Csongrád
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Csongrád megye
- kékfény
- rendőrség
- bíróság
- Szeged
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vincze László vagyonnyilatkozata - 2002. június
Újabb áldozatot vallott be a balástyai sorozat-gyilkos
Egy hatodik gyilkosságot is beismert a "balástyai rém". Az információt a Csongrád megyei rendőrfőkapitányság sajtótszóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A rendőrség eddig három nő holtestét találta meg, további két áldozat után nagy erőfeszítésekkel kutatnak.
Radarral, kutyákkal, ásóval a balástyai áldozatok nyomában
Hetedik napja kutatnak a rendőrök eredménytelenül Balástya külterületén, egy erdőben és egy bányatónál a sorozatgyilkossággal gyanúsított férfi két áldozatának holtteste után. Hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg, több száz méteres, három méter mély árkokat ástak. Markolókkal, talajradarral, kutyákkal dolgoznak a helyszínen.
Öt év fogház az ópusztaszeri buszbaleset okozójának
Öt év fogházra ítélte a Csongrád Megyei Bíróság azt a férfit, aki az ópusztaszeri hat halálos áldozatot követelő balesetet okozta. A buszsofőrt emellett hét évre eltiltották a járművezetéstől. A bíróság megállapította, hogy a sofőr nem az útviszonyoknak megfelelő sebességet választott egy kanyarban, és ezért csúszott ki és borult fel a busz. Az ítélet jogerős.
Tíz év börtön kábítószer-csempészésért
Jogerősen tíz év börtönre ítélték és tíz évre kitiltották Magyarország területéről azt a török kamionsofőrt, aki 2000-ben 129 kilogram heroint próbált becsempészni. A kábítószer belföldi értéke 695 millió forint.
Elítélték a munkahelyére betörő biztonsági őrt
Gyorsított eljárásban tárgyalta a szegedi bíróság annak a biztonsági őrnek az ügyét, aki egy héttel ezelőtt közel egymillió forintot rabolt a munkahelyéről, egy bankfiókból. A férfit két év börtönbüntetést kapott és tíz évre eltiltották a biztonsági őri foglalkozástól. Az ítélet nem jogerős.
Előzetesbe helyeztek négy rendőrt Szegeden
Tavalyi ügyek miatt helyeztek négy rendőrt előzetes letartóztatásba Szegeden. Az ügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsítja a városi rendőrség őr- és járőrszolgálatának munkatársait.
Súlyos közlekedési baleset Csongrádban
Mindhárom utasa meghalt annak az autónak, amelyik frontálisan ütközött egy teherautóval a Szegedet a nagylaki határátkelővel összekötő úton. A három áldozat a szegedi börtön munkatársa volt.
Fegyházat kaptak az erőszakoskodó fiatalok
Fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélt másodfokú ítéletében a Csongrád Megyei Bíróság négy békéscsabai fiatalembert, akikről bebizonyosodott, hogy 1999 nyarán autójukba kényszerítettek egy tizenöt éves lányt, majd szexuálisan molesztálták.
Adóellenőrt vesztegettek meg
Tetten értek egy APEH-ellenőrt Hódmezővásárhelyen, amint nagyobb összeget fogadott el egy helyi vállalkozótól. A pénzért cserébe a revizor a vállalkozónál tartott ellenőrzés során "nem vette észre" a hiányosságokat. A férfi szabadlábon védekezhet.