Ferrero
- David Nalbandian
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Marokkó
- Lindsay Davenport
- Sébastien Grosjean
- Rainer Schüttler
- James Blake
- Junesz el-Ajnaui
- Németh Virág
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- Serena Williams
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Fernando González
- női tenisz
- tenisz
- AusOpenen
- Címkefelhő »
Mandula Petra elődöntős az AusOpenen
A svájci Emmanuelle Gagliardi oldalán Mandula Petra elődöntőbe jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután két játszmában jobbnak bizonyult az ötödik helyen kiemelt Shaughnessy, Hantuchova amerikai, szlovák kettősnél. Andre Agassi precíziós játékkal rukkolt elő Sebastien Grosjean ellen, s hogy Hantuchova napja végképp pocsék legyen, arról Venus Williams gondoskodott.
Lenullázták Mandulát, megbüntették Serenát az AusOpenen
Megalázó, 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Mandula Petra a végső győzelemre is esélyes belga Kim Clijsterstől az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában. Meglepetés, hogy kiesett a négyszeres Australian Open-győztes amerikai Monica Seles, valamint búcsúra kényszerült egy másik egykori világelső, a brazil Gustavo Kuerten is. Serena Williamst trágárságért megbüntették, erőlködés nélkül jutott viszont a harmadik körbe.
Mandula főtáblára jutott Linzben
Alaposan elkalapálták Mandula Petrát az 585 ezer dollár összdíjazású linzi nőitenisz-torna selejtezőjének harmadik fordulójában, éljátékosunk ennek ellenére is főtáblára jutott. Az ok Lindsay Davenport és Patty Schnyder visszalépése. Mats Wilander mindeközben megjegyezte, az olimpiákon csapatversenyt kellene rendezni a teniszezők számára.
Agassi játék nélkül nyerte a madridi tornát
Kisujját sem kellett megmozdítania az amerikai Andre Agassinak azért, hogy övé legyen a madridi Mester-verseny első helye, döntőbeli ellenfele, a cseh Jiri Novak ugyanis percekkel a finálé kezdete előtt bejelentette, képtelen a játékra. Tim Henman mindeközben apa lett, Zürichben pedig meglepetésre a svájci Patty Schnyder legyőzte az amerikai Lindsay Davenportot.
Mathieu újabb tornagyőzelme
Káprázatos formában teniszezik Paul-Henri Mathieu, ismét lenyűgözte a teniszvilágot. Azok után, hogy a múlt heti, moszkvai férfitenisz-tornát a selejtezőből indulva nyerte meg, a francia fiatalember az első helyen végzett az e heti, lyoni viadalon is. Bécsben Roger Federer diadalmaskodott, míg a hölgyek filderstadti vetélkedésén Kim Clijsters ért révbe.
Manduláék kiestek, Hewitt simán győzött
Csütörtökön a legjobb 32 közé jutás volt a tét egyesben az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban. A hagyományos férfi világranglistát vezető ausztrál Lleyton Hewitt a papírformának megfelelően simán nyert, míg a nőknél a tavalyi döntős belga Justine Henin sem veszített játszmát, kiesett viszont honfotársnője, Kim Clijsters. Nincs már magyar résztvevője a tornának a felnőttek között, mert a Mandula Petra, Patricia Wartusch kettős kikapott a párosverseny első fordulójában a Jennifer Capriati, Daniela Hantuchova amerikai, szlovák duótól.
Elmaradt az újabb Navratilova-bravúr
A WTA-tornán egyesben nyolc év kihagyás után pályára lépő Martina Navratilova kiesett az 585 ezer dollár összdíjazású eastbourne-i teniszversenyen: a sportág 45 éves nagyasszonya a 2. fordulóban három játszmában vereséget szenvedett a harmadik helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchovától, s nem jutott a legjobb nyolc közé.
Wimbledoni kiemelési sorrend
Londonban egy héttel a viadal nyitánya elkészítették az angol nyílt teniszbajnokság kiemelését. A férfiaknál Lleyton Hewitt, a hölgyeknél Venus Williams kapta a legrangosabb helyet, férfi párosban a Donald Johnson, Jared Palmer amerikai, a hölgyeknél a Lisa Raymond, Rennae Stubbs amerikai, ausztrál kettős lett a első helyen rangsorolt.
- címkék:
- Juan Carlos Ferrero
- David Nalbandian
- Patty Schnyder
- Lleyton Hewitt
- Lindsay Davenport
- James Blake
- Rennae Stubbs
- Tim Henman
- Lisa Raymond
- Jared Palmer
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- Serena Williams
- Venus Williams
- Novak Đoković
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Andy Roddick
- Fernando González
- Gyinara Szafina
- Katarina Srebotnik
- London
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Wimbledoni kiemelési sorrend
Londonban egy héttel a viadal nyitánya elkészítették az angol nyílt teniszbajnokság kiemelését. A férfiaknál Lleyton Hewitt, a hölgyeknél Venus Williams kapta a legrangosabb helyet, férfi párosban a Donald Johnson, Jared Palmer amerikai, a hölgyeknél a Lisa Raymond, Rennae Stubbs amerikai, ausztrál kettős lett a első helyen rangsorolt.
- címkék:
- Juan Carlos Ferrero
- David Nalbandian
- Patty Schnyder
- Lleyton Hewitt
- Lindsay Davenport
- James Blake
- Rennae Stubbs
- Tim Henman
- Lisa Raymond
- Jared Palmer
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- Serena Williams
- Venus Williams
- Novak Đoković
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Andy Roddick
- Fernando González
- Gyinara Szafina
- Katarina Srebotnik
- London
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Bombariadó utáni Canas-siker
Amíg a hölgyeknél Kim Clijsters sima kiesése jelentette a Roland Garros pénteki bombameglepetését, addig a tűzszerészek egy elhagyott aktatáskában meglepetés-bombát szimatolva evakuálták az egyes pályát. Ötvenperces késéssel aztán folytatódhatott a Canas-Moya összecsapás, amely végül az argentin teniszező sikerét hozta.
Menetelnek a magyarok a Roland Garroson
Kapros Anikó, Kuti Kis Rita, valamint Nagy Kyra is győzött a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének 1. fordulójában. Mindhárom magyar játékosnak még két meccset kell nyernie a 128-as főtáblára kerüléshez. Nem sikerült folytatni bravúros szereplését Mandula Petrának Strasbourgban, a második fordulóban az amerikai Lisa Raymond 2:6, 6:0, 6:2-re verte a magyar éljátékost.
Clijsters és Hingis negyeddöntős Miamiban
A Miamiban zajló tenisztornán Kim Clijsters és Martina Hingis is két játszmában nyert, s ezzel mindketten bejutottak a negyeddöntőbe. A férfiaknál Roger Federer, Marat Szafin és James Blake a negyedik körbe jutott.
- címkék:
- Serena Williams
- Venus Williams
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- David Nalbandian
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lleyton Hewitt
- Lindsay Davenport
- James Blake
- Marat Mihajlovics Szafin
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- Novak Đoković
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Tomáą Berdych
- Ivo Karlović
- Andy Roddick
- Fernando González
- Stanislas Wawrinka
- Juan Mónaco
- Jarkko Nieminen
- Arantxa Sánchez Vicario
- Xavier Malisse
- Feliciano López
- NBA
- Sam Querrey
- női tenisz
- Mardy Fish
- tenisz
- Radek ©těpánek
- Thomas Johansson
- Miami Heat
- Címkefelhő »
Hantuchova Hingist is meglepte
Indian Wellsben nagy meglepetésre a 18 éves Daniela Hantuchova nyerte a mestertorna női döntőjét, a szlovák tinédzser a svájci Martina Hingist verte két szettben. A férfiaknál a brit Tim Henman meccsel az ausztrál világelső Lleyton Hewittal.
Hingis már döntős Indian Wellsben
Hároméves profi pályafutásának legnagyobb sikerét érte el a szlovák Daniela Hantuchova, aki döntőbe jutott az Indian Wells-i szupertornán. A 18 éves tehetség a svájci Gagliardit verte, míg a másik ágról Martina Hingis jutott a fináléba, miután egy óra sem kellett neki ahhoz, hogy túljusson Monica Selesen.
Gubacsi is győzelemmel rajtolt Memphisben
Kapros Anikó bravúrja után Gubacsi Zsófia is győzelemmel rajtolt a memphisi Kroger St. Jude elnevezésű 725 ezer dolláros tenisztornán. Gubacsi a kanadai Pelletier ellen 6:3, 3:6, 6:0-ra nyert, s a második fordulóban az amerikai Lisa Raymond ellen lép pályára. Kapros egy másik tengerentúlival, Jill Graybasszal mérkőzik.
Capriati-Hingis döntő az Australian Openen
Martina Hingis sorozatban hatodik alkalommal jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjébe, miután az elődöntőben, nagy küzdelemben, három játszmában legyőzte az amerikai Monica Selest. Ráadásul először fordult elő, hogy az egykori világelső a nyitó szett elvesztését követően fordított. A másik ágon a címvédő Jennifer Capriati, ha nehezen is, de legyűrte a belga Kim Clijsterst.
Capriati és Clijsters elődöntős az Australian Openen
Mindkét mai női elődöntő meglepően sima találkozót hozott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A címvédő amerikai Jennifer Capriati a francia Mauresmót, a belga Kim Clijsters pedig honfitársnőjét, Justine Henint verte. A férfiaknál Ferreira sérülés miatt visszalépett, így Szafin 28 percnyi játékkal elődöntős.
Schnyder nyerte a thaiföldi tenisztornát
A svájci Patty Schnyder sikerével zárult Pattaya Cityben az esztendő utolsó női WTA-teniszversenye. A svájci hölgy a döntőben 6:0, 6:4-re verte a szlovák Nagyovát, ezzel közel három év után szerzett ismét tornagyőzelmet.
Belgium a Fed-kupa favoritja
Szerdán nyolc csapat szereplésével megkezdődik Madridban a női teniszezők hivatalos csapat-világbajnokságának, a Fed-kupának döntője. A címvédő Egyesült Államok távollétében a szakértők Belgiumot tartják a legnagyobb esélyesnek, de meglepetést okozhat Oroszország tini-, valamint Spanyolország és Franciaország veteráncsapata is.
Davenport sérülés miatt kihagyta a müncheni döntőt
A hétfőtől ismét világelső amerikai Lindsay Davenport térdsérülése miatt elmarad az egyéni döntő, így a szintén tengerentúli Serena Williams játék nélkül nyerte meg az egyéni tornát a női teniszezők közel 3 millió dollár összdíjazású müncheni világbajnokságán. A női páros döntőjében a világ legjobb duója, az amerikai Lisa Raymond és az ausztrál Rennae Stubbs diadalmaskodott.