Csongrád megye
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Csongrád megye - második forduló
Az alábbi összeállításból megismerheti a Csongrád megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.
Hazaköltözhetnek az árvízi kitelepítettek
Péntek reggeltől buszok szállítják haza Tisza menti otthonukba azokat, akiket az árvíz miatt ki kellett telepíteni. A lassú apadás miatt azonban a veszély még mindig nem múlt el teljesen, a Szolnok alatti folyószakaszt továbbra is szemmel tartják a szakemberek.
Baromfipestis, nem madárkór fertőzött Csongrádban
Feltehetően baromfipestis betegített meg szárnyasokat a Csongrád megyei Kübekházán és Röszkén. Négy családnál kétszáz szárnyast semmisítettek meg, ezzel úgy tűnik sikerült megelőzni a járvány kialakulását.
Baromfipestis végzett a csongrádi csirkékkel
Az Országos Állat-egészségügyi Intézetben elvégzett vizsgálatok megerősítették a gyanút, hogy baromfipestis betegített meg szárnyasokat a Csongrád megyei Kübekházán és Röszkén - tájékoztatta Szigeti Sándor megyei főállatorvos kedden az MTI-t.
MSZP-SZDSZ közös lista Csongrád megyében
Közös megyei közgyűlési listát állít az MSZP és az SZDSZ Csongrád megyében az önkormányzati választásokra. A megyei politizálás szerepe a közeljövőben felértékelődik, "ha már a közigazgatási régió úgy látszik, nem fog létrejönni" - fogalmazott Botka László, az MSZP megyei elnöke.
Nyomoznak a rendőrök a csirkedarálás ügyében
Állatkínzás miatt rendelt el nyomozást a Csongrád megyei rendőrség, miután felmerült, hogy élve darálták le egy hódmezővásárhelyi baromfiüzemben a madárinfluenza miatt pusztulásra ítélt csirkéket. A rendőrségre kedden érkezett feljelentés az ügyben.
Útleveleket vont be az APEH adóhiány miatt
Harminc személy útlevelét vonta be az adóhatóság Csongrád megyében jogerősen megállapított 10 millió forintot meghaladó adóhiány miatt - közölte az APEH megyei igazgatósága.
Meghalt egy kerékpáros Csongrád megyében
Egy 60 éves férfi meghalt, amikor pénteken este kerékpárjával elesett Bakson - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.