D.A.S. JogSzerviz

címke rss

Kerékpáros biztosítás és a közlekedési szabályok

Jog2022.05.29, 21:50

A közlekedési szabályok alapján a kerékpár járműnek minősül. Ugyanakkor mégsem terheli a kerékpárost (mint akár a gépjármű üzembentartóját) olyan kötelezettség, hogy kötelező felelősségbiztosítási szerződést kössön rá. A D.A.S. JogSzerviz szakértőinek összefoglalója.

Mit kérhetünk járattörlés esetén a légitársaságtól? (1. rész)

Jog2022.05.29, 21:13

A nyár közeledtével sokan már tervezgetjük a nyaralásunkat. Sőt vannak, akik már tavasszal lefoglalják a repülőjegyeket a nyári utazásra. Ez nyilvánvalóan jutányos, de kockázatos is lehet, hiszen manapság (sajnos) ki tudja, hogy mikor szól közbe a világjárvány, vagy akár egy háború. De ha az ilyen extrém esetektől eltekintünk, és a leggondosabban vásárolunk, akkor is előfordulhat, hogy a járatot törlik, vagy esetleg jelentős késés miatt a reptéren ragadunk. Mi ilyenkor a teendő? Mikor kaphatunk kártérítést, és mikor térítik vissza a jegyünket? Mikor kapunk ételt és szállást? A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásának első résszét ...

A szolgalmi jog létrejötte és megszűnése (2. rész)

Jog2022.05.25, 11:30

Szolgalmi jog három módon jöhet létre: jogszabály alapján. Másodsorban szerződéssel vagy egyoldalú jognyilatkozattal. És végül létrejöhet elbirtoklással. A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásának második részét olvashatja, az első rész itt érhető el.

Mi is az a szolgalmi jog? (1. rész)

Jog2022.05.25, 10:43

Sokan ismerik azt a helyzetet, amikor két szomszéd már nem is tudja min veszett össze évekkel ezelőtt, de a konfliktus akkor is örökké tart. Gyakran abból adódik, hogy egyikük valamikor valamilyen szomszédjogi kérdésben nem engedett a másiknak. A D.A.S. JogSzerviz szakértője kérészes írásában világítja meg a legfontosabb problémákat, tudnivalókat. Most az első részt olvashatja.

Amikor még bizonyítani sem lehet a munkakapcsolatot (2. rész)

Jog2022.05.24, 15:41

Sok esetben a munkavállalót adott munkára veszik fel, amelyet elvégez, de nem feltétlenül más munkavállalókkal együtt. Ilyen esetben senki nem tudja bizonyítani, hogy a munkavállaló valóban bármilyen kapcsolatban volt a munkáltatóval. A D.A.S. JogSzerviz szakértőjével készült írás második részét olvashatja, az első itt érhető el.

A munkaszerződés nélküli foglalkoztatás hátrányai (1. rész)

Jog2022.05.24, 15:05

Azt gondolhatnánk, hogy az idő múlásával a fekete foglalkoztatás már egyre kevésbé jellemzi a munkaviszonyokat és a munkaügyi ellenőrzések egyre szigorúbb rendje gátat szab annak, hogy valaki esetlegesen bejelentés nélkül dolgozzon. Sajnos azonban mind a mai napig gyakoriak az olyan megkereséseink, amikor a munkavállaló első mondata az, hogy: soha nem írtunk alá semmilyen papírt. Általában, akik soha nem írnak alá semmilyen papírt, azok nem is nagyon szoktak bejelentve lenni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A kétrészes írás első részét olvashatja.

Mikor szűnik meg a végrehajtási eljárás?

Jog2022.05.16, 15:10

Amennyiben egy tartozás miatt már bírósági végrehajtás indul, az adós érdeke is az, hogy annak megfizetése pontosan dokumentált legyen, hiszen a végrehajtási eljárás megindulása már egy olyan folyamatot indít meg, ahonnét nem csak az ő nyilatkozatai és teljesítési hajlandósága határozza meg a folyamatot – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A termékszavatosság – 2. rész

Jog2022.05.04, 13:47

A D.A.S. JogSzerviz szakértői kétrészes írásuk előző részében a hibás teljesítés keretein belül a jótállás és a kellékszavatosság jogintézményét tekintették át. Ezek az igények elsősorban az eladóval szembeni követelésről és általa történő helytállásról szólnak. A termékszavatosság azonban valami más. Az írás második részét olvashatják, az első rész itt érhető el.

A hibás teljesítéssel összefüggő lehetőségek – 1. rész

Jog2022.05.04, 13:05

Hibás teljesítés esetén elfordulhat, hogy a fogyasztó már hallott a termékszavatosságról. Ezt a jogintézményt könnyű összekeverni a kellékszavatosság, vagy a jótállás fogalmaival, ami azért gond, mert külön igényérvényesítési lehetőségről van szó, ha valamely termék, vagy szolgáltatás egyébként hibás. A D.A.S. JogSzerviz szakértőinek nem titkolt célja az, hogy hozzájáruljanak ahhoz, hogy az olvasók tudatosabb fogyasztóvá váljanak, ezáltal jogaikat is megfelelően tudják érvényesíteni.

A próbaidő jellegzetességei

Jog2022.05.04, 11:24

A Munka törvénykönyve igen rövid rendelkezést tartalmaz a próbaidő jogintézményére vonatkozóan. Ez azért kár, mert sok jogvita és kérdés merül fel, mind a munkavállalói, mind pedig a munkáltatói oldalról az irányunkba. A D.A.S. JogSzerviz szakértői most egy picit bővebben foglalkoznak a munkaviszonyban alkalmazandó próbaidő jogintézményével.

Gyakori kérdések az autópálya matricákról

Jog2022.05.03, 17:56

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint a 60 perces türelmi idő a bevezetése óta összesen közel 3 millió esetben segített az úthasználók számára abba, hogy elkerüljék a kiszabott büntetést. Ez a szám is azt mutatja, hogy a 60 perces türelmi idővel a legtöbb sofőr már tisztában van, azonban még így is számtalan kérdés merül fel a különböző autópálya matricákkal összefüggésben. A D.A.S. JogSzerviz szakértőjének célja ezen néhány, gyakran felmerülő kérdés megválaszolása.

A parkolási díjak és a pótdíjak érvényesíthetősége

Jog2022.04.30, 11:20

Ha a parkolási pótdíj nem kerül megfizetésre, akkor milyen előírásokat szükséges a további igényérvényesítéshez betartani? Miért fontos tudni az érintettnek? Azért, mert az igényérvényesítési határidők elmulasztása, akár a követelés érvényesíthetetlenségéhez is vezethet – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Ezért fontos észben tartani a munkajogi határidőket

Jog2022.04.28, 17:51

A munkajogi esetek megítélését nagy részben az is meghatározza, hogy az igényt érvényesítő fél vajon betartja-e a Munka törvénykönyvében foglalt határidőket vagy sem? Mivel ezek a határidők lényegesek, ezért azt foglaljukák össze a D.A.S. JogSzerviz szakértői, hogy mégis miért és mely határidőket javasolt mindenképp észben tartani.

Mire figyeljünk utazási szerződés megkötésekor?

Jog2022.04.27, 19:59

A D.A.S. JogSzerviz szakértői összefoglalják, hogy milyen lépéseket célszerű az utazási szerződés megkötése előtt megtenni, mikre érdemes odafigyelni és milyen problémákkal szembesülhet a fogyasztó.

A munkaviszony jogellenes megszüntetésének következményei

Jog2022.04.27, 19:23

Egyes esetekben már különösebb jogászi vizsgálódás nélkül is nyilvánvaló, hogy vagy a munkáltató vagy a munkavállaló a közöttük fennállt munkaviszonyt nem a jogszabályoknak megfelelően szüntették meg. A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a jogi környezetet.

Fedezetlenségi díj: a kötelező felelősségbiztosítás nem várt költsége

Jog2022.04.27, 15:59

Amennyiben egy gépjárművet forgalomba hoznak Magyarországon, a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosítással kell számolnia. A képletet akként tudjuk a legegyszerűbben felírni, hogy nem telhet el egy olyan nap sem, hogy a gépjárművön nincsen biztosítás. De mi történik az ellenkező esetben? A biztosítások fedezetlenségi díjjal fogják ezt meghálálni. A D.A.S. JogSzerviz szakértője ismerteti a legfontosabb tudnivalókat.

Hogyan tudunk jogszerűen megszabadulni a hulladékoktól?

Jog2022.04.26, 15:49

A hulladék mennyiségének csökkentése, a megfelelően alkalmazott szelektív hulladékgyűjtés és az alternatív megoldások keresése napjainkban a környezettudatos életmód alapkövei. A hulladékok területén is jogszabályok szabályozzák azt, hogy a keletkezett hulladékot miként lehet tárolni, hasznosítani, feldolgozni és kezelni. A mindennapi életünk során azonban sokszor okozhat fejtörést az, hogy egyes hulladékoktól miként tudunk szabályosan megszabadulni. A D.A.S. JogSzerviz szakértője foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.

A munkakör megosztásának szabályai

Jog2022.04.04, 15:16

A munkakör megosztás lényege az, hogy a munkáltató és több munkavállaló a munkaszerződésben egy munkakörbe tartozó feladatok közös ellátásában állapodik meg. Ebben az esetben tehát a munkavállalók munkaköre azonos, ugyanaz, többen látnak el egy munkakörbe tartozó feladatot – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Miként kell teljesíteni a pénztartozást?

Jog2022.03.31, 10:56

A Polgári törvénykönyv ma már igen egyértelmű szabályokat határoz meg arra nézve, hogy a pénztartozást miként kell teljesíteni, mikor minősül teljesítettnek, illetve miként kell meghatározni az idegen pénznemben meghatározott tartozás árfolyamát. A D.A.S. JogSzerviz szakértője foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.

Elhunyt hozzátartozó – milyen jogai vannak a munkavállalónak?

Jog2022.03.30, 12:37

Sajnos a koronavírus miatti járvány közvetlen, vagy közvetett következményeként nagyon sokan vesztették életüket Magyarországon az utóbbi években. A D.A.S. JogSzerviz szakértőihez több olyan megkeresés érkezett, mely a munkavállaló jogaira vonatkozott olyan helyzetben, amikor közeli, vagy távoli hozzátartozója hunyt el.

Növénytelepítés és a szomszédjogok

Jog2022.03.30, 10:22

A szomszédban történő építkezés sok esetben azzal jár, hogy a korábbi kilátás eltűnik, csökken a benapozás, csökken az otthon nyugalma. Milyen lehetőségek vannak a nemkívánatos hatások kiküszöbölésére, elhárítására? Telepítsünk növényeket, sövényt? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a témát.

Tudnivalók a kisállat-útlevélről

Jog2022.03.29, 10:13

Az Európai Unión belül többé-kevésbé egységes szabályok vonatkoznak erre a kérdésre, a D.A.S. JogSzerviz szakértője ennek megfelelően tekinti át a tudnivalókat. Milyen állatokra és milyen utazásokra vonatkoznak a szabályok?

A gyermekek után járó pótszabadság

Jog2022.03.28, 14:54

A Munka törvénykönyve szerint a szülőket a gyermekeik után, az alapszabadságon felül további pótszabadság illeti meg. Ám más a helyzet azokban az esetekben, amikor a szülő nem él egy háztartásban a gyermekével. Ilyenkor vajon milyen szabályok irányadóak a pótszabadságra? Erre a kérdésre adják meg a választ a D.A.S. jogSzerviz szakértői.

Kit terhel a gépjárműadó megfizetése?

Jog2022.03.28, 13:38

A gépjárműadó (gyakori elnevezése alapján „súlyadó") részletes szabályairól külön törvény rendelkezik. Ez az 1991. évi LXXXII. törvény. A D.A.S. JogSzerviz szakértői ismertetik a szabályokat.

Az üzemi tanács nem kötelező, csak egy érdekvédelmi lehetőség

Jog2022.03.27, 11:57

Az üzemi tanács megválasztása nem olyan, mint mondjuk egy munkavédelmi képviselő, melyet kötelezően meg kell választani meghatározott munkavállalói szám esetében, hanem csak egy lehetőség a munkavállalók részére – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállása

Jog2022.03.26, 12:33

Az úgynevezett tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállást a 151/2003. (IX. 22.) kormányrendelet szabályozza. Bár ezen jogszabályunk 2003 óta hatályban van, módosításai miatt időközönként érdemes elmerülni annak részleteiben is. A legutóbbi nagy változásra a tavalyi év során került sor, a változások pedig még inkább védik a fogyasztók érdekeit – mondta el az Origónak a D.A.S JogSzerviz szakértője.

Kellemetlen meglepetés vásárlóknak: építményadó a korábbi tulaj után

Jog2022.03.22, 16:24

Miért fontos, hogy egy ingatlan vásárlása esetén alaposan járjuk körbe, hogy milyen adófizetési kötelezettség társul hozzá? Sokan csak évekkel később szembesülnek vele, hogy az eladó tájékoztatása nem volt megfelelő, vagy egész egyszerűen nem esett szó arról, hogy a vásárolt ingatlan után építményadót kell fizetni. A D.A.S. JogSzerviz szakértője ismerteti a tudnivalókat.

A névadás szabályai

Jog2022.03.21, 16:37

Ki dönt a gyermek nevéről? Mi a helyzet örökbefogadás esetén? Mi fán terem a névváltoztatási kérelem? A D.A.S. JogSzerviz szakértője mutatja be a jogi környezetet.

A közös költséggel kapcsolatos jogi kérdések

Jog2022.03.21, 07:59

Aki társasházi közösségben él, az tudja, hogy a havonta fizetendő közös költség a társasház kiadásainak fedezetéül szolgál, annak működésével összefüggő kiadásokat fedezi. Épp ezért a társasházi törvény külön kitér azokra a következményekre, melyek a közös költség nem fizetésével vannak összefüggésben. A D.A.S. JogSzerviz szakértői foglalják össze a legfontosabb tudnivalókat.

A parkolás díjfizetés és elmaradása esetén járó következmények

Jog2022.03.08, 18:58

A D.A.S. JogSzerviz szakértőihez sok olyan megkeresés érkezik, mely a pakolási díj fizetésének elmaradásával, a mentesüléssel és a pótdíjfizetési kötelezettséggel van összefüggésben. Most a tapasztalatokat elemzik.

A jogosítvány elvételének egyes esetei

Jog2022.03.01, 12:43

A jogosítvány elvétele sajnos igen gyakori probléma, mely több okra is visszavezethető. A jogszabályok pontosan meghatározzák azt, hogy milyen esetekben vehető el a helyszínen a jogosítvány. A D.A.S. JogSzerviz szakértői – a teljesség igénye nélkül - ezekről az esetekről készítettek összefoglalót.

Munkáltatói utasítás és annak megtagadása

Jog2022.02.28, 20:39

A munkavégzés során egyértelmű a felek számára, hogy a munkaviszony fennállása alatt a felek a mindenkor hatályos munkajogi szabályok alapján, egymással együttműködve kötelesek eljárni. A D.A.S. Jogszerviz szakértői elemeznek.

Jutalom, jutalék, prémium, bónusz: megkapom, vagy nem kapom?

Jog2022.02.27, 19:35

Rengeteg munkahelyen bevett szokás, hogy a munkáltatók a munkavállalók motiválása érdekében különböző címeken anyagi előnyt biztosítanak. Ezek formája rendkívül eltérő lehet, hiszen nincsen egységes jogi szabályozás arra tekintettel, hogy mit, milyen időközönként kell juttatni a munkavállalónak (a munkabéren túl), ennek kereteit a munkáltatók szabják meg – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A szerviz a javítás után kellékszavatossági kötelezettséggel tartozik

Jog2022.02.27, 18:45

Az elmúlt időszakban tapasztalatunk szerint megnövekedett azon jogviták száma, melyeknek tárgya valamilyen szerviz, javító szolgálat nem megfelelő, hibás szolgáltatása, vagy éppen egy elhúzódó javítás. Mit tehetünk ilyen esetekben? Meddig vagyunk kötelesek tűrni az elhúzódó javítást? És hogyan, mi alapján lehet felelősségre vonni a szervizt, ha nem megfelelően végzi munkáját? A D.A.S. JogSzerviz szakértője válaszol minden kérdésre.

A kóbor állatokra vonatkozó előírások

Jog2022.02.27, 18:23

A kormány rendeletet fogadott el a kóbor állat befogásával, tulajdonjogának átruházásával és elhelyezésével kapcsolatos feladatok ellátásának részletes szabályairól. Ebben pedig szabályozzák az önkormányzatok kötelezettségét, a kóbor állatok befogadása kapcsán. Üdvözlendő változás következett be egyébként az állatkínzás büntetésére vonatkozóan is. Szigorodott az állatkínzás bűncselekmény büntetési tétele, és bővült a bűncselekmény tényállása is – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az abortusz és az élethez való jog

Jog2022.02.27, 17:26

Az emberi méltóság és az élethez való jog az alapjogok hierarchiájában első fokon áll az Alkotmánybíróság gyakorlatában. Alaptörvényünk II. cikke kijelenti, hogy az emberi méltóság sérthetetlen. Továbbá minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. Ezen túlmenően biztosítja, hogy a magzat életét a fogantatástól számítottan védelem illeti meg. A D.A.S. JogSzerviz szakértője azt vizsgálja, hogy élethez való jog és az anya önrendelkezési jogának ütközése esetén, milyen életvédelmi kontrollt állít fel a jogszabály, mely mentén az alapjogok a lehető legkisebb korlátozások mellett be tudják tölteni szerepüket.

Gyakori tévhitek a gyorshajtásról

Jog2022.02.27, 16:42

Az interneten számos tévhitet találhatunk azzal kapcsolatosan, hogy mikor lehet mentesülni a gyorshajtás miatti bírság megfizetése alól. A D.A.S. JogSzerviz szakértője a leggyakoribb ilyen tévhiteket szeretné eloszlatni.

A tanulmányi szerződés jellemzői

Jog2022.02.27, 16:03

Az utóbbi években egyre jellemzőbb, hogy munkaviszony keretében a munkavállalók oktatására a munkáltató kölcsönösen előnyös tanulmányi szerződést köt. A D.A.S. JogSzerviz szakértői a tanulmányi szerződés főbb jellemzőit, esetleges buktatóit tekintik át.

Új ajánlások az utazások terén

Jog2022.02.25, 19:45

Már két éve határozza meg a mindennapokat a koronavírus-járvány, számtalan családi esemény és utazás lett elhalasztva miatta jobb időket várva. Mind az egyes országok, mind az Európai Unió folyamatosan változó szabályozással és koordinációval igyekeznek az utazási korlátozásokat egyensúlyba hozni az aktuális járványhelyzettel, tudásanyaggal. A D.A.S. JogSzerviz szakértője foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.

Az édesapákat megillető pótszabadság

Jog2022.02.24, 18:38

Manapság egyre gyakoribb, hogy az édesapák is szeretnék kivenni a részüket a születés körüli teendőkből és a lehetőségekhez mérten, szeretnének minél több időt tölteni az újszülöttel és az anyával. A hatályos munkajog is rendelkezik bizonyos kedvezményről az újdonsült édesapák számára. A D.A.S. JogSzerviz szakértői ezeket tekintik át.

Munkabér: nem dolgozom, mégis kapom?

Jog2022.02.24, 10:13

Létezik egyáltalán ilyen? Vagy csak városi legenda? Igen, létezik és nem csak városi legenda. Bár az esetek köre meglehetősen korlátozott, de valóban vannak olyan időszakok, amikor munkát nem végzünk, mégis jár nekünk erre az időszakra munkabér. A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a jogi környezetet.

Parkoló autó: nem igaz, hogy csak hatósági megkeresésre adható ki a felvétel (2. rész.)

Jog2022.02.23, 11:54

Részletesen foglalkozunk két olyan elutasítási indokkal, ami féligazságokon, régi rossz berögződéseken, és kifacsart logikán alapszik. Ezek nagyon veszélyes érvelések, mert a társadalomban jól berögzült, és nehezen (csak a hatályos szabályozást pontosan ismerve) támadható elutasítási okok ezek – mondta el a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Most az írás második részét olvashatja, az első rész itt érhető el.

Meghúzták a parkoló autómat: a kamerafelvétel kiadása (1. rész)

Jog2022.02.23, 09:54

Talán Önnel is előfordult már, hogy egy parkolóban meghúzták az autóját, de a „jótevő" nem hagyott semmit a szélvédőjén. Ilyenkor nagyon sokat tud segíteni, ha a parkolóban működő biztonsági kamerán látszik a károkozás, és talán még a károkozó rendszáma is kivehető. A részleteket a D.A.S. JogSzerviz munkatársa ismerteti kétrészes írásában, most az első részt olvashatja.

Súlyos terhek a munkaviszonyban – a kézi tehermozgatás

Jog2022.02.07, 10:49

Minden munkavállalónak joga van az egészséges és biztonságos munkakörülményekhez, ezekről pedig a munkáltató köteles gondoskodni. Az ördög azonban a részletekben rejlik, így annak van nagy jelentősége, hogy ezek az általános követelmények hogyan fordíthatóak le egy konkrét munkakörre, a konkrét munkavégzési körülményekre. Ilyen kérdés például, hogy hogyan lehet kézzel csomagokat, más terheket emelgetni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Szülői sors: felelősség a gyermek által okozott kárért

Jog2022.01.31, 19:14

A gyermekek által okozott károk megtérítéséről a Polgári törvénykönyv rendelkezik. Ez szabályozza azokat a lényeges rendelkezéseket, melyek alapján elbírálható, hogy a gyermek által okozott kár után ki az a személy, aki helytállni tartozik. A D.A.S. JogSzrviz szakértői összegzik a tudnivalókat.

Mikor tagadhatom meg a munkáltató utasítását?

Jog2022.01.29, 13:42

A munkavállaló akkor köteles megtagadni a munkáltatói utasítást, amikor annak végrehajtása más személy egészségét vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. A munkavállaló – mérlegelése szerint – akkor tagadhatja meg az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló saját életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. A D.A.S. JogSzerviz szakértője elemzi a munkajogi szabályokat.

A közterület-használat egyes kérdéseiről

Jog2022.01.28, 18:04

Közterület használata az is, amikor sétálunk az utcán, parkolunk a posta előtt, vagy éppen a strandon üzemeltetünk egy lángosos büfét. Mindegyik esetben szem előtt kell tartani, hogy a közterület használata az előírásoknak megfelelően történjen, így például súlyos bírságokkal és helyreállítási kötelezettséggel számolhatunk akkor is, ha lebetonozzuk a házunk előtti közterületet engedély nélkül – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Speciális szabályok a bíróságok hatásköréről és illetékességéről (2. rész)

Jog2022.01.27, 19:30

Miért van szükség speciális szabályokra? Az általánostól eltérő illetékességi szabályok megalkotásával az esetek nagy többségében az volt a célja a jogalkotónak, hogy valamely gyengébb pozícióban lévő felet erősítsen. A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásának második részét olvashatja, az első itt érhető el.

Jó tanácsok magánszemélyeknek a bíróságok hatásköréről és illetékességéről (1. rész)

Jog2022.01.27, 18:36

A bíróságokra érkező peres ügyek száma évente meghaladja az egymillió ügyet. A statisztika alapján a 2016. évtől egy meredek zuhanást követően 1,4 millióról 1,1 millióra teszik az évente induló peres eljárások számát, egy 2020. évben készült elemzés alapján. A visszaesés oka, az új eljárásjogi törvény hatályba lépése, mely jelentősen megnehezítette a peres eljárások vitelét, mind a jogi képviselők, mind pedig a jogi képviselő nélkül eljáró felek számára. A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásában arra kínál választ, hogy amennyiben egy peres eljárás megindítása mellett döntöttünk, miképp tudjuk kiválasztani, melyik bíróság leesz ...

Fontos szigorítás az állatok és a természet védelme érdekében

Jog2022.01.26, 17:45

Az állatvédelmet és a környezetvédelmet is érintő törvények módosítását fogadta el az Országgyűlés az idei őszi ülésszak vége felé közeledve. Szigorodtak az állatkínzás és a környezetkárosítás büntetőjogi retorziói is. Régóta várt döntésről van szó, a jogalkotó egyértelmű szándéka a felelős állattartás biztosítása, az elrettentés és a megelőzés segítése – hangsúlyozta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.