Csurka István

címke rss
Korai lenne Orbán–Kövér-háborúról beszélni

Korai lenne Orbán–Kövér-háborúról beszélni

Orbán Viktor a hétvégén gyorsan lecsendesítette azt a vihart, amit Kövér László gerjesztett azzal, hogy a sorkatonaság esetleges bevezetéséről beszélt. A házelnök nem először okozott fejfájást a Fidesznek, de a politikus kijelentései arra is jók, hogy a kormánypárt megtartsa radikálisabb híveit. 2017-ben köztársaságielnök-választás lesz, lehet, hogy Kövér már erre gyúr.

Csurka István hasonlatával élt a volt görög pénzügyminiszter

Nagyvilág2015.07.14, 15:36

Kimentek a tankok, visszajöttek a bankok - Csurka István gyakran emlegetett mondatával élt a volt görög pénzügyminiszter. Jánisz Varufákisz ismét a trianoni békeszerződéshez hasonlította a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodást. 

Emlékezetes ügynökök és blöffök a magyar politikai életben

Itthon2015.03.10, 09:40

Simicska Lajos az Orbán Viktor elleni harcában elővette a jól ismert ügynökvádat. Ez a rendszerváltás óta nem számít új fegyvernek a magyar politikai életben. A legemlékezetesebb ügyek főszereplői Medgyessy Péter, Torgyán József, Csurka István és Demszky Gábor voltak. A botrányok után az érintettek pozíciója egyébként megerősödött. Az ügynökkérdést a mai napig nem sikerült rendezni.

Szerelmével áll egy színpadon Gregor

Life.hu2013.12.07, 16:21

Egy furcsa helyzetnek köszönhetően, Gregor Bernadettnek sikerült elintéznie, hogy szerelmével játsszon egy darabban.

Letiltották Csurka István darabjait az örökösök

Itthon2013.11.23, 11:27

A jogerősí ítélet az Újszínháznak jelent óriási érvágást, ahol a tavaly elhunyt író több darabját is játszották.

Dörner: Bármelyik Csurka-dráma húzódarab

Kultúra2012.09.12, 14:42

Az Új Színház igazgatója szerint Csurka több embert érdekelne, mint ahányat nem, vagy ahányan ellenzik a bemutatását.

Kidobta a Tarlós által kritizált Csurka-darabot az Újszínház

Itthon2012.08.29, 15:32

Mégsem mutatják be az Újszínházban azt a Csurka István által írt drámát, amelyet a múlt héten nyilvánosság előtt kritizált Tarlós István budapesti főpolgármester. Tarlóst a döntésről kedden értesítette a színház igazgatója.

Neccesnek tartja Csurka darabját Tarlós István

Itthon2012.08.24, 08:28

Tarlós István főpolgármester nem támogatja Csurka István A hatodik koporsó című művének színházi bemutatását. A darabot többen antiszemitának tartják, aláírásgyűjtést is szerveznek a bemutatása ellen. Tarlós István a művet szintén "neccesnek tartja", és azt mondta, tudja, hogy nem szólhat bele egy színház műsortervébe, de bízik abban, hogy ér valamit a véleménye.

Eltemették Csurka Istvánt

Itthon2012.02.18, 18:34

Az életének 78. évében elhunyt Csurka Istvánt szombaton temették el a Fiumei úti sírkertben a fővárosban. Politikustársai, művészek és hívei búcsúztak tőle.

Csurkáról neveznék el az Új Színházat

Kultúra2012.02.06, 18:51

Egy petíció megalkotói azt szeretnék, hogy a jövőben Csurka István nevét viselje az Új Színház, melynek a szombaton elhunyt író-politikus lett volna az intendánsa. Az Új Színház vezetősége bejelentette, nem kívánja megtenni ezt a lépést. Két új igazolás már biztos: Gregor Bernadett és Koncz Gábor érkezett a február elsejével új vezetéssel működő teátrumba.

A politikus, aki agyonnyomta az írót

Itthon2012.02.04, 22:40

Van, aki nem szeretné, ha egy lapon szerepelne a neve az övével, más viszont kitűnő drámaírónak, megosztó személyiségnek és az írói tevékenységét háttérbe szorító radikális politikusnak tartja a 78 éves korában elhunyt Csurka Istvánt. Nekrológ a magyar politikai antiszemitizmus és tömegrendezvények elterjesztőjéről.

Elhunyt Csurka István

Life.hu2012.02.04, 13:21

Életének 78. évében meghalt Csurka István - tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.

Meghalt Csurka István

Itthon2012.02.04, 12:17

Szombaton délelőtt elhunyt Csurka István író, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, a rendszerváltás után ellenzékben lévő politikus.

Jókai és Csurka az Új Színház színpadán

Kultúra2012.01.05, 18:48

Bemutatják Jókai A bolondok grófja című vígjátékát és Wass Albert A funtineli boszorkány című darabját, valamint műsorra tűzi a színház Csurka István A hatodik koporsó című drámájat is. Utóbbi rendezésére pályázatot ír ki a színház.

Dörner György nem tervezi Csurka alkalmazását

Kultúra2011.12.15, 12:42

Csurka István intendánsi szerepét "pusztán szellemi jelenlétnek" tekinti Dörner György, az Új Színház leendő igazgatója. Ezért, mint Tarlós István főpolgármesternek írt válaszlevelében írta, Csurka alkalmazása fel sem vetődhet. Tarlós szerdán szólította fel Dörnert, hogy újságcikkei miatt ne alkalmazza Csurkát az Új Színházban.

A Hungária-gyűrűn belül kellene behajtási díjat fizetni Tarlós szerint

Itthon2011.12.15, 08:42

Tarlós István szerint a Hungária-gyűrűn belül vezetnék be először a behajtási díjat, melynek előkészületei mintegy tízmilliárd forintba kerülnek. A főpolgármester erről a Magyar Televízió reggeli műsorában beszélt. A Csurka István mellőzéséről szóló kérdésre azt mondta: ha valaki saját maga alatt fűrészeli a fát, az előbb-utóbb leesik.

Csurka felmentését kéri Tarlós

Kultúra2011.12.14, 17:13

Tarlós István főpolgármester arra kéri Dörner Györgyöt, az Új Színház általa kijelölt új igazgatóját, hogy ne alkalmazza Csurka Istvánt a színházban, mert "lapjában az európai politikai kultúrával" megy szembe. Tarlósnál a Magyar Fórumban megjelent Csurka-cikkel telt be a pohár, Csurkát a főpolgármester kérésére Dörner György kell, hogy kirúgja.

Szőcs: Esélyt kell adni Csurkának és Dörnernek

Archívum2011.11.09, 17:09

Politikai szerepvállalásának nem lehet következménye, hogy többé nem engedjük színpadra - mondta Csurka Istvánról a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Szőcs Géza kulturális államtitkár. Szerinte hagyni kell Csurkának és Dörnernek, hogy megmutassa hozzáértését, csak "nem feltétlenül most, és nem feltétlenül az Új Színházban".

Tarlós figyelmeztette Csurkát egy cikke miatt

Kultúra2011.10.31, 18:32

Az Új Színház új igazgatója, Dörner György igazgatói kinevezését veszélyeztetik a "politikai kultúrával nem összeegyeztethető" nyilatkozatok - közölte Csurka Istvánnal, Dörner leendő intendánsával Tarlós István, Budapest főpolgármesetere. Tarlós egy Magyar Fórumban megjelent cikke miatt figyelmeztette a MIÉP elnökét.

Dörnerék leváltását kéri a Német Színművészeti Akadémia

Kultúra2011.10.25, 18:00

A Német Színművészeti Akadémia tiltakozik az Új Színháznál történt kinevezések ellen és nehezményezi, hogy a német kormány valamint az EU is hallgat az ügyben. Azt kérik Tarlós Istvántól, hogy vonja vissza Dörner és Csurka kinevezését.

Örökösei letiltják Sütő András darabjait az Új Színházban

Kultúra2011.10.25, 20:18

Az író jogörökösei közölték, hogy nem járulnak hozzá, hogy az Új Színház Sütő András-darabokat állítson színpadra Dörner György vezetése alatt.

Kulka és Závada is tüntetett Dörner ellen az Új Színház előtt

Kultúra2011.10.22, 20:11

Tüntetők gyűltek össze szombaton az Új Színház előtt, hogy Dörner György és Csurka István kinevezése ellen tiltakoztak. Az egybegyűltek azt szeretnék, hogy ha Dörner és Csurka nem mond le a színház vezetéséről, a főváros írjon ki új pályázatot a színház élére. A demonstráción színészek, művészek és közéleti személyiségek is részt vettek.

Márta István: Gyűlöletből nem lehet színházat csinálni

Kultúra2011.10.11, 16:38

Színházat gyűlöletből nem lehet csinálni, mert az ilyen hozzáállással létrejött színház függönyt érdemel és kap - írta egyebek mellett Márta István, az Új Színház eddigi igazgatója abban a nyílt levélben, melyben Csurka Istvánnak a színházzal kapcsolatos, napokban tett kijelentéseire reagált. Csurka intendánsként fog dolgozni az Új Színházban Dörner György oldalán. Kedden két osztrák írószervezet is csatlakozott az új kinevezések ellen tiltakozókhoz.

Tarlós nem szeretné, hogy megváltozzon az Új Színház neve

Kultúra2011.10.10, 16:21

A főpolgármester hétfőn, egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta, hogy nem támogatja az Új Színház Hátország Színházra való átnevezését. Tarlós emlékeztetett arra is, hogy annak idején ellenzékiként éppen ő nem engedte Márta István leváltását.  

Csurka István Gyurcsányról is darabot íratna a Hátország Színház számára

Kultúra2011.10.07, 15:44

A magyar drámákra helyezné hangsúlyt Csurka István író, a Hátország Színház leendő intendánsa és a MIÉP elnöke, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. Csurka az MTI-nek elmondta, sokkal politikusabb színházat szeretnének.

Trianon-drámát írt Csurka István

Szórakozás2011.02.18, 17:11

A MIÉP alapító tagja és elnöke, Csurka István József Attila-díjas drámaíró két évtized után új darabot írt, amely a trianoni béketárgyalások különtermeibe kalauzol. A cím - A hatodik koporsó - arra az üres koporsóra utal, amelyet Nagy Imre 1989-es újratemetésén az 1956-os forradalom és az utána következő megtorlások során elhunyt névtelen áldozatokra emlékezve állítottak fel, és amely Csurka darabjában a fantasztikus időutazás közlekedési eszközéül szolgál. A dráma a MIÉP Magyar Fórum című hetilapjának irodalmi különszámában jelent meg.

Csurkáéknak adott támogatással búcsúzik Gyurcsány

Itthon2009.04.10, 15:11

Egyik utolsó intézkedéseként Gyurcsány Ferenc kormányfő elrendelte, hogy kapjon 25 millió forint támogatást egy alapítvány, amelynek Csurka István az elnöke. A szervezet pártalapítványként jogosult állami támogatásra, bár a bíróság szerint jogerősen még nincs is nyilvántartásba véve. Az alapítványt az egykori MIÉP-Jobbik választási szövetség nevében hozták létre ugyan, Vona Gábor, a párt elnöke azonban nem tud ilyen alapítványról.

Fidesz-támogatás helyett bojkottál a MIÉP

Itthon2006.04.13, 19:22

A MIÉP szervezetileg nem támogatja a Fidesz jelöltjeit az országgyűlési választások második fordulójában, helyette bojkottot hirdet. A nemzeti radikális párt elnökségének csütörtöki állásfoglalását Csurka István pártelnök jelentette be. A MIÉP a délelőtt folyamán még arról beszélt, hogy visszalépteti jelöltjeit a Fidesz javára.

A MIÉP támogatja a Fidesz jelöltjeit

Itthon2006.04.13, 14:25

Csurka István szerint a Fidesz nem mert sem közeledni a MIÉP-hez, sem elhatárolódni tőle, ez okozta a vereségét. Bár a pártelnök úgy véli, a Fidesz vette el a MIÉP szavazatait, s miatta nem jutott a parlamentbe, "a magyarság érdekében" visszalépnek a Fidesz javára. A Fidesz kampányfőnöke elmondta: örömmel fogadnak minden segítséget. 

Az MSZP-vel egy napon akar gyűlésezni a MIÉP

Itthon2006.03.23, 12:21

Bár a rendőrség elutasította az erre vonatkozó kérelmet, a MIÉP ragaszkodik ahhoz, hogy a szocialistákkal egy időben tarthassa meg nagygyűlését. A párt elnöke, Csurka István szerint az eredeti elképzelés az volt, hogy a Fidesz és a MIÉP egymás közé zárja az MSZP gyűlésén résztvevőket, hogy azok csak az állatkert felé tudjanak menekülni.

Szabálytalanul lett MIÉP-elnök Csurka

Itthon2005.09.20, 15:33

Szabálytalanul választották újra két és fél évvel ezelőtt Csurka Istvánt a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnöki posztjára. A jogerős ítélet szerint a a párt országos gyűlésének előkészítése és összehívása szabálytalan volt.

Áprilisi tréfa volt Csurka lemondása

Itthon2005.04.01, 13:08

Több szerkesztőségbe, többek között az [origo]-ba is érkezett egy e-mail, melyben Csurka István, a MIÉP elnöke lemondásáról és politikai pályafutása befejezéséről tájékoztatott. A levélben Csurka bocsánatot kér, hogy III/III-as beszervezését csak 1993-ban vallotta be, és kijelenti, hogy a MIÉP az össztársadalmi folyamatokra egyáltalán nem volt hatással az elmúlt években. Győri Béla, a párt szóvivője elmondta, hogy a levélből egy szó sem igaz. A MIÉP feljelentést tervez a levél írója, írói ellen, akikről sejtik, hogy kik lehettek, de nem árulják el.

Csurka: a Mazsihisz szít a bíróságok ellen

Itthon2003.11.12, 16:06

A MIÉP aláírásgyűjtést kezdeményez a bírói függetlenség védelmében - mondta Csurka István pártelnök, aki hozzátette: az aláírási akciót az ifjabb Hegedűs Lóránt felmentését követő, a bírósági ítéletet kifogásoló nyilatkozatok miatt indítják. Az aláírási íven a zsidóságot vádolják a bíróság elleni lázadással, a kormányt pedig "söjtöri zabálóknak" titulálják. Csurkáék kezdeményezését a Legfelsőbb Bíróság felhívása előzte meg, amelyet a "jogállamiság védelmében" tettek közzé.

Bírósági vizsgálat indult Csurka beidézéséről

Itthon2003.10.18, 12:11

A Csurka István elővezetésére vonatkozó bírósági parancs kapcsán azonnali vizsgálatot rendelt el a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke. A MIÉP elnökét egy folyamatban lévő büntetőügy vádlottjaként idézte be a bíróság, Csurka azonban nem jelent meg, ezért csütörtök reggel rendőrök próbálták bekísérni a bíróságra, de a lakásába sem jutottak be.

Bolgár György pert nyert Csurka István ellen

Itthon2002.11.28, 20:23

A Fővárosi Bíróság (FB) szerint Csurka István MIÉP-elnök megsértette Bolgár György, a Magyar Rádió volt munkatársa jó hírnevét, Kondor Katalin rádióelnök esetében viszont nem állapított meg jogsértést az FB csütörtöki másodfokú ítéletében.

Dávid, Medgyessy, Mádl, Bárándy május óta az élen

Itthon2002.10.28, 09:02

A Szonda Ipsos felméréseiből az derül ki, hogy a kormányváltás óta ugyanaz a négy politikus - Dávid Ibolya, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc és Bárándy Péter - áll a népszerűségi lista első helyein, igaz, váltogatják egymást. A lista végén szinte mindig Kövér László (Fidesz), Thürmer Gyula (Munkáspárt) és Csurka István (MIÉP) áll.

Csurka: Nem a polgári köröknek

Itthon2002.09.26, 20:58

A MIÉP szerint megkésve érkezett a polgári körök részéről az önkormányzati választásokra az együttműködési ajánlat, ezért a párt jelöltjei nem kívánnak sehol sem visszalépni más jobboldali jelölt javára - mondta Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) elnöke csütörtökön Törökbálinton egy kampánygyűlés előtti sajtótájékoztatón.

Csurka meglepetést jósol a fővárosban

Itthon2002.09.12, 22:05

Csurka István szerint a fővárosban jó esélye van a jobboldalnak, és meglepetéssel fog végződni az önkormányzati választás. Ezenkívül beharangozta, hogy hamarosan "újabb lövés dörren" Demszky Gábor főpolgármester múltjával kapcsolatban.

Csurka hivatalosan is főpolgármester-jelölt

Itthon2002.09.06, 21:22

Főpolgármester-jelöltként hivatalosan nyilvántartásba vette Csurka Istvánt péntek esti ülésén a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).

Csurka állítja, visszalépésre kérte Deutsch

Itthon2002.09.05, 10:45

A Fidesz alelnöke, Deutsch Tamás arra kérte Csurka Istvánt, hogy lépjen vissza az önkormányzati választások előtt Schmitt Pál javára. A MIÉP főpolgármester-jelöltje nem kíván visszalépni. Deutsch szerint nem egyeztettek, csak "összetalálkoztak" egymással.

Esernyők és zászlók: MIÉP-tüntetés az esőben

Itthon2002.07.19, 10:33

Esernyők és zászlók alatt hallgatták a MIÉP tüntetés résztvevői Csurka István pártelnök és más szónokok beszédeit a Batthyány Örökmnécsesnél csütörtök este a zuhogó esőben. Csurka István kijelentette, hogy a magyar történelem mélypontján van az ország, és ha a magyarok elfogadják a Medgyessy-kormányt, aláírták halálos ítéletüket. A pártelnök a parlamenti politikusokon kívül ostorozta a médiát, a felső tízezret és a bevásárlóközpontokat.

Elmarasztalták Kondort és Csurkát

Itthon2002.07.11, 15:27

Megsértette öt egykori rádiós jó hírnévhez fűződő jogait Csurka István, a MIÉP, illetve Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke - mondta ki csütörtökön meghozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Kondor és Csurka ugyanis arra tettek utalásokat, hogy a rádiósok azért mondtak fel, mert az ügynöktörvény alapján érintetteknek találták őket az átvilágítás során.

Csurka veszített Verebessel szemben

Itthon2002.07.10, 15:20

A Zalaegerszegi Városi Bíróság elutasította Csurka István keresetét, amelyet a politikus azért indított, mert Verebes István színházi ember "leügynöközte" nagy nyilvánosság előtt. Verebes a Heti hetes című műsorban Csurka III/III-as múltjára utalt, ami a bíró szerint a jobboldali politikus önvallomása miatt nem volt jogsértő.

Mádl után Bárándy a legnépszerűbb

Itthon2002.07.01, 09:05

A köztársasági elnök után Bárándy Péter igazságügy-miniszer a legnépszerűbb, megelőzve elődjét, Dávid Ibolyát - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján. A lista végén Csurka István, a MIÉP elnöke áll.

Csurka is főpolgármester akar lenni

Itthon2002.06.14, 07:29

Csurka István pártelnököt indítja a MIÉP Budapest főpolgármesteri posztjáért. A MIÉP elnöke a párt elnökségének ülését követően elmondta: jelölését ő maga javasolta az elnökségnek, átérezve saját felelősségét a MIÉP szereplésében a parlamenti választásokon. Az elnökség egyhangú döntéssel fogadta el a kezdeményezést.

Nincs nyomozás a MIÉP-panaszok ügyében

Itthon2002.05.23, 16:52

Bűncselekmény hiányában megtagadta a rendőrség a nyomozást a MIÉP-feljelentés ügyében. Csurka István pártelnök áprilisban, az országgyűlési választások után tett feljelentést, mert úgy vélte, több száz esetben bizonyíthatóan csalás, kampánycsend-sértés történt a voksolás során, így az eredmény elfogadhatatlan.

A MIÉP inkább belülről támogatná a polgári kormányt

Itthon2002.01.04, 15:22

A Magyar Igazság és Élet Pártja az MDF-ből vált ki, 1993-ban. A magát nemzeti radikálisnak nevező pártot az összes parlamenti erő vezetője szélsőségesnek tartja, a pártelnök Csurka István jó kapcsolatokat ápol az európai szélsőjobb vezetőivel. A MIÉP-é a legkisebb parlamenti frakció ebben a ciklusban.

Demszky pert nyert Csurka ellen

Itthon2001.12.19, 12:43

Első fokon megnyerte Demszky Gábor főpolgármester azt a személyiségi jogi pert, amelyet Csurka István, a MIÉP elnöke ellen indított. Csurka ugyanis azt állította Demszkyről, hogy 1976-ban önként jelentkezett besúgónak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő