Czeglédy-ügy

címke rss
Eltűnt a Czeglédy-ügy egyik kulcsszereplője

Eltűnt a Czeglédy-ügy egyik kulcsszereplője

Június közepén hallgatná ki vádlottként a Kecskeméti Törvényszék a Czeglédy-ügy kulcsszereplőjét, A. Zoltánt, azt a strómant, akinek a nevén futó iskolaszövetkezetek először megbuktak, és aki több ízben tett már terhelő vallomást Gyurcsány ügyvédjére. A. Zoltánt és egyik társát a makói iskolaszövetkezet ügyében már elítélték, majd a nagy ügyben is megvádolták bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással. Ő volt az, akit a börtönben súlyosan bántalmaztak, mégis sokáig együttműködő volt, beismerő vallomást tett, és egyezséget is kötött az ügyészséggel, tavaly nyáron azonban visszalépett a megállapodástól, írja a Pesti Srácok.

Elhalaszthatják Gyurcsány csalással vádolt ügyvédjének a tárgyalását

Itthon2021.03.08, 08:06

Czeglédy Csaba pere március 9-én a vádlottak meghallgatásával folytatódna a Kecskeméti Törvényszéken, ám a járványhelyzet kérdésessé teszi, hogy sor kerülhet-e a tárgyalásra. Az ügy a baloldal politikai jövője szempontjából sem közömbös, ugyanis Budai Gyula országgyűlési képviselő a múlt héten azt állította, egy olyan tanúval találkozott, aki igazolni tudja, hogy az adócsalással vádolt Czeglédy finanszírozta a baloldal kampányát - írja a Magyar Nemzet.

Dobrev Klára már arra készül, hogy a teljes ellenzék miniszterelnök-jelöltje legyen

Itthon2019.03.01, 21:02

A Médianéző Központ igazgatója szerint a Demokratikus Koalíció (DK) és európai parlamenti (EP) listavezetője, Dobrev Klára célja nem Brüsszel, hanem az, hogy Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő és pártelnök felesége legyen az összellenzéki miniszterelnök-jelölt a 2022-es országgyűlési választásokon.

Fidesz: Gyurcsány és a szocialisták a mai napig falaznak Czeglédynek

Itthon2019.02.04, 16:26

Budai Gyula kormánypárti képviselő kijelentette: a Czeglédy Csaba és társai elleni vádemelés azt bizonyítja, hogy az ellenzék tele van korrupciós ügyekkel, Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a szocialisták pedig a mai napig falaznak a volt szombathelyi önkormányzati képviselő Czeglédynek.

Czeglédy-ügy: újabb három ember előzetesben

Itthon2018.05.16, 13:03

A Csongrád Megyei Főügyészség sajtóközleményben tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy újabb három személy előzetes letartóztatását rendelte el a Czeglédy-ügyben.

Előzetesben marad Gyurcsány ügyvédje

Itthon2018.04.04, 09:31

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását - közölte Szanka Ferenc szóvivő.

Újabb jobbikos korrupciós bomba: így pénzelte Czeglédy Vona jelöltjét

Itthon2018.04.01, 09:23

A jobbikos Rig Lajos tapolcai kampányát is támogatta pénzzel 2015-ben Gyurcsány Ferenc ügyvédje, Czeglédy Csaba. Erről beszélt egy tanú a TV2 Tények című hírműsorában. Újabb bizonyíték került tehát elő, hogy Czeglédy nemcsak a Demokratikus Koalíció és az MSZP kampányait pénzelte, hanem a Jobbikét is.

Gyurcsány ügyvédjének újabb pénzügyi manőverét vizsgálják

Itthon2018.03.23, 09:13

Újabb ügyet vizsgálnak a pénzügyi nyomozók a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba tevékenységével kapcsolatban, a szocialista politikus cége ugyanis kölcsönöket nyújtott a ZTE labdarúgócsapatának, ami kimerítheti a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett gyanúját - írja a pénteki Magyar Idők.

Újabb előzetes letartóztatás Gyurcsány ügyvédjének ügyében

Itthon2018.03.23, 16:34

Újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el harminc napra a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája Gyurcsány Ferenc ügyvédje, Czeglédy Csaba ügyében.

Előző
  • 1
Következő