Czunyiné Bertalan Judit

címke rss
Elkezdődik a komáromi elkerülő út tervezése

Elkezdődik a komáromi elkerülő út tervezése

A Komáromot és Szőnyt délről elkerülő út megvalósítása érdekében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kidolgozza az útszakasz tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát - mondta el szerdán Komáromban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Az érettségi ellen szervezkedni tanárként is helytelen

Itthon2020.04.23, 11:10

A koronavírus járvány miatt kérdéses volt, hogy az idei érettségi vizsgákat megtartják-e vagy sem. A kormány végül bejelentette, hogy a megfelelő óvintézkedésekkel az írásbeli vizsgákat a tervek szerint május negyedikétől megtartják. Az időpont azonban nincs még kőbe vésve ugyanis, ha a járványhelyzet indokolja, akkor az mozgatható. Az érettségi megtartása körül azonban vita bontakozott ki, a szakszervezetek szinte minden kormányzati döntést elhibázottnak tartanak, többen pedig az érettségi elhalasztását vagy a megajánlott jegyet tartják megoldásnak. A Hír Tv Címlap című műsorában Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képvviselője, ...

Gothár Péter szexuális zaklatása: miért falaz a teljes balliberális ellenzék a rendezőnek?

Itthon2019.11.25, 13:02

A budapesti balliberális vezetés megpróbálja eltussolni Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát – többek között erről is szó volt az Országgyűlésben hétfőn, a napirend előtti felszólalásokban. A kormánypártok hiányolták a máskor hangos Vadai Ágnes, vagy éppen Kunhalmi Ágnes nyílt kiállását a bántalmazott nők mellett Gothár ügyében. Dömötör Csaba teljes körű vizsgálatot sürgetett.

A baloldal soha nem állt a gyermekes családok mellé

Itthon2019.01.23, 16:04

A baloldal soha nem állt a magyar családok mellé; Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt mindig csak elvettek a gyermekesektől - közölte Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője Komáromban.

A baloldal a gyerekesektől venne el, és a migránsokat támogatná

Itthon2018.11.06, 15:31

A Fidesz-KDNP szerint míg a baloldal a gyerekesektől venne el, és a migránsokat támogatná, addig a kormány Magyarország jövőjét a magyar családokra alapozva képzeli el.

A Fidesz elutasítja Magyarország megbélyegzését

Itthon2018.10.08, 19:40

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága is elutasítja, hogy Magyarországot megbélyegezze az Európai Parlament (EP) bevándorláspárti többsége - mondta a testület fideszes alelnöke azt megelőzően, hogy a grémium tárgyalja a Sargentini-jelentés visszautasításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.

Czunyiné: Joggal való visszaélésnek tűnik a Migration Aid párttá alakulása

Itthon2018.09.26, 11:58

Nemcsak az adókikerülés, de a joggal való visszaélés esete is felmerül a Migration Aid párttá alakulási terve kapcsán. Erről beszélt Czunyiné Bertalan Judit, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának fideszes alelnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerda reggel.

Holnap tárgyalják Soros pártjának ügyét a parlamentben

Itthon2018.09.24, 12:05

A bevándorláspárti Migration Aid minden tőle telhetőt megtesz az adóelkerülés érdekében. A kormánypártok azonban nem akarják ezt hagyni, ezért az igazságügyi bizottság Czunyiné Bertalan Judit alelnök kezdeményezésére tárgyal az ügyről. Emlékezetes, a Migration Aid volt az a szervezet, amelyik a Keleti pályaudvarnál összegyűlt bevándorlókat koordinálta a bevándorlási válság csúcspontján.

Orbán Viktor lyukasórát tartott egy óvodában

Itthon2018.03.22, 20:51

Egy közel egyperces videót töltött fel a miniszterelnök a Facebook-oldalára, amelyen óvodás gyerekekkel találkozott. A fiatalok először bátortalanok voltak, de aztán jöttek a bemutatkozások, a kézfogások, és pörögtek a fotók!

Morvai Krisztinát nem lehet utolérni

Videó2016.03.04, 21:16

Morvai Krisztina a legnépszerűbb női politikus a Facebookon. Dúró Dórával pedig kétharmados a Jobbik fölénye a dobogósok között, míg a harmadik helyen a stagnáló Vadai Ágnes áll, addig Bősz Anett bár nem került be a TOP10 legkövetettebb női politikus közé, de átlépte az ezres lájkolói határt.

Előző
Következő