Cziffra György

címke rss
Cziffra Györgyről készül dokumentumfilm

Cziffra Györgyről készül dokumentumfilm

Czencz József, Fecső Zoltán, Maksay Ágnes, Petrovics Eszter és Szabó Attila rendezésében készülő dokumentum- és ismeretterjesztő filmek gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága - közölte az NFI.

A szovjetek hadifogságba, Rákosiék kényszermunkára küldték, mégis a világ egyik legnagyobb művésze lett

Kultúra2021.11.03, 17:31

2021. november 5-én lesz száz éve, hogy Cziffra György, a 20. század egyik legkiemelkedőbb, nemzetközi jelentőségű komolyzenei előadóművésze Budapesten meglátta a napvilágot. 1994. január 15-én Franciaországban halt meg, a Magyar Örökség díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész életének első fele a nélkülözésről és a földi poklok megjárásáról szólt. Tehetsége azonban nem halványult el; túlélve a szovjet hadifogságot, a Rákosi-korszak sötét diktatúráját, szinte egyedülálló sikereket elérve lépett a legnagyobbak közé, emellett pedig fiatal tehetségeket is támogatott. Születésének 100. évfordulóját a kormány döntése nyomán Cziffrának ...

Világhírű zenekarral és Eötvös Péter-ősbemutatóval ünneplik Cziffra György születésének centenáriumát a Müpában

Kultúra2021.10.26, 14:42

Cziffra György, a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar előadóművésze emlékét idézik fel a zongoravirtuóz századik születésnapján, 2021. november 5-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében a Cziffra György-emlékév kiemelt eseményeként. A gálahangversenyre Cziffra Psodia címmel komponált új művet Eötvös Péter: a szerző első zongoraversenyét Balázs János mutatja be a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarával és a kiemelkedő finn karmester, Mikko Franck vezényletével. A Cziffra György által inspirált világhírű muzsikusok között üdvözölhetjük idén a bravúr és az állóképesség bajnokát, Gyenyisz Macujev orosz zongoraművészt is, aaki ...

Falfestményen Cziffra György zongoraművész

Kultúra2021.07.16, 18:59

A Neopaint Works alkotócsoport kivitelezésében a Cziffra György-emlékév megrendelésére készült el a Cziffra Györgyöt ábrázoló falfestmény a HÉV Batthyány téri végállomásánál. A kép egy korabeli fotó alapján készült, amely a művészt zongorázás közben ábrázolja. Az alkotók – akik többek között a Nemzet Színészeiről készült falfestményt, valamint az Arany János-portrét, a 6:3 - Az évszázad mérkőzését, a Rubik-kockát és az 1956 emlékfalak című falfestményeket is készítették – első sorban olyan témákat keresnek, amelyekben megidézhetik Magyarország múltját, neves magyar személyiségeket, eseményeket, így esett választásuk az emlékévben Czziffra ...

Akit szovjet katonák vallattak, a kommunisták a színházából is kitiltották és élete utolsó 11 évében betegágyában feküdt

Kultúra2021.04.06, 11:32

Mezei Mária egyike volt a honi színháztörténet legnagyobb drámai színésznőinek. Ám ritkán kapott drámai szerepet. Pedig eredeti egyénisége, személyiségének lírai és drámai vonásai, a színészi átlagot meghaladó műveltsége is predesztinálta erre a szerepkörre. Amikor tehette, bizonyította: képes az összetettebb hősnőket is olyan árnyaltan, emberi mélységeiket feltárva megformálni, ahogy a franciás kokottok, vampok sorát. Mely utóbbiakhoz olykor maga adott plusztartalmakat, ha a darab szerzője elmulasztotta alaposabban kidolgozni az adott karaktert. A színésznő helyzetét az is megnehezítette, hogy a háborút megelőző években „baloldali ...

Cziffra György-emlékév - Miklósa Erika, Balázs János és Horváth István ad koncertet hétfőn

Kultúra2021.03.07, 12:47

Miklósa Erika koloratúrszoprán, Balázs János zongoraművész és Horváth István tenor ad koncertet a Cziffra György-emlékév programjaként hétfőn.

A világ 15 országában emlékeznek Cziffra György zongoraművészre

Kultúra2021.02.01, 17:07

A világ 15 országában emlékeznek a 100 éve született Cziffra György (1921-1994) zongoraművészre és zenei hagyatékára

15 országban emlékeznek meg Cziffra György születésének 100. évfordulójáról

Kultúra2020.12.04, 15:20

A hazai és nemzetközi zenei élet 2021-ben a Cziffra100 programsorozattal Cziffra György világhírű zongoraművész emléke előtt tiszteleg, akinek születése 100. évfordulója alkalmából a 2021. február és 2022. május közötti időszakot a kormány Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Letették a Cziffra Központ alapkövét

Archívum2018.03.02, 17:45

Csütörtökön a Józsefvárosban letette a leendő Cziffra Központ alapkövét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Balázs János zongoraművész, az intézmény művészeti vezetője.

Világhírű művészek is fellépnek a Cziffra Fesztiválon

Archívum2018.02.19, 11:32

Harmadik alkalommal rendezik meg a Cziffra Fesztivált, alapítója és művészeti vezetője Balázs János zongoraművész. Idén magyar művészek és külföldi sztárvendégek is várják az érdeklődőket három budapesti helyszínen: a Müpában, a Zeneakadémián és a MOMkultban. 

Cziffra György több volt egyszerű virtuóznál

Unikornis2016.10.31, 16:55

A virtuóz címmel dokumentumfilmet forgattak Cziffra Györgyről, minden idők legzseniálisabb zongoristájáról. Itt az előzetes.

Ezért nem szabad elfelejtenünk Cziffra Györgyöt

Kultúra2016.01.16, 16:51

A megkopott felvételen egy zömök, tizenkét éves matrózruhás kisfiú zongorázik. Schubertet játszik. 1934-et írunk, a Magyar Hírlap hasábjain Péterfi István, a kor neves kritikusa lelkendezik: „Igazi, tiszta, meleg érzéssel zengő muzsikát kaptunk ettől a zseniális kis művésztől.” A kis zsenit Cziffra Györgynek hívták.

Előző
  • 1
Következő