Csongrád

címke rss

Berobbant egy tűzhely egy csongrádi épületben

Itthon2018.03.21, 18:05

A tűzhelyen akart begyújtani egy ember egy épület nyolc négyzetméteres helyiségében a csongrádi Vas Gereben utcában, amikor berobbant a tűzhely.

Ötven házba tört be két év alatt

Itthon2018.02.12, 11:15

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozást egy derekegyházi férfival szemben, aki ötven Csongrád és Bács-Kiskun megyei házba tört be. Három társa segített neki a lopásban, míg egy egy férfi és egy nő orgazdaként kapcsolódott.

Adókedvezménnyel támogatja a vállalkozások bérfejlesztését a hódmezővásárhelyi önkormányzat

Itthon2018.02.09, 13:18

Az építményadóból nyújtott kedvezménnyel támogatja a helyi vállalkozások bérfejlesztését a hódmezővásárhelyi önkormányzat - közölte az alföldi város közgyűlése.

Ismét féláron csobbanhatunk február utolsó napján

Travelo2018.02.06, 11:14

A Magyar Fürdőszövetség az idei szökőáras kampányában megint február 28-ára tette azt a napot, amikor féláron szökhetünk el a családdal egy fürdőbe.

Munkaadóját lopta meg egy csongrádi férfi

Itthon2017.12.31, 14:38

Korábbi munkaadóját lopta meg egy csongrádi férfi. A bejelentéstől számított tíz órán belül elfogták és kihallgatták a rendőrök. 

Örülnek a polgármeseterek Csongrád megye névváltoztatásának

Itthon2017.10.05, 09:20

Közös nyilatkozatban üdvözölték az egykor Csanád vármegyéhez tartozó települések polgármesterei az Országgyűlés keddi döntését, amely szerint a megye elnevezése 2020. június 4-től Csongrád-Csanád megyére változik.

Felborult egy köveket szállító kamion

Itthon2017.08.04, 16:40

Összeütközött egy köveket szállító kamion és egy kisteherautó péntek délután Csongrád határában, a 451-es út Kiskunfélegyházára vezető szakaszán - tudatta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

23 illegális migránst tartóztattak fel Csongrádban

Itthon2017.05.29, 21:01

Illegálisan próbált meg bejutni Magyarországra 23 migráns Ásotthalomnál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket - olvasható a police.hu oldalán.

Dél-Amerika a megye I-ben: falkában támadtak a bíróra Szentesen

Sport2017.05.29, 13:26

1-1-es döntetlent és parázs hangulatot hozott a Szentesi Kinizsi Szite-Csongrád TSE rangadó a Csongrád megyei I osztályú labdarúgó-bajnokságban, a lefújás után a játékosok és a szurkolók a bíróra támadtak.

A tiszai Riviéra ősszel is lenyűgöző

[origo] utazás2016.11.15, 12:33

Csongrád nyáron vonzza a legtöbb turistát, hisz itt van az ország egyik legszebb folyóparti strandja. És hogy miért érdemes ősszel is errefelé venni az irányt? Legalább négy okot tudunk mondani.

Milliókat tett zsebre a diplomával trükköző közszolga

Itthon2016.05.23, 12:20

Kevésnek érezte bérét, a vádak szerint hamis főiskolai diplomával emelte meg a csongrádi köztisztviselő. Tíz év és több millió forint után bukott le.

Egereket és ürüléket találtak egy reformételeket előállító üzemben

Archívum2016.03.16, 19:29

A Nébih azonnali hatállyal megtiltotta a Csongrád megyei üzem működését.

Jézus-szobrokat lopott a temetőből

Itthon2016.01.05, 11:13

A csongrádi férfi azt mondta, csak az otthonát akarta feldíszíteni.

Új gyógymedencével nyílt meg a felújított csongrádi fürdő

Travelo2017.10.16, 14:05

Új gyógymedencét, és egy 420 négyzetméteres, több, különböző sugarú körből álló gyógy- és élménymedencét is kapott a Csongrádi Gyógy- és Strandfürdő.

Előzetesben a csongrádi pedofil

Itthon2015.10.16, 08:51

Elrendelte a bíróság annak a csongrádi férfinek az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy három kislányt próbált szexre bírni. A férfit kedden vették őrizetbe, az előállításáról készült rendőrségi videót a cikkünkben láthatja.

Elítélték a csongrádi fojtogatót

Itthon2015.10.14, 17:04

Idős asszonyt ölt meg egy csongrádi férfi még 2010-ben. Bár társaival együtt szinte azonnal elfogták most született jogerős ítélet. Életfogytiglant kapott, felesége 4, társa, aki elfutott a gyilkosságkor, pedig 5 év fegyházat.

Életbe lépett a válsághelyzet

Itthon2015.09.15, 13:57

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyére – jelentett be Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az Origónak azt mondta, a tranzitzónákban a menekültekről a magyar állam és az önkéntesek gondoskodnak.

Csongrádi család kapott elsőként csődvédelmet

Gazdaság2015.09.10, 10:26

Nagy az érdeklődés a családi csődvédelem iránt - mondta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Azoknak kell elsők között, október végéig benyújtani a kérelmet, akik forintosított devizahitellel rendelkeznek. Az első eljárás Csongrád megyében volt.

Sosem volt ennyi határsértő

Itthon2015.07.18, 09:16

Minden eddiginél több, 1296 határsértőt - köztük 238 gyermeket - tartóztattak fel a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén pénteken – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kamionnak csapódott, meghalt az idős nő

Itthon2015.07.03, 10:34

Elektromos biciklin ült, amikor a kamion oldalához ütközött a csongrádi nyugdíjas.

Már teherautóval is hozzák a menekülteket

Itthon2015.06.24, 08:53

Közel hatvan afgánt és szírt próbáltak Magyarországon át Nyugatra vinni a hétfőn elfogott embercsempészek. Szegedet is elárasztották a menekültek.

Ijedős, aluszékony betörőt fogtak

Itthon2015.05.13, 09:15

Több házba is betört, de semmit sem lopott el egy 30 éves csongrádi férfi. Azt mondta, azért, mert mindig megijedt valamitől. Korábban viszont néhány pénztárcát elemelt. 

Hétezer háztartás maradt áram nélkül

Itthon2015.05.07, 13:06

Országszerte hétezer háztartásban nincs áram a szerda esti vihar miatt, Csongrád és Bács-Kiskun megyében is szakadtak a villamos vezetékek.

A gyerekei előtt vagdosta össze a terhes feleségét

Itthon2015.02.24, 13:15

Kisbicskával támadt a férje az állapotos nőre, a karjába, hajába is belevágott. Három gyerekük végignézte az erőszakot.

Száz határsértőt fogtak Csongrádban hétfőn

Itthon2015.02.24, 09:22

Százkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén hétfőn.

Elapadhatott a koszovói menekültáradat

Itthon2015.02.18, 14:24

Egy hét alatt drasztikusan visszaesett a Koszovóból érkező menekültek száma. Az ellenőrzés szigorítása óta naponta csak pár tucatnyian kelnek át a szerb-magyar zöldhatáron. A migránsok új útvonalakat találtak az Európai Unió felé, ez viszont az Iszlám Államot is érdekli.

90 baleset történt a behavazott utakon

Itthon2014.12.29, 13:11

A havazás két napja alatt 90 baleset történt, buszok és kamionok borultak árokba vagy fordultak keresztbe a csúszóssá váló utakon. Hólánc, téli gumi nélkül ne is induljon el - figyelmeztet a katasztrófavédelem.

Melegedni akart, felgyújtotta a házat

Itthon2013.10.18, 13:27

Egy tizenhárom éves fiú Csongrádon bement egy lakatlan házba, tüzet gyújtott, hogy megmelegedjen, de ott is hagyta a tüzet. A ház leégett, de a fiú nem büntethető még.

Milyenek voltak valójában a betyárok?

Tudomány2012.06.26, 14:51

Nem Robin Hood magyar megfelelői voltak a betyárok: gyakran raboltak, gyilkoltak, sőt részt vettek etnikai tisztogatásokban is. Legnagyobb alakjaik a legszegényebb Csongrádból származtak.

Nadrágjába nyúlkálva bukott le a drogtermesztő

Itthon2012.05.29, 13:14

Anyja fürdőszobájában termesztette a kábítószert az a 21 éves csongrádi fiatalember, aki ellen a rendőrök droggal való visszaélés gyanújával indítottak eljárást. A férfi azzal keltette fel a rendőrség figyelmét, hogy a nadrágjába nyúlkált, ahova kábítószert rejtett.

Elítélték a motoroson bosszút álló család tagjait

Itthon2012.05.08, 17:31

Börtönbüntetésre ítélték egy család három tagját, mert tavaly februárban ütlegeltek és rugdostak egy motorkerékpárost, aki véletlenül összeütközött a családhoz tartozó, kivilágítatlan kerékpárral közlekedő kislánnyal. A rokonok a baleset után egyből a férfi után eredtek, a verés után pedig még pénzt is követeltek tőle.

15 illegális határsértőt fogtak el Csongrádban

Itthon2012.04.02, 15:25

Összesen 15 koszovói, afgán és pakisztáni határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megyében a hétvégén. Egy szerb férfi ellen is eljárást indítottak a rendőrök, ő hét embert csempészett át a zöldhatáron.

Álleolvasók lopták el egy 91 éves férfi pénzét

Itthon2012.03.26, 12:46

Az áramszolgáltató munkatársainak adták ki magukat tolvajok, és elvitték egy 91 éves csongrádi férfi pénzét. Egyiküket a rendőrség néhány óra alatt elfogta. A szolgáltató közölte, hogy évente egyszer olvassa le a mérőórákat, fizetni pedig csak csekken vagy postai átutalással lehet.

Előzés közben autónak ütközött, és meghalt egy motoros Csongrádon

Itthon2011.07.29, 19:02

Balesetben életét vesztette egy motoros Csongrádon péntek délután. A 24 éves férfi egy autót akart megelőzni, de amikor látta, hogy nincs erre hely, eldöntötte a motorját, és nekiütközött az autónak.

Négy fogát kiverték egy férfinak, mert elgázolt egy gyereket Csongrádon

Itthon2011.02.08, 10:33

Négy fogát kiverték egy férfinak hétfőn este Csongrádon, mert az autójával elgázolt egy kerékpáros kislányt. A balesetben egyikőjük sem sérült meg. A rendőrség súlyos testi sértés miatt indított eljárást az ügyben.

Százmillió forint tűnt el a csongrádi elkerülő út építésekor

Gazdaság2011.01.06, 11:57

Több mint 100 millió forinttal tartozik csongrádi cégeknek a város elkerülő útját építő konzorcium, bár a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már fizetett a fővállalkozónak - írja a Délmagyarország. A város önkormányzata két magáncég ügyének tekinti az esetet.

Több helyen is rekordközelben a belvíz magassága

Itthon2010.12.07, 15:52

Az ország több megyéjében is rekordhoz közelít a belvízzel borított terület nagysága. Az előrejelzések szerint az 1999-2000-es nagy belvizet is meghaladó elöntés várható.

Palackzsugorító és komposzt: kész a dél-alföldi hulladékkezelési projekt

Időjárás2010.09.20, 13:09

Már nem egyszerűen a szemétbe kerül 82 település hulladéka a Dél-Alföldön: befejeződött a régió legnagyobb környezetvédelmi beruházása, mely 345 ezer lakost érint. Szelektív hulladékgyűjtőkből viszont még mindig nincs elég.

Öngyújtógáztól halt meg egy fiú Csongrádon

Itthon2010.09.02, 08:32

Meghalt egy 16 éves fiú Csongrádon, miután öngyújtógázt szívott szerda este.

Elfogták az idős csongrádi asszony gyilkosait

Itthon2010.08.13, 19:51

Elfogták azt a két férfit, akik kedden meggyilkoltak egy 88 éves csongrádi asszonyt. Az egyik férfi beismerő vallomást tett. A rendőrség szerint a két gyanúsított a közelmúltban idős személyek sérelmére hasonló bűncselekményeket követhetett el.

Torgyán József is leadta a kopogtatócédulákat

Itthon2010.03.18, 09:23

A csongrádi választókerületben induló Torgyán József, korábbi földművelésügyi miniszter is leadta az ajánlószelvényeket a választási bizottságnak, bár azokat még nem hitelesítették. A korábbi kisgazda pártelnök új pártja eddig öt körzetben tudta összegyűjteni a 750 kopogtatócédulát.

Csongrádon indulna egyéniben Torgyán József

Itthon2010.02.24, 08:07

A Csongrád megyei 4. választókerületben, Csongrád városában indulna egyéni képviselőjelöltkémnt Torgyán József, a Kisgazdapárt korábbi elnöke. Torgyán, aki tavasszal saját párttal térne vissza a politikába a megyei lapnak azt mondta: azért választotta ezt a körzetet, mert a vidéknek a zöldség- és gyümölcstermesztés központjává kell válnia.

Nem várnak csodát a zöldségekről beszélő Torgyántól a csongrádiak

Itthon2010.02.24, 15:39

A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló ígéreteivel szerezhet támogatókat, de csodát nem várnak tőle - állítják Torgyán Józsefről az [origo] által megkérdezett csongrádiak. A Délmagyarország szerdán írt arról, hogy a kisgazdák korábbi elnöke a Tisza-parti Csongrádon indulna el egyéni országgyűlési képviselőjelöltként. A helyi ipartestület egyik munkatársa szerint visszatérés helyett inkább a nyugdíjas éveit kellene élveznie.

Indul a gyerekeket bilincselő határrendész pere

Itthon2009.10.22, 09:23

Csütörtökön indul a Csongrád Megyei Bíróságon annak a határrendésznek a pere, aki tavaly megbilincselt két gyereket, majd Makótól 13 kilométerre kirakta őket a kocsijából. A férfit jogellenes fogva tartással vádolják.

15 repülő felrobbantásával fenyegette Ferihegyet

Itthon2009.10.16, 09:11

Levélben fenyegette meg egy férfi a ferihegyi repülőteret, azt állította, hogy 15 repülőjáratot fog felrobbantani. A rendőrök hamar azonosították, és elfogták. Robbanószert nem találtak, csak egy írógépet foglaltak le otthonában.

Embert gázolt a vonat Csongrád megyében

Itthon2009.09.06, 10:29

Halálra gázolt a vonat egy fiatalembert Csongrád megyében vasárnap hajnalban. A férfi valószínűleg épp egy szórakozóhelyről tartott hazafelé, és sem a vonat hangkörtjére, sem a figyelmeztető fényjezéseire nem reagált.

Afgán és iráni határsértőket fogtak Csongrádban

Itthon2009.05.23, 12:36

Csongárd megyében szombat reggel összesen tizenkét, Afganisztánból és Iránból érkező határsértőt fogtak el. Irataik nem voltak, eljárás indul ellenük.

Saját bűntársa házát is kifosztotta egy tolvaj

Itthon2009.02.06, 13:01

Ékszertolvaj párost fogott a héten a csongrádi rendőrség. Egyiküket kedden kapták el, és mialatt ő a rendőrségi cellában várta sorsát, a társa az ő házát is kirabolta. A másik férfit csütörtökön kapták el, egyelőre tagad mindent.

Az igazgató szerint játék volt a gyerekerőszak

Itthon2009.01.26, 18:39

Nem történt nemi erőszak, csak játszottak a gyerekek - mondta az [origo]-nak a szegedi Weöres Sándor Általános Iskola igazgatója egy pénteken nyilvánosságra került esetről, amely során a rendőrség szerint néhány osztálytársa megerőszakolt egy 9 éves kislányt. Az [origo]-nak egy rendőrségi illetékes is azt mondta, hogy a hasonló ügyekben általában nem történik köznapi értelemben vett nemi aktus. A kislány nevelését családgondozó fogja segíteni.

Lemondott a megyeházi vitába keveredett főjegyző

Itthon2008.12.18, 17:05

Távozik a Csongrád megyei főjegyző, aki szeptemberben heves vitába keveredett egy közgyűlési ülésen a fideszes megyei elnökkel. Bár utólag tagadták, hogy tettlegességig fajult volna összetűzésük, az ügyben nyomozás indult. A főjegyző családi okokra hivatkozva mondott le, döntését a közgyűlés elfogadta.

Határsértők és embercsempészek buktak le

Itthon2008.11.29, 11:50

Húsz határsértő és két embercsempész került rendőrkézre, szombatra virradóra Csongrád megyében - tájékoztatta szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Elítélték a kollégiumi beavatás miatt az utolsó diákot is

Itthon2008.10.14, 12:29

Az utolsó diákot is elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla a két évvel ezelőtti kollégiumi beavatás miatt, társaihoz hasonlóan őt is húsz nap közérdekű munkára ítélték. Az elsős diákokkal elkövetett kegyetlenkedésért kiszabott valamennyi ítélet jogerős.

13 évet kapott a barátnőjét megölő börtönőr

Itthon2008.09.30, 13:06

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a volt szegedi börtönőrt, akit barátnője megölésével vádoltak. A 28 éves férfi harmincnégyszer szúrta meg áldozatát egy nagy konyhakéssel, a sérülések közül tizenhárom önmagában is halálos lett volna.

A fővárosba is szállítottak a romlott savanyúságból

Itthon2008.09.12, 14:56

Nyolc megyébe és a fővárosba is szállítottak abból a romlott savanyúságból, amelyet a Csongrád megyei Öttömösön egy illegális feldolgozó üzemben állítottak elő. A hatóságok szerint valószínű, hogy közétkeztető konyhákba is jutott a romlott áruból.

Egyre több traktort lopnak Csongrádban

Itthon2008.07.30, 15:59

Rákaptak a tolvajok a nagy értékű traktorokra Csongrád megyében. Tavaly november óta 13, gyakran tízmillió forintnál is drágább gépet vittek el. Az ellopott traktorokat főleg külföldön értékesítik.

Gyökeres adóreformot sürget a GKI

Gazdaság2008.06.25, 14:51

Az adórendszer jövő januári gyökeres átalakítását és a más szerkezeti reformok megvalósítását javasolja a kormánynak a GKI Gazdaságkutató Zrt. - közölték a társaság vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon. A kutatóintézet 3 tervet is kidolgozott az adózás átalakítására. A felsorolt javaslatok nagyon hasonlítanak a kedd délután Bokros Lajos által javasolt átalakításokhoz.

Magának való férfi végzett a postásnővel

Itthon2008.06.12, 13:58

Közel egy hónap alatt sikerült csak azonosítani azt a férfit, aki május közepén megölt egy postást Mórahalmon, majd a helyszínen végzett magával is. A rendőrök szerint azért tartott eddig az eljárás, mert a férfinak nem volt senkije, és a szomszédaival sem tartotta a kapcsolatot.

Megölte a feleségét egy sándorfalvai férfi

Itthon2008.06.06, 08:17

A Csongrád megyei Sándorfalván megölte a feleségét egy férfi csütörtök este. A szomszédok veszekedést hallva kihívták a rendőröket, de mire kiértek a helyszínre, a nő már halott volt.

Kifosztották az eltévedt kamionost Csongrádban

Itthon2008.05.31, 10:49

Eltévedt kamionost fosztott ki két férfi Hódmezővásárhelyen. A kamionos takarmányalapanyagot szállított 3 millió forint értékben, de nem találta a címet. Két férfi vezette el egy telephelyre, ahol lepakolták a rakományt, majd eltűntek a szállítólevéllel. A rendőrség egyiküket már elfogta.

Elvonul a vihar az ország területéről

Itthon2008.05.20, 21:31

Elvonulóban van a vihar Magyarország területéről, kedden az esti órákban előreláthatóan már csak Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lesz érvényben a legintenzívebb vihart előrejelző vörös jelzés. Egy Csongrádhoz közeli településen korábban tornádó alakult ki.

Ketten meghaltak egy mórahalmi lövöldözésben

Itthon2008.05.14, 16:54

Egy lövöldözés során meghalt egy férfi és egy nő a Csongrád megyei Mórahalom határában. Egyelőre nem tudni, ki és miért adta le a lövéseket. Az egyik áldozat egy postásnő.

Nagy ára lehet Gyurcsány fordulatának

Itthon2008.04.10, 11:02

Kit igazol majd az idő: a bársonyos reformokat ígérő Gyurcsány Ferencet vagy a vészharangot kongató elemzőket? A miniszterelnök is elismeri, hogy fájdalmas intézkedések kellenének a gazdaság fellendüléséhez, de nem hajlandó ilyenekbe belevágni. Közgazdászok, ismert elemzők szerint azonban az ország jövője a tét. A kormányfő fogadalmát vetettük össze Bokrostól, Demjántól, Simortól és más elemzőktől származó szemelvényekkel.

Újabb posták üzemeltetésére lehet pályázni

Archívum2008.03.20, 07:18

A második körrel folytatódik a Magyar Posta Zrt. postapartner programja. A közbeszerzési felhívás szerint most néhány budapesti, valamint Baranya, Csongrád, Fejér, Veszprém megyei, összesen 218 postahivatal szolgáltatásainak ellátására várnak vállalkozókat - értesült a Napi Gazdaság.

További postákat adnak partnerségbe

Gazdaság2008.03.06, 16:39

A második ütemmel folytatódik a Magyar Posta (MP) Zrt. postapartner programja, és március 11-én megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben újabb 218 postahivatal vállalkozásba adásának tendere - mondta el Szivi László, a társaság üzleti vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére, csütörtökön. A második ütemben Baranya megyében 66 postára, Budapesten 9-re, Csongrádban 21-re, Fejérben 44-re, míg Veszprém megyében 78 postahivatalra pályázhatnak a vállalkozók.

Tizenhét embert vádolnak a szemétszállítási ügyben

Itthon2008.02.05, 16:18

Tizenhét magyart vádolnak a németországi szemét ügyében. A gyanúsítottak 80 eurót kaptak német tettestársaiktól az elhozott szemét tonnájáért.

Szökésért ítélték el a gyilkos börtönőrt

Itthon2008.01.28, 17:29

Barátnője meggyilkolása után nem vette fel a szolgálatot egy szegedi börtönőr, ezért a bíróság lefokozta és felfüggesztett börtönre ítélte a férfit. Az ítélet szerint a gyilkosság után is el kellett volna mennie dolgozni.

Egymást érték az illegális határátlépők Csongrádban

Itthon2008.01.20, 13:44

Röszkénél, és Nagylaknál is többen kíséreltek meg a zöld határon át belépni a schengeni övezetbe szombaton. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság január 1-je óta 40 illegális határsértővel szemben intézkedett.

Baleseteket okozott az ónos eső

Itthon2008.01.06, 01:33

Az úttestre lefagyott ónos eső miatt több baleset is történt szombaton este a 6-os úton. Budapest határában, Érdnél két személyautó frontálisan ütközött össze, és több autó is egymásba csúszott.

Több ezer ecstasyt foglaltak le Csongrádban

Itthon2007.12.22, 13:21

Több mint 10 millió forint értékű kábítószert foglaltak el pénteken a rendőrök a Csongrádban. A kábítószer-terjesztő hálózat után augusztus óta nyomozott a rendőrség.

Komor magyarok tesznek be a Mikulásnak

Itthon2007.12.05, 10:15

Idén drasztikusan visszaesett a Mikulás iránti érdeklődés - állítják azok a műsorszervező cégek, amelyek Mikulásokat is közvetítenek december elején. A probléma, hogy túl sok Mikulás van a piacon, ráadásul mindenki a legolcsóbb szolgáltatást keresi, amitől egy életre elmegy mindenkinek a kedve a Mikulástól. Azért a Mikulások sem szívbajosak. Van olyan cég, ahol csak azért 16 ezret kér a szakállas, hogy becsöngessen és köszöntse a családot. Igaz, akad olyan élethű versenytársa is, akinek láttán bepisilt egy kisgyerek.

Elcsíptek két határsértő családot

Itthon2007.12.01, 19:08

Két családot, összesen öt felnőttet és négy gyereket fogtak el a határőrök Csongrád megyében. A koszovói albán csoport Németországba igyekezett illegálisan, embercsempészek segítségével.

Előzetesben marad Zuschlag titkára

Itthon2007.10.03, 15:22

A másodfokú bíróság is rábólintott Zuschlag János személyi titkárának, Lados Istvánnak az előzetes letartóztatásra, elutasítva, hogy szabadlábon védekezzen, hiszen a férfi korábban hónapokig bujkált, és bizonyítékokat is megpróbált eltitkolni. Csütörtökön döntenek egy újabb gyanúsított, Katus Ferenc letartóztatásáról.

Diétás kenyérrel ették a szennyezett guargumit

Itthon2007.09.05, 18:10

Speciálisan cukorbetegeknek és lisztérzékenyeknek készült pékárukba került a szennyezett guargumiból, amit Csongrád megyében használtak fel. A szakemberek szerint a mérgező dioxin olyan kis mennyiségben került bele az élelmiszerekbe, hogy egészségre nem káros. A maradék szennyezett lisztet lefoglalták.

Autós csalót fogott a rendőrség

Itthon2007.08.23, 13:37

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki Csongrád megye tíz legkeresettebb bűnözőjének az egyike volt. A férfi a gyanú szerint autót vásárolt részletre, de a törlesztést soha nem kezdte meg, egy másik autó lízingelése után pedig lízingdíj fizetéséről feledkezett meg.

Tetőket gyújtott fel a villám az éjjeli viharban

Itthon2007.08.20, 11:43

Több villámcsapás is tüzet okozott a vasárnap éjszakai viharban: a fővárosban leégett egy lakóház teteje, másutt garázs, szénabála, tanyatető gyulladt ki. A vihar fákat döntött ki és az esővíz rengeteg hordalékot sodort az utakra.

Elfogták a gyilkossággal gyanúsított szegedi rendvédelmist

Itthon2007.08.12, 11:04

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folyik eljárás az ellen a férfi ellen, akit egy 23 éves szegedi nő meggyilkolásával gyanúsítanak. A kedd óta körözött 27 éves férfit, aki az egyik rendvédelmi szolgálatnál dolgozott, szombat éjjel fogták el Csongrádon.

Kommandósok őrzik a balástyai rém elítélőjét

Itthon2007.07.17, 10:49

Életveszélyesen megfenyegették Csongrád megye egyik legismertebb bíróját, a balástyai rémet és más sorozatgyilkosokat korábban elítélő Kovalcsik Évát. A bírót éjjel-nappal kommandósok védik, ami ritkaságszámba megy Magyarországon. Az ügy részleteiről sem a bíróság, sem a rendőrség nem árul el szinte semmit.

Leszúrta férjét egy nő Csongrád megyében

Itthon2007.05.12, 00:46

Hasba szúrta férjét egy nő péntek délután a Csongrád megyei Földeákon, aki a helyszínen életét vesztette.

Halálos motoros baleset Csongrádon

Itthon2007.04.23, 22:18

Életét vesztette egy férfi, aki motorjával egy teherautónak hajtott hétfőn este Csongrád belterületén.

Kamiondübörgés ellen tiltakoznak a határ menti falvak

Itthon2007.04.13, 18:12

A hirtelen megnövekedett forgalom és a településeken átdübörgő kamionok ellen emeltek szót a határ menti falvakban. Csongrád megyében néhányan akár forgalomlassító demonstrációkra is hajlandóak lennének az életüket megkeserítő forgalom miatt, a polgármesterek azonban inkább a közútkezelő beruházásaitól várnak megoldást.

Távmunkát kínáló csaló ellen nyomoznak

Itthon2007.03.23, 13:54

Gyöngyfűzési munkára szóló hirdetéssel akartak pénzt kicsalni álláskeresőkből - derül ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából. A munkát ígérő céget később már nem lehetett telefonon sem elérni.

Füstmérgezésben halt meg egy csongrádi férfi

Itthon2007.02.27, 21:10

Feltehetően füstmérgezés okozta annak a 65 esztendős csongrádi férfinak a halálát, akire lakásában találtak rá hozzátartozói kedden délután Csongrádon - közölte a rendőrség.

Két megyében is ég a bozót

Itthon2007.01.31, 15:57

Csongrád megyében és Hajdú-Biharban is ég a bozót, Csongrádban a legmagasabb fokú riasztás mellett próbálják oltani a tüzet a tűzoltók. Az oltást nehezíti a szél, de tanyák vagy falvak nincsenek veszélyben.

Kimutatták a madárkórt a csongrádi libákban

Itthon2007.01.24, 17:25

Madárinfluenzával fertőződtek meg azok a libák, amelyek hétfőn hullottak el egy Csongrád megyei libafarmon - derül ki a tetemeken elvégzett vizsgálatokból. A gyanú szerint az emberre is veszélyes variánsról van szó, de ezt kétséget kizáróan csak az EU angliai laboratóriumában állapíthatják meg.

Újra megjelenhetett a madárinfluenza

Itthon2007.01.23, 14:07

Madárinfluenza-gyanús esetekre bukkant az állat-egészségügyi szolgálat Csongrád megyében, egy Szentes környéki lúdtartó telepen. A madárinfluenzás esetek mellett Nógrád megyében, a szlovák határhoz közel három sertéspestissel fertőzött vaddisznót is találtak.

Már júliusban több biztosítót akarnak Bokrosék

Itthon2007.01.22, 17:07

Felkerült az egészségügyi tárca honlapjára az a liberális közgazdászok által összeállított vitaanyag, amely a több-biztosítós egészségügyi modellre való áttérést tartalmazza. A tervezet szerint az új rendszert júliustól vezetnék be. Ennek értelmében a járulékok 60 százaléka kerülne a magánbiztosítókhoz.

Meghalt egy kerékpáros Csongrád megyében

Itthon2007.01.05, 22:05

Egy 60 éves férfi meghalt, amikor pénteken este kerékpárjával elesett Bakson - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

Börtönbe kerülhetnek az elsősök kínzói

Itthon2006.11.27, 13:26

Letöltendő szabadságvesztést is kaphatnak azok a szegedi diákok, akik az idén nyáron megalázó beavatási szertartásra kényszerítették elsős társaikat. Volt, akit arra kényszerítettek a felsőbb éves diákok, hogy síelést imitáljon a piszoárba állva,  másnak romlott ételekkel teli kukát borítottak a fejére. A kollégisták ügyében várhatóan a jövő év elején zárul le a nyomozás, a rendőrség zsarolással és személyi szabadság megsértésével gyanúsítja őket.

Állami kitüntetéseket kaptak

Itthon2006.10.22, 15:38

A Magyar Köztársaság elnöke által a Miniszterelnök előterjesztésére nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc 50. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója alkalmából átadott kitüntetések:

Kismértékben csökken a földhivatali kérelmek száma

Ingatlan2006.10.20, 10:37

A főváros, valamint Baranya, Csongrád és Pest megye kivételével az év végéig aligha teljesül az országosan 20,9 milliárd forintra tervezett igazgatási szolgáltatási díjbevétel.

Előző
Következő