Csurka István

címke rss

Örökösei letiltják Sütő András darabjait az Új Színházban

Kultúra2011.10.25, 20:18

Az író jogörökösei közölték, hogy nem járulnak hozzá, hogy az Új Színház Sütő András-darabokat állítson színpadra Dörner György vezetése alatt.

Dörnerék leváltását kéri a Német Színművészeti Akadémia

Kultúra2011.10.25, 18:00

A Német Színművészeti Akadémia tiltakozik az Új Színháznál történt kinevezések ellen és nehezményezi, hogy a német kormány valamint az EU is hallgat az ügyben. Azt kérik Tarlós Istvántól, hogy vonja vissza Dörner és Csurka kinevezését.

Kulka és Závada is tüntetett Dörner ellen az Új Színház előtt

Kultúra2011.10.22, 20:11

Tüntetők gyűltek össze szombaton az Új Színház előtt, hogy Dörner György és Csurka István kinevezése ellen tiltakoztak. Az egybegyűltek azt szeretnék, hogy ha Dörner és Csurka nem mond le a színház vezetéséről, a főváros írjon ki új pályázatot a színház élére. A demonstráción színészek, művészek és közéleti személyiségek is részt vettek.

Márta István: Gyűlöletből nem lehet színházat csinálni

Kultúra2011.10.11, 16:38

Színházat gyűlöletből nem lehet csinálni, mert az ilyen hozzáállással létrejött színház függönyt érdemel és kap - írta egyebek mellett Márta István, az Új Színház eddigi igazgatója abban a nyílt levélben, melyben Csurka Istvánnak a színházzal kapcsolatos, napokban tett kijelentéseire reagált. Csurka intendánsként fog dolgozni az Új Színházban Dörner György oldalán. Kedden két osztrák írószervezet is csatlakozott az új kinevezések ellen tiltakozókhoz.

Tarlós nem szeretné, hogy megváltozzon az Új Színház neve

Kultúra2011.10.10, 16:21

A főpolgármester hétfőn, egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta, hogy nem támogatja az Új Színház Hátország Színházra való átnevezését. Tarlós emlékeztetett arra is, hogy annak idején ellenzékiként éppen ő nem engedte Márta István leváltását.  

Csurka István Gyurcsányról is darabot íratna a Hátország Színház számára

Kultúra2011.10.07, 15:44

A magyar drámákra helyezné hangsúlyt Csurka István író, a Hátország Színház leendő intendánsa és a MIÉP elnöke, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. Csurka az MTI-nek elmondta, sokkal politikusabb színházat szeretnének.

Trianon-drámát írt Csurka István

Szórakozás2011.02.18, 17:11

A MIÉP alapító tagja és elnöke, Csurka István József Attila-díjas drámaíró két évtized után új darabot írt, amely a trianoni béketárgyalások különtermeibe kalauzol. A cím - A hatodik koporsó - arra az üres koporsóra utal, amelyet Nagy Imre 1989-es újratemetésén az 1956-os forradalom és az utána következő megtorlások során elhunyt névtelen áldozatokra emlékezve állítottak fel, és amely Csurka darabjában a fantasztikus időutazás közlekedési eszközéül szolgál. A dráma a MIÉP Magyar Fórum című hetilapjának irodalmi különszámában jelent meg.

Csurkáéknak adott támogatással búcsúzik Gyurcsány

Itthon2009.04.10, 15:11

Egyik utolsó intézkedéseként Gyurcsány Ferenc kormányfő elrendelte, hogy kapjon 25 millió forint támogatást egy alapítvány, amelynek Csurka István az elnöke. A szervezet pártalapítványként jogosult állami támogatásra, bár a bíróság szerint jogerősen még nincs is nyilvántartásba véve. Az alapítványt az egykori MIÉP-Jobbik választási szövetség nevében hozták létre ugyan, Vona Gábor, a párt elnöke azonban nem tud ilyen alapítványról.

Fidesz-támogatás helyett bojkottál a MIÉP

Itthon2006.04.13, 19:22

A MIÉP szervezetileg nem támogatja a Fidesz jelöltjeit az országgyűlési választások második fordulójában, helyette bojkottot hirdet. A nemzeti radikális párt elnökségének csütörtöki állásfoglalását Csurka István pártelnök jelentette be. A MIÉP a délelőtt folyamán még arról beszélt, hogy visszalépteti jelöltjeit a Fidesz javára.