Czeglédy Csaba

címke rss

Gyurcsány pártja áll a Borkai-ügy mögött

Itthon2019.11.21, 14:08

Az egykori válogatott labdarúgó és a Gyurcsány-párt korábbi önkormányzati képviselő-jelöltje, Póczik József elismerte, hogy ő vitte el Borkai Zsoltnak a róla készült kompromittáló képeket, de tagadja, hogy bármit is kért volna értük cserébe. A felvételek azonban nyilvánosságra kerültek, ezért erős a gyanú, hogy a kirobbantott botrány mögött a Demokratikus Koalíció áll, amit korábban a szivárványkoalícióból kilépett győri jobbikosok is hangoztattak. Póczik összefüggésbe hozható a horvátországi útra lányokat közvetítő férfivel - derül ki a 24 nevű ellenzéki oldal írásából.

Vita Gyurcsány ügyvédjéről a baloldalon

Itthon2019.11.12, 15:42

Budapesten nagy botrány lett az ellenzéki pártok köreiben, hogy a milliárdos költségvetési csalás gyanújába keveredett Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízta meg két ellenzéki kézre került kerület is az önkormányzati ügyek átvilágításával. A Momentum háborodott fel a legjobban, igaz, Gyurcsányék szerint sokáig lapítottak. Vagyis, csak akkor tiltakoztak, amikor vita lett az egészből. Szombathelyen viszont nem zavarja a Momentumot a másfél évig börtönben levő és jogerősen elítélt Gyurcsány-ügyvéd. A Momentum helyi szervezetének elnöke külső tagja a Czeglédy által vezetett bizottságnak. Közben Orosz Anna, a Momentum újbudai alpolgármesttere ...

Gyurcsány ügyvédje és a Demszky-világ

Itthon2019.11.11, 13:02

Mára a baloldal plakátarca az a Czeglédy Csaba lett, akit korábban adócsalásért ítéltek el jogerősen – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Arató Gergelynek (DK) adott válaszában az Országgyűlésben. A napirend előtti felszólalásokban még téma volt az is, hogy Karácsony Gergely a múlt embereit hozta vissza a fővárosba, valamint, hogy több fontos beruházás leállítására készülnek.

A börtönből a bulinegyedbe kerülhet Czeglédy Csaba

Itthon2019.11.07, 15:27

Egy, az Origo birtokába került dokumentum alapján Erzsébetváros új gyurcsányista polgármestere, Niedermüller Péter, a DK és az MSZP jogi képviseletét ellátó, korábban börtönben lévő Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának adott megbízást a VII. kerületi önkormányzat ügyeinek az átvizsgálására.

Csúnya lopási ügybe keveredett Gyurcsány szombathelyi jelöltje

Itthon2019.09.04, 16:08

Nemcsak elloptak egy jogvédett hirdetési szerkezetet a szombathelyi szocialisták Nemény András vezetésével, hanem a kihelyezett hirdetések balesetveszélyesek is. Az érintett cég levélben szólított fel a hirdetések eltávolítására. 

Szegedi Ítélőtábla: Lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás

Itthon2019.07.31, 11:24

A mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Szegedi Ítélőtábla, amely jogerős döntésével elutasította azokat a védői indítványokat is, melyekben az ügy áthelyezését kérték a Szombathelyi Törvényszékhez.

Folytatódik a Czeglédy Csaba elleni bírósági eljárás

Itthon2019.07.30, 16:30

Bár a balliberális oldal mindent megtett, hogy kimenekítsék Czeglédy Csabát a korrupciós ügye alól, a Csongrád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva a büntetőeljárás folytatásáról döntött a Szegedi Ítélőtábla.

Szombathelyen Soros alapítványa is beszállt a kampányba

Itthon2019.07.19, 09:19

Ha esetleg bárki azt gondolta volna, hogy Soros György és hazai hálózata lemondott arról, hogy bővítse a befolyását a magyar közélet felett, akkor nagyot tévedett. Ahogy cikkünkből kiderül, a spekuláns hálózata alulról is építkezik, és nemcsak az országgyűlési, hanem az önkormányzati választásokat is szeretné befolyásolni kifogyhatatlan anyagi és humán erőforrásával. Ezt a célt szolgálhatja az is, hogy a szombathelyi közös, ellenzéki polgármesterjelöltet támogató (szombathelyi kötődésű) Nyugat.hu ellenzéki lap most már több éve sok millió forintot kapott Soros házi alapítványától, a Nyílt Társadalom Alapítványtól. Nem mellesleg a laapot ...

A teljes balliberális ellenzék Gyurcsány és Czeglédy mellé állt

Itthon2019.07.02, 11:17

A parlament kedden döntött az országgyűlési és az európai parlamenti (EP-) képviselőjelölteket megillető mentelmi jog szabályozásának módosításáról, így a jövőben nem jár mentelmi jog azoknak, akikkel szemben jelöltté válásuk előtt kényszerintézkedést rendeltek el, illetve vádat emeltek.

Czeglédy-ügy: Gyurcsányék egy súlyos korrupciós botrányt akarnak eltussolni

Itthon2019.07.01, 16:19

Gyurcsányék azért bújtatták Czeglédy Csabát a mentelmi joga mögé, hogy kimenekítsék az ellene folyó büntetőeljárásból – hangsúlyozta Budai Gyula, aki kijelentette: elfogadhatatlan, hogy egy ilyen súlyos korrupciós ügyben az ellenzék kezdettől fogva asszisztál az ügy eltussolásához. A fideszes politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy az Országgyűlés kedden szavaz a javaslatról, amelynek lényege, hogy a képviselőjelöltet abban az esetben, ha büntetőeljárás folyik ellene, és a vádemelés még a jelöltté válás előtt történik, nem illetné meg a jövőben a mentelmi jog.