Czeglédy Csaba

címke rss

Eltűnt a Czeglédy-ügy egyik kulcsszereplője

Itthon2021.05.25, 17:58

Június közepén hallgatná ki vádlottként a Kecskeméti Törvényszék a Czeglédy-ügy kulcsszereplőjét, A. Zoltánt, azt a strómant, akinek a nevén futó iskolaszövetkezetek először megbuktak, és aki több ízben tett már terhelő vallomást Gyurcsány ügyvédjére. A. Zoltánt és egyik társát a makói iskolaszövetkezet ügyében már elítélték, majd a nagy ügyben is megvádolták bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással. Ő volt az, akit a börtönben súlyosan bántalmaztak, mégis sokáig együttműködő volt, beismerő vallomást tett, és egyezséget is kötött az ügyészséggel, tavaly nyáron azonban visszalépett a megállapodástól, írja a Pesti Srácok.

Ismét hazudott a baloldal táskás embere, Czeglédy Csaba – videó

Itthon2021.04.30, 15:07

Budai Gyula Gyurcsány ügyvédjének, Czeglédy Csabának egy újabb hazugságát leplezte le. Mindezek ellenére a DK Czeglédyt indítja a szombathelyi baloldali előválasztáson.

Budai Gyula megkérdezte Czeglédytől, hogy ő-e az Ördög Ügyvédje

Itthon2021.04.28, 11:19

Nyílt levélben fordult Czeglédy Csabához Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki az Ördög Ügyvédje nevű Facebook-oldallal kapcsolatban tett fel kérdéseket. A kormánypárti politikus arra utalt, hogy a baloldal táskás emberének tartott politikus-ügyvéd állhat a kormánypárti politikusokról lejárató anyagokat közlő oldal mögött. 

Amerikai jogsegélyt kért az ügyészség, hogy megtudja, ki áll az Ördög ügyvédje szervere mögött

Itthon2021.04.19, 12:53

A Fővárosi Főügyészség a Pesti Srácok megkeresésére megerősítette, hogy az "Ördög Ügyvédje" ügyében, amelyben személyes adatokkal való visszaélés miatt folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda, nemcsak a svájci, hanem az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi hatóságaihoz is jogsegélykérelemmel fordultak. A portál úgy tudja, ennek oka az, hogy az Ördög Ügyvédje blog tárhelyének felkutatása és a finanszírozott hirdetések kapcsán a pénz útja vezette a nyomozókat az USA-ba, illetve Svájcba. Most amerikai jogsegélyt kért az ügyészség, hogy megtudja, ki áll az Ördög ügyvédje szervere mögött.

Czeglédy Csaba lehet az ördög ügyvédje?

Itthon2021.04.09, 13:31

Czeglédy Csaba fizethette a Borkait lejárató tartalmak hirdetéseit? - tette fel a kérdést a Magyar Nemzet.

Pert vesztett Niederrmüller Péter hivatala Czeglédy Csaba megbízásának ügyében

Itthon2021.04.08, 18:44

Niedermüller Péterék első fokon elvesztették azt a személyiségi jogi pert, amit Czeglédy Csaba 29 millió forintos megbízásával összefüggésben indítottak a fővárosi kormányhivatal ellen - derül ki az Origo birtokába került ítéletből. Az erzsébetvárosi önkormányzatot a baloldal táskás embereként ismertté vált Czeglédy Csaba ügyvédi irodája képviselte.

A baloldal táskás emberét indítják Gyurcsányék a szombathelyi előválasztáson

Itthon2021.04.08, 10:45

A korábban adócsalásért jogerősen elítélt Czeglédy Csaba indul a Vas megyei 1-es egyéni választókerületben, azaz Szombathelyen és környékén a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson. 

A képviselők háta mögött szerződött Czeglédyvel Gyurcsány polgármestere

Itthon2021.04.07, 13:40

Baracskai József, Zalaszentgrót DK-s polgármestere a képviselők háta mögött állapodott meg Czeglédy Csabával, a baloldal táskás emberével.

Mindent tudhat Czeglédy Csaba testvére az adócsalási ügyről

Itthon2021.04.06, 08:51

A bűnsegédként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolt Cz. P. Zs. – Czeglédy Csaba testvére – várhatóan az április 19-i héten állhat bíróság elé.

Czeglédy jogi szakvizsga-botránya: valótlan lehetett a jelentkezéskor beadott tanúsítvány

Itthon2021.03.31, 13:40

A szakvizsgára jelentkezéskor a kérelemhez csatolni kell a joggyakorlat teljesítését igazoló tanúsítványt, vagyis ekkor egy olyan okirat kerülhetett benyújtásra, amelynek a tartalma valótlan lehetett - így nyilatkozott egy ügyvéd az Origónak Czeglédy Csaba jogi szakvizsgájának furcsaságai kapcsán.  Alappal állítható, hogy az alpolgármesterséggel egyidejűleg végzett főállású jogi előadói munka joggyakorlatként történő igazolása a jog és a józan ész szabályai szerint sem történhetett volna meg, ez pedig kérdéseket vet fel a kamarai nyilvántartásba vétel és az azóta folytatott ügyvédi tevékenységgel kapcsolatban - tette hozzá. Mint ismmert, ...