Csongrád

címke rss

Megszólalt a piszkavassal szíven szúrt áldozat édesanyja

Itthon2023.02.12, 16:00

Piszkavassal szíven szúrta egy ismerősét egy férfi Csongrádon, majd eltemette a fiatal fiút a Tisza partján. 14 éve történt a gyilkosság, az áldozat holtteste azóta sem került elő, de azt már sejtik, hogy a pénzéért ölhették meg. A gyilkossággal vádolt férfit két éve fogták el. A tárgyalásán azt állította, nem ő ölt, hanem az egyik ismerőse. Az áldozat édesanyja azt kéri a gyilkostól, mondja meg, hol van a fia, hogy el tudja temetni. A TV2 Tények készített vele interjút.

Megkéselte barátját egy csongrádi fiú

Itthon2023.01.19, 14:55

Csongrádon, a Körös-parton veszett össze egy 15 és egy 16 éves fiú, aztán verekedni kezdtek. Az Egyikük elővett egy kést és megszúrta a barátját.

Durván egymásnak esett két család a csongrádi kompnál

Itthon2022.12.19, 12:08

Csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást több ember ellen amiatt, mert golfütőkkel és fejszenyelekkel verték egymást a csongrádi komp állomáson.

Piszkavassal szúrtak szíven egy férfit Csongrádon

Itthon2022.11.08, 15:19

Barátja tizenhárom évvel ezelőtti meggyilkolása miatt állt bíróság elé kedden Szegeden egy csongrádi férfi.

Verekedés tört ki egy csongrádi kocsmában

Itthon2022.10.11, 15:15

A Csongrádi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást az ellen az idős férfi ellen, aki inzultálta a pultost és egy vendégre is rátámadt egy sörözőben.

Kollégáját lopta meg egy férfi Csongrádon

Itthon2022.09.23, 10:50

A megalapozott gyanú szerint egy 24 éves, csongrádi férfi szeptember 22-én kora délután 60 ezer forintot lopott el egy helyi üzem öltözőjében, kollégája szekrényéből.

Megszökött otthonról egy csanyteleki testvérpár

Itthon2022.09.14, 19:49

A csongrádi rendőrök a 11 éves Matusz Bianka és a 12 éves Matusz Tímea Barbara eltűnésének ügyében nyomoznak, a lakosság segítségét kérik a két lány megtalálásához.

Egy bájos alföldi kisváros, ahol szinte tengerparti élményben lehet részünk

Travelo2022.08.15, 17:02

Ha a Dél-Alföld érdekességeiről van szó, akkor valószínűleg keveseknek jutna eszébe Csongrádot említeni, pedig egészen nyugodtan felvehetjük a sorba Gyula történelmi fürdővárosa, a Hajósi Pincefalu és a megyeszékhely Szeged mellé. Ártéri erdeivel, tengerpartot idéző homokos strandjával, a régióban egyedülálló, nádfedeles halászházaival kétségtelenül van valami bája ennek az alig 16 ezer fős településnek, amit mindenképp érdemes látni egyszer. Csongrád a Tisza partján, a Hármas-Körös torkolata alatt fekszik - ebben a cikkben utazz velünk Csongrádra!

Kizuhant egy nő az ablakból Csongrádon

Itthon2022.07.31, 20:11

Csongrádon, a Fő utcán egy nő zuhant ki egy emeleti ablakból. Az eddigi információik szerint egy mentőhelikopter szállt le az elmúlt órában Csongrádon, a temető melletti szakaszon, ahova több rendőr és mentő is érkezett.

A város, ahol mindenki mozgásban van

Travelo2022.05.25, 15:06

Felvezető cikkemben már írtam egy különleges tóról, mely Szentes határában helyezkedik el, ám most magát a várost szeretném bemutatni, ahol gyermekkorom legszebb nyarait töltöttem. A várost, ahol mindenki mozgásban van. A várost, melynek folytonos lüktetését minden szegletben, parkban, részletben érezni. A várost, ahol többen utaznak kétkeréken, mint bárhol máshol az országban. Tartsatok velem, járjuk be a Kurca folyó partját.

Több mint száz migránst fogtak el az éjjel Csongrádban - fotó

Itthon2022.05.04, 08:07

A magyar és cseh rendőrök a katonákkal együttműködve öt csoportban 143 határsértőt tartóztattak fel szerdára virradó éjszaka Csongrád-Csanád megyében - közölte a rendőrség honlapján.

Tanyák fosztogatására szakosodott sorozatbetörőt fogtak a csongrádi rendőrök

Itthon2022.02.18, 17:03

A csongrádi rendőrök elfogtak egy 32 éves férfit, aki téli időszakra lezárt tanyákat fosztott ki az Alföldön.

Letörte a sorompót, és az oszlopot is kidöntötte egy figyelmetlen sofőr Csongrádon

Itthon2022.01.24, 16:39

A szegedi ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki figyelmetlenül hajtott be egy vasúti átjáróba, és a sorompó karját letörve az oszlopot is kidöntötte.

Több mint száz migránst fogtak el Csongrád megyében

Itthon2022.01.12, 08:31

Öt csoportban 109 határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében szerdára virradóra - közölte a rendőrség a honlapján

Visszalopta az eladott pótkocsikat egy férfi, majd a méhtelepre vitte őket

Itthon2021.11.05, 14:26

A csongrádi rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a helyi férfi ellen, aki pótkocsikat adott el egy vevőnek, majd ellopta, hogy újra eladhassa őket fémhulladékként.

Több száz liter pálinkát eresztett a csatornába egy férfi

Itthon2021.09.02, 15:59

A szentesi rendőrök elfogták azt a csongrádi férfit, aki Szentesen egy szeszfőzdében közel 800 liter cefrét eresztett le a csatornába.

Halálos autóbaleset történt Csongrádban

Life.hu2021.07.06, 07:27

Egy ember meghalt, amikor egy személygépkocsi kisteherautóval ütközött össze kedd reggel Kisteleken - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Segítséget színlelve raboltak ki egy nőt hárman Csongrádon

Itthon2021.04.06, 15:51

Vádat emeltek két nővel és egyikük gyerekével szemben, akik tavaly októberben raboltak ki egy bicikliző nőt.

Kiraboltak és megvertek egy nőt Csongrádon

Itthon2020.10.28, 10:54

Egy férfi és két nő először cigit kért egy bicikliző nőtől, majd rátámadtak, megrángatták a hajánál fogva és ököllel arcon vágták, majd elvittek minden értékes tárgyat, ami nála volt. Letartóztatták a támadókat.

Az alföldi kisváros, amelynek szinte saját tengerpartja van

Travelo2020.09.15, 12:25

Ha egy Csongrád-megyei utazást tervezünk, leggyakrabban a Szeged szépségeit taglaló cikkekkel találkozunk. Na de, mi a helyzet a megye névadó településével, Csongráddal? Az tehát biztos, hogy valaha fontos szerepe lehetett, de vajon ma is megéri megállni itt egy dél-alföldi körúton? Ebben a cikkben amellett fogunk érvelni, hogy nagyon is! Ártéri erdeivel, tengerpartot idéző homokos strandjával, a Dél-Alföldön egyedülálló, nádfedeles halászházakból álló Belvárosával kétségtelenül van valami bája ennek az alig 16 ezer fős településnek, ami a Tisza partján, a Hármas-Körös torkolata alatt fekszik. Kisvárosokat bemutató sorozatunk követkkező ...

Élettársát adta el prostituáltnak egy szegedi férfi: eljárás indult ellene

Life.hu2020.09.10, 16:17

Élettársát prostituáltnak eladó szegedi férfi ellen indult eljárás, az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartoztatását.

Két autó is kigyulladt vasárnap kora délután

Itthon2020.06.28, 14:33

Balatonfőkajárnál és Csongrádon is kigyulladt egy-egy autó vasárnap az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint.

Megöltek egy férfit Csongrádon

Itthon2020.06.11, 14:02

Bár a holttest egyelőre nem került elő, a rendőrök gyanúja szerint gyilkosság áldozata lehet az a csongrádi férfi, akit több, mint 10 éve keresnek. A gyilkossággal a férfi egyik ismerősét gyanúsítják, akit már őrizetbe vettek, és a letartóztatását is javasolták.

Így próbáltak átjutni a határon a migránsok pénteken Csongrádban - videó

Itthon2020.05.29, 13:50

59 határsértő próbált meg Magyarországra jogellenesen bejutni péntekre virradó éjszaka Csongrád megyében. A rendőrség 23 főt feltartóztatott, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, 36 fő bejutását pedig megakadályozták.

Két benzinkútról is fizetés nélkül lelépett a lopott autóval

Itthon2020.05.14, 10:51

Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a 36 éves férfit, aki engedély nélkül vitte el az egyik ismerőse kocsiját Csongrádon. Útja során két benzinkútra is behajtott, tankolt is fizetés nélkül távozott. Jármű önkényes elvétele miatt kell felelnie.

Zebrán gázoltak el egy fiatal nőt Csongrádon

Itthon2020.02.27, 19:09

Egy későn fékező sofőr autója lökte a gyalogosnak a zebra előtt várakozó másik autót.

Szén-monoxid-mérgezés gyanú Csongrádon, két ember kórházban

Itthon2019.12.19, 12:51

Szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítanak kórházba két embert Csongrádon - írja a Katasztrófavédelem.

Negyven migránst fogtak el Csongrádban

Itthon2019.12.06, 09:42

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba negyven migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Délután kilenc migráns próbált bejutni Magyarországra

Itthon2019.12.02, 16:06

Törvénytelenül próbált meg bejutni az országba kilenc határsértő migráns Csongrád megyében. A rendőrök azonban feltartóztatták, majd a biztonsági határkerítéshez kísérték őket.

Több migránscsoport próbálta átlépni a határt vasárnap este

Itthon2019.12.02, 07:46

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonegy határsértő Csongrád megyében. A rendőrök tizennyolcat feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísértek, további három főt elfogtak, ellenük idegenrendészeti eljárás indult. Bács-Kiskun megyében a nap második felében további 38 illegális migránst tartóztattak fel - írja a Police.hu.

31 migránst fogtak el Csongrádban

Itthon2019.12.01, 10:25

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba harmincegy határsértő Csongrád megyében szombaton. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Kommandósok fogták el a drogot gyártó csongrádi négyest - videó

Itthon2019.11.21, 08:49

A banda úgynevezett dizájner drogot gyártott, míg a héten, kedden el nem fogták őket.

Több hektáron ég az avar Csongrád külterületén

Itthon2019.10.24, 14:40

Tűz van Csongrád külterületén – írja a katasztrófavédelem.

Részeg volt a sofőr, bulizó fiatalok szenvedtek balesetet Csongrádban

Itthon2019.07.07, 11:33

Egy személy sérült meg, amikor buliból hazatartó fiatalok szenvedtek balesetet Csongrádon. Úgy tudjuk, az autót vezető sofőr részeg volt.

Bárányokkal terelte el az idős férfi figyelmét a fiatal tolvaj

Itthon2019.05.19, 10:03

A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a csongrádi fiatalt, aki pénzt vitt el az egyik szomszédjától.

Karambol Csongrád térségében a 451-es úton

Itthon2019.05.10, 09:04

Összeütközött két személyautó a 451-es út 23-as kilométerénél, Csongrád térségében. 

Halálra gázoltak egy gyalogost Csongrádnál

Itthon2019.03.25, 08:45

A férfit a 451-es úton, Csongrád közelében ütötték el hétfő kora hajnalban.

Óvodákat és iskolákat újítottak fel Csongrádon

Itthon2018.10.14, 08:57

Két óvoda és két iskola épületét újították fel uniós támogatással Csongrádon több mint 280 millió forintból - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Öt éven át csak a gyilkos tudta, hogy megölt egy középkorú férfit

Itthon2018.06.27, 12:02

Egy 2012-ben történt, de 2017-ig a rendőrség előtt is ismeretlen gyilkossági ügyben nyomoztak a csongrádi rendőrök. Az áldozat egy 52 éves férfi, akinek eltűnését senki sem jelentette be. Gyilkosa azóta egy másik bűncselekmény miatt került börötnbe. Most emiatt a gyilkosság miatt is felelnie kell a 28 éves férfinak. 

Úgy tűnik, nem az anya, hanem élettársa drogozta halálra a csongrádi csecsemőt

Archívum2018.05.11, 16:01

A nő édesanyja szerint nem lánya, hanem annak élettársa adta be azt a drogmennyiséget az öthónapos csecsemőnek, aki meghalt a hét elején Csongrád megyében. 

Pultost, vendéget és sörcsapot ütött

Itthon2018.04.29, 15:56

Egy csongrádi kocsmában tört-zúzott egy dühöngő vendég - tudatta a police.hu.

Berobbant egy tűzhely egy csongrádi épületben

Itthon2018.03.21, 18:05

A tűzhelyen akart begyújtani egy ember egy épület nyolc négyzetméteres helyiségében a csongrádi Vas Gereben utcában, amikor berobbant a tűzhely.

Ötven házba tört be két év alatt

Itthon2018.02.12, 11:15

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozást egy derekegyházi férfival szemben, aki ötven Csongrád és Bács-Kiskun megyei házba tört be. Három társa segített neki a lopásban, míg egy egy férfi és egy nő orgazdaként kapcsolódott.

Adókedvezménnyel támogatja a vállalkozások bérfejlesztését a hódmezővásárhelyi önkormányzat

Itthon2018.02.09, 13:18

Az építményadóból nyújtott kedvezménnyel támogatja a helyi vállalkozások bérfejlesztését a hódmezővásárhelyi önkormányzat - közölte az alföldi város közgyűlése.

Ismét féláron csobbanhatunk február utolsó napján

Travelo2018.02.06, 11:14

A Magyar Fürdőszövetség az idei szökőáras kampányában megint február 28-ára tette azt a napot, amikor féláron szökhetünk el a családdal egy fürdőbe.

Munkaadóját lopta meg egy csongrádi férfi

Itthon2017.12.31, 14:38

Korábbi munkaadóját lopta meg egy csongrádi férfi. A bejelentéstől számított tíz órán belül elfogták és kihallgatták a rendőrök. 

Örülnek a polgármeseterek Csongrád megye névváltoztatásának

Itthon2017.10.05, 09:20

Közös nyilatkozatban üdvözölték az egykor Csanád vármegyéhez tartozó települések polgármesterei az Országgyűlés keddi döntését, amely szerint a megye elnevezése 2020. június 4-től Csongrád-Csanád megyére változik.

Felborult egy köveket szállító kamion

Itthon2017.08.04, 16:40

Összeütközött egy köveket szállító kamion és egy kisteherautó péntek délután Csongrád határában, a 451-es út Kiskunfélegyházára vezető szakaszán - tudatta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

23 illegális migránst tartóztattak fel Csongrádban

Itthon2017.05.29, 21:01

Illegálisan próbált meg bejutni Magyarországra 23 migráns Ásotthalomnál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket - olvasható a police.hu oldalán.

Dél-Amerika a megye I-ben: falkában támadtak a bíróra Szentesen

Sport2017.05.29, 13:26

1-1-es döntetlent és parázs hangulatot hozott a Szentesi Kinizsi Szite-Csongrád TSE rangadó a Csongrád megyei I osztályú labdarúgó-bajnokságban, a lefújás után a játékosok és a szurkolók a bíróra támadtak.

A tiszai Riviéra ősszel is lenyűgöző

[origo] utazás2016.11.15, 12:33

Csongrád nyáron vonzza a legtöbb turistát, hisz itt van az ország egyik legszebb folyóparti strandja. És hogy miért érdemes ősszel is errefelé venni az irányt? Legalább négy okot tudunk mondani.

Milliókat tett zsebre a diplomával trükköző közszolga

Itthon2016.05.23, 12:20

Kevésnek érezte bérét, a vádak szerint hamis főiskolai diplomával emelte meg a csongrádi köztisztviselő. Tíz év és több millió forint után bukott le.

Egereket és ürüléket találtak egy reformételeket előállító üzemben

Archívum2016.03.16, 19:29

A Nébih azonnali hatállyal megtiltotta a Csongrád megyei üzem működését.

Jézus-szobrokat lopott a temetőből

Itthon2016.01.05, 11:13

A csongrádi férfi azt mondta, csak az otthonát akarta feldíszíteni.

Új gyógymedencével nyílt meg a felújított csongrádi fürdő

Travelo2017.10.16, 14:05

Új gyógymedencét, és egy 420 négyzetméteres, több, különböző sugarú körből álló gyógy- és élménymedencét is kapott a Csongrádi Gyógy- és Strandfürdő.

Előzetesben a csongrádi pedofil

Itthon2015.10.16, 08:51

Elrendelte a bíróság annak a csongrádi férfinek az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy három kislányt próbált szexre bírni. A férfit kedden vették őrizetbe, az előállításáról készült rendőrségi videót a cikkünkben láthatja.

Elítélték a csongrádi fojtogatót

Itthon2015.10.14, 17:04

Idős asszonyt ölt meg egy csongrádi férfi még 2010-ben. Bár társaival együtt szinte azonnal elfogták most született jogerős ítélet. Életfogytiglant kapott, felesége 4, társa, aki elfutott a gyilkosságkor, pedig 5 év fegyházat.

Életbe lépett a válsághelyzet

Itthon2015.09.15, 13:57

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyére – jelentett be Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az Origónak azt mondta, a tranzitzónákban a menekültekről a magyar állam és az önkéntesek gondoskodnak.

Csongrádi család kapott elsőként csődvédelmet

Gazdaság2015.09.10, 10:26

Nagy az érdeklődés a családi csődvédelem iránt - mondta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Azoknak kell elsők között, október végéig benyújtani a kérelmet, akik forintosított devizahitellel rendelkeznek. Az első eljárás Csongrád megyében volt.

Sosem volt ennyi határsértő

Itthon2015.07.18, 09:16

Minden eddiginél több, 1296 határsértőt - köztük 238 gyermeket - tartóztattak fel a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén pénteken – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kamionnak csapódott, meghalt az idős nő

Itthon2015.07.03, 10:34

Elektromos biciklin ült, amikor a kamion oldalához ütközött a csongrádi nyugdíjas.

Már teherautóval is hozzák a menekülteket

Itthon2015.06.24, 08:53

Közel hatvan afgánt és szírt próbáltak Magyarországon át Nyugatra vinni a hétfőn elfogott embercsempészek. Szegedet is elárasztották a menekültek.

Ijedős, aluszékony betörőt fogtak

Itthon2015.05.13, 09:15

Több házba is betört, de semmit sem lopott el egy 30 éves csongrádi férfi. Azt mondta, azért, mert mindig megijedt valamitől. Korábban viszont néhány pénztárcát elemelt. 

Hétezer háztartás maradt áram nélkül

Itthon2015.05.07, 13:06

Országszerte hétezer háztartásban nincs áram a szerda esti vihar miatt, Csongrád és Bács-Kiskun megyében is szakadtak a villamos vezetékek.

A gyerekei előtt vagdosta össze a terhes feleségét

Itthon2015.02.24, 13:15

Kisbicskával támadt a férje az állapotos nőre, a karjába, hajába is belevágott. Három gyerekük végignézte az erőszakot.

Száz határsértőt fogtak Csongrádban hétfőn

Itthon2015.02.24, 09:22

Százkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén hétfőn.

Elapadhatott a koszovói menekültáradat

Itthon2015.02.18, 14:24

Egy hét alatt drasztikusan visszaesett a Koszovóból érkező menekültek száma. Az ellenőrzés szigorítása óta naponta csak pár tucatnyian kelnek át a szerb-magyar zöldhatáron. A migránsok új útvonalakat találtak az Európai Unió felé, ez viszont az Iszlám Államot is érdekli.

90 baleset történt a behavazott utakon

Itthon2014.12.29, 13:11

A havazás két napja alatt 90 baleset történt, buszok és kamionok borultak árokba vagy fordultak keresztbe a csúszóssá váló utakon. Hólánc, téli gumi nélkül ne is induljon el - figyelmeztet a katasztrófavédelem.

Melegedni akart, felgyújtotta a házat

Itthon2013.10.18, 13:27

Egy tizenhárom éves fiú Csongrádon bement egy lakatlan házba, tüzet gyújtott, hogy megmelegedjen, de ott is hagyta a tüzet. A ház leégett, de a fiú nem büntethető még.

Milyenek voltak valójában a betyárok?

Tudomány2012.06.26, 14:51

Nem Robin Hood magyar megfelelői voltak a betyárok: gyakran raboltak, gyilkoltak, sőt részt vettek etnikai tisztogatásokban is. Legnagyobb alakjaik a legszegényebb Csongrádból származtak.

Nadrágjába nyúlkálva bukott le a drogtermesztő

Itthon2012.05.29, 13:14

Anyja fürdőszobájában termesztette a kábítószert az a 21 éves csongrádi fiatalember, aki ellen a rendőrök droggal való visszaélés gyanújával indítottak eljárást. A férfi azzal keltette fel a rendőrség figyelmét, hogy a nadrágjába nyúlkált, ahova kábítószert rejtett.

Elítélték a motoroson bosszút álló család tagjait

Itthon2012.05.08, 17:31

Börtönbüntetésre ítélték egy család három tagját, mert tavaly februárban ütlegeltek és rugdostak egy motorkerékpárost, aki véletlenül összeütközött a családhoz tartozó, kivilágítatlan kerékpárral közlekedő kislánnyal. A rokonok a baleset után egyből a férfi után eredtek, a verés után pedig még pénzt is követeltek tőle.

15 illegális határsértőt fogtak el Csongrádban

Itthon2012.04.02, 15:25

Összesen 15 koszovói, afgán és pakisztáni határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megyében a hétvégén. Egy szerb férfi ellen is eljárást indítottak a rendőrök, ő hét embert csempészett át a zöldhatáron.

Álleolvasók lopták el egy 91 éves férfi pénzét

Itthon2012.03.26, 12:46

Az áramszolgáltató munkatársainak adták ki magukat tolvajok, és elvitték egy 91 éves csongrádi férfi pénzét. Egyiküket a rendőrség néhány óra alatt elfogta. A szolgáltató közölte, hogy évente egyszer olvassa le a mérőórákat, fizetni pedig csak csekken vagy postai átutalással lehet.

Előzés közben autónak ütközött, és meghalt egy motoros Csongrádon

Itthon2011.07.29, 19:02

Balesetben életét vesztette egy motoros Csongrádon péntek délután. A 24 éves férfi egy autót akart megelőzni, de amikor látta, hogy nincs erre hely, eldöntötte a motorját, és nekiütközött az autónak.

Négy fogát kiverték egy férfinak, mert elgázolt egy gyereket Csongrádon

Itthon2011.02.08, 10:33

Négy fogát kiverték egy férfinak hétfőn este Csongrádon, mert az autójával elgázolt egy kerékpáros kislányt. A balesetben egyikőjük sem sérült meg. A rendőrség súlyos testi sértés miatt indított eljárást az ügyben.

Százmillió forint tűnt el a csongrádi elkerülő út építésekor

Gazdaság2011.01.06, 11:57

Több mint 100 millió forinttal tartozik csongrádi cégeknek a város elkerülő útját építő konzorcium, bár a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már fizetett a fővállalkozónak - írja a Délmagyarország. A város önkormányzata két magáncég ügyének tekinti az esetet.

Több helyen is rekordközelben a belvíz magassága

Itthon2010.12.07, 15:52

Az ország több megyéjében is rekordhoz közelít a belvízzel borított terület nagysága. Az előrejelzések szerint az 1999-2000-es nagy belvizet is meghaladó elöntés várható.

Palackzsugorító és komposzt: kész a dél-alföldi hulladékkezelési projekt

Időjárás2010.09.20, 13:09

Már nem egyszerűen a szemétbe kerül 82 település hulladéka a Dél-Alföldön: befejeződött a régió legnagyobb környezetvédelmi beruházása, mely 345 ezer lakost érint. Szelektív hulladékgyűjtőkből viszont még mindig nincs elég.

Öngyújtógáztól halt meg egy fiú Csongrádon

Itthon2010.09.02, 08:32

Meghalt egy 16 éves fiú Csongrádon, miután öngyújtógázt szívott szerda este.

Elfogták az idős csongrádi asszony gyilkosait

Itthon2010.08.13, 19:51

Elfogták azt a két férfit, akik kedden meggyilkoltak egy 88 éves csongrádi asszonyt. Az egyik férfi beismerő vallomást tett. A rendőrség szerint a két gyanúsított a közelmúltban idős személyek sérelmére hasonló bűncselekményeket követhetett el.

Torgyán József is leadta a kopogtatócédulákat

Itthon2010.03.18, 09:23

A csongrádi választókerületben induló Torgyán József, korábbi földművelésügyi miniszter is leadta az ajánlószelvényeket a választási bizottságnak, bár azokat még nem hitelesítették. A korábbi kisgazda pártelnök új pártja eddig öt körzetben tudta összegyűjteni a 750 kopogtatócédulát.

Nem várnak csodát a zöldségekről beszélő Torgyántól a csongrádiak

Itthon2010.02.24, 15:39

A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló ígéreteivel szerezhet támogatókat, de csodát nem várnak tőle - állítják Torgyán Józsefről az [origo] által megkérdezett csongrádiak. A Délmagyarország szerdán írt arról, hogy a kisgazdák korábbi elnöke a Tisza-parti Csongrádon indulna el egyéni országgyűlési képviselőjelöltként. A helyi ipartestület egyik munkatársa szerint visszatérés helyett inkább a nyugdíjas éveit kellene élveznie.

Csongrádon indulna egyéniben Torgyán József

Itthon2010.02.24, 08:07

A Csongrád megyei 4. választókerületben, Csongrád városában indulna egyéni képviselőjelöltkémnt Torgyán József, a Kisgazdapárt korábbi elnöke. Torgyán, aki tavasszal saját párttal térne vissza a politikába a megyei lapnak azt mondta: azért választotta ezt a körzetet, mert a vidéknek a zöldség- és gyümölcstermesztés központjává kell válnia.

Indul a gyerekeket bilincselő határrendész pere

Itthon2009.10.22, 09:23

Csütörtökön indul a Csongrád Megyei Bíróságon annak a határrendésznek a pere, aki tavaly megbilincselt két gyereket, majd Makótól 13 kilométerre kirakta őket a kocsijából. A férfit jogellenes fogva tartással vádolják.

15 repülő felrobbantásával fenyegette Ferihegyet

Itthon2009.10.16, 09:11

Levélben fenyegette meg egy férfi a ferihegyi repülőteret, azt állította, hogy 15 repülőjáratot fog felrobbantani. A rendőrök hamar azonosították, és elfogták. Robbanószert nem találtak, csak egy írógépet foglaltak le otthonában.

Embert gázolt a vonat Csongrád megyében

Itthon2009.09.06, 10:29

Halálra gázolt a vonat egy fiatalembert Csongrád megyében vasárnap hajnalban. A férfi valószínűleg épp egy szórakozóhelyről tartott hazafelé, és sem a vonat hangkörtjére, sem a figyelmeztető fényjezéseire nem reagált.

Afgán és iráni határsértőket fogtak Csongrádban

Itthon2009.05.23, 12:36

Csongárd megyében szombat reggel összesen tizenkét, Afganisztánból és Iránból érkező határsértőt fogtak el. Irataik nem voltak, eljárás indul ellenük.

Előző
Következő