Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK

címke rss

Az MTK passzolgatott, a Debrecen győzött

Sport2007.04.14, 19:45

A címvédő, listavezető Debrecen három góllal nyert a második helyen álló MTK ellen a labdarúgó Borsodi Liga, 24. fordulójában. A debreceniek sikerüknek köszönhetően már öt pont előnnyel vezetik a tabellát.

A Honvéd kiejtette az MTK-t a Magyar Kupában

Sport2007.04.12, 08:42

A Budapest Honvéd és a Diósgyőr is bejutott a legjobb négy közé a labdarúgó Magyar Kupában. Előbbi hazai pályán egygólos hátrányból fordított az MTK ellen és győzött 2-1-re, így összesítésben 4-3-ra nyerte a párharcot. Supka Attila együttese a felújított Bozsik-stadionban továbbra is százszázalékos. A Diósgyőr viszonylag hamar eldöntötte a továbbjutás kérdését, hiszen hazai sikerét követően a félidőben már 3-1-re vezetett a Zalaegerszeg otthonában, igaz, a vége döntetlen lett.

Nem kérnek a két Sebőkből Zalaegerszegen

Sport2007.03.27, 17:40

A Zalaegerszegi TE labdarúgócsapatának vezetősége Sebők Vilmost gyenge teljesítménye, Sebők Józsefet pedig morális és súlyproblémái miatt felmentette a munkavégzés alól, míg az együttest 4 millió forintos, a szakvezetést szintén milliós nagyságrendű, de összegszerűen nem részletezett büntetéssel sújtotta. Mindezt Nagy Ferenc, a klub igazgatótanácsának elnöke sajtótájékoztató keretében jelentette be.

Nem bírt az Újpest a Lokival a Magyar Kupában

Sport2007.03.22, 09:29

Az Újpest hazai pályán csak gólnélküli döntetlenre volt képes a bajnoki címvédő Debrecen ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, míg a Diósgyőr 2-1-re tudott győzni otthon a Zalaegerszeg ellen.

Egygólos győzelmek fordulója a Borsodi Ligában

Sport2007.03.18, 17:16

A Borsodi Liga 21. fordulójában eddig hat találkozót rendeztek, és mindegyik helyszínen egygólos győzelmet láthattak a nézők, ráadásul öt találkozó vége egyformán 2-1 lett (pénteken a Honvéd kezdte a sort a DVSC elleni sikerével). A REAC Torma Gábor duplájával verte Rákospalotán a ZTE-t, míg a szintén vendéglátó Diósgyőr a Paks ellen diadalmaskodott háromgólos összecsapáson. A Vác és a Kaposvár meglepetésre nyert idegenben pályára lépve, előbbi Tatabányán, utóbbi Székesfehérváron gyűjtötte be a három pontot. Egyedül Újpesten született csak egyetlen gól, a lila-fehérek a Sopron ellen diadalmaskodtak a Megyeri úton. A Győr-Pécs meccsrre ...

Sima zakót kapott Egerszegen az Újpest

Archívum2007.03.12, 20:12

Az Újpest kétgólos vereséget szenvedett Zalaegerszegen a labdarúgó Borsodi Liga 20. fordulójának zárómérkőzésén.

A Honvéd hat góllal avatta fel az új Bozsik-stadiont

Sport2007.03.03, 22:25

Kispesti örömünnepet hozott a megújult Bozsik-stadion avatása: a Budapest Honvéd hatgólos győzelmet aratott a sereghajtó Vác ellen a labdarúgó Borsodi Liga 19. fordulójában. Ami a szombati játéknap többi meccseit illeti: a Vasas Tatabányán, a Sopron Diósgyőrben diadalmaskodott, a Fehérvár-Paks és az Újpest-REAC meccsek döntetlenre végződtek, a Győr Gyirmóton 2-1-re legyőzte a Zalaegerszeget. A címvédő Debrecen hétfőn este 18 órakor a Kaposvárt fogadja.

Sopronban is ellenállhatatlan volt az MTK futballcsapata

Sport2007.02.24, 21:46

Az MTK Budapest továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát, miután a labdarúgó Borsodi Liga 18. fordulójában - a duplázó Németh Krisztián vezérletével - 3-0-ra győzött Sopronban. Szintén idegenben nyert a Tatabánya, amely egy elsőperces gólnak köszönhette paksi diadalát. A Diósgyőr némi meglepetésre pontot lopott a ZTE otthonából, a dobogós zalaegerszegiek így már nyolc ponttal vannak lemaradva az első helyezett MTK mögött. A Pécs, a REAC és a Kaposvár otthon tartotta a pontokat, utóbbi helyszínen - a Rákóczi Vác elleni meccsén - női játékvezető debütált, erre korábban még nem volt példa az első osztályban.

Hat és fél pont a Zalaegerszeg előnye a sakk-csb-n

Sport2007.02.21, 17:09

Két hónapos szünet után vasárnap játszották le a sakk-csapatbajnokság ötödik fordulóját. Az ötszörös bajnok, címvédő Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp újabb nagyarányú győzelmet aratott, és előnyét hat és fél pontra növelte az Aquaprofit Nagykanizsa együttese előtt. Riválisaihoz hasonlóan ötödször nyert az ASE Paks. Március 4-én lesz a bajnokság első rangadója, Paksra utaznak a zalaegerszegi sakkozók.

Erősített a ZTE, Rabóczki távozott Sopronból

Sport2007.02.20, 21:20

Több új játékossal erősített a Borsodi Liga tavaszi szezonját a harmadik helyről kezdő Zalaegerszeg labdarúgócsapata, amely Ferenczi és Kampa távozása mellett öt érkezővel is számolhat a hétvégi rajton.