D.A.S. JogSzerviz

címke rss

Totálkár: milyen módon számítja a biztosító?

Jog2021.09.29, 17:36

Mind a szerződésen kívüli és a kötelező felelősségbiztosítás terhére történő kárrendezés, mind pedig a casco-s kárrendezés során jellemző a totálkáros kárrendezés. Ennek lényeg abból adódik, hogy valamilyen okból nem érdemes a jármű javítása és ennek a költségnek a megtérítése. A D.A.S. JogSzerviz szakértői járják körben a legfontosabb tudnivalókat.

A várandós munkavállalók foglalkoztatása

Jog2021.09.28, 17:38

A várandós munkavállalók foglalkoztatásának szabályai körül még mindig sok bizonytalanságot tapasztalhatunk. A várandósság egy csodálatos időszak a szülők életében, azonban fontos tisztában lenni azzal is, hogy ezen átmeneti időszakban milyen szabályok vonatkoznak a kismamák foglalkoztatására. Esetükben rendkívül fontos egészségük megóvása, így szigorú szabályok vonatkoznak rájuk - mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A csendháborítás és a városi zajforrások szabályozása

Jog2021.09.28, 17:24

A városi élethez hozzátartozik az éjjeli élet is. Ugyanakkor sokakat zavarnak a hajnalig tartó zajok, amelyek akár az utcáról, akár valamelyik lakásból szűrődnek ki. A D.A.S. JogSzerviz szakértői a csendháborítás szabályait ismertetik.

Mindig nézzük meg, kitől vásárolunk az interneten

Jog2021.09.27, 15:28

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a világjárvány egyik maradandó következménye, hogy az emberek „rászoktak" az internetes vásárlásokra. Az ilyenfajta vásárlás azonban nagymértékben eltér attól, mint amikor egy boltba belépve, az adott terméket megtekintve, megfogva, felpróbálva, kipróbálva vagy éppen megszagolva döntünk úgy, hogy megvásárlunk valamit. Éppen ezért a jogszabályaink is másképpen viszonyulnak ezen vásárlásokhoz, ám nem árt nekünk sem résen lennünk a vásárlás során. Mindig nézzük meg, kitől vásárolunk – tanácsolja a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Örökölhet-e halálom esetén az élettársam?

Jog2021.09.26, 11:33

Sajnos még mindig makacsul tartja magát az a tévhit, miszerint az élettársak bizonyos együtt töltött idő után ugyanolyan státuszt élveznek a magyar jogszabályok alapján, mint a házastársak. Ez azonban egyáltalán nincs így, az öröklési jog területén pedig különösképp figyelemmel kell lennünk az eltérő szabályokra – figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A behajtási költségátalány

Jog2021.09.25, 17:53

Aki bármilyen vállalkozást vezet, pontosan tudja, hogy mennyire fontos a számlák határidőben történő kiegyenlítése. Különösen igaz amióta az új Polgári törvénykönyv lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy partnereik késedelmes fizetése esetén behajtási költségátalányt számoljanak fel. De mi is ez pontosan és hogyan lehet érvényesíteni? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a jogi környezetet.

Mi a teendő, ha koccanásos balesetet szenvedünk?

Jog2021.09.09, 11:44

A kisebb koccanásos balesetek is sok bosszúságot tudnak okozni, arról nem is beszélve, hogy az ilyen jellegű balesetek esetén sok kérdés is felmerülhet. Alapvetően van arra lehetőség, hogy a károkozó és a károsult a közlekedési baleset helyszínén megegyezzenek a kártérítés összegében. Ez a megoldás azonban veszélyeket hordoz magában mind a károsult, mind pedig a károkozó oldalán – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Meghiúsult utazás az iroda csődje miatt

Jog2021.08.31, 20:55

Korábbi években nagy port kavartak azok az esetek, amelyek egy utazási iroda fizetésképtelensége miatt következtek be. Sajnos a napokban ismét aktuálissá vált az, hogy egy utazási iroda tevékenységét törölte az illetékes kormányhivatal a nyilvántartásból, és az általa szervezett utazásokat már nem tudja biztosítani, azok meghiúsultak. Az utasok számára nyitva álló lehetőségekről adnak most tájékoztatást a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Jogos védelem támadás esetén

Jog2021.08.31, 20:41

Azt hiszem, hogy a fizikai támadástól, megsemmisüléstől, sérüléstől való félelem egyidős lehet az emberiséggel (sőt talán az élet megjelenésével). Mindenki ösztönösen védi saját maga és rokonai, szerettei életét, testi épségét. Ez valahogy annyira természetes viselkedés, és természetből eredő jogunk, amit senki sem kérdőjelez meg. És higgyük el, hogy ezt a magyar büntetőjog sem kérdőjelezi meg. Nem veszi el tőlünk a jogot, hogy megvédjük magunkat egy jogtalan támadással szemben. Ugyanakkor az önvédelemnek vannak keretei. Nem használhatjuk aduászként, minden agresszív viselkedésünkre, hogy veszélyben éreztük magunkat, és önvédelembőll ...

Közös megegyezés, felmondás, azonnali hatályú felmondás

Jog2021.08.31, 20:07

A munkaviszony megszüntetésének alapvetően a címben szereplő három módja van. A D.A.S. JogSzerviz szakértői e három megszüntetési mód legfontosabb szabályait szedik össze, rávilágítva arra, hogy mikor lehet egyik vagy másik módon megszüntetni a munkaviszonyt.

Mit jelent a versenytilalmi megállapodás?

Jog2021.08.31, 19:50

A versenytilalmi megállapodásról, mint fogalomról többé-kevésbé már szinte mindenki hallott élete során. Sajnos azonban még napjainkban is tapasztaljuk, hogy ezen megállapodásokkal kapcsolatosan rengeteg félreértés merül fel mind munkavállalói, mind pedig munkáltatói oldalon. A D.A.S. JogSzerviz szakértője ezen félreértések közül a leggyakoribbakat tisztázza.

A közös tulajdon kihívásai

Jog2021.08.31, 19:29

Közös tulajdonról, avagy osztatlan közös tulajdonról leggyakrabban ingatlanok esetében hallunk. Kevésbé ismert tény, hogy ingóságokon is, például egy gépjárművön is fennállhat közös tulajdon. Ilyen helyzet fordulhat elő például akkor, ha többen, közösen örökölnek meg egy autót, avagy ha egy ingatlanban csak bizonyos tulajdoni hányadban vagyunk tulajdonosok – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A házassági vagyonjogi szerződés

Jog2021.08.31, 18:23

A házastársak egymás között, a vagyoni viszonyaikat szerződésben rendezhetik. Dönthetnek úgy, hogy vagyonuk egy része válik házassági vagyonközösségé, de akként is, hogy azt teljesen kizárják. A D.A.S. JogSzerviz szakértői foglalják össze a legfontosabb tudnivalókat.

Átalakítás társasházban: kinek kell beleegyezni?

Jog2021.08.31, 17:36

Gyakori, hogy a társasházban valamelyik tulajdonostárs átalakításokat végez a külön tulajdonú ingatlanában. Az ilyen felújításokat szabályozó jogi környezet friss változásokon ment át. Korábban az építkezéshez a közvetlenül érintett tulajdonostársak tulajdoni hányad szerinti legalább kétharmadának írásbeli hozzájáruló nyilatkozatát kellett beszerezni, jelenleg azonban már a közgyűlés határozata is szükséges lehet hozzá – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mikor tagadható meg a vallomástétel?

Jog2021.08.31, 17:19

A szabálysértési törvény is lehetővé teszi azt, hogy valaki megtagadja a tanúvallomást. Eszerint, a tanúvallomást megtagadhatja az (a felsorolás nem teljes), aki az eljárás alá vont személy hozzátartozója, illetve aki magát vagy hozzátartozóját szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben – mondták el a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Igényérvényesítés orvosi műhiba esetén

Jog2021.08.28, 11:59

Az orvosi műhibaperek egyáltalán nem egyszerű megítélésű ügyek, az igazságügyi orvosszakértőkre pedig nagyon nagy hangsúly helyeződik. Sok esetben ugyanakkor van lehetőség ezen ügyek peren kívüli megoldására. Ugyanakkor ennek előkészítésében magának a károsult félnek is igen aktív szerepet kell játszania – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ha idő előtt felmondjuk az életbiztosítási szerződésünket

Jog2021.08.25, 12:46

Életbiztosítási szerződést az emberek általában hosszútávra kötnek. Van, aki befektetési céllal teszi ezt, más pedig így szeretne a halála esetén a szeretteiről gondoskodni. A D.A.S. JogSzerviz szakértői azt foglalják össze, hogy mivel számolhat a szerződő, ha felmondja idő előtt az életbiztosítási szerződést.

Az előleg, a kötbér és a foglaló közötti különbségek

Jog2021.08.24, 16:33

A tapasztalatok szerint sajnos sokszor szinonimaként használjuk a mindennapi életben a három fogalmat, az előleget, a kötbért és a foglalót, pedig közöttük lényeges különbségek vannak. Az előleg, a foglaló és a kötbér közötti különbségeket a D.A.S. JogSzerviz szakértője mutatja be.

Milyen felelősség terheli a kutyatartókat a kutyájuk okozta bajért?

Jog2021.08.24, 14:28

Kutyatartóként jó tisztában lenni azzal, hogy a gazda egy pillanatig tartó figyelmetlensége milyen következményekkel jár. A legfontosabb tudnivalókat a D.A.S. JogSzerviz szakértője foglalja össze. Azt a kérdést, hogy ki felel az állatok károkozásáért, a Polgári törvénykönyvünk szabályozza – fejtette ki dr. Gombolai Éva.

A munkaviszony jogellenes megszüntetése

Jog2021.08.22, 14:57

Talán egyesek számára érthetetlen, hogyha a munkavállaló, miután elbocsátották, ragaszkodik korábbi munkahelyéhez és kéri, hogy munkaviszonyát állítsa helyre a bíróság. Nagyobb cégek, multinacionális vállalatok esetében azonban ez egyáltalán nem olyan elképzelhetetlen. A munkaviszony helyreállításának azonban csak törvényben meghatározott esetekben van helye. A D.A.S: JogSzerviz szakértője ezeket az eseteket veszi sorba.

Az idei szabályok a parlagfűvel kapcsolatban

Jog2021.08.19, 13:24

Milyen kötelezettségeik vannak az ingatlan tulajdonosoknak, birtokosoknak, ha parlagfűvel fertőzött az ingatlanuk? A D.A.S. JogSzerviz szakértői foglalják össze a legfontosabb tudnivalókat.

A szabadság kiadásának szabályai

Jog2021.08.17, 13:28

A szabadság kiadásának, kivételének részletszabályait maga a Munka törvénykönyve szabályozza, kezdve attól, hogy kit mennyi nap szabadság illet, milyen mértékű pótszabadságot vehetnek igénybe azon keresztül, hogy miként lehet kivenni, kiadni a szabadságot és miként kell azzal elszámolni, amennyiben a munkaviszony megszüntetésre kerül. A D.A.S. JogSzerviz szakértői ismertetik a legfontosabb tudnivalókat.

Minden az egészségügyi dolgozók kötelező oltásáról

Jog2021.08.17, 11:32

Aki az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 2. számú mellékletében meghatározott ellátási formákat nyújtó szolgálatánál dolgozik, annak lényegében kötelező a védőoltás – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

A 2021/2022. tanév rendje

Jog2021.08.16, 17:44

Már megjelent az a rendelet, ami előre tájékoztatja a szülőket és a diákokat is a 2021/2022. tanév rendjéről. A D.A.S. JogSzerviz szakértője összeszedte a legfontosabb, következő tanévre vonatkozó információkat.

Nyaralás: amikor gond van a kifizetett szolgáltatással

Jog2021.08.07, 10:15

Mi a teendő, ha a nyaralás helyszínén észleli az utas a problémát? A bírósági gyakorlat alapján a legjobb bizonyítékok mindig a fényképet, videó felvételek, amelyekkel a látható kifogásokat lehetséges dokumentálni – hívták fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

A szabálysértési eljárások kétharmada a közlekedéssel kapcsolatos

Jog2021.07.31, 18:50

A szabálysértések számában elvitathatatlan a közlekedési eljárások dominanciája – értesült az Origó a D.A.S. JogSzerviz szakértőitől. 2020-ban a 730.662 megvalósított szabálysértés közül csak közlekedési ügyekben 480.146 eljárás indult. Ez azt jelenti, hogy a szabálysértési eljárások kétharmadát a közlekedéssel kapcsolatos szabályok megszegése miatt indították.

A vezető állású munkavállalók és a speciális jogállásuk

Jog2021.07.31, 18:21

A vezető állású munkavállalók jelenleg hatályos jogszabályaink értelmében a munkavállalók egy speciális csoportját jelentik, akikre a hagyományostól eltérő foglalkoztatási szabályok vonatkoznak. Az eltérő szabályokat az indokolja, hogy egy-egy vállalkozás életében ezen munkavállalók kiemelten fontos szerepet töltenek be, felelősségük is lényegesen nagyobb, így a jogi szabályozásnak is másképpen kell kezelniük őket.

A rokkantsági és a rehabilitációs eljárás tudnivalói

Jog2021.07.31, 17:47

A D.A.S. JogSzerviz szakértője összefoglalja a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás, a kompenzációs összeg szabályait, az igénylés módját, a határidők, valamint az úgynevezett állapotvizsgálattal kapcsolatos szabályokat.

Mit is jelent a Békéltető Testület?

Jog2021.07.31, 17:16

A Békéltető Testület egy olyan független testület, amely a gazdasági kamarák mellett működik. Tagjait a gazdasági kamarák és egyes, kifejezetten a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó szervezetek egyenlő arányban rendelik ki, ami pártatlanságát hivatott biztosítani. Eljárásának szabályait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény tartalmazza, ezeket a D.A.S. JogSzerviz szakértője ismerteti.

A szabadság megszakítása

Jog2021.07.31, 13:50

Minden pihenni vágyó munkavállaló számára kellemetlen, ha a megtervezett szabadságát végül mégsem tudja kivenni, esetleg a már megkezdett pihenéséről a munkáltató őt visszarendeli. Sokan nem tudják, hogy vannak olyan esetek, amikor is ez teljesen jogszerű. Ennek szabályairól írnak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Az elővásárlási jog megsértése

Jog2021.07.31, 13:30

Közös tulajdon esetén gyakorta vezet jogvitához, hogy a felek bár szeretnék, de nem tudják megosztani a tulajdont. Egy elmérgesedett jogvita végül könnyen vezethet oda, hogy a tulajdonostárs a tulajdoni részét egy kívülálló személy részére értékesíti. Ezen a ponton lép be az elővásárlás jogintézménye. A D.A.S. JogSzerviz szakértőinek írása.

A tiltott helyen fürdőző akár komoly bírságot is fizethet

Jog2021.07.31, 10:03

Aki nem tartja be a fürdőzésre vonatkozó szabályokat, az sajnos szabálysértést követ el. A hatályos szabálysértési törvény rendelkezései alapján 5.000,- Ft-tól akár 150.000,-Ft-ig terjedő bírság is kiszabható, így egy ilyen ballépés komoly anyagi vonzattal is járhat – figyelmeztettek a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

A munkáltatói utasítás megtagadása

Jog2021.07.31, 09:34

Nem egyszer érezheti a munkavállaló, hogy az utasítás, melyet a munkáltatójától kap, nem jogszerű és emiatt nem tenne eleget annak. A munkajog szerencsére lehetővé teszi azt a munkavállalók számára, hogy olykor megtagadják a munkáltató által adott utasításokat. Ennek eseteit veszik át a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

A kiküldetés helye szerinti bér, napidíj és üzemanyag-megtakarítás

Jog2021.07.24, 16:05

A teher-gépjárművezetőket érintő nagyon fontos ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága egy magyar vonatkozású ügyben. A D.A.S. JogSzerviz szakértői ismertetik a konkrét ügyet.

A diákok munkavállalásának szabályai

Jog2021.07.10, 21:49

A nyári szünidő hagyományosan a diákmunkák időszaka is, rengeteg fiatal próbál a nyár során némi plusz bevételre szert tenni annak érdekében, hogy saját maga tudja fedezni szórakozásainak költségét. Munkavállalás előtt, illetve annak során azonban nem árt tisztában lenni néhány alapvető szabállyal, amelyhez a D.A.S JogSzerviz szakértője nyújt segítséget.

Enyhítések utáni maszkviselés és korlátozások kalauz

Jog2021.07.08, 21:46

Szinte minimálisra csökkent azon helyszínek száma, ahol maszkot kell viselnünk. Emellett majdnem minden szolgáltatás és rendezvény látogatható védettségi igazolvány nélkül is. A kormány maszkviselést is érintő, enyhítő rendelkezései után gyakorlatilag csak az egészségügyi és szociális intézményekben maradt kötelező a maszkviselés. De az nem volt világos, hogy pontosan milyen szabályok vonatkoznak majd erre a területre. A D.A.S. JogSzerviz szakértője válaszol.

Ha külföldi utazás, akkor EU Kártya

Jog2021.07.07, 10:34

Az EU Kártya előnye az, hogy amennyiben az Európai Unión belül valakinek indokolt állami, egészségügyi ellátásra van szüksége, akkor a kártya birtokában az érintett tagországban ingyenesen ellátják – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Tények és tévhitek a rejtett hibáról

Jog2021.07.06, 14:54

Sajnos a rejtett hibával kapcsolatos tévhitek megnehezítik a jogviták rendezését és azt a hamis illúziót adják az adott félnek, hogy neki van igaza. Holott egy kicsit nagyobb odafigyeléssel, fejlettebb igazságérzettel és egy kis rugalmassággal a tévhitek felismerhetőek, és a jogviták elkerülhetőek lennének – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az egyszer használatos műanyagtermék betiltása

Jog2021.06.30, 15:50

Június 1. napján megjelent a kormány 301/2021. (VI. 1.) rendelete, amely július 1.-től gyakorlatilag megtiltja az egyszer használatos műanyag termékek forgalmazását, használatát. A környezetünk műanyagterhelése szempontjából rendkívül fontos lépés a mindennapjainkat is szervesen érinteni fogja. A D.A.S. JogSzervi szakértője foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.

Kötelezhető-e a munkáltató a légkondis céges autó biztosítására?

Jog2021.06.30, 09:35

Sok munkavállaló tölti napi munkaidejének jelentős részét céges gépjárművekben, gondoljuk akár a hivatásos sofőrökre vagy egy területi képviselőre, akinek napi feladata bizonyos terület bejárása. A jó idő beköszöntével felmerülhet kérdésként, hogy a munkáltató köteles-e olyan gépjárművet biztosítani az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatottak számára, amely rendelkezik klímaberendezéssel? A D.A.S. JogSzerviz szakértője válaszol.

Élettársak, gyermekvállalás és az apai elismerő nyilatkozat

Jog2021.06.28, 10:08

Hogyan lesz az élettársunk jogi szempontból is gyermekünk apja? Mai világunkban egyáltalán nem meglepő, hogyha egy pár úgy vállal gyermeket, hogy nem házasodnak össze. Érdemes tudni, hogy jogszabályaink értelmében a gyermek főszabály szerint azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állt – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az ingatlanban bekövetkezett viharkárok és biztosítási kárrendezésük

Jog2021.06.24, 10:10

A lakásbiztosítási szerződések a legtöbb esetben fedezetet, azaz szolgáltatást nyújtanak a viharok által okozott károkra és a felhőszakadásból eredő igényekre is. Mindkét esetben közös, hogy a biztosító csak és kizárólag azokra az eseményekre térít, melyek – az előre meghatározott szerződési feltételek szerint következtek be – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

A másodállásra vonatkozó tudnivalók

Jog2021.06.22, 14:33

Azok, akik részmunkaidőben dolgoznak, gyakran döntenek úgy, hogy munkahelyük mellett egy újabb munkakörben is kipróbálnák magukat, de sokan teljes munkaidő mellett kényszerülnek a további munkavállalásra. Lehet vállalni egy második munkát, kell a munkáltató beleegyezése? A D.A.S. JogSzerviz szakértője a másodállásra vonatkozó jogi tudnivalókat foglalja össze.

Az adatkezelés egyik jogalapja – a hozzájárulás

Jog2021.06.21, 13:14

A GDPR hallatán sok adatkezelő gyomra görcsbe rándul, az érintettek pedig egyre több alkalommal hivatkoznak a rendelet által biztosított jogokra, amik komoly fejtörést okozhatnak az adatkezelő cégeknek. Sok jogvita és hatósági eljárás megelőzhető, ha a GDPR rendelkezéseit, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság útmutatásait követik az adatkezelők, ezért ezekkel érdemes tisztában lenni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Amikor egy megvásárolt termék megbetegít

Jog2021.06.21, 13:12

A legtöbb fogyasztó szerencsére tisztában van azzal, hogy ha egy termék, amit megvásárolt elromlik, akkor kellékszavatossági, vagy jótállási igényt érvényesíthet. Az is sok tudatos fogyasztó által ismert tény, hogy nem csak a kereskedőtől, hanem a gyártótól is követelhetjük a termék kicserélését, kijavítását. Ez a termékszavatosság intézménye, ami kvázi átugorja a kereskedőt, és annak ellenére, hogy a fogyasztó nem került a gyártóval közvetlen szerződéses jogviszonyba, mégis lehetővé teszi az igényérvényesítést – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Hasznos tudnivalók a felmondásról

Jog2021.06.10, 15:53

A munkaviszony egyik legvitásabb szakasza annak a megszüntetése során, illetőleg azt követően merül fel. A felmondás kapcsán mind a munkavállalót, mind a munkáltatót jogosultságok illetik meg, azonban van néhány szabály, amelynek nem ismerete még a legnagyobb egyetértésben is konfliktusokat szülhet. A D.A.S. JogSzerviz szakértője néhány jogi tényt jár körbe a felmondás témakörében.

Ezt érdemes tudni a gyermektartásról

Jog2021.06.03, 14:45

Az talán senkinek sem újdonság, hogy a gyermektartás fizetési kötelezettségére különleges szabályok vonatkoznak a tartásra szoruló gyermek érdekében, de lehet, hogy nem mindegyik speciális rendelkezés terjedt el a köztudatban. A gyermektartásra vonatkozó jogi érdekességeket taglalja a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Miben változik az életünk az 5 millió beoltott után?

Jog2021.05.25, 10:07

Elérkezett a következő lépcsőfok a szabályok enyhítésében, és hatályba lépett a kormányrendelet, mely szerint ötmillió első vakcina beoltása után ismét lazíthatunk kicsit. Ezúttal fellélegezhettek a házasulandó párok, de a koncertek, rendezvények és az éjszakai nyitva tartással is dolgozni vágyó vendéglátó egységek szempontjából is lényeges változásokat hoz a rendelet. A D.A.S. JogSzerviz szakértője elemez.

Az osztatlan közös tulajdon kérdései

Jog2021.05.24, 11:08

Az osztatlan közös tulajdonban álló ingatlan bérbeadásával, használatával összefüggő kérdések tekintetében sok a gyakorlati bizonytalanság. A D.A.S. JogSzerviz szakértője a közös tulajdonnal kapcsolatos főbb szabályokat mutatja be.

Lehetséges módosítani az e-matricán?

Jog2021.05.21, 15:33

Autópályákra és autóutakra való felhajtás előtt a legtöbb esetben minden sofőr megvásárolja a megfelelő díjkategóriájú autópálya matricát, más néven e-matricát. Előfordulhat ugyanakkor, hogy akár elektronikusan, akár valamelyik benzinkúton vesszük meg a jogosultságot, elütésre kerül valami az adatrögzítés során. Különösen hosszabb időtartamra szóló, drágább jogosultságok esetén merülhet fel a kérdés, miként lehet utóbb módosítani a megadott adatokon. A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a témát.

Mit szabad és mit nem a védettségi igazolvánnyal? (2. rész)

Jog2021.05.10, 16:23

Az alapvető jogok korlátozása csak a szükséges mértékben, és a védett értékkel arányosan megengedett. Az Alaptörvény úgy fogalmaz, hogy „alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható." A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásának második részét olvashatja, az első itt érhető el.

Mit szabad és mit nem a védettségi igazolvánnyal? (1. rész)

Jog2021.05.10, 15:12

Felmerül a kérdés, mit szabad és mit nem, ha az embernek van ilyen igazolványa? És mi lesz azokkal, akiknek nincs? Jogszerű-e a különbségtétel oltottak, és nem oltottak között? És mi van akkor, ha egyáltalán nincs védettségi igazolvány? Mi lesz a már védettséget szerzettek alapvető jogaival? Mi történik akkor, ha két alapvető emberi jog ütközik: a személyes szabadságunkat megtestesítő önrendelkezéshez való jogunk, és mások élethez, egészséghez való joga? A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásában átfogó képet ad minden felmerülő kérdésről. Most az első részt olvashatja.

Szabálysértési pénzbírság – mire számíthatok, ha nem fizetem be?

Jog2021.04.30, 16:45

A szabálysértési eljárások többségében a szabálysértési hatóság pénzbírságot szab ki büntetésként. Vannak, akik a pénzbírságot figyelmen kívül hagyják, mert a rendőrség, vagy más szabálysértési hatóság döntésével nem értenek egyet, azonban ennek értelemszerűen lehetnek jogkövetkezményei. A D.A.S. JogSzerviz szakértője azt mutatja be, mire lehet számítani, ha a szabálysértési pénzbírságot nem fizeti meg az elkövető.

Az anyasági támogatás szabályai

Jog2021.04.30, 11:51

CSED, GYED, GYES: a legtöbb kismama tisztában van azzal, hogy mit jelentenek ezek a mozaikszavak, és azzal, hogy a gyermek születése után ezeken a jogcímeken milyen mértékű ellátásra jogosult. Vannak azonban a gyermeknevelést segítő további, a köztudatban kevésbé ismert támogatások is, melyek szintén anyagi ellátást jelentenek a családnak – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Jogi szótár: kifejezések, amelyeket helytelenül használunk

Jog2021.04.30, 10:21

Minden tudománynak, szakmának, szakterületnek megvan a maga dogmatikája, szakmai nyelvezete vagy akár szakzsargonja. A tudományos diskurzusban rendkívül fontos, hogy a megfelelő szakkifejezést a megfelelő szövegkörnyezetben használjuk. Ugyanakkor a köznyelvben rengeteg orvosi, jogi, építészeti, gépészeti vagy éppen matematikai szakkifejezés más jelentést kapott, mint az adott tudomány területén – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mit fizet a biztosító totálkár esetén?

Jog2021.04.30, 07:32

Közlekedési balesetek esetén sajnos gyakori, hogy abban valamelyik gépjármű olyan mértékben megsérül, hogy gazdasági vagy műszaki értelemben totálkárosnak minősül. Vétlen félként ugyanakkor sajnos sokan nincsenek azzal tisztában, hogy pontosan milyen igényeket támaszthatnak a károkozó fél felelősségbiztosítójával szemben és mi az, amit nem köteles a biztosító megfizetni – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mire jogosult az ingatlanközvetítő?

Jog2021.04.29, 17:00

Akik ingatlan eladás előtt állnak, sok esetben az ezzel járó feladatok alóli mentesülés érdekében ingatlanközvetítőt bíznak meg. A nagy ingatlanközvetítői hálózatoknak előre megszerkesztett megbízási szerződés mintájuk van, azonban minden esetben érdemes rászánni az időt, hogy a szerződéses feltételeket alaposan átolvassa a lakástulajdonos – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A munkahelyen lettem koronavírus-fertőzött, mire számíthatok?

Jog2021.04.26, 13:04

Mi történik akkor, ha a munkahelyünkön fertőződünk meg? Hogyan tudjuk elérni, hogy foglalkozási megbetegedésként írjanak ki minket táppénzre? Mikor és mivel ír ki bennünket az orvos? Mi a helyzet az egészségügyi dolgozókkal? A D.A.S. JogSzerviz szakértője válaszol a felmerülő kérdésekre.

Tények és tévhitek: vaktöltény-e a fizetési felszólítás?

Jog2021.04.23, 13:41

Olvasóink között is biztosan sokan kaptak már fizetési felszólítást akár pénzintézettől, akár közműszolgáltatótól, de sok más esetben is előfordulhat, hogy valaki a vélt, vagy valós követelésének teljesítésére hív fel bennünket írásban. Vannak, akik azonnal, kérdés nélkül befizetnek mindent, amiről fizetési felszólítást vagy csekket kapnak. A másik véglet viszont teljesen figyelmen kívül hagyja ezen leveleket, abban a téves tudatban, hogy egy ilyen levélnek semmilyen joghatása nincs – mondta el az Origónak a D.A.s. JogSzerviz szakértője.

Köteles vagyok-e megmondani a munkahelyemen, ha beoltottak?

Jog2021.04.21, 08:01

A jelenleg fennálló járványügyi veszélyhelyzetben fontos tisztában lennünk munkavállalóként azzal, hogy a munkahelyünkön, a vírussal szembeni védettséggel összefüggésben, milyen adatokat vagyunk kötelesek megosztani magunkról, munkáltatóként pedig milyen adatokat kérhetünk el jogszerűen. A D.A.S. JogSzerviz szakértői járják körül a témát.

Iskolába járás járvány idején

Jog2021.04.19, 12:52

A ma érvényes szabályozás alapján az iskolák fokozatos nyitása részeként 2021. április 19. napján az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatosai térnek vissza a jelenléti oktatásba, míg a felső tagozatosok és a középiskolások május 10. napjával. A D.A.S. JogSzerviz szakértője világítja meg a legfontosabb tudnivalókat.

Részleges nyitás: az első lépések legfontosabb szabályai

Jog2021.04.07, 14:57

A mai napon – 2021. március 7. napján – hatályba lépett az enyhítés első fázisát meghatározó rendelet érdemi szakasza. A D.A.S. JogSzerviz szakértője átfogó írásban ismerteti, hogy miben változnak a mindennapjaink, az eddig megszokottá vált szabályok részleges feloldásával.

Minden, amit tudni kell az online számlázásról

Jog2021.04.06, 16:16

Az online adatszolgáltatás bevezetésének és az adatokat kezelő online számlarendszer kialakításának célja a gazdaság fehérítése, az adócsalások visszaszorítása. A D.A.S. JogSzerviz szakértői cikkükben minden lényeges tudnivalót összefoglalnak.

Mikortól is köteles egy gyermek óvodába járni?

Jog2021.03.31, 19:42

Sok szülő tudja, hogy gyermeke hároméves korától óvodába köteles járni, ám a részletszabályokkal összefüggésben gyakoriak a félreértések is. Mindenki maga ismeri legjobban a gyermekét, így sokan azt szeretnék, ha a csemete mihamarabb óvodába járna. De természetesen vannak olyan szülők is, akik minél később szeretnék óvodába adni gyermeküket. A D.A.S. JogSzerviz szakértője bemutatja, hogy pontosan mikortól is köteles egy gyermek óvodába járni és mit tehetünk, ha még otthon szeretnénk tartani.

A háziállat által okozott kárért való felelősség

Jog2021.03.31, 18:44

A kártérítési felelősség egyik különös esete a házi állatok által okozott károkért való felelősség. A D.A.S. JogSzerviz szakértői most azokból az esetekből adnak ízelítőt, amikor a háziállat, vagy egy kóbor állat okoz kárt, például a gépkocsinkban.

Lomtalanítás – mit lehet és mit nem?

Jog2021.03.31, 17:18

A tavasz beköszöntével egyre több településen szervezik meg az évente esedékes lomtalanítást. Nagyon sokan örülnek ezeknek az alkalmaknak, nincs lehetőségük ugyanis nagyobb méretű hulladékukat máskor, máshol legálisan elhelyezni. Sokan ugyanakkor nem tudják, hogy a lomtalanításkor pontosan mi az, amit ki lehet rakni az ingatlan elé és mit nem. A D.A.S. JogSzerviz szakértője pótolja a hiányosságokat.

A haszonélvezeti jog és a tulajdonjog kapcsolata

Jog2021.03.31, 14:38

Gyakran hallhatjuk, hogy a haszonélvezeti jog a tulajdonjognál is erősebb. Bizonyos esetekben ez valóban így is van, ezért érdemes tisztázni, hogy milyen jogai vannak a haszonélvezőnek a tulajdonossal szemben. A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a jogi helyzetet.

Kutyasétáltatás: szabálysértést követ el, aki nem takarít az állat után közterületen

Jog2021.03.30, 20:17

Ha a kutyatartó a felügyelete alatt lévő állat által közterületen, közforgalom céljait szolgáló épületben, vagy közforgalmú közlekedési eszközön az állat által okozott szennyezés megszüntetéséről nem gondoskodik, szintén szabálysértést követ el – hangsúlyozta a D.A.S. JogSzerviz szakértője, aki a kutyasétáltatás követelményeit, és az ezzel összefüggő szabálysértési rendelkezéseket mutatja be.

Mit tehetünk, ha nem fizet a bérlő? (2. rész)

Jog2021.03.30, 19:40

A D.A.S. JogSzerviz szakértői átfogó, kétrészes írásukban ismertetnek minden fontos tudnivalót a kiadott ingatlan nem fizető bérlője miatt kialakult jogi helyzettel kapcsolatban. Most a második részt olvashatják, az első rész itt érhető el.

Mit tehetünk, ha nem fizet a bérlő? (1. rész)

Jog2021.03.30, 08:46

Egy ingatlan kiadása azonban nem teljesen kockázatmentes. Érdemes minden esetben körültekintően eljárni. Ugyanis komoly problémákat okozhat, ha olyan személy részére adjuk ki lakásunkat, aki aztán nem fizeti a bérleti díjat és a rezsi költségeket. A D.A.S. JogSzerviz szakértői átfogó, kétrészes írásukban ismertetnek minden fontos tudnivalót. Most az első részt olvashatják.

A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről

Jog2021.03.29, 11:35

Sokan dolgoznak a lakóhelyüktől eltérő városban, helységben, amivel a munkavállalóknak értelemszerűen többletköltségük merül fel egy helybéli munkavállalóhoz képest. A D.A.S. JogSzerviz szakértője bemutatja, hogy a munkáltató milyen mértékig köteles ilyen esetben az utazás költségeit megtéríteni a munkavállalók részére.

A javítási határidőre vonatkozó szabályok

Jog2021.03.29, 10:13

Januártól a fogyasztóvédelmi szabályok körében – többek között - új rendelkezésként lépett hatályba, hogy amennyiben a vállalkozás részére történő kijavítás igény közlésétől számított 30 napon belül nem kerül sor a kötelező jótállás alá tartozó fogyasztási cikk kijavítására, akkor az eladó köteles a terméket kicserélni, ha a vevő másként nem dönt. A D.A.S. JogSzerviz szakértőinek összefoglalója.

A vezetékjog gyakorlása mindig a telek értékcsökkenéséhez vezet

Jog2021.03.17, 13:18

A fogalom viszonylag ismeretlen a nagyközönség előtt, de gyakori előfordulása miatt hasznos lehet ismerni szabályait. A D.A.S. JogSzerviz szakértői járják körül a legfontosabb tudnivalókat.

Mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Jog2021.03.08, 13:08

A hozzátartozó miatti halálesetben érintett munkavállalónak külön kérelmeznie igényét, ám ha él ezzel a lehetőséggel, akkor a munkáltatónak mentesítenie kell őt két munkanapra a munkavégzési kötelezettsége alól. A munkavállalónak ugyanakkor igazolnia szükséges, hogy teljesültek a törvényben meghatározott feltételek – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Bentlakási kötelezettség otthonteremtési támogatás esetén

Jog2021.02.28, 10:05

Amennyiben nem teszünk eleget a bentlakási és igazolási kötelezettségnek, a hitelintézet tájékoztatja erről a kormányhivatalt és bentlakási kötelezettség megszegése visszafizetési kötelezettséggel is járhat – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

CSED és GYED – az alapvető tudnivalók

Jog2021.02.28, 09:46

Mikor jár a CSED, mikortól illeti meg az anyát a GYED, mik a feltételei ezeknek az ellátásoknak? A D.A.S. JogSzerviz szakértője a hasznos alapvetéseket vázolja fel a CSED és GYED témakörében. A gyermek megszületése előtt rengeteg körülményt kell rendezni a szülők életében, és önmagában sok feladatot jelent a kicsit születése előtt minden szükséges bútort, felszerelést beszerezni – fejtette ki dr. Varga Júlia.

A munkavállalással kapcsolatos adatvédelmi szabályok

Jog2021.02.28, 09:11

A céges működés keretein belül rengeteg adatkezelés merülhet fel a gazdasági tevékenység jellegétől függően, azonban szinte minden vállalkozás életében eljön a pont, hogy munkavállalót kell keresni és alkalmazni. A D.A.S. JogSzerviz szakértője az álláshirdetésekkel, és új munkavállalók felvételével felmerülő adatkezelési kérdéseket járja körbe a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vonatkozó tájékoztatója mentén, az abban foglalt szempontok alapján.

Mit jelent pontosan a veszélyhelyzet?

Jog2021.02.26, 17:55

A különleges jogrendre vonatkozó közös szabályok alapján a veszélyhelyzet legfontosabb ismérve azonban, hogy ebben a jogrendben az alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető, vagy korlátozható. Ez alól kivétel az élethez és az emberi méltósághoz való jog – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Az állatokkal való bánásmód legfontosabb előírásai

Jog2021.02.26, 16:23

Az állatvédelemmel kapcsolatos kérdőív felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg milyen főbb szabályok irányadók az állatokkal való bánásmód vonatkozásában – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mit tehet az a légiutas, aki utazni sem tudott és a jegyárat sem kapta vissza?

Jog2021.02.25, 16:08

Azok az utasok, akik tavaly a lezárások miatt nem tudták repülőútjaikat igénybe venni, azt tapasztalhatták, hogy a jegyárak visszatérítése szinte minden légitársaság esetében nehézkessé vált – vázolták fel az alapproblémát a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Valóban jogellenes zöldterületen parkolni?

Jog2021.02.25, 10:20

A KRESZ alapvetően meghatározza azt, hogy hol és miként lehetséges várakozni és megállni és külön, nevesítve felsorolja azokat az eseteket is, amikor tilos a várakozás és a megállás. A felsorolt esetek között valóban nem szerepel zöldterületen történő megállás és várakozás tilalma. Viszont amire sokszor senki nem gondol, hogy az önkormányzatoknak lehetőségük van arra, hogy saját hatáskörben szabályozzák és írják elő, hogy mely területeket tekintenek zöldterületeknek és tiltják meg ezeken a helyeken a parkolást – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Menetrend szerinti járművezetők munkaidő-beosztása

Jog2021.02.24, 17:32

Az olyan menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást végző járművek vezetőire, akik a menetrend szerinti szolgáltatást 50 kilométert meg nem haladó útszakaszon végzik, nem vonatkozik a járművezetők vezetési és pihenőidejét szabályozó 561/2006 EK rendelet – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Hasznos alapvetések nyugdíjról és társadalombiztosításról

Jog2021.02.24, 17:07

Az öregségi nyugdíjkorhatárt pontosan meghatározza a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény. A hatályos rendelkezések alapján az 1952. január 1-je előtt születettek esetében a betöltött 62. életév a határ, az 1957-ben vagy azt követően születettek esetében a betöltött 65. életév. A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körbe a legfontosabb tudnivalókat.

Különleges szabályok a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátairól

Jog2021.02.24, 12:42

Főszabály szerint a szomszédos ingatlanok elválasztására szolgáló kerítés, mezsgye vagy növény használatára az ingatlanok tulajdonosai közösen jogosultak. A szomszédos ingatlanok elválasztására szolgáló kerítés, mezsgye vagy növény fenntartásával járó költségek olyan arányban terhelik az ingatlan tulajdonosait, amilyen arányban őket jogszabály vagy megállapodásuk annak létesítésére kötelezi – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Roncsautók tárolásának szabályai

Jog2021.02.23, 09:28

A mozgásképtelen gépjárművek tárolása sok problémát okozhat, így érdemes tisztában lenni az erre vonatkozó szabályokkal – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A felmondási idő alatt sem éri meg meggondolatlanul viselkedni

Jog2021.02.23, 08:45

Sokan úgy vélekednek, hogy a felmondási idő alatt „már úgyis mindegy", hiszen hamarosan végleg elválnak útjaik a munkáltatóval. Azon túlmenően azonban, hogy az üzleti élet bármikor ismét összehozhatja a feleket, egy másik, jogi szempont is megfontolandó. A felmondási idő alatt a feleket továbbra is rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség terheli, mégpedig a korábbival azonos minőségben – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Így tudjuk kiszámolni, hogy mennyi szabadság jár nekünk az idén

Jog2021.02.20, 20:20

Tartsuk azonban szem előtt, hogy évente csupán hét munkanapot köteles a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni, a többi szabadság kiadásának időpontját a munkáltató dönti el – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Rendszámtábla pótlásának szabályai

Jog2021.02.16, 08:48

A rendszámtáblánk eltűnésekor a rendőrségi feljelentés megtétele után a járási hivatalban tudjuk megkezdeni a rendszámtábla pótlását, amelyet szerencsés esetében három-négy héten belül már a kezünkben is tudhatunk – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az özvegyi nyugdíj szabályai

Jog2021.02.11, 14:17

Minden élethelyzet más és más, így mindig a konkrét személy körülményeit szükséges mérlegelni annak érdekében, hogy el lehessen dönteni, az özvegynek jár-e valamilyen özvegyi nyugdíj – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Diszkrimináció a foglalkoztatási jogviszonyokban (1. rész)

Jog2021.01.31, 11:34

Sajnos, a bírói gyakorlat is alátámasztja, hogy rendkívül gyakori foglalkoztatási jogviszonyokban a bizonyos személyeket, rétegeket érő hátrányos megkülönböztetés. Sokan igazságtalannak minősítenek egy felmondást, és úgy élik meg, diszkrimináció áldozatai lettek, és a munkaviszony valamely, a munkavégzéssel nem összefüggő tulajdonság miatt került megszüntetésre. De mi az, hogy diszkrimináció? Ismeri-e a jog egyáltalán a kifejezést? A D.A.S. JogSzerviz szakértője minden lényeges kérdésre válaszol kétrészes írásában, most az első részt olvashatják.

Mikor köteles kártérítést fizetni a MABISZ?

Jog2021.01.31, 10:32

Kivételes jellegűnek tekinthető azon eset, amikor közvetlenül a MABISZ-hoz lehet, vagy kell fordulni annak érdekében, hogy a vétlen károsult kártérítési igénye kielégítést nyerjen – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a végintézkedési szabadság

Jog2021.01.30, 20:23

Gyakori, hogy a pórul járt hozzátartozók önmagában a sérelmesnek tartott jelleg miatt kívánják megtámadni a végrendeletet. Azonban ez korántsem ennyire egyszerű – figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Munkajogi alapelvek a gyakorlatban

Jog2021.01.30, 20:04

Munkaviszony esetén mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak végig kiemelt figyelmet kell fordítania arra, hogy eljárása a Munka törvénykönyvében megjelölt alapelveknek, általános magatartási követelményeknek megfeleljen – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Lehet-e kártérítési igényem a síkosság-mentesítés elmaradása esetén?

Jog2021.01.30, 16:22

Kártérítést attól tudunk kérni, akinek feladata lett volna az adott terület síkosság-mentesítése, ám ezt nem végezte el. Sokszor sajnos már ennek a szervezetnek a megtalálása sem egyszerű – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Télen fokozott gondosság várható el a járművezetőktől

Jog2021.01.30, 15:04

Komolyabb szankciókkal és következményekkel kell számolnunk, ha az autónkon maradt hó vagy jég balesetet eredményez. A jármű tetején maradt jég másik járműre sodródása még az időjárási viszonyoknak megfelelő sebesség mellett is komoly károkat okozhat. Noha a felelősség bizonyítása ilyen esetekben nem a legegyszerűbb folyamat, a sérült járműben tartózkodó utas tanúvallomásával és a másik gépkocsi rendszámának ismeretében már van merre elindulnia a károsultnak – figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Lehet etetni kóbor állatot, de ezzel nem szennyezhetjük a közterületet

Jog2021.01.30, 14:41

A vadon élő vagy kóbor állatok olyan jellegű etetése, amely a közterületet beszennyezi, nem megengedett. A kóbor állatok etetését tehát olyan formában bizonyosan nem lehet végezni, ami a környezetünket szennyezi – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az elfagyott vízvezeték és a biztosítási kár szerepe

Jog2021.01.30, 10:55

A legtöbb lakásbiztosítás ugyan tartalmazza biztosítási eseményként a fagykárt. De számos esetben részletesen meg vannak jelölve azok a kárenyhítési kötelezettség részeként megjelölt intézkedések is, amelyeket a tulajdonosnak meg kell tennie, hogy a biztosító baj esetén fizessen – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az épületről leeső részekért a tulajdonos felel

Jog2021.01.29, 13:41

A Polgári törvénykönyv rendelkezései alapján, az épület egyes részeinek lehullásával vagy az épület hiányosságai révén másnak okozott kárért az épület tulajdonosa felelős – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Az adós fizetési egyezséget kezdeményezhet a hitelezőnél

Jog2021.01.24, 21:40

Az adósnak a peres eljárás során és azt követően is lehetősége van a fizetési egyezség kezdeményezésére a hitelezőnél, mely egyezség létrejöttével és annak maradéktalan betartásával elkerülhető egy negatív következményekkel járó végrehajtási eljárás – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Szabadság megszakítása a munkáltató miatt

Jog2021.01.24, 21:02

Az éves rendes szabadságnak egy nagy részét a munkáltató adja ki. Kisebb hányadával rendelkezik szabadon a munkavállaló. Vajon jogszerű, ha a már megkezdett szabadságáról berendeli dolgozni a munkáltató a munkavállalót? A D.A.S. JogSzerviz szakértői válaszolnak.